Lement az újabb válogatottas szünet, végleges a jövő évi világbajnokság mezőnye (erről nem lesz szó), mostantól viszont ismét a klubfocié a főszerep. Kiderül, tudunk-e profitálni a legutóbbi, stratégiailag oly fontos győzelemből. Fontos lenne, hiszen három idegenbeli meccs vár ránk egymás után, a középső ráadásul az év leghosszabb túrája lesz. A West Brom otthonában indítunk, beharangozó alább.
The Hawthorns. Villas-Boasnak és Di Matteonak a bukást jelentette, Conténak pedig a megdicsőülést, tavaly ugyanis – ki ne emlékezne – itt biztosítottuk be a bajnoki címet. Felejthetetlen este volt, persze alapvetően nem a meccs miatt, hiszen a West Brom az egyik legprofibb az ellenfél játékának elrontásában. Mindkét bajnokit csak a hajrában tudtuk megnyerni ellenük, ráadásul pocsék, ingerszegény találkozókon.

A válogatott szünetnek már-már szükségszerű tartozéka, hogy lesérülnek játékosaink. Most sem volt ez másképp, úgyhogy a kezdő összeállításába ezúttal is beleszólhat majd az orvosi stáb. Szintén problematikus Conte és David Luiz nexusa, ami olyannyira megromlott a Roma meccs után, hogy a brazil még a padra sem ülhetett le. Rövid távon még nem érzem problematikusnak ezt a fajta erőfitogtatást és példastatuálást az olasz részéről, de a hosszú távú terv a megbékélés kell, hogy legyen. Egy ilyen szünet jó lehet arra, hogy egy kicsit mindkét fél hátra lépjen, átgondolja a dolgokat és elkezdjen a megoldás felé tendálni: David Luiz bocsánatot kérni és keményen edzeni, Conte pedig megbocsátani és újfent számításba venni védőjét. Persze ez nem a Szomszédok, szóval nem lesz ez egy sima menet.
A találkozót egyébként ellentétes előjelekkel várhatja a két csapat. Mi kezdünk formába lendülni, zsinórban három meccset nyertünk, kettőt kapott gól nélkül, legutóbb pedig fontos és lélekemelő rangadót sikerült behúzni a Manchester United ellen. S bár a listavezetőhöz nem kerültünk közelebb, a másik négy riválisunkon hoztunk három kör alatt 3, illetve 6 pontot, így már csak 1 egységnyire vagyunk a dobogótól (és a második helytől is). A West Brom ugyanakkor hiába vett remek rajtot (két győzelem, majd egy döntetlen augusztusban), azóta zuhanórepülésben vannak Pulisék (nyolc meccsen három pont) és már a kicsik, illetve velük egy szinten lévők ellen sem jönnek a tavaly megszokott diadalok. Ráadásul top6-os csapattal idén csak egyszer találkoztak (City otthon), szóval nem ígérkezik könnyűnek a közeljövőjük sem (Chelsea otthon, Tottenham idegenben).

Szóval a formák alapján nem vagyunk esélytelenek. Persze tudjuk jól, ez nem garancia semmire, elég csak a Palace elleni rettenetre gondolni, meg aztán lassan már a West Bromnál is kongatják a vészharangot, elvégre kilenc nyeretlen bajnokijuk volt zsinórban (a legutóbbi három ráadásul vereség) és már csak egy pontra vannak a kieső helyen álló West Hamtől. Számomra egyébként meglepő Pulisék vergődése, hiszen tavaly masszív középcsapat voltak, nyáron pedig jól igazoltak (Krychowiak, Barry, Hegazi, Rodriguez vagy Gibbs). Benne van a pakliban, hogy nagyon felszívják magukat, az pedig egy pontra simán elég lehet nekik, ami nekünk már komoly veszteség.
Szokásomtól eltérően – részben azért, mert erről a szürke West Bromról nehéz írni, részben pedig azért, mert 11 forduló után ez már tud releváns lenni – körbenéztem statisztika fronton. A passzok számában Pulisék sereghajtók (3458, ami szerény 314-es átlag), miközben hosszú passzok terén már hatodikak (764-gyel), fejjel tisztázásban pedig harmadikok (181-gyel), sárga lapok számában (23) szintén harmadikok, a listavezető West Ham mögött eggyel lemaradva, labdabirtoklásuk pedig átlagosan 36,9%, ami messze a legrosszabb (más nincs is 40% alatt). Tehát taszítja őket a labda, amint megkaparintják, vágják előre, miközben büszkén és keményen bekkelnek. Semmi szokatlan, business as usual, mondhatnánk.
Ami minket illet, miénk a 7. legtöbb passz (5524, legrosszabb a top6-ból), hosszú passzokból viszont csak a Pool-Arsenal-City trió tud kevesebbet felmutatni, fejjel tisztázásban (148, ezzel 11. helyen állunk) és sárga lapok számában (16, ez a 12. legtöbb) középmezőny (igaz, miénk a legtöbb kiállítás), átlagos labdabirtoklásunk pedig 54,3%, amivel hatodikak vagyunk, messze lemaradva a Citytől és a top6-ból csak Mourinho-ékat előzve. Az igazat megvallva ezek túl meggyőző statok egy címvédőtől, ráadásul nincs a játéknak olyan eleme, amiben mi lennénk a legjobbak, vagy legalábbis nagyon jók lennének a számaink. Ez rímel arra, amit még statisztikai alátámasztás nélkül írtam a MU elleni beharangozómban, vagyis hogy nincs igazi karakterünk. Ezt sajnos továbbra is fenntartom.

Ezzel együtt győzni kéne. A forduló végére akár vissza is térhetünk a dobogóra, hiszen a Tottenham az otthon eddig hibátlan Arsenal stadionjában vendégeskedik majd. Fontos lenne, mert e meccsünk után utazunk Bakuba, aztán pedig megyünk az Anfieldre, vagyis kemény sorozat előtt állunk. Továbbra is Blue Is The Colour!
429 Comments
by szeszfabresz
@BlueCech01:disqus összejött 😀
http://www.skysports.com/football/news/11698/11135379/tony-pulis-sacked-by-west-brom-after-three-years-in-charge
by Zenzo
úgy gondolom, ez nem osztott, nem szorzott. Pulis-magic over.
Ez azért elég kemény mutató: „having won just twice in their last 21 league games”. Kötve hiszem, hogy a 21., pont a Chelsea elleni vereség baszta fel az i-re a pontot. Persze ha legyakta volna Contét, hülyén nézett volna ki, ha kivágják, de akkor megtették volna a következő héten, amikor kapnak egy ötöst a Spurstől.
by szeszfabresz
persze, nyilván nem ez volt az utolsó csepp a pohárban, de ha tudták, hogy így is- úgyis kirúgják, megtehették volna akár mrá előtte is. amúgy basszus durva, hogy a szezon fele sem ment még le, de már 5 edzőt kivágtak, a csapatok 1/4-énél volt (lesz) edzőváltás.
by BlueCech01
Annyiban ez vízválasztó volt, hogy a mérkőzést megelőző hírek szerint ez egy előre tisztázott végső esély volt Pulisnak, hogy ha nem is nyer, de valami értékelhetőt felmutasson. Ezt az is alátámaszthatja, hogy helyszínen tekintette meg a kínai tulaj a meccsüket, ami asszem az első volt idén. Szerintem ha legalább annyira leszorítanak minket, mint a Bridgen tavaly, akkor nem baszarintják ki itt és most.Most meg már kb. mindegy.
Pulist mondjuk nem sajnálom, szerintem 2 hónapon belül talál másik csapatot, amelyiket ki kell majd húzni a bélsárból.
by Zenzo
nyilván mindig kell egy vízválasztó, de azért egy WBA-nak ne a bajnok ellen kelljen már fakítani, mégha épp az nem is listavezető, érted. Az, hogy a kis csíkszem elvtárs a lelátón ült, csak annyit bizonyít, hogy a tárgyalások már a meccs előtt is komolyan zajlottak, ha el nem dőltek, aztán ha már itt volt, beült a meccsre is. A WBA tulaja, Guochuan elég komoly befektető, aki még a sportbefektetések terén is komoly háttérrel rendelkezik – amúgy is az a hír járja, hogy a 2016 augusztusi takeover óta relatív sokat van a Hawthornes környékén – nem az a fajta figura, aki 1 meccs alapján dönt. 2017 augusztusban behúztak 3 meccset, de azóta nem nyertek egyetlen árva meccset sem, és, mint fentebb a sky cikkéből kiemeltem, 21 mérkőzés óta a ligában is ez a két győzelmük van (a harmadikat az Accrington ellen a Carabaoban húzták be). Pulisnak ez már bőven érett, és bár tévedhetek, de nem hiszem, hogy attól tették függővé a maradását, hogy mennyire tudja megszorongatni Conte tökeit. A pályán pedig korántsem látszott az WBA-n, hogy az edzőjükért játszanának (kivéve persze Hegazit, aki ha kellett, ölben vitte be Moratát a tizenhatoson belülre, csak az volt a lényeg, hogy két kézzel ölelhesse a drágát…)
Pulis nem igazán tudott mit kezdeni a kerettel, összesen 2 játékosa van, aki minden meccset végigtolt, a bajnokság „ráerőltette” a 3 védős rendszert, pedig azt a két nyamvadt győzelmüket is 4-1-4-1-ben szedték össze. Nem tudom máshogy mondani, elfogyott a magic, ez van. A kb három évével még így is az egyik leghosszabb edzősködés az övé a PL-ben.
Kíváncsi leszek, hol köt ki. Nem tartom kizártnak, hogy hamarosan a Libertyben láthatjuk viszont Clement helyén, az Everton szerintem nem rá tart igényt, Benítez és a Newcastle frigye is állandó téma, hogy vajon meddig tart, ott épp el tudnám képzelni, bár az én titkos befutóm a Hull, mert Slutski nyaka körül is szorul a hurok, a Hull meg pont egy Pulisnak való gárda kb.
by trueblue05
Zouma közben fejelt egy gólt.
by Zenzo
Dabo is vert egyet a Vitesseben, ez nem a kölcsönösök hete 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=UdvyNcyiCGE
by trueblue05
omg 😀
by kasata91
Kb. Morata is ekkorát lökött a balta arcú Fildzsónszon amikor öngólt vert…
by Sandic
Amúgy milyen kölcsönt fut eddig, követi valaki?
by Zenzo
a Stoke legjobbja, stabil kezdő, három védős szisztémában „Azpi” pozícióban játszik. Még nincs lapja(!), védő statok jók, támadásban kb nulla, passz-százalékon jó lenne még faragni, de a Stokeban még azzal a 80% közeli mutatójával is jónak számít, bár ez CB létére szerintem rendkívül sovány. Stoke meccset mondjuk eddig talán hármat láttam, többségében inkább csak összefoglalókat néztem róla.
by DannyfromtheShed👑PL
Decent CB, de nem kiemelkedo es sok a hiba passzjatekban, de vedekezesben is. Tegnap azert benne volt egy kapott golban is. Nem rossz Zoumi, de szerintem sosem lesz top jatekos, mert elkepesztoen benne van a hibalehetoseg.
Bizonyos tipusu jatekosok ellen pedig teljesen hatastalan. Leicester ellen pl. Gray ugy verte meg rendre, ahogy nem szegyellte.
by Zenzo
elég erős vélemény. 23 éves, kb 1 szezonnyi kihagyás után szerintem ez elég kellemes teljesítmény, bár lehet, te több meccsét láttad, mint én. A Chelsea-s idénye nagyon jól sikerült, ez most ilyen, számomra nagyon erős ez a „elképesztően benne van a hibalehetőség”, mert én nem így látom, cserébe szerintem kiemelkedő a védekezése, jóval több, mint decent.
Erre meg „Bizonyos tipusu jatekosok ellen pedig teljesen hatastalan. Leicester ellen pl. Gray ugy verte meg rendre, ahogy nem szegyellte.” nem tudom, mit mondhatnék, minden játékosnak megvan az achilles sarka, ez alól a legjobbak sem kivételek, Azpitól JT-ig, szóval ezt nem igazán tudom a mérlegen hova tenni. Igen, ez egy megállapítás, de ettől még nem lesz valaki nem-top játékos.
by DannyfromtheShed👑PL
Szerintem a serulesenek abban nincs befolyasa, amirol en beszelek. Elotte is sok hibaval jatszott, csak ez nem mindig bukik ki, mert vagy masok javitottak a hibait vagy az ellen cseszte el.
Igaz, h fiatal meg, de itt van Christensen, aki bizonyitja, hogy ez nem korfuggo.
Nekem Zouma kicsit Luizra hasonlit, aki nagyon jo majdnem midnen teren, ami kell egy jo CBhez, de a hiba, a hiba, a hiba..
Remelem ramcafol!
by Zenzo
Megmodom őszintén, nem vágom, mire gondolsz, szerintem Zouma játéka javarészt letisztult és sallangmentes volt, ráadásul remek szerelései voltak lábbal, baromi gyors, miközben a levegőben is úr. Nem rémlik igazán komoly hibája sem, meg lényegében folyamatos hibázása sem. Ezzel nem azt mondva persze, hogy 100%-ban tökélyt hozott, de abban az időben a legstabilabb CB-nk volt a sérüléséig.
A Luizzal való összevetést már csak azért sem értem, mert DL képességeit tekintve világszínvonal, viszont fejben egy erős másodvonal, mert ha elborul, akkor a vadpirostól az öngólig minden benne van. Zouma esetében pedig erről szó sincs szvsz.
by Sandic
Szoros…
https://www.facebook.com/premierleague/photos/a.408877845803303.98644.220832481274508/1932469816777424/?type=3
by Lavid Duiz
Kell ezt magyarázni?? 🙂
Antonio Conte explains why Chelsea young gun Andreas Christensen has been preferred to David Luiz
http://www.mirror.co.uk/sport/football/news/antonio-conte-explains-chelsea-young-11556782
by trueblue05
holnap azért szerintem visszatér DL
by lamps8
azért az zseniális hogy Bats, Kenedy és Musonda is sérült
by Endy919
Kenedy szerintem befejezte a Chelseas pályafutását. Musonda és Misi pedig kérdéses , hogy mennyi szerepet kaptak volna holnap. Ha 3-4-3at tolnánk , akkor Misi valszeg kezdene , Musonda kapna max 20 percet.
Viszont ha holnap is megmarad a 3-5-2 , akkor talán annyira nem fájdalmas a hiányuk és legalább még jobban összeszokna Eden és Morata.
by lamps8
Edennek és Moratanak – de főleg utóbbinak- a kezdő közelébe sem szabadna kerülni holnap, tekintve hogy Miska jöv héten sem lesz, Moratanak nincsen cseréje. Kenedy meg azért lett volna fontos mert Alonsoval ugyanez a helyzet, szerencsétlen szarabbnál szarabb meccseket hoz, rettegek a pool mit fog művelni a bal oldalunkkal – főleg ha Gerivel súlyosbítjuk a lassúságot és körülményességet.
by lamps8
Court-Rüdi,DL,Cahill-Alonso,Kante,Drink,Zappa-Hazard,Pedro,Will
valami ilyesmivel kellene kezdeni, gyorsan eldönteni, aztán jöhetne Ampadu Hazard, Sterling meg Alonso helyére.
jó. felébredtem.
by Endy919
Nekem most valami ilyesmi lebeg a szemeim előtt: Court-Rüdi,DL,Cahill-Alonso,Drinky,Cesc,Ampadu,Zappa-Eden,Morata
Aztán jön az Eden-Pedro ,Willi-Morata és Zappa-Sterling csere.
by Endy919
Csak így meg Cesc fog lassan meghalni a pályán…. de kéne egy CM. Remélem januárban jön egy.
by lamps8
hát igen, én őt és Moratat mindenképpen kihagynám. Alonso pihentetése lenne hasonlóan fontos de azt nem tudjuk megoldani.
by Zenzo
halkan megjegyzem, kell is az erős kezdő, ha már így tökön lőttük magunkat 2x a Roma ellen. Holnap egy győzelemmel továbbmegyünk, minden más eredménnyel szétsz*patjuk magunkat, aztán lehet matekozni.
by Endy919
Uram atyám , hogy én mennyire utálom a Poolt. Az Arsenal meg a Barca sem tud ilyen érzelmeket kiváltani belőlem , ami nagy szó. Arról a faszról a padukon nem is beszélve. fujfujfuj ….várom a decembert , hogy ismét kerüljenek a helyükre és a szurkolóik pedig pihenjenek augusztusig.
by Endy919
Azért ez a Lipcse nagyon jó kis csapat lett. Lehetne onnan bőven mazsolázni.
by kormolar
Keita már nem pálya…
by Endy919
ja , ő megy arra a lepratelepre. Mondjuk nem rossza játékos , de kb hasonló idegbeteg , mint Fernandinho.
by kormolar
a legtöbb védekező kp-ra am ez igaz…kell oda egy kis pitbull vér….xD
by Endy919
oda egy buldózer kéne , és lerombolni az Anfieldet .
by kormolar
mint posztra értettem… am én Klopp játékstílusát kedvelem, szerintem a Pool keretileg most elég erős (kb olyanok mint mi…a kezdő erős, de a padra azért még férnének emberek)ha nem bénázták volna el az év elején a kiscsapatok ellen, akkor elég előkelő helyen lehetnének…
by Endy919
kiekérem magamnak , hogy egy lapon említsenek minket velük.
by Zenzo
azért az elég erős, hogy olyanok, mint mi, a Pool kezdő védelme egy kalap szar, és Hendot sem alkalmaznál ligakettőnél feljebb.. de kapusposzton sem erős a Pool. Van kb 5 jó játékos a keretben, aztán lefőtt a kv
by kormolar
„kb olyanok mint mi…a kezdő erős, de a padra azért még férnének emberek”… nem azt mondtam h olyan erősek mint mi vagy erősebbek vagy gyengébbek vagy akármi… csak h nekik is az alap kezdő a legerősebb,de azért ha valaki onnan kiesik , akkor nehéz a padról pótolni….
by Endy919
Ez mondjuk a csapatok 96%-ára igaz:)
by Zenzo
kíváncsi vagyok arra a példára, aki szerinted kiteszi azt a 4%-ot 😉
by Endy919
megfogtál 🙂 talán a Párizs.
by Zenzo
ott is inkább a keret variálhatósága miatt, nem azért, mert a pad erős.. a kezdő11 mellett a „pad” hat játékosa kapott legalább 500 percet, azaz majdnem a lejátszott meccsek felét.
by kormolar
rosszul fogalmaztam, szal a pad minőségileg gyengébb mint a kezdő…City,Bayern,Real,PSG, szeritnem a UTD is
by Endy919
PSG , talán City. a Realnál siralom , hogy mi zajlik. Lucas Vazquezek , meg Mayoralok ülnek a padon. az Utd Pogba kiesésével kb elvérzett , kíváncsi vagyok , most mire mennek majd.
A Bayern meg olyan faszán áll, hogy hétvégén nem is tudott nevezni 7 embert a padra:)
by kormolar
hátt remélem h mi is úgy vérzünk el egy esetleges Hazard, Morata( ne legyen ilyen) kiesésével, mint az UTD Ibra és Pogbával
by Zenzo
cserébe a Monaco nagyon megzuhant a lerablástól – túl sokat engedtek. Otthon még csak-csak elvannak, de a BL-ben…
A Licspére térve, azért sok igazán jó player nincs ott, csapatként erősek inkább, aki igazán klasszis erényeket csillogtat, az kb Werner, Keita, Forsberg és Orban. Első kettő kb elkelt, Timo a Bayernben, Keita meg a Poolban köt ki, Orban szerintem marad, egyedül a svéd tűnik úgy, hogy bárhol kiköthet, és én szívből remélem, hogy legalább ajánlatig eljut a Chelsea is.
by Endy919
A Bayern-Werner vonal megalapozott , vagy csak törvényszerüen a bajorokhoz várja mindenki? És akkor Lewa megy?
by Zenzo
Lewának nem feltétlenül kell mennie sehova, bár ugye ő volt az egyik főrinyagép a nyáron, aki magától lépett volna. A Bayernt újra kell definiálni, ez nem titok, és ha mondjuk Conte fogja ezt megtenni, akkor a 3-5-2-höz máris ott a pont. Amúgy csak annyira tuti a dolog, mint anno Süle esetében is volt, szóba hozták egy halom klubbal, velünk is, de már akkor is tudta mindenki, hogy a bőrgatyások húzzák be, azt így is lett.
by Zenzo
off: szerencsétlen Apoelre úgy nézem rászakad minden, ami a Realban a bajnokságban bentragadt.. kíváncsi vagyok, meglesz-e a második felesben is a négy
by Endy919
csak nehogy ismét ellőjék az összes patront. 🙂 De ahol Benzema duplázni tud, ott nagy gondok vannak.
by Zenzo
gyorsan le is kapták, a csúcson kell abbahagyni 😀
by Endy919
jól esik a pici lelkemnek , hogy a Pool még mindig Pool. Jöhet a 3 biszembaszom gól!!!
by Zenzo
Alakul a továbbjutók köre – bár még nincs vége a meccseknek, de a Besiktas csoportelső, a City is, Spurs csoportelső szintén, a Dortmund meg kiesett… továbbmegy a Pool és a Real, ill. a Lipcse-Portoból az egyik, a Sahtar-Napoliból az egyik. A Sevilla-Moszkva párharcot meg ki kéne számolni, most hogy van, a Maribor az utolsó, az tuti.
by Zenzo
* a mostani fordulótól függetlenül már továbbment a Bayern + PSG.
tuti kieső a Feyenord, Celtic, Anderlecht, Maribor is.
by Endy919
én még bízok két Sevillai gólban
by Endy919
még egyet!!!
by BlueCech01
Hát a Dortmund nem igazán tudom, hogy gondolta Boszt. Rájuk annyira nem volt jellemző, hogy az éppen felhájpolt fősodorból merítenek egy olyan taggal, aki a német futballkultúrán totál kívül esik, Bosz meg igazából olyan is volt, hogy 3-4 meccs után teljesen kiismerte a közeg, és porrá zúzzák ezt a szerencsétlen BvB-t.
Nem akarok feltétlen túlmisztifikálni senkit, de ennél még egy Niko Kovac is meggyőzőbb választás lett volna.
by kormolar
főleg a védelem szörnyű…de az nagyon
by Zenzo
a Vitesse-el elért eredmények fiatalokkal, kölcsön-Chelseastákkal volt az alap + tavaly egy halovány Ajaxot vitt el az EL döntőig, egészen pofás játékkal – szintén fiatalokkal. Szerintem ennél tovább nem gondolkodtak. És ezen az analógián nem volt ő rossz válatsztás tképpen, bár az egész életét Hollandiában tolta végig kb, szóval németbe vinni, egy BVB szintű csapathoz minimum merész lépés volt.
by BlueCech01
Szvsz a Vitesse karrierje a Dortmund indokai szempontjából tök marginális volt, én biztos vagyok benne, hogy ha nem megy el EL-döntőig, hanem kiesik a negyeddöntőben, és negyed ennyire kapja fel a mainstream, senkinek eszébe sem jutott volna, hogy ő bármiféle megoldást jelent, főleg nem topszinten, pedig attól a kieséstől nem lett volna sem rosszabb, sem jobb edző. Szvsz baromi elkapkodott döntés volt, főleg az elődei szempontjából nézve, és igazából nem lehet azt mondani, hogy a Dortmund szezonja innentől bármivel menthető lenne már, holott még csak november van.
by Zenzo
má’bocs, de ez kicsit ilyen diegocostashazardos megmondásnak tűnik, hogy a Dortmundnál mindenki hülye lett hirtelen, és egy EL döntő alapján azonnali hirtelenséggel hoztak egy átgondolatlan döntést 😉
nyilván mérlegeltek mindenféle szempontot. Valószínűleg nem készültek fel Tuchel távozására, bár a hírek szerint már a szezon elejétől sem volt épp felhőtlen a hangulat, mert eladtak olyan játékosokat Watzkéék (salgótarján, güdni, Hummels), akiket Tuchel nem akart, de a balhé a BL meccs előtti buszbombázás kapcsán fokozódott fel annyira, hogy végül lelépett. Anno Bosz mellett Favre volt az emlegetett név, nem tudom, ő mennyivel lett volna jobb opció, ha egyáltalán az lett volna, bár kétségkívül ő legalább látott BuLi meccset közelről a Gladbach padjáról. Viszont Bosz neve kb a kezdetektől fogva ott volt a kalapban, és még 5M EUR-t is kifizettek az Ajaxnak érte, szóval gyanítom azért átgondolták ők ezt, ami nem jelenti azt, hogy jó döntés lett v sem. Persze fenntartásokkal kezelték részben, hiszen mindössze két éves szerződést kapott. Gyanítom nem volt utolsó szempont az sem, hogy Bosz folyékonyan beszél németül.
Nyilatkozat a kinevezésről a boardtól:
Sporting director Michael Zorc added: „First and foremost, we’re convinced with Peter’s coaching philosophy which is similar to the style we and our fans want to see. Peter’s coaching philosophy is a very attacking minded one. A structured possession football coupled with gegenpressing. It’s a good balance. We also like that Peter Bosz is not reluctant to play young players in big games.”
by BlueCech01
„má’bocs, de ez kicsit ilyen diegocostashazardos megmondásnak tűnik, hogy a Dortmundnál mindenki hülye lett hirtelen, és egy EL döntő alapján azonnali hirtelenséggel hoztak egy átgondolatlan döntést ;)”
Senki nem mondta, hogy mindenki hülye lett,egyszerűen elkapkodtak egy döntést, ez van. A többit te projektálod bele. Felültek a hype-vonatra, pénzt fizettek egy egyidényes fasziért, akinek semmi köze sem volt sem a német közeghez, sem az élfocihoz, sem a csapathoz. Ez csak azért különös, mert a Dortmundra eddig sehogy nem ez volt a jellemző, pont ennek az ellenkezője.
Szerintem az vitathatatlan, hogy ha kizárólag egy holland ezüstöt hoz, és nem zengi be a nevét a média, a punditok, mindenki az EL-döntő kapcsán, hanem mondjuk kiesik a pébe a Lyon ellen, és Genesiot emelik ki, mint kimagasló elmét, akkor nem hogy pénzt nem fizettek volna Boszért, de még csak lehetséges jelöltként sem jött volna szóba a neve őszintén.
” Valószínűleg nem készültek fel Tuchel távozására,”
Igen, ezt mondom.
by Zenzo
hát most vagy én vagyok fáradt, vagy te, de előkapod ezt a kedvenc formulád, hogy én projektálom bele, majd leírod pepitában ugyanazt, csak szofisztikáltabban 10 sorban… mert nem hülye lett mindenki a Dortmundnál, és hoztak egy EL döntő alapján azonnali hirtelenséggel átgondolatlan döntést, CSAK felültek a hype vonatra, és az EL döntő alapján hoztak egy szted vitathatatlanul szar döntést… vesszek meg ha értem a különbséget.
by BlueCech01
De most komolyan azt hisszük, hogy Bosz bármikor szóba került volt pénzért egy Dortmundnál azzal az egy holland ezüstjével, ha mondjuk csak egy körrel előtte kiesik? Esetleg hogy szignifikáns idővel az EL-döntő előtt már scoutolták? Ne már. Te is leírod, hogy nem készültek fel Tuchel távozására, jött az aktuálisan felszopott mesteredző, akire elképesztő hype vetült, és vitték. Olyan is lett az eredmény, kaptak egy egydimenziós tagot, akin 3 forduló után átlátott a fél liga, és aki nem képes bármi működő változást kieszközölni, cserébe lassan 2 hónapja nem nyertek meccset a harmadosztályú kupa-ellenfelen kívül.
by BlueCech01
*szerk*
by Zenzo
ja, erre már ne pazaroljunk több karaktert, a vita tárgya szempontjából már mindegy is.
Egy gondolatot azért tovább vinnék:
„Ez egy olyan szinten súlyos félrenyúlás, amihez hasonló cseszett ritkán látunk ilyen szinten”
Azért ez így nem feltétlen igaz, ha szétnézünk az angol top klubok utóbbi 10 évében, találunk szép számmal ilyen példát, egyedül az Arsenalnal nem, de ott is csak azért, mert képtelenek megválni Wengertől, ami mondjuk kb legalább ekkora mellényúlás szerintem, de ez már nézőpont kérdése. De azért olyan nevek, mint Grant, Scolari, AVB, a komplett Spurs Jol után és Poch előtt, Hodgson a Poolnál, Moyes a Unitednél… szóval van ám itt minden, mi szerszámnak ingere :))
by BlueCech01
Igen, nyilván hogy ha az elmúlt 10-12-15 évet nézzük, minden csapatnál lesz 1-2 orbitális mellényúlás, de ez ettől még cseszett ritka.
” a komplett Spurs Jol után és Poch előtt”
Azért ez elég erős. Oké, hogy közepes edzőkről beszélünk, de nem lehet azt mondani, hogy Jol után bármelyikük első éve lényegesen rosszabb lett volna Poch első événél, ráadásul szvsz szignifikánsan gyengébb keretekkel. Szóval én nem értem, miért lenne orbitális mellényúlás mondjuk ‘Arry, aki egy év alatt fa-kupa döntőt+BL-t hozott, esetleg Ramos, aki idényközben beszállva nyerte meg a Spurs utolsó kupáját, ahogy AVB első éve is teljesen elfogadható volt, és az utolsó fordulóban bukta el a 4. helyet.
Összegezve az ilyen szintű mellényúlás, amit Bosz produkál, ez elképesztően ritka továbbra is. Nálunk a közelmúltból AVB a legtökéletesebb példa, pont ennyi köszönet volt benne is, és pont ennyi idő alatt bizonyította, hogy ezen a szinten semmi keresnivalója.
by trueblue05
offtopic : Mi a véleményetek mc_deere tegnap esti fonatos ámokfutásáról? Szerintem ez az ember egyre rosszabb. Egy szarul alakult meccs után odamenni egy rivális blogra és osztani az észt és énmegmondtamozni szakmai alapokra hivatkozva, majd rinyálni, hogy nem mondhatja el a véleményét….
A meccsről gondoltam majd a poszt alá – ha lesz?
by Endy919
én imádtam 😀 és kurvára igaza volt a Kloppos témában.
by Zenzo
vannak, akik sosem változnak, ennyi.
by WudigessBoi
Nem lesz sajna külön poszt.
by trueblue05
🙁
by DannyfromtheShed👑PL
Na mi tortent? Probaltam visszakeresni, de annyi komment van azota, h nincs idom megtalalni…
by Endy919
Közölte velük Klopp alapvető hiányosságait/hibáit , igaz picit nyers módon. De az ottani közeg megérdemli a józanító pofonokat.
by BlueCech01
„: Mi a véleményetek mc_deere tegnap esti fonatos ámokfutásáról? Szerintem ez az ember egyre rosszabb.”
Jaj, ne legyünk már ennyire demagógok könyörgöm, főleg ne annak a tudatában, hogy ennek milyen előzményei voltak. A fonat egy jelentős része versenyt űzött abból, hogy nem képesek felfogni, Salah miért nem jelent lényegi előrelépést Klopp taktikájában, függetlenül az igazolás minőségétől. A nyers megfogalmazás szvsz nem volt alaptalan azok után, hogy hány alkalommal küldték el az anyjába személyeskedve ezelőtt, csak mert tartalmilag ugyanezt leírta, nem feltétlen hasonló körülmények között. Az időpont most teljesen rossz volt, ez nem vitás, de ne ettől legyen már emberileg valaki jobb vagy rosszabb.
by DannyfromtheShed👑PL
Sracok el ne felejtsetek, h ma 18:00 tol jatszunk geolokacios okokbol kifolyolag.
by Zenzo
ja, én elfelejtettem amúgy… csupa öröm, a kezdés idején még épp félúton leszek hazafelé.
Amúgy csodaszépen fogalmaztál, geolokációs… 😀 ez hogy jutott eszedbe?
by DannyfromtheShed👑PL
En is, csak veletlenul lattam meg munka kozben a backendben 😀
A terminus is foglalkozas koreben ihletodott, epp IP alapjan filtereztem per regio a holnapi EL meccsek megjeleniteset 🙂