Kellemes emlékek

Lement az újabb válogatottas szünet, végleges a jövő évi világbajnokság mezőnye (erről nem lesz szó), mostantól viszont ismét a klubfocié a főszerep. Kiderül, tudunk-e profitálni a legutóbbi, stratégiailag oly fontos győzelemből. Fontos lenne, hiszen három idegenbeli meccs vár ránk egymás után, a középső ráadásul az év leghosszabb túrája lesz. A West Brom otthonában indítunk, beharangozó alább.

 

The Hawthorns. Villas-Boasnak és Di Matteonak a bukást jelentette, Conténak pedig a megdicsőülést, tavaly ugyanis – ki ne emlékezne – itt biztosítottuk be a bajnoki címet. Felejthetetlen este volt, persze alapvetően nem a meccs miatt, hiszen a West Brom az egyik legprofibb az ellenfél játékának elrontásában. Mindkét bajnokit csak a hajrában tudtuk megnyerni ellenük, ráadásul pocsék, ingerszegény találkozókon.

A válogatott szünetnek már-már szükségszerű tartozéka, hogy lesérülnek játékosaink. Most sem volt ez másképp, úgyhogy a kezdő összeállításába ezúttal is beleszólhat majd az orvosi stáb. Szintén problematikus Conte és David Luiz nexusa, ami olyannyira megromlott a Roma meccs után, hogy a brazil még a padra sem ülhetett le. Rövid távon még nem érzem problematikusnak ezt a fajta erőfitogtatást és példastatuálást az olasz részéről, de a hosszú távú terv a megbékélés kell, hogy legyen. Egy ilyen szünet jó lehet arra, hogy egy kicsit mindkét fél hátra lépjen, átgondolja a dolgokat és elkezdjen a megoldás felé tendálni: David Luiz bocsánatot kérni és keményen edzeni, Conte pedig megbocsátani és újfent számításba venni védőjét. Persze ez nem a Szomszédok, szóval nem lesz ez egy sima menet.

A találkozót egyébként ellentétes előjelekkel várhatja a két csapat. Mi kezdünk formába lendülni, zsinórban három meccset nyertünk, kettőt kapott gól nélkül, legutóbb pedig fontos és lélekemelő rangadót sikerült behúzni a Manchester United ellen. S bár a listavezetőhöz nem kerültünk közelebb, a másik négy riválisunkon hoztunk három kör alatt 3, illetve 6 pontot, így már csak 1 egységnyire vagyunk a dobogótól (és a második helytől is). A West Brom ugyanakkor hiába vett remek rajtot (két győzelem, majd egy döntetlen augusztusban), azóta zuhanórepülésben vannak Pulisék (nyolc meccsen három pont) és már a kicsik, illetve velük egy szinten lévők ellen sem jönnek a tavaly megszokott diadalok. Ráadásul top6-os csapattal idén csak egyszer találkoztak (City otthon), szóval nem ígérkezik könnyűnek a közeljövőjük sem (Chelsea otthon, Tottenham idegenben).

Szóval a formák alapján nem vagyunk esélytelenek. Persze tudjuk jól, ez nem garancia semmire, elég csak a Palace elleni rettenetre gondolni, meg aztán lassan már a West Bromnál is kongatják a vészharangot, elvégre kilenc nyeretlen bajnokijuk volt zsinórban (a legutóbbi három ráadásul vereség) és már csak egy pontra vannak a kieső helyen álló West Hamtől. Számomra egyébként meglepő Pulisék vergődése, hiszen tavaly masszív középcsapat voltak, nyáron pedig jól igazoltak (Krychowiak, Barry, Hegazi, Rodriguez vagy Gibbs). Benne van a pakliban, hogy nagyon felszívják magukat, az pedig egy pontra simán elég lehet nekik, ami nekünk már komoly veszteség.

Szokásomtól eltérően – részben azért, mert erről a szürke West Bromról nehéz írni, részben pedig azért, mert 11 forduló után ez már tud releváns lenni – körbenéztem statisztika fronton. A passzok számában Pulisék sereghajtók (3458, ami szerény 314-es átlag), miközben hosszú passzok terén már hatodikak (764-gyel), fejjel tisztázásban pedig harmadikok (181-gyel), sárga lapok számában (23) szintén harmadikok, a listavezető West Ham mögött eggyel lemaradva, labdabirtoklásuk pedig átlagosan 36,9%, ami messze a legrosszabb (más nincs is 40% alatt). Tehát taszítja őket a labda, amint megkaparintják, vágják előre, miközben büszkén és keményen bekkelnek. Semmi szokatlan, business as usual, mondhatnánk.

Ami minket illet, miénk a 7. legtöbb passz (5524, legrosszabb a top6-ból), hosszú passzokból viszont csak a Pool-Arsenal-City trió tud kevesebbet felmutatni, fejjel tisztázásban (148, ezzel 11. helyen állunk) és sárga lapok számában (16, ez a 12. legtöbb) középmezőny (igaz, miénk a legtöbb kiállítás), átlagos labdabirtoklásunk pedig 54,3%, amivel hatodikak vagyunk, messze lemaradva a Citytől és a top6-ból csak Mourinho-ékat előzve. Az igazat megvallva ezek túl meggyőző statok egy címvédőtől, ráadásul nincs a játéknak olyan eleme, amiben mi lennénk a legjobbak, vagy legalábbis nagyon jók lennének a számaink. Ez rímel arra, amit még statisztikai alátámasztás nélkül írtam a MU elleni beharangozómban, vagyis hogy nincs igazi karakterünk. Ezt sajnos továbbra is fenntartom.

Ezzel együtt győzni kéne. A forduló végére akár vissza is térhetünk a dobogóra, hiszen a Tottenham az otthon eddig hibátlan Arsenal stadionjában vendégeskedik majd. Fontos lenne, mert e meccsünk után utazunk Bakuba, aztán pedig megyünk az Anfieldre, vagyis kemény sorozat előtt állunk. Továbbra is Blue Is The Colour!