Lement az újabb válogatottas szünet, végleges a jövő évi világbajnokság mezőnye (erről nem lesz szó), mostantól viszont ismét a klubfocié a főszerep. Kiderül, tudunk-e profitálni a legutóbbi, stratégiailag oly fontos győzelemből. Fontos lenne, hiszen három idegenbeli meccs vár ránk egymás után, a középső ráadásul az év leghosszabb túrája lesz. A West Brom otthonában indítunk, beharangozó alább.
The Hawthorns. Villas-Boasnak és Di Matteonak a bukást jelentette, Conténak pedig a megdicsőülést, tavaly ugyanis – ki ne emlékezne – itt biztosítottuk be a bajnoki címet. Felejthetetlen este volt, persze alapvetően nem a meccs miatt, hiszen a West Brom az egyik legprofibb az ellenfél játékának elrontásában. Mindkét bajnokit csak a hajrában tudtuk megnyerni ellenük, ráadásul pocsék, ingerszegény találkozókon.

A válogatott szünetnek már-már szükségszerű tartozéka, hogy lesérülnek játékosaink. Most sem volt ez másképp, úgyhogy a kezdő összeállításába ezúttal is beleszólhat majd az orvosi stáb. Szintén problematikus Conte és David Luiz nexusa, ami olyannyira megromlott a Roma meccs után, hogy a brazil még a padra sem ülhetett le. Rövid távon még nem érzem problematikusnak ezt a fajta erőfitogtatást és példastatuálást az olasz részéről, de a hosszú távú terv a megbékélés kell, hogy legyen. Egy ilyen szünet jó lehet arra, hogy egy kicsit mindkét fél hátra lépjen, átgondolja a dolgokat és elkezdjen a megoldás felé tendálni: David Luiz bocsánatot kérni és keményen edzeni, Conte pedig megbocsátani és újfent számításba venni védőjét. Persze ez nem a Szomszédok, szóval nem lesz ez egy sima menet.
A találkozót egyébként ellentétes előjelekkel várhatja a két csapat. Mi kezdünk formába lendülni, zsinórban három meccset nyertünk, kettőt kapott gól nélkül, legutóbb pedig fontos és lélekemelő rangadót sikerült behúzni a Manchester United ellen. S bár a listavezetőhöz nem kerültünk közelebb, a másik négy riválisunkon hoztunk három kör alatt 3, illetve 6 pontot, így már csak 1 egységnyire vagyunk a dobogótól (és a második helytől is). A West Brom ugyanakkor hiába vett remek rajtot (két győzelem, majd egy döntetlen augusztusban), azóta zuhanórepülésben vannak Pulisék (nyolc meccsen három pont) és már a kicsik, illetve velük egy szinten lévők ellen sem jönnek a tavaly megszokott diadalok. Ráadásul top6-os csapattal idén csak egyszer találkoztak (City otthon), szóval nem ígérkezik könnyűnek a közeljövőjük sem (Chelsea otthon, Tottenham idegenben).

Szóval a formák alapján nem vagyunk esélytelenek. Persze tudjuk jól, ez nem garancia semmire, elég csak a Palace elleni rettenetre gondolni, meg aztán lassan már a West Bromnál is kongatják a vészharangot, elvégre kilenc nyeretlen bajnokijuk volt zsinórban (a legutóbbi három ráadásul vereség) és már csak egy pontra vannak a kieső helyen álló West Hamtől. Számomra egyébként meglepő Pulisék vergődése, hiszen tavaly masszív középcsapat voltak, nyáron pedig jól igazoltak (Krychowiak, Barry, Hegazi, Rodriguez vagy Gibbs). Benne van a pakliban, hogy nagyon felszívják magukat, az pedig egy pontra simán elég lehet nekik, ami nekünk már komoly veszteség.
Szokásomtól eltérően – részben azért, mert erről a szürke West Bromról nehéz írni, részben pedig azért, mert 11 forduló után ez már tud releváns lenni – körbenéztem statisztika fronton. A passzok számában Pulisék sereghajtók (3458, ami szerény 314-es átlag), miközben hosszú passzok terén már hatodikak (764-gyel), fejjel tisztázásban pedig harmadikok (181-gyel), sárga lapok számában (23) szintén harmadikok, a listavezető West Ham mögött eggyel lemaradva, labdabirtoklásuk pedig átlagosan 36,9%, ami messze a legrosszabb (más nincs is 40% alatt). Tehát taszítja őket a labda, amint megkaparintják, vágják előre, miközben büszkén és keményen bekkelnek. Semmi szokatlan, business as usual, mondhatnánk.
Ami minket illet, miénk a 7. legtöbb passz (5524, legrosszabb a top6-ból), hosszú passzokból viszont csak a Pool-Arsenal-City trió tud kevesebbet felmutatni, fejjel tisztázásban (148, ezzel 11. helyen állunk) és sárga lapok számában (16, ez a 12. legtöbb) középmezőny (igaz, miénk a legtöbb kiállítás), átlagos labdabirtoklásunk pedig 54,3%, amivel hatodikak vagyunk, messze lemaradva a Citytől és a top6-ból csak Mourinho-ékat előzve. Az igazat megvallva ezek túl meggyőző statok egy címvédőtől, ráadásul nincs a játéknak olyan eleme, amiben mi lennénk a legjobbak, vagy legalábbis nagyon jók lennének a számaink. Ez rímel arra, amit még statisztikai alátámasztás nélkül írtam a MU elleni beharangozómban, vagyis hogy nincs igazi karakterünk. Ezt sajnos továbbra is fenntartom.

Ezzel együtt győzni kéne. A forduló végére akár vissza is térhetünk a dobogóra, hiszen a Tottenham az otthon eddig hibátlan Arsenal stadionjában vendégeskedik majd. Fontos lenne, mert e meccsünk után utazunk Bakuba, aztán pedig megyünk az Anfieldre, vagyis kemény sorozat előtt állunk. Továbbra is Blue Is The Colour!
429 Comments
by WudigessBoi
Idén a rangadózás lehet a spúrok gyenge pontja.
by lamps8
ilyen gyenge középpályát régen láttam tőlük
by lamps8
https://twitter.com/ChelseaFC/status/931884752986132480
by Bukkakebáró Idemitirjak
Már csak Rüdiger hiányzik Cahill helyén és akkor a best 11 lenne jelenleg szerintem.
Na meg Fabre szedje össze magát.
by Bukkakebáró Idemitirjak
Nagyon durva szenvedést várok, főleg ha defenzívebb 11-el megyünk neki a meccsnek.
Kötelező olvasmány:
http://cserkiado.hu/sport-eletmod-egeszseg/semmi-duma-9789632783826-15317.html
by lamps8
nagyon remélem hogy Alonso nem hozza újra az idei formáját. botrányos first touch, gyatra passzpontosság, körülményesség. tőle mindenképpen javulás kell ma. Pulis simán kiadja hogy basszák fel a bal oldalunkra, cahillre alonsora aztán vagy nem tudják átvenni vagy eladják és érkeznek a beadások. a Mu ellen is tele volt a gatyám mikor érkezett oda egy felvágott labda.
by lamps8
https://twitter.com/WBA/status/931884784657354752
ez kemény lesz.
by szeszfabresz
Köszi az írást, Wudi!
by DannyfromtheShed👑PL
Egy jo streamet tud valaki? (No flash) thx!
by szeszfabresz
http://www.genti.stream/hd3.php , HD, NBC 🙂
by Zoleee
Köszi!
by Hazard
Neked nem akad?
by szeszfabresz
Egyszer kétszer par másodpercre csak :/
by Hazard
Nekem minden másodikban. 🙁
by BlueCech01
Ahogy Wudi is írja lentebb a Spurs idén durván hatástalan rangadókon. Ha a Pool elleni győzelmet nem számolom, akkor 3 meccs 3 vereség, 1 lőtt gól, ami ráadásul Michy öngólja, plusz a City ellen még nem is játszottak. Ezzel idény elég korán kihúzták magukat a contenderek listájáról, pedig nem erősítettek rosszul.
Felmerül a kérdés, hogy ezek után, hogy jó eséllyel 11 pontos hátrányuk lesz a forduló után, és a ligakupát is ki elvesztették, mire fognak innentől rámenni? A BL-ben ugyan elég legendásan állnak, de ott maximum egy negyed vagy elődöntő lenne az, ami tényleges maradási erőként hathatna az alapemberekre. Poch gondolom nem fogja az FA-kupát prioritásként kezelni, tavasszal jó eséllyel elég szoros versenyfutás lesz a top4-ért, ahol jelenleg csak az első helye néz ki biztosnak. Kíváncsi leszek, hol lesz a keretük jövőre.
by Endy919
Csak szólok , hogy ma a Leszter minimum 1 pontot szerezni fog!
by BlueCech01
remélem a házat azért nem tetted rá
by Endy919
ez csak egy női megérzés volt
by szeszfabresz
Bakayoko fekete lett. Mármint a haja 😀
by Bukkakebáró Idemitirjak
Rendesen megijesztettél!
by Endy919
Evansnek valaki véletlenül ketté törhetné a lábát.
by Bukkakebáró Idemitirjak
Livermore mondjuk.
by Endy919
vagy a köcsög Barry és ő is sérüljön bele.
by Endy919
azért Azpi egy kibaszott zseni.
by Lavid Duiz
Hogy engedhették a WBA-nak ezt a mezt?? Elölről világos, hátulról sötét.
by Endy919
nagyon zavaró.