Lement az újabb válogatottas szünet, végleges a jövő évi világbajnokság mezőnye (erről nem lesz szó), mostantól viszont ismét a klubfocié a főszerep. Kiderül, tudunk-e profitálni a legutóbbi, stratégiailag oly fontos győzelemből. Fontos lenne, hiszen három idegenbeli meccs vár ránk egymás után, a középső ráadásul az év leghosszabb túrája lesz. A West Brom otthonában indítunk, beharangozó alább.
The Hawthorns. Villas-Boasnak és Di Matteonak a bukást jelentette, Conténak pedig a megdicsőülést, tavaly ugyanis – ki ne emlékezne – itt biztosítottuk be a bajnoki címet. Felejthetetlen este volt, persze alapvetően nem a meccs miatt, hiszen a West Brom az egyik legprofibb az ellenfél játékának elrontásában. Mindkét bajnokit csak a hajrában tudtuk megnyerni ellenük, ráadásul pocsék, ingerszegény találkozókon.

A válogatott szünetnek már-már szükségszerű tartozéka, hogy lesérülnek játékosaink. Most sem volt ez másképp, úgyhogy a kezdő összeállításába ezúttal is beleszólhat majd az orvosi stáb. Szintén problematikus Conte és David Luiz nexusa, ami olyannyira megromlott a Roma meccs után, hogy a brazil még a padra sem ülhetett le. Rövid távon még nem érzem problematikusnak ezt a fajta erőfitogtatást és példastatuálást az olasz részéről, de a hosszú távú terv a megbékélés kell, hogy legyen. Egy ilyen szünet jó lehet arra, hogy egy kicsit mindkét fél hátra lépjen, átgondolja a dolgokat és elkezdjen a megoldás felé tendálni: David Luiz bocsánatot kérni és keményen edzeni, Conte pedig megbocsátani és újfent számításba venni védőjét. Persze ez nem a Szomszédok, szóval nem lesz ez egy sima menet.
A találkozót egyébként ellentétes előjelekkel várhatja a két csapat. Mi kezdünk formába lendülni, zsinórban három meccset nyertünk, kettőt kapott gól nélkül, legutóbb pedig fontos és lélekemelő rangadót sikerült behúzni a Manchester United ellen. S bár a listavezetőhöz nem kerültünk közelebb, a másik négy riválisunkon hoztunk három kör alatt 3, illetve 6 pontot, így már csak 1 egységnyire vagyunk a dobogótól (és a második helytől is). A West Brom ugyanakkor hiába vett remek rajtot (két győzelem, majd egy döntetlen augusztusban), azóta zuhanórepülésben vannak Pulisék (nyolc meccsen három pont) és már a kicsik, illetve velük egy szinten lévők ellen sem jönnek a tavaly megszokott diadalok. Ráadásul top6-os csapattal idén csak egyszer találkoztak (City otthon), szóval nem ígérkezik könnyűnek a közeljövőjük sem (Chelsea otthon, Tottenham idegenben).

Szóval a formák alapján nem vagyunk esélytelenek. Persze tudjuk jól, ez nem garancia semmire, elég csak a Palace elleni rettenetre gondolni, meg aztán lassan már a West Bromnál is kongatják a vészharangot, elvégre kilenc nyeretlen bajnokijuk volt zsinórban (a legutóbbi három ráadásul vereség) és már csak egy pontra vannak a kieső helyen álló West Hamtől. Számomra egyébként meglepő Pulisék vergődése, hiszen tavaly masszív középcsapat voltak, nyáron pedig jól igazoltak (Krychowiak, Barry, Hegazi, Rodriguez vagy Gibbs). Benne van a pakliban, hogy nagyon felszívják magukat, az pedig egy pontra simán elég lehet nekik, ami nekünk már komoly veszteség.
Szokásomtól eltérően – részben azért, mert erről a szürke West Bromról nehéz írni, részben pedig azért, mert 11 forduló után ez már tud releváns lenni – körbenéztem statisztika fronton. A passzok számában Pulisék sereghajtók (3458, ami szerény 314-es átlag), miközben hosszú passzok terén már hatodikak (764-gyel), fejjel tisztázásban pedig harmadikok (181-gyel), sárga lapok számában (23) szintén harmadikok, a listavezető West Ham mögött eggyel lemaradva, labdabirtoklásuk pedig átlagosan 36,9%, ami messze a legrosszabb (más nincs is 40% alatt). Tehát taszítja őket a labda, amint megkaparintják, vágják előre, miközben büszkén és keményen bekkelnek. Semmi szokatlan, business as usual, mondhatnánk.
Ami minket illet, miénk a 7. legtöbb passz (5524, legrosszabb a top6-ból), hosszú passzokból viszont csak a Pool-Arsenal-City trió tud kevesebbet felmutatni, fejjel tisztázásban (148, ezzel 11. helyen állunk) és sárga lapok számában (16, ez a 12. legtöbb) középmezőny (igaz, miénk a legtöbb kiállítás), átlagos labdabirtoklásunk pedig 54,3%, amivel hatodikak vagyunk, messze lemaradva a Citytől és a top6-ból csak Mourinho-ékat előzve. Az igazat megvallva ezek túl meggyőző statok egy címvédőtől, ráadásul nincs a játéknak olyan eleme, amiben mi lennénk a legjobbak, vagy legalábbis nagyon jók lennének a számaink. Ez rímel arra, amit még statisztikai alátámasztás nélkül írtam a MU elleni beharangozómban, vagyis hogy nincs igazi karakterünk. Ezt sajnos továbbra is fenntartom.

Ezzel együtt győzni kéne. A forduló végére akár vissza is térhetünk a dobogóra, hiszen a Tottenham az otthon eddig hibátlan Arsenal stadionjában vendégeskedik majd. Fontos lenne, mert e meccsünk után utazunk Bakuba, aztán pedig megyünk az Anfieldre, vagyis kemény sorozat előtt állunk. Továbbra is Blue Is The Colour!
429 Comments
by lamps8
Evans akkora nyomorult hátrányos helyzetű balfasz hogy még a dagadt Moss is rendre megsajnálja. hihetetlen
by WehaveNoHistory
Nem csak Evans, az egész csürhe balfasz.
by Endy919
Alonsoooo
by Hazard
Ez a válldobás miért nem sárga?
by Lavid Duiz
Hát, ja! 🙂
by balazsh
ez a védekezés Hegazitól eléggé nb1 volt 😀
by Lavid Duiz
Nem, ez Wrestle mania volt. 🙂
by Hazard
Böde Dani valahol elégedetten mosolyog.
by Lavid Duiz
Markos Alonzó!!
by Sandic
Akkor már nem Narkós Alonso?
by balazsh
Fabre assist!!
by Endy919
De a legnagyobb assistot ennél a gólnál a WBA védelme adta 😀
by Hazard
Ejha, ez meg mi volt? 😀 Tudatos volt.
by szeszfabresz
Ez a WBA ritka egy komikus csapat. Ez a Hegazi simán elmenne egy Üvegtigris szereplőnek.
by balazsh
Salah eladása meg egyre inkább kezd besorolódni a KdB, Lukaku szintű Emenalo melléfogások mellé
by BlueCech01
Ne bassz, hogy ezt is Emenalo nyakába varrjuk, mert lehidalok.
by balazsh
mindig kell egy bűnbak 😀
by BlueCech01
Hát de ez alapjaiban is teljesen hibás gondolatmenet.
by WehaveNoHistory
Salah-ért nem kár, egyetlen skill-je, hogy gyors. Itt perem embernek jó lenne, de többnek nem.
by Sandic
Salah a kontrákhoz rohadt jó, mert gyors, és jobban megtartja a labdákat, mint Wili az utóbbi időben, de betömörülő csapatok ellen vele is csak többen lennénk.
by szeszfabresz
Salah akkor semmivel nem volt több, mint egy futóbolond, olyan Sterling-prototípus, hogy futni tud, mást nem nagyon. Élete formájában van, ha elfogy a lendület, nem lesz több egy gyors szélsőnél. Szerintem. KdB hozzá képest jelenleg klasszisokkal előrébb van.
by Hazard
Miért lennének ezek melléfogások? KdB egyébként nem ő fedezte fel szerintem, hanem Piet de Visser. Inkább az eladásuk a baj, nem a megvételük. Igaz ez főként Mou-nak köszönhető…
by DannyfromtheShed👑PL
Lol pont, h Emenalo hozta oket, Jose herdalta el.
by BlueCech01
Mondjuk én továbbra is tartom, hogy a KdB-s ügyben mindkét fél amatőr módon viselkedett. Salah-t illetően meg igazából nem tudok senkit hibáztatni. Egyszerűen abba a felállásba, amit José nyomatott, sehogy nem illett bele egy védekezni képtelen futógép.
by DannyfromtheShed👑PL
Salah sztem is mas tema, sot meg Kaku is. KdB megbocsathatatlan.
by Zoleee
Szerintem valamit összekeversz.
Amúgy Salah most tényleg jól látszik én is elnézném most nálunk, főleg. Moses helyett. DB-t már megsirattuk sokszor. 🙂
Lukaku viszont nekem nem hiányzik. Rohadjon meg a Mu-ba mi meg majd veszünk egy jobbat de lehet már van is jobb Morata személyében.
by lamps8
azt ki gondolta volna, hogy egy szarban lévő Pulis csapat ellen idegenben, az első félidő végén már a pályán pihenünk
by DannyfromtheShed👑PL
Kozben RLC is nagyot jatszik, oriasi onbizalommal porog.
by Bukkakebáró Idemitirjak
Jöttem rontani a hangulatot:
Valaki szolhatna Zappacostanak, hogy amikor Moses pótlását adták ki neki, az nem azt jelentette, hogy mindent ugyanúgy csináljon. (azok a beadások)
by lamps8
feljött Yacob, Hazardot gyorsan vigyük le a faszba
by szeszfabresz
Ritka egy patkány 😀
by Endy919
valaki őt is kettétörhetné.
by szeszfabresz
Herrera vs. Yacob kutyaviadalon kinek szurkolnal?
by Endy919
a sírásónak
by lamps8
Miss Ballack, Essien, Boulahrouz
by Endy919
Meireles