Lement az újabb válogatottas szünet, végleges a jövő évi világbajnokság mezőnye (erről nem lesz szó), mostantól viszont ismét a klubfocié a főszerep. Kiderül, tudunk-e profitálni a legutóbbi, stratégiailag oly fontos győzelemből. Fontos lenne, hiszen három idegenbeli meccs vár ránk egymás után, a középső ráadásul az év leghosszabb túrája lesz. A West Brom otthonában indítunk, beharangozó alább.
The Hawthorns. Villas-Boasnak és Di Matteonak a bukást jelentette, Conténak pedig a megdicsőülést, tavaly ugyanis – ki ne emlékezne – itt biztosítottuk be a bajnoki címet. Felejthetetlen este volt, persze alapvetően nem a meccs miatt, hiszen a West Brom az egyik legprofibb az ellenfél játékának elrontásában. Mindkét bajnokit csak a hajrában tudtuk megnyerni ellenük, ráadásul pocsék, ingerszegény találkozókon.

A válogatott szünetnek már-már szükségszerű tartozéka, hogy lesérülnek játékosaink. Most sem volt ez másképp, úgyhogy a kezdő összeállításába ezúttal is beleszólhat majd az orvosi stáb. Szintén problematikus Conte és David Luiz nexusa, ami olyannyira megromlott a Roma meccs után, hogy a brazil még a padra sem ülhetett le. Rövid távon még nem érzem problematikusnak ezt a fajta erőfitogtatást és példastatuálást az olasz részéről, de a hosszú távú terv a megbékélés kell, hogy legyen. Egy ilyen szünet jó lehet arra, hogy egy kicsit mindkét fél hátra lépjen, átgondolja a dolgokat és elkezdjen a megoldás felé tendálni: David Luiz bocsánatot kérni és keményen edzeni, Conte pedig megbocsátani és újfent számításba venni védőjét. Persze ez nem a Szomszédok, szóval nem lesz ez egy sima menet.
A találkozót egyébként ellentétes előjelekkel várhatja a két csapat. Mi kezdünk formába lendülni, zsinórban három meccset nyertünk, kettőt kapott gól nélkül, legutóbb pedig fontos és lélekemelő rangadót sikerült behúzni a Manchester United ellen. S bár a listavezetőhöz nem kerültünk közelebb, a másik négy riválisunkon hoztunk három kör alatt 3, illetve 6 pontot, így már csak 1 egységnyire vagyunk a dobogótól (és a második helytől is). A West Brom ugyanakkor hiába vett remek rajtot (két győzelem, majd egy döntetlen augusztusban), azóta zuhanórepülésben vannak Pulisék (nyolc meccsen három pont) és már a kicsik, illetve velük egy szinten lévők ellen sem jönnek a tavaly megszokott diadalok. Ráadásul top6-os csapattal idén csak egyszer találkoztak (City otthon), szóval nem ígérkezik könnyűnek a közeljövőjük sem (Chelsea otthon, Tottenham idegenben).

Szóval a formák alapján nem vagyunk esélytelenek. Persze tudjuk jól, ez nem garancia semmire, elég csak a Palace elleni rettenetre gondolni, meg aztán lassan már a West Bromnál is kongatják a vészharangot, elvégre kilenc nyeretlen bajnokijuk volt zsinórban (a legutóbbi három ráadásul vereség) és már csak egy pontra vannak a kieső helyen álló West Hamtől. Számomra egyébként meglepő Pulisék vergődése, hiszen tavaly masszív középcsapat voltak, nyáron pedig jól igazoltak (Krychowiak, Barry, Hegazi, Rodriguez vagy Gibbs). Benne van a pakliban, hogy nagyon felszívják magukat, az pedig egy pontra simán elég lehet nekik, ami nekünk már komoly veszteség.
Szokásomtól eltérően – részben azért, mert erről a szürke West Bromról nehéz írni, részben pedig azért, mert 11 forduló után ez már tud releváns lenni – körbenéztem statisztika fronton. A passzok számában Pulisék sereghajtók (3458, ami szerény 314-es átlag), miközben hosszú passzok terén már hatodikak (764-gyel), fejjel tisztázásban pedig harmadikok (181-gyel), sárga lapok számában (23) szintén harmadikok, a listavezető West Ham mögött eggyel lemaradva, labdabirtoklásuk pedig átlagosan 36,9%, ami messze a legrosszabb (más nincs is 40% alatt). Tehát taszítja őket a labda, amint megkaparintják, vágják előre, miközben büszkén és keményen bekkelnek. Semmi szokatlan, business as usual, mondhatnánk.
Ami minket illet, miénk a 7. legtöbb passz (5524, legrosszabb a top6-ból), hosszú passzokból viszont csak a Pool-Arsenal-City trió tud kevesebbet felmutatni, fejjel tisztázásban (148, ezzel 11. helyen állunk) és sárga lapok számában (16, ez a 12. legtöbb) középmezőny (igaz, miénk a legtöbb kiállítás), átlagos labdabirtoklásunk pedig 54,3%, amivel hatodikak vagyunk, messze lemaradva a Citytől és a top6-ból csak Mourinho-ékat előzve. Az igazat megvallva ezek túl meggyőző statok egy címvédőtől, ráadásul nincs a játéknak olyan eleme, amiben mi lennénk a legjobbak, vagy legalábbis nagyon jók lennének a számaink. Ez rímel arra, amit még statisztikai alátámasztás nélkül írtam a MU elleni beharangozómban, vagyis hogy nincs igazi karakterünk. Ezt sajnos továbbra is fenntartom.

Ezzel együtt győzni kéne. A forduló végére akár vissza is térhetünk a dobogóra, hiszen a Tottenham az otthon eddig hibátlan Arsenal stadionjában vendégeskedik majd. Fontos lenne, mert e meccsünk után utazunk Bakuba, aztán pedig megyünk az Anfieldre, vagyis kemény sorozat előtt állunk. Továbbra is Blue Is The Colour!
429 Comments
by WudigessBoi
Tegnap volt öt éves az Abramovics-éra egyik legfájdalmasabb döntése: Robbie ment, Rafa jött.
by Endy919
Emberileg fájdalmas , szakmailag okés döntés volt.
by DannyfromtheShed👑PL
Egyetertek Endyvel, amugy nekem az is nagyon fajdalmas volt, hogy Abrapapa nem tudta megszerezni a Battersea-t. Igaz az nem a koron beluli dontes volt.
by Endy919
Ja , azt én is nagyon sajnáltam. Azzal a négy toronnyal elképesztő stadionunk lett volna.
by kormolar
Ampadu ma játszott az ifi Bl-ben…valszínű a nagyoknál nem lesz
by Zenzo
kemény gyerek, kettőt nyom le ma :DD
by babence
FYI:
https://twitter.com/chelseayouth/status/933280833603031045
by Hazard
https://twitter.com/ChelseaFC/status/933361806663471104
by trueblue05
jóóó. Morata pihen. remélem nekik megyünk rendesen és a szünet után már Hazard-nak és Kanténak nem is kell kijönnie.
by Hazard
Remélem Drinkwater csak azért nem kezd, mert nem elég fit még. Ellenkező esetben elég nagy hiba lenne Conte-tól.
by trueblue05
szerintem Drinkwater 100% fit, és nem hiba Contétól, legalábbis így előre nem látom miért lenne az.
by Hazard
Mert Kante-nak játszani kell.
by Endy919
Chelsea team: Courtois; Azpilicueta (c), David Luiz, Rudiger; Zappacosta, Kante, Fabregas, Alonso; Willian, Hazard, Pedro.
Subs: Caballero, Cahill, Christensen, Sterling, Drinkwater, Bakayoko, Morata.
by lamps8
itt keressük a választ arra a kérdésre hogy Azpi mi a kurva életért nem tud egyszer az életben kikerülni a kezdőből, továbbá mai 2. kérdésünk, hogy Fabregast milyen típusú lélegeztetőgépek fogják élelben tartani a mérkőzés után?
by trueblue05
Szerintem Azpi bírja, a fáradtság jelei egyelőre nem mutatkoztak szerintem. meg gondolom nem akart teljes sorcserét Conte hátul. Fabregas játéka pedig nagyon fog kelleni ma, hogy gyorsan felőröljük őket. Remélhetőleg nem ez lesz az a meccs, ahol szét kell majd hajtaniuk magukat. Ez egy nagyon fontos meccs.
by Bukkakebáró Idemitirjak
„Szerintem Azpi bírja, a fáradtság jelei egyelőre nem mutatkoztak” Pedig idén volt neki már egy pár meccses visszaesése amikor minden héten két meccsezett. Egyszerűen nem lehet bírni főleg fejben ennyi meccset, kellene a a pihi neki is.
by trueblue05
nem tudom, lehet hogy nektek van igazatok, de én azért bízok Conte és a stáb ítélőképességében
by Hazard
Azpi Conte alatt egy percet sem hagyott ki ha jól tudom. Egyébként full cserét gondolom nem akart nyomni, a másik két embert kicserélte. Itt kihozta a maximumot Conte. Fabre meg egyszerűen kell, nincs más. Hazard-on kívül ő az egyetlen játékos, aki kreatív. Márpedig a bunker foci ellen ilyen játékosok kellenek. Remélhetőleg nem lesz nagy iram és Fabre majd könnyedén elfocizgathat. Engem jobban aggaszt az, hogy ilyen messzire kellett utazni és már szombaton rangadózunk idegenben.
Musonda-t meg Michy-t sajnálom. Előbbit legalább csereként, utóbbit meg kezdőként lehetett volna bevetni.
by Endy919
Na forró tea , paplan orrig és basszunk oda!
by Bukkakebáró Idemitirjak
Sör, pálinka és megborulás! 😀 Remélem gyorsan lerendezzük, ha Wilmos-Fabre duó összeszedi ma magát még szép foci is lehet ebből.
by Lavid Duiz
Luiz játszik. Félek.
by Bukkakebáró Idemitirjak
Amíg nem Cahill van mellette elbírja a csapat
by BlueCech01
már egy karajbag ellen is?
by Lavid Duiz
Sztem igen, de ne legyen igazam!
by BlueCech01
Hát ja, lesznek gondok.
by Endy919
3-3-4nek van felrajzolva , Willivel középen . Kíváncsi vagyok
by Bukkakebáró Idemitirjak
Sima 3-4-3 Hazard középen
by lamps8
nem kellett hozzá sok idő, hogy megállapíthassuk, fabregast hiba volt a kezdőbe tenni.
by Lavid Duiz
Ajajj! Ajajjajajjajj!!
by lamps8
pedig már gépeltem hogy ez courtois gólja
by Lavid Duiz
Nem kommunikálnak egymással ott hátul??
by Bukkakebáró Idemitirjak
Amikor egy spanyol-brazil-német angolul beszél egymáshoz