Róka fogta csuka. Remélem azért sokatoknak ismerős a népmese, így nem kell nagyon túlmagyarázni a címet és az alcímet. Mindkettőnknek kellenek a három pontok, nehezen fogja ereszteni mindkét bagázs. Aztán lehet ebből egy jó döntetlen, ami senkinek sem jó. Hát, ne legyen.
Tegyünk róla! Ülök itt lassan fél órája, és egyrészt egy jó címen gondolkodtam, másrészt meg azon, hogy mégis mi a francot tegyek ide a meccs elé. Aztán csak arra jutottam, hogy muszáj leszek valahogyan buzdítólag felszólalni, elvégre egy időszakot sikerrel zártunk le, továbbmentünk, s ugyan nehezebben, mint előre gondoltuk, de bajnoki formánk tekintetében még így is simábban az első helyen a Bajnokok Ligájában, mint az várható volt. Jó lenne ezt a kiküzdött eredmény okozta eufóriát átörökíteni a bajnoki versenyfutásba, mert örvendetes, hogy a kicsik nem csak bennünket vernek hülyére, de a többiek is próbálják egyre-másra nem továbbnövelni a kettőnk közti különbséget. Ami persze a másik oldalról szüli, hogy tekintettel a mélygarázsi konkurencia halmozódó győzelmeire, saját helyzetünk itt a tizenvilág bugyraiban szintúgy nehezedni látszik.
Esetleges győzelmünkkel – még egyszer: hajrá! érte – azért felküzdenénk magunkat a jelenleg 16. helyünkről vissza a tizennegyedikre, ezzel ugyan nem lépve igazán előre, de elérnénk végre, hogy az épp listavezető csapat pontszáma már nem lenne duplaannyi vagy több, mint amit mi magunk összehoztunk a szezonban. Hát ez is valami.
Leaders against the champion. A fura a helyzetben az, hogy a kettőt a mai napvég állása szerint is 13 hely választja el egymástól, és mintegy 17 pont, ami pont kettővel több, mint amit mi az első 15 rundban összeügyeskedtünk. Ami meg ugye nemhogy nem épp ideális, de annyira szürreális, hogy továbbra sem tudok másra gondolni, mint arra, hogy jó lenne végre felébredni a rémálomból. A rémálom azonban a valóság, és inkább kéne nekünk egy álomdoktor, mint bármi más jelenleg.
Állhatnánk neki ennek a fordulónak is úgy, hogy nem várunk semmit, megtehetnénk igen. Csavarhatnánk magunk ellen ismét az elvárások viharát, szépen csendben ülve, nem számítva semmire, így max pozitívan csalódva a végén. Én mégis azt várom, hogy végre kiszakad a Chelseaből az, amit mindannyian hétről-hétre várunk. Oké, nem mindannyian, inkább az optimistább része. A többiek inkább már csak keserűen gúnyolódnak magunkon, felvértezve magukat az ellendrukkerek hasonszőrű tettei ellen. Egyszerűbb beállni a sorba és leszarozni magunkat, mint hallgatni másoktól, hogy minek és miben bízol, mikor háhá, ennyire szarok vagytok.
Én köszönöm szépen ebből a levesből nem kérek továbbra sem. Kortyolgatom tovább a bolondok italát, ami magabiztossá tesz, jöhetnek a pozitív gondolatok, szivárványok, egyszarvúk, bohócok, három pont, jó bíró… kugli és néptánc. Úgy írom most ezeket a sorokat, hogy tudom, nem látom majd a King Power történéseit, mert jól megérdemelt év végi italozásra repülök épp a fapapucsok és tulipánok földjére, ahol minden ember ronda, mint LvG, de jó arc, és a kezdő sípszó környékén ha minden jól megy legalább 8-10 sör lesz bennem, a többiek pedig kezdik nem érteni az angolomat, ami egy ilyen hosszú, fárasztó és utazással eltöltött napon úgy a hatodik sör után kezd elmosódni, német és magyar elemeket tartalmazni, itt-ott orosz kiszólásokkal, egyre több és hevesebb pohárlengetéssel, és úgy 6-8 decibellel emelkedő hangerővel.
Több, mint valószínű, hogy a kezdő sípszó környékén előhalászott telefonomon megjelenő livescore fel fogja dobni azokat a kérdéseket, amiket legalább annyira nem fogok tudni megválaszolni a drágajó kollégáknak, mint itt, most nektek, hogy mégis mijafasztörténikmár a Chelsea háza táján, viszont kedélyesen és széles vigyorral fogom nekik is elmondani, hogy hát igazából ez még mindig az altatás, és majd csak nézzék meg a szezon végén, mikor duplázunk, az örömöt rendkívül jóvágású arcélemen, miközben az ő Milánjuk (mivel tuti az olasz kollégák káröröme lesz a legnagyobb és leghangosabb) a Toroval vív elkeseredett harcot a felsőházért (kacsintás).
Az sem igazán érdekel, ha Mr Own Goal fogja vezetni a meccs után a góllövő listánkat, ha nyerünk (holtversenyben ugye így is első), és legalább annyira az sem, ha nem lesz magabiztos a siker. Voltak már jobb meccseink is a ligában, nem csak rosszabbak, viszont most már egyre jobban érik, hogy nagyon el kellene kezdeni nyerni. Nem ideális ellenfél ehhez a forduló előtt listavezető Leicester, egy ex-edzővel a vezető fotelban, akit én egyébként még mind a mai napig kedvelek, de tekintve eddigi, szezonbéli mutatványunkat, számunkra most nincs olyan, hogy ideális ellenfél. Lépten-nyomon meglepő vereségekbe futunk bele, pláne idegenben, ahol az idei 8 idegenbeli meccsünkből sikerült úgy kb egyet megnyerni, és ötöt elveszteni. Viszont azt is látni kell, hogy az utóbbi időben jóval stabilabb a Chelsea, mintsem ilyen statokat kelljen csak alapul venni. Mert amíg a szezon első harmadában többnyire számolatlanul szedtük a gombócokat, mintha csak muszáj lenne, az októbert lezáró Pool elleni hármas óta – minden meccset beleértve – 7 meccsen mindössze három gólt kaptunk, és hát az utóbbi 5 meccsen 4 clean sheet is összejött. Ami mutatja, hogy a csapat védekezése novemberre fordulva magára talált. Igaz ugyan az is, hogy a három kapott gól esetében kettő elég volt a vereségünkhöz (Stoke és B’mouth elleni 1-0), azaz a góllövés még mindig nem menős.

A Leicestert az előző szezon végén egy jó sorozatában már elkaptuk egy nehéz meccsen, ki ne emlékezne arra a Ramires bombára. Bízom benne, hogy ez most is sikerülhet. A bajnokságban éppen akkor sem futottunk nagy formát, de legalább nyerni tudtunk. Most sem futunk nagy formát, de immár nyerni is csak elvétve sikerül. Jó lenne végre változtatni ezen. Az, hogy az utóbbi idők pozitív eredményeit változatos kerettel értük el – Begovics hozott egy clean sheetet a Spurs ellen, aztán Thibautra hárult a feladat, de játszott Fabregas helyén Ramires, mindkét esetben jött clean sheet, Cahill helyett Terry Zouma oldalán, clean sheetek… szóval ez nem az arcokról szólt. Hanem sokkal inkább a csapat globális attitűdjének javulása hozta el a sikert, ahogyan az Mou is kiemelte a sajtóbutításon. Már csak támadásban kellene szintet lépni.
Kiszenvedett vagy fölényes, magabiztos vagy szerencsés, a jelző nem lényeges. Az már inkább, hogy mi áll utána. Győzelem. Leszek olyan önző, hogy magunknak kívánom. Aztán majd nyerhetünk szépen is. Most, csak nyerjünk. Karácsony még később lesz.

637 Comments
by gorkaf78
Na, ki van még itt rajtam kívül, aki már csak röhögni tud ezen az egészen? A csapat már önmaga paródiája lett, Joséval az élen.
by Endy919
Én
by Rammschein
Én ezen nem tudok nevetni, ez olyan mintha kínoznának… Bocs. 😀
by gorkaf78
Az a fő poén, hogyha ez így megy tovább, hamarost kiesési gondok lesznek, na az lesz az igazán vicces…
by Endy919
1 pontra a kiesési zóna , szóval már a gondok megvannak .
De már komolyan nem tudok ezen idegeskedni.
by Rammschein
Na vajon akkor, hogy fognak rinyálni a játékosok, hogy ők nem erre szerződtek? (De ők ((is)) okozták…)
by Rammschein
Én meg akkor fogok még nevetni, ha másik edzővel is ugyanilyen szarok leszünk. Akkor ki lesz a hibás?
by Endy919
Webb
by Rammschein
meg az FA, mi? :”D
by Endy919
Ki más?
by gorkaf78
Mivel jelenleg akkora szartenger van a csapat körül, edzőcserénél is még egy ideig José lenne a hibás.
Ezt a keretet sztem egy új edző is 1-2 hónapig rendezgethetné, mire lenne belőle vmi.
by Rammschein
egy ideig… pár meccs… aztán ugyanúgy menne a keresés, hogy ki miatt döcög a szekér… legalábbis nálam… de aztán ott is követelje mindenki a menesztést majd évvégén, ha gebasz lesz… 🙂
by gorkaf78
végülis igazad lehet, jó ez így, nehogy változtassunk, jó eredmény a bajnokcsapattól, hogy még nem kieső…
by Rammschein
Felőlem ki tehetik Mou-t engem nem igazán hat már meg, nem örülök neki, de úgysem tudok mit tenni ellene. De ez annyira el van b*szva, hogy szerintem ezen egy új edző is kínkeservesen tudna segíteni. Kinek tudnának olyan sokat fizetni, hogy ezt a kupac *khm*-ot bevállalja?
by gorkaf78
az a gond, hogy lassan ott vagyunk, hogy tökmindegy kit hoznának José helyére, akkor is jobb lenne a helyzet…
by Rammschein
…vagy mondjuk egy ideig történne egy kis apró változás… aztán ugyanúgy elsüllyednénk a büdös nagy formánkban…mert a játékosoknak ilyen olyan kedve/baja akármije van az aktuális edzővel…
by Endy919
Na , én dobok egy zuhanyt , főzök egy kávét és betemetem magam az oldalak közé.
Jó analizálást kívánok 🙂
by Rammschein
Have fun. Több móka lesz abba, mint ami ebben a meccsben volt! 🙂
by Endy919
Vicces gyerek vagy te 😀
by Rammschein
😀 Én perpill a kardomba dőlnék, nem hogy még tanuljak is ezek után! 🙂
by Endy919
nincs választásom sajnos 🙂
by Rammschein
Sok sikert a vizsgához azért, reméljük a gonosz banya vagy öregember nem küld majd ki! 🙂
by Endy919
ez még csak zh … de felér egy vizsgával…és köszi 🙂
by kasata91
Amit ma láttunk az análizálás volt
by Sir Idemitirjak
Deriválás/integrálás/komplex számok/mátrixok?
by Endy919
Ne folytasd … az első szónál elvesztem 😀 Nálam a matek , fizika , kémia tabu 😀
by Rammschein
Pedig az első szó még annyira nem is gáz, de a 2. … na az nem kutya! 😀
by Sir Idemitirjak
Bajok nem csak a nevével vannak. Amikor az okító benyögi, hogy rájött neki azért megy jól nekünk meg szarul mert 20 éve gyakorolja, olyankor gondolkodik el az ember hogy bizony a farok rossz felére került.
by Rammschein
:”D Az sem rossz.
by Sir Idemitirjak
Holnap ezekből pót ZHzok így egyben! 😀 (Fizika szak :’) )
by Endy919
Finom . Én szerdán pót ZHzok … jó lenne megírni , mert nyakamon az év ismétlés.
by mohacsia
írj egy csomó mássalhangzót random egymás mellé és tuti átmész!
by Endy919
Ha nem sikerül , hibáztathatlak ?:D
by mohacsia
Persze! Mondd nekik, hogy egy magyar ötlete volt és ki is csapnak! 😀
by Endy919
Pár tanárom tud magyarul…. de volt már olyan , amelyik megkérdezte , hogy az András vagy a Molnár a vezetéknevem ? 😀
by mohacsia
Egzotikus neved van!
.
.
.
.
.
Már szlovákhoz képest 😀
by Endy919
Annyira nem is… pár molnár azért szaladgál itt.
by Sir Idemitirjak
Malomban tanulsz? 🙂
by Rammschein
Legalább te meg Endy hoztatok egy kis jókedvet ide… jót nevetgélek itt magamba ezen. 🙂
by Endy919
Valószinüleg. 🙂
by Sir Idemitirjak
Annyira magaslabda volt egy rossz és fárasztó vicc elsütésére, hogy nem hagyhattam ki.
by Endy919
Bejött 😀
by Blue One
Borzalom volt a meccs, egy kínzás. A gól adott némi remény, de mindent később kiderült hiába… Labdát nem tudunk átvenni, passzolni stb. Támadójátékot, mint olyat már meg sem említem. A védelembe már feljött egy közepes/jó szintre, ez viszont egy év eleji gól volt. Egy vicc. Második gólnál meg eltalálta, ok. Azpi minek jött be középre? Nem is értem. Aztán legalább nem száll el a lövőre, de blokkolás helyett toporgott egy picit… Matic megint elővette „a kivezetem a labdát a pályáról ” énjét….
Nem volt még ilyen, de most azt mondom, hogy alig várom a szezon végét. Azt hiszem ez nagyon sokat mondó.
by Zoleee
Na sziasztok. Én is lépek….Már Endy se rúg be egy ilyen meccs után , ez már a vég. 🙂 🙂
by Rammschein
Berúgna ő ha tehetné, meg én is! 😀
by Zoleee
😀
by Blue One
Mourinho: „It’s difficult for me to accept & if I was a player it
wouldn’t happen this way. Maybe they don’t feel Chelsea the same as I
do”
by Blue One
Egyedül Azpin látszódott, hogy akar meg Costán. A többiek akár a langyos pisi… Lassan magyar válogatott szintre ereszkedünk és csak annyit kérünk tőlük, hogy KÜZDJENEK! Legalább látnám, hogy valaki kettérúgja a kapufát vagy felszántja a pályát, csúszik mászik stb. Akkor boldog lennénk.
by Sir Idemitirjak
Szerintem a kapusunkra se lehet egy panasz sem ma. Az meg, hogy ennyire elvesztette a játékosait csak az ő hibája. A hab a tortán, hogy megint másokra mutogat ahelyett, hogy magába nézne és észrevenné a hiba forrását. Egoist One.
by Blue One
Igen rájuk sem ehet. A többivel nem értek egyet.
by thiemecsaba
Nem akarom bántani Tibót, de ma legalább annyi bizonytalanságot mutatott mint úgy általában a csapat egésze…
by Sir Idemitirjak
Nem volt olyan határozott, mint a Porto ellen, de hiba nélkül hozta a meccset, góloknál pedig esélye nem volt.
by thiemecsaba
Hiába, hogy nem kaptunk gólt a hibáiból, de volt ott kiejtett labda, rossz helyre paskolás, épp hogy elért/csak picit tovább tolt labda… Biztos a meccshiány is bőven közrejátszik, de akkor is szembetűnő.
by Blue One
Én magabiztosnak látom, a kihagyás fikarcnyi jele sem látszik szerintem. A második gól viszont úgy indult, hogy kifejelt labdáját Ramires elvesztette, holott meg kellett volna fognia TC-nek a labdát a 16-oson belül nem pedig kifutni és elfejelnie. Ebben a helyzetben én is bizonytalannak éreztem.
by thiemecsaba
De csak láttad te is, hogy olyan labdát ejtett ki a kezéből, aminél már normális esetben csak azt kellett volna lásd, hogy kit indít vele a következő pillanatban. És pár beívelt labdánál ilyen félmegoldásai voltak: belenyúlt, de nem ütötte ki, felugrott, de nem fogta meg stb.
by Blue One
Én egyre emlékszem, amikor nem fogta meg, de azért mert az hosszú volt és csak így tudta megmenteni. Szerintem ezzel semmi probléma nincs, sőt. Ez egy biztonságosabb megoldás volt, mint ha mindenáron megakarta volna fogni és nem érte volna el.Egy percig nem forgott veszélybe a kapu. Ha kapus lennék én is folyamodnék ilyen megoldásokhoz.
by thiemecsaba
pl a 13. percben, egy szabadrúgás után leejtette a labdát…szerencse Huth-nak még mindig csak 2 sebességfokozata van, így még idejében össze is szedte előle. https://uploads.disquscdn.com/images/ed9cf930bcdec4a580e44138d4bfbbb89d0f6c0bc2ea21a5eab855f3cef0eb1d.jpg
by Sir Idemitirjak
Ahogy lentebb írtam, ha igaz lenne az utolsó mondat akkor ő mondana le és így nem ragaszkodik a nagy végkielégítéshez.
by Blue One
Nem. Ha ez így van, akkor a játékosnak kell a rövidebbet húznia. Megcsinálja a melót az edzőt, felkészíti őket mindenre és még se csinálják meg, akkor az kinek a hibája?
Mourinho magától nem fog sehova menni, ezt már elmondtam. Én pedig ennek nagyon örülök!! Ez az év lassan kuka lesz, csak a BL sajnálom. Per pillanat most úgy látom, hogy ebben a szezonban már semmi babér nem terem számunkra. Tiszta lappal augusztusba majd igen, bár BL nélkül nem lesz az igazi…
by Sir Idemitirjak
Idén nyáron is megkapta az esélyt ahogy tavaly is. Csak idén hozott ide egy csoport selejtet, miközben szemmel látható lyukak vannak a csapatban. Miközben cselekedetei és nyilatkozatai buták legszebb szóval. Csak egy kérdés szerinted mivel próbálkozott javítani, változtatni a jelenlegi helyzeten? Legegyszerűbb azt mondani, hogy a játékosok nem azt csinálják amit kér, de attól ugyanúgy bérelt helyük van a következő fordulóban, ez már alapból nekem ellentmondásnak hangzik.
by kasata91
Lehet, hogy vannak lyukak. De a mutatott teljesítmény már rég nem arról szól. Nem emlékszem a szezonban olyan meccsre, ahol ne lett volna meg minden posztunk.
Olyan meg nincs, hogy minden posztra 3 ember legyen és az játszik akinek épp a legtöbb kedve van.
by myheartisblue
https://youtu.be/sQd56oxnbko
by Go Blues!
Én már nem tudom mit gondoljak a tegnapi után. Ez így szerintem egyértelmű edzőbuktatás. Ott tartunk, mint 1 hónapja, 2 hónapja, 3 hónapja, 4 hónapja, semmi előrelépés. Nyilván szerencsénk sincs, meg rosszak a bírók, José nem képes változtatni meg lehetne találni 1000 más indokot, de alapvetően a csapat hozzáállásában kellene keresni a probléma gyökerét.
Az milyen dolog, hogy felmegyünk a pályára és nem akarunk játszani? Egyáltalán nem akarunk semmit sem csinálni. Erre tud valaki értelmes magyarázatot adni?
by thiemecsaba
Szerintem elég nyilvánvaló, hogy fejben ismét nem volt a pályán a csapat. Nekem az tűnt fel elsősorban, hogy a passzainkat olyan szinten lefülelték, amit én még nem láttam. Emellett jött a lassúság és körülményesség. Tompán járattuk a labdát, vagyis járatta a védelem körbe… Középen nem volt, aki megmozgassa a csapatot, akik összekösse a csapatrészeket. Minden labdát kitoltunk szélre, oszt valami lesz belőle. Még egy normális keresztlabdára se futotta, minimum fél perc kellett átjátszani a labdát a másik oldalra.
8 szögletből 1 volt veszélyes, mert az ellenfél kapusa 3 méterre nem lépett ki…a többit gyakorlatilag első szándékból mindig kifejelték. Na és én itt jutottam el az edzésmunkához. Nem akarom bántani JM-et amikor az edzésmunka hiperszuper mivoltáról beszél, de ha még egy szögletet sem vagyunk képesek begyakorolni és legalább veszélyesen elvégezni, akkor miről beszélünk?! És ez sajnos nem egyedi eset, hanem tendencia. Ezen kívűl, hogy a játékosok nem azt csinálják meccs közben amit ők megbeszéltek?…ezt már csak JM tudja. De ami rögzített szitu, azon csak kellene látszódjon valami munka!
by Rammschein
Ezek profi futballisták (lennének), nekik egy szögletet tényleg ennyire gyakorolni kell?
by thiemecsaba
Igen, gyakorolni kell. Gyakorolni kell a helyezkedést, a bemozgást, ki támadja a rövid oldalt, ki a hosszút(más-más variációkban), egymás emberét blokkolni stb. Nem mellesleg meg jó, ha tudjuk, hogy a 10 labdából mondjuk 8 legalább hozzávetőlegesen melyik pontra érkezik be(pl. a 11-es pont és 5ös vonala közé félúton)…
by kasata91
Szerintem itt pontosan tudjuk hogy Willian szögleteinél hány labdából, hány érkezik, hány helyre 😀
by Sir Idemitirjak
Így van, kezdésnek megkéne találni azt az embert aki pontosan betudja adni a szögleteket, amíg nincs ilyenünk addig akár bohóckodhatnak is középen a többiek.
by thiemecsaba
És akkor 4 hónap után is vele rúgatjuk? Sajnos tisztába vagyok Willian földöntúli teljesítményével, nem véletlenül írtam ezt a pontot is oda…
by Blue One
Persze, hogy kell.
Nem ide tartozik közvetlenül, de van köze ehhez a témához, így elmondom gyorsan. Pont tegnap gondoltam arra (már sokadjára), hogy mindig az edző személye a legfontosabb egy csapatnál. És itt visszakanyarodok a témához, hogy lehetnek akár mekkora sztárok a játékosok gyakorolni kell pl a szögletet és, hogy egy jó edző nélkül semmit se érnek. Lehet, hogy zsenialitásuk 1-2 meccset eldönt, de hogy semmit nem fognak nyerni, az biztos. Real Madrid Ancelottival és a mostani edzővel…. Pedig a játékosok ugyanazok…
by Rammschein
Oké, tegyük fel Mou-t kiteszik… mégis ki a franc lenne az, aki ezt a bagázst felébreszti? Pont az az Ancelotti, akit fentebb szóltál le és horgászgatott féléven át? Vagy ki? Mert nekem ötletem sincs ki akarna, és kit tudnánk ide hozni….
by Blue One
1. Ne tegyük fel
2. Ezért is értelmetlen erről beszélni. Én leírni se vagyok hajlandó, hogy mi lenne akkor ha…. sok ember bele se gondol, hogy mi lenne utána, csak edzőváltás akar… Az, hogy nincs normális edző a piacon ( DE NEM IS KELL, MERT A VILÁG LEGJOBB EDZŐJE NÁLUNK VAN) az fel sem tűnik neki… Jah és egyébként Ancelotti azt mondta, hogy idény végéig nem vállal munkát szóval ő se jöhetne szóba(, mint ahogy senki más, mert van egy Mourinho-nk…)
by Rammschein
Én csak próbálok valami „védekező” argumentet felmutatni Mou támogatásának érdekében… 1. csak ez egyre nehezebb 2. magam sem tudom, hogy mi lenne a jó, de ez nem állapot. Én Mou helyett a lusta motiválatlan bagázst küldeném el…Az miért Mou hibája, hogy nem tudja őket mivel motiválni? Pénzt kapnak egy dögivel, úgy látszik beérték a tavalyi 1. hellyel… mint ahogy többen írták, olyanok, mint akik jóllaktak tavaly, most meg megfeküdt hassal kóvályognak, hogy hova tegyék magukat a pályán… Ne adjanak a playereknek fizetést, menjenek másik klubba, helyettük meg Mou hozza ide az embereit vagy mittomén. 😀 Jó nyílván Mou-nak is van sara, hogy arrogáns, hogy nem változtat kellőképpen és ugyanazokat rakja fel, hiába bénák… stb. DE annyira rosszul játszunk, hogy én simán pályára küldeném, ha ő lennék a mellőzötteket, meg a fiatalokat, azok mellett, akik küzdenek…na azok tuti hajtanának… a belüket kitaposnák…a mostaniak, meg sértődjenek be… így se meg úgyse csinálnak semmit lassan…
by Gabor1092
Az utolsó mellőzött és ifis résszel egyet értek. Biztos vagyok benne, hogy pár fiatal játékos a belét kiköpné a pályán, ha megkapná a lehetőséget, én leginkább ezt hiányolom Josétól, ott van Kenedy, aki megmutatta már párszor hogy mire képes, RLC, ott van akár Traoré is, de egyszerűen nem használjuk őket.
by Blue One
Végre egy komment, ahol a játékosok felelősségét is megkérdőjelezik. Egyes sztároknál derogálni csúszni-mászni. Vannak, akik képtelenek erre. Ezzel nem védem őket, csak szerintem ez így van, amit persze sajnálok. Mert ha nem megy a varázslat, akkor vissza kell menni az alapokhoz, a harcolni kell.
Mourinho akkor is arrogáns volt, mikor szebb időket éltünk. Én szeretem Mourinho stílusát. 😀 Amit felróttam annó neki az viszont Iva szerepeltetése volt, meg Fabregasé Utóbbit legalább már jegeli. Egyébként valahol érthető amit mondott, annak is megvan a filozófiája, de annyira rossz volt Ivanovic, hogy nem lehetett volna mást csinálni.
by Sandic
őszintén? Szerintem csak volt a világ legjobb edzője, úgy kb. 2004-2010 között. Azóta csak egy-egy jó szezonja van. Nem tudom megmondani ki most a világ legjobb edzője, de nem Mou. örültem mikor visszajött hozzánk, valami hasonlót vártam tőle mint 2005-2006-ban, de nagyon nem azt kaptuk, bajnoki cím ide vagy oda…
by Sandic
Hozzuk vissza Ranierit. Egész jól összerakta a Lesztert elvileg gyengébb játékosokból. XD
Egyébként nem feltétlenül kell nagynevű edző. Anno Grant is jól felrázta a csapatot, nem értem miért nem kapott esélyt a BL döntő után. Di Matteo sem számított nagynevű edzőnek (azt hagyjuk, hogy játékosnak milyen volt, Maradona bizonyította, hogy aki tudsz focizni, az még nem lesz később automatikusan jó edző) mégis megnyerte a csapat első BL serlegét.
Ami a lényeg. Nem hiszem el, hogy a Portó ellen küzdeni tudó csapat 4 nap alatt szertefoszlott. Én még mindig azt gondolom edzőbuktatás van a dologban, talán abban bíznak a játékosok, hogy a BL tavasz már új edzővel kezdjük meg, ezért is akartak továbbjutni. A hazai porondon meg bukdácsolnak, mondván egyszer majdcsak megunja Abra és repül Mou.
by Rammschein
Ezt én sem értem… az egész eddig idényben váltogatják egymást a többnyire rossz meccsek és a viszonylag jók…pont ezért hittem azt én is, hogy na akkor most elkezdődik valami, aztán jött a következő meccs és puff neki kezdődött minden előről.
by Frenky54
A szögleteknél nincs Drogba(és más se ), aki a rövid sarok felé mozogna, így rendre kifejelik a védők a beérkező labdát.
by Blue One
Zouma szokott menni a rövidre.
by thiemecsaba
Esetleg rúgjuk a hosszú sarokra?!…
by Blue One
Vagy a szabadokat… Williannak volt egy olyan szabadrúgása, hogy az első védő kifejelte. Sosem értettem, hogy lehet így szabadot rúgni. Ennél idegesítőbb módja nincsen egy pontrúgás elvégzésének. A társai sokkal messzebb voltak, akkor inkább rúgjon hosszabbat, de ne az első ellenfél fejelje ki. Arról nem beszélve, hogy akkor egy kontra lehetőség benne van, illetve ha hosszú, akkor még mindig nagyobb esélyünk van valamit kezdeni vele, mert mindig a támadójátékos van a legtávolabb a másik oldalon, onnan még vissza lehet fejelni….Sok esetben ez előre eltervezett figura is. Ha meg annyira hosszú, hogy még így sem tudunk mit kezdeni vele, akkor kirúgás és szépen visszaér mindenki…
by DannyfromtheShed
https://www.youtube.com/watch?v=du5uwywZ5ao
Ez megvan? aztan a sajat helyzetenel o is elaludt..
by thiemecsaba
Itt pont Zoumának szövegel, ha jól láttam. Gondolom mert neki lehet…
by Blue One
Képet láttam róla, de azt hittem, hogy valami más kontextusban történt ez a mozdulat (bármennyire is egyértelműnek tűnt.) Én nagyon örülök az ilyen jeleneteknek. Tegnap írtam, hogy csak Azpin és Costát látszott, hogy a falon is átmenne. Próbálta feltüzelni a játékosokat, ami megsüvegelendő. Már-már Drogba jellemzőket vesz fel Costa. Ettől függetlenül Drogbából csak egy van, de azért pici hasonlóságot látok. Mozgása is egyre biztatóbb, most már szépen robban be a kapu elé, ahogy a Király is tette azt anno.
by Endy919
Már csak fél méterről nem kéne kihagyni …
by DannyfromtheShed
Csak eppen ez nem az osszetartasrol szol. kizarolag csapat rombolo, amit csinalt. Az egy dolog, hogy ot is felbassza, de torodjon azzal, h az o dolgat jol vegezze, marpedig nem vegezte jol a dolgat.
by thiemecsaba
Nekem is az volt az első benyomásom, hogy pont romboló és nem építő jellegű dolog. Oké, hogy ideges és gesztikulál meg minden, de az nem bíztatás, ha a csapattársadnak azt mutatod kb, hogy elaludt. Főleg, hogy a keret legfiatalabb játékosával teszi ezt…miért nem mondjuk Terryvel? Esetleg Maticcsal?
by BlueCech01
Részemről is ugyanez. Nem igazán emlékszem rá, hogy Drogba mikor figurázta ki a társait egy-egy egyéni hiba után. Emellett Costa idén az egyik legnagyobb kerékkötő, ha valakinek nem kéne így szenyózni, akkor az ő.
by Rammschein
De hiányoznak azok a játékosok… (gondolom nem csak nekem, de leírni is rossz)… a régi nagy nevek akik megszerettették a csapatot velem… hát nem azért, de a jelenlegiből Hazard lenne az egyetlen, akit tudnék csípni olyan szinten…
by Blue One
Nem láttam az esetet, de nem tűnt olyan súlyosnak. Azt én se szeretném látni, hogy veszekednek, de ez nem tűnt vészesnek. Jobb ez a mentalitás, mint mondjuk Fabregasé….
by Zenzo
bejelentkezem, a majd ötszáz kommentet nem tudtam még átfutni, de élek 🙂 hát, nem az eredmény tette jóvá az estémet. Benne volt, hogy kikapunk a Lesztertől, de amennyire hallom, megint nem azért, mert a Leszter jobb lett volna nálunk, hanem mert a meccs felén szartunk a világra. Kár érte.
by Rammschein
nem csak a felén… kb a 90%-án…
by kasata91
Hát úgy a 70.-ben jöttek rá páran hogy ha futnak és gyorsan passzolnak akkor abból gólhelyzet van.
Remy egyes labdaátvételein látszott a meccshiány, de a lelkesedés (és a kapu előtt tartózkodása) biztató volt.
by ktomi93
Először is üdv mindenkinek, ez az első hozzászólásom bár már régebb óta olvasgatok itt, csak nem éreztem szükségességét írni mert mindig megírta más amit valójában gondoltam, de az utóbbi pár meccsnél ez már hiányzik 🙂
Szóval az átaludt meccs azért nem egészen igaz. A második félidőben volt 5 hatalmas ziccer amiket be KELL lőni. Ha megnézzük ezeket, azt lehet mondani, hogy a győzelem is meg lehetett volna, de nincs edző aki segíteni tud azon, hogy 1 méterről be tudja lőni a játékos a labdát, vagy ziccernél ne a földön fekvő kapus lábát találja el.
by Rammschein
Ezt valami önbizalomhiánynak vagy én nem is tudom milyen pszichológiai malőrnek tudnám be… (lásd Iva, vagy Costa a kapu előtt…), de a fejekkel nagy baj van a pályán…
by ktomi93
Igen, hasonlóan gondolom én is. Már-már fáj az amiket kihagy a csapat. Ha ezeket sikerül a kapuba gyötörni, senkit nem fog érdekelni a meccsenkénti 1 védelmi hiba.
by Rammschein
Ó a szép játék manapság nagy elvárás, először nyerjünk, az sem érdekel, hogy hogyan lassan…szal ja, felőlem lehet csak öngóllal is, csak nem kéne, hogy kiessünk… (bocs, átmentem pesszimistába)…
by Blue One
Semmi baj, nehéz már hinni valamiben. Mondjuk az hogy bárhogyan, de nyerjünk szerintem ez egyáltalán nem pesszimista hozzáállás. Én most már csak abban reménykedem, azt várom, hogy utolsó( ami majd pont a Leicester ellen lesz otthon) 90 percen keresztül fogják éltetni Mourinho helyezéstől függetlenül.
Amikor nem jönnek az eredmények másra kell vágyni. A csapat küzdjön, a szurkolók pedig éltessék a csapatot. Ilyen helyzetben már nem is mozgatnak annyira az eredmények, olyan siralmas a szitu… A csapat és a szurkolók kerüljenek egymáshoz közelebb és majd mikor újra a fellegekbe leszünk akkor boldogan tekintünk vissza arra, hogy mikor gyengébben ment akkor is ugyanolyan volt a kapcsolat. Ugyanez az edzővel. Ne csak akkor énekeljük a nevét, mikor rommá verünk mindenkit, hanem most is. Lássa a világ, hogy mi mindig imádni fogjuk José-t bármilyen eredmény ellenére is. Mourinho pedig tökéletesen elmondta, hogy ez még nagyobb dolog, mert csak akkor szokták egy edző nevét skandálni ha valami jót csinál. Nyilván a sajtó meg mindenki nem fog tudomást venni erről és megmaradunk „plastic fan”-nek, de ezt senkit nem érdekel és különben is már hozzászoktunk, hogy pozitív értelemben nem nagyon nyilatkoznak meg rólunk. A szurkolóink kiválóak, tegnap is énekeltek elég szépen. A „fantasztikus” mu szurkolók pedig fújolnak egy 0-0-s meccs után…14 pont és 12 hellyel följebb…
by Blue One
5 ziccer? Melyikek voltak azok? Costa ziccere az egyik az egyértelmű. Ivanovic helyzetét annak számolod? Mi a többi?
by ktomi93
Pedro a harmadik, Remy a negyedik amikor lövés helyett csak tolt egyet a labdán és elvesztette, az 5. pedig ami a gól is.
by Blue One
Azok inkább csak nagy helyzetek, mint ziccerek. Costáé volt az ziccer. Egyébként valóban ott dönthettek volna jobban. Nem is értem mit csinált Remy. Jó gondolat, hogy meg akarta húzni a lövőt, de miért nem tudja megcsinálni? Elveszti közben a labdát… Egyébként jól mozgott, látszott, hogy bizonyítani akar.
by Rammschein
Hát Remy eléggé meccshiányos, + a bizonyítási vágy is vezethet buta kapkodáshoz, de legalább hajt…
by ktomi93
Igen lehet és nem is szidom a játékosokat, inkább nem értem, hogy tavaly az ilyeneket belőtték, idén miért nem lehet? Szerintem ez tegnap nyerhető meccs lett volna, de minimum a döntetlen meglehetett volna az egyik legjobb formában lévő csapat ellen. Szerintem egy ilyen fordítás elég nagy lökést is adott volna a csapatnak.
by kasata91
Ezt a csapatot már lökdösték jobbról-balról. Londoni derbi győzelem, 5-gólos gála, BL továbbjutás szar helyzetből,… én már nem hiszek ebben az „elég lökést adna és megtáltosodunk” dologban
by ktomi93
Igen, de egyik sem volt akkora erejű mint egy fordítás 2-0ról az éllovas ellen. Persze akarás kérdése, hogy mi mekkora lökést ad egy-egy játékosnak. Minden esetre mikor Hazardot le kellett cserélni, már tudtam, hogy az ő hiánya fájó lesz, mert a Portó ellen is komoly része volt a sikerben. Véleményem szerint a csere után vissza is esett a csapat, bizonytalanabb lett és röviddel utána jött is a gól. Az is tisztán látszik, hogy Pedro még annyit sem segít be a védekezésbe mint Hazard. Nyilván nem ehhez van szokva.
by Blue One
Azért nem lövik be, mert nincs önbizalmuk. Ezért mondom, hogy a legjobb lenne már egy új idény, mert nem várok már sokat. Nyerni kéne zsinórban a meccseket, de önbizalom nélkül nem megy, ördögi kör ez. Én sem hiszek már ebben a lökésben. Az első ilyen lökés az arsenal legyőzése volt. Azt hittem nah most. Aztán jött mindig egy pofon. BL-bem egy győzelem, majd x a spurs ellen, nah gyerünk otthon nyerni kell és akkor egy kis szériát el kezdhetünk. Vereség a Bournemotuh-tól… Szóval én már nem hiszek ebben… A játékosok olyan mélyen vannak, hogy nehéz lesz ebből kimászni. Az egész világ előtt égnek le, ezt még tetézi, hogy tavaly meg milyen jók voltunk. Ők is emberek, önbizalom és hit nélkül nem tudnak ők sem játszani… Vagy hát tudnak, csak így…
by kasata91
Ami a legrosszabb, hogy 15 perc alatt hoztunk le egy 5/0 helyzetkihasználási mutatót. ha 65-70 percig fociznának és nem csak alibizne mindenki akkor nincs az az isten, hogy ne tuszkolnánk be 1-et (akár Mr.OG vel is)
by ktomi93
Az a durva, hogy még Mou nyilatkozata is 25 percet említ pedig ő gondolom próbálta a maximumot tekinteni. Ez egy meccsen nagyon kevés és ha ennyi idő alatt így tudtak nyomni, akkor hosszabb időn keresztül még ha egy 10/3-as mutat is sikerül csak összehozni, akkor is simán jók vagyunk.
by DannyfromtheShed
De jobb volt a Leicester ez nem kerdes. Az, hogy milyen votl az attitudunk egy dolog, attol meg nem jelenti azt, h ne lettek volna jobbak. ez nem felmentes.
by Blue One
https://www.youtube.com/watch?time_continue=25&v=nK7bAqxkBBo
by BlueCech01
Ez volt már?
„Well done Leicster you deserved that win…. As for Chelsea…. Give me a second here……. DISGRACE!
THREE PLAYERS…. JUST THREE PLAYERS WENT OVER TO CLAP THE AWAY SUPPORT…. 3!!!! YOU PUT IN A PERFORMANCE LIKE THAT AND ONLY THREE OF YOU WASTE OF SPACES GO OVER AND GIVE THE FANS- WHO WERE CHEERING YOU ON WHILE YOU WAS 2-0 DOWN AND PLAYING WITHOUT A SINGLE OUNCE OF PASSION- A CLAP! DISGRACEFUL!
Only Willian has the right to pick up his pay cheque- The rest of you should be handing it back and refunding tickets to all the people that have had to watch you put in performances only Dagenham and Redbridge would be proud of!”
Breathe Chelsea
by Rammschein
Tök jogos…ilyen alapon miért várnák el, hogy éltessék a nevüket (mondjuk most nincs is miért)? Szarul játszanak, és a szurkolást is csak pár játékos köszöni meg… hát én a helyükbe szégyellném magam, de az én vagyok. 🙂