Jókai után szabadon

jose-mourinho-claudio-ranieriRóka fogta csuka. Remélem azért sokatoknak ismerős a népmese, így nem kell nagyon túlmagyarázni a címet és az alcímet. Mindkettőnknek kellenek a három pontok, nehezen fogja ereszteni mindkét bagázs. Aztán lehet ebből egy jó döntetlen, ami senkinek sem jó. Hát, ne legyen.

Tegyünk róla! Ülök itt lassan fél órája, és egyrészt egy jó címen gondolkodtam, másrészt meg azon, hogy mégis mi a francot tegyek ide a meccs elé. Aztán csak arra jutottam, hogy muszáj leszek valahogyan buzdítólag felszólalni, elvégre egy időszakot sikerrel zártunk le, továbbmentünk, s ugyan nehezebben, mint előre gondoltuk, de bajnoki formánk tekintetében még így is simábban az első helyen a Bajnokok Ligájában, mint az várható volt. Jó lenne ezt a kiküzdött eredmény okozta eufóriát átörökíteni a bajnoki versenyfutásba, mert örvendetes, hogy a kicsik nem csak bennünket vernek hülyére, de a többiek is próbálják egyre-másra nem továbbnövelni a kettőnk közti különbséget. Ami persze a másik oldalról szüli, hogy tekintettel a mélygarázsi konkurencia halmozódó győzelmeire, saját helyzetünk itt a tizenvilág bugyraiban szintúgy nehezedni látszik.

Esetleges győzelmünkkel – még egyszer: hajrá! érte – azért felküzdenénk magunkat a jelenleg 16. helyünkről vissza a tizennegyedikre, ezzel ugyan nem lépve igazán előre, de elérnénk végre, hogy az épp listavezető csapat pontszáma már nem lenne duplaannyi vagy több, mint amit mi magunk összehoztunk a szezonban. Hát ez is valami.

Leaders against the champion. A fura a helyzetben az, hogy a kettőt a mai napvég állása szerint is 13 hely választja el egymástól, és mintegy 17 pont, ami pont kettővel több, mint amit mi az első 15 rundban összeügyeskedtünk. Ami meg ugye nemhogy nem épp ideális, de annyira szürreális, hogy továbbra sem tudok másra gondolni, mint arra, hogy jó lenne végre felébredni a rémálomból. A rémálom azonban a valóság, és inkább kéne nekünk egy álomdoktor, mint bármi más jelenleg.

Állhatnánk neki ennek a fordulónak is úgy, hogy nem várunk semmit, megtehetnénk igen. Csavarhatnánk magunk ellen ismét az elvárások viharát, szépen csendben ülve, nem számítva semmire, így max pozitívan csalódva a végén. Én mégis azt várom, hogy végre kiszakad a Chelseaből az, amit mindannyian hétről-hétre várunk. Oké, nem mindannyian, inkább az optimistább része. A többiek inkább már csak keserűen gúnyolódnak magunkon, felvértezve magukat az ellendrukkerek hasonszőrű tettei ellen. Egyszerűbb beállni a sorba és leszarozni magunkat, mint hallgatni másoktól, hogy minek és miben bízol, mikor háhá, ennyire szarok vagytok.

Leicester

Én köszönöm szépen ebből a levesből nem kérek továbbra sem. Kortyolgatom tovább a bolondok italát, ami magabiztossá tesz, jöhetnek a pozitív gondolatok, szivárványok, egyszarvúk, bohócok, három pont, jó bíró… kugli és néptánc. Úgy írom most ezeket a sorokat, hogy tudom, nem látom majd a King Power történéseit, mert jól megérdemelt év végi italozásra repülök épp a fapapucsok és tulipánok földjére, ahol minden ember ronda, mint LvG, de jó arc, és a kezdő sípszó környékén ha minden jól megy legalább 8-10 sör lesz bennem, a többiek pedig kezdik nem érteni az angolomat, ami egy ilyen hosszú, fárasztó és utazással eltöltött napon úgy a hatodik sör után kezd elmosódni, német és magyar elemeket tartalmazni, itt-ott orosz kiszólásokkal, egyre több és hevesebb pohárlengetéssel, és úgy 6-8 decibellel emelkedő hangerővel.

Több, mint valószínű, hogy a kezdő sípszó környékén előhalászott telefonomon megjelenő livescore fel fogja dobni azokat a kérdéseket, amiket legalább annyira nem fogok tudni megválaszolni a drágajó kollégáknak, mint itt, most nektek, hogy mégis mijafasztörténikmár a Chelsea háza táján, viszont kedélyesen és széles vigyorral fogom nekik is elmondani, hogy hát igazából ez még mindig az altatás, és majd csak nézzék meg a szezon végén, mikor duplázunk, az örömöt rendkívül jóvágású arcélemen, miközben az ő Milánjuk (mivel tuti az olasz kollégák káröröme lesz a legnagyobb és leghangosabb) a Toroval vív elkeseredett harcot a felsőházért (kacsintás).

Az sem igazán érdekel, ha Mr Own Goal fogja vezetni a meccs után a góllövő listánkat, ha nyerünk (holtversenyben ugye így is első), és legalább annyira az sem, ha nem lesz magabiztos a siker. Voltak már jobb meccseink is a ligában, nem csak rosszabbak, viszont most már egyre jobban érik, hogy nagyon el kellene kezdeni nyerni. Nem ideális ellenfél ehhez a forduló előtt listavezető Leicester, egy ex-edzővel a vezető fotelban, akit én egyébként még mind a mai napig kedvelek, de tekintve eddigi, szezonbéli mutatványunkat, számunkra most nincs olyan, hogy ideális ellenfél. Lépten-nyomon meglepő vereségekbe futunk bele, pláne idegenben, ahol az idei 8 idegenbeli meccsünkből sikerült úgy kb egyet megnyerni, és ötöt elveszteni. Viszont azt is látni kell, hogy az utóbbi időben jóval stabilabb a Chelsea, mintsem ilyen statokat kelljen csak alapul venni. Mert amíg a szezon első harmadában többnyire számolatlanul szedtük a gombócokat, mintha csak muszáj lenne, az októbert lezáró Pool elleni hármas óta – minden meccset beleértve – 7 meccsen mindössze három gólt kaptunk, és hát az utóbbi 5 meccsen 4 clean sheet is összejött. Ami mutatja, hogy a csapat védekezése novemberre fordulva magára talált. Igaz ugyan az is, hogy a három kapott gól esetében kettő elég volt a vereségünkhöz (Stoke és B’mouth elleni 1-0), azaz a góllövés még mindig nem menős.

Vazzaard. Az egyik az előző szezon legjobbja, a másik a jelenlegire pályázik
Vazzaard. Az egyik az előző szezon legjobbja, a másik a jelenlegire pályázik

A Leicestert az előző szezon végén egy jó sorozatában már elkaptuk egy nehéz meccsen, ki ne emlékezne arra a Ramires bombára. Bízom benne, hogy ez most is sikerülhet. A bajnokságban éppen akkor sem futottunk nagy formát, de legalább nyerni tudtunk. Most sem futunk nagy formát, de immár nyerni is csak elvétve sikerül. Jó lenne végre változtatni ezen. Az, hogy az utóbbi idők pozitív eredményeit változatos kerettel értük el – Begovics hozott egy clean sheetet a Spurs ellen, aztán Thibautra hárult a feladat, de játszott Fabregas helyén Ramires, mindkét esetben jött clean sheet, Cahill helyett Terry Zouma oldalán, clean sheetek… szóval ez nem az arcokról szólt. Hanem sokkal inkább a csapat globális attitűdjének javulása hozta el a sikert, ahogyan az Mou is kiemelte a sajtóbutításon. Már csak támadásban kellene szintet lépni.

Kiszenvedett vagy fölényes, magabiztos vagy szerencsés, a jelző nem lényeges. Az már inkább, hogy mi áll utána. Győzelem. Leszek olyan önző, hogy magunknak kívánom. Aztán majd nyerhetünk szépen is. Most, csak nyerjünk. Karácsony még később lesz.

637 Comments

  • Posted 2015-12-14 22:51 0Likes
    by BlueCech01

    Látjátok, a kis Kamijo annyira tisztel minket, hogy inkább elcsúszik.

  • Posted 2015-12-14 22:52 0Likes
    by Rammschein

    MOTM Chelsea részről, ha lehet ilyet mondani: Rémy… és legközelebb kezdjen is!

    • Posted 2015-12-14 22:53 0Likes
      by BlueCech01

      De akkor már kezdhetne RLC meg Kenedy is. Totál anarchia lenne. Te sem akarhatod.

      • Posted 2015-12-14 22:54 0Likes
        by Rammschein

        De talán igen, mert talán nem vonszolnák magukat a pályán… meg talán kihajtanák a belüket és vinnének bele kicsi kreativitást…és nem lenne ez az ötlettelen kínszenvedés, amit a nézőknek át kell élniük… oké mindenkit nem lehet kitenni, de ez sem állapot.

    • Posted 2015-12-14 22:58 0Likes
      by Frenky54

      Nálam ivanovich(így kis i -)vel, aki 100%-os hatékonyággal képes eltalálni labdával az ellenfél játékosát a pálya bármely részén, legyen az gólvonal vagy partvonal.

  • Posted 2015-12-14 22:56 0Likes
    by Lavid Duiz

    Gratulálok a Leicesternek! Megérdemlik.

  • Posted 2015-12-14 22:56 0Likes
    by Sir Idemitirjak

    Ha Mourinho tényleg szereti a Chelseat akkor lemond. Álmodozok.

  • Posted 2015-12-14 22:57 0Likes
    by BlueCech01

    Rémy góljáig amit produkáltunk, az akár a szezon mélypontja is lehetne, ha nem lenne seregnyi riválisa. Az egysíkúság netovábbja. Speechless.

  • Posted 2015-12-14 22:57 0Likes
    by Rammschein

    Dodi mondjá’ le te gyökér!…

  • Posted 2015-12-14 22:58 0Likes
    by Lavid Duiz

    Ja! Nem az Arsenal van az első helyen! 😀

    • Posted 2015-12-14 23:00 0Likes
      by Rammschein

      Öröm az ürömben?! 🙂

      • Posted 2015-12-14 23:02 0Likes
        by Sir Idemitirjak

        Letargia van, egy dolognak tudnék örülni.

      • Posted 2015-12-14 23:02 0Likes
        by Rammschein

        Mou out? 🙂 😛 annak tudnál, mi? 🙂

      • Posted 2015-12-14 23:04 0Likes
        by Sir Idemitirjak

        Jelenleg foci terén csak annak.

      • Posted 2015-12-14 23:04 0Likes
        by Rammschein

        „It’s something.” 🙂

  • Posted 2015-12-14 23:02 0Likes
    by Lavid Duiz

    Sz@rnak ezek bele, gyerekek!

    • Posted 2015-12-14 23:05 0Likes
      by Rammschein

      Erre mit lehet lépni, pénzbüntetés? Edzésen büntetés? Akkor te nem játszol? Vagy mit? Elküldik Mou-t, jön valaki más… és egyből mindenki elkezdi a legjobbat, mert az új edzőnek imponálni kell? Azért az elég álszent, meg szemét húzás…

      • Posted 2015-12-14 23:06 0Likes
        by Endy919

        De hasznos.

      • Posted 2015-12-14 23:07 0Likes
        by Rammschein

        Hasznosnak az, de kapják be akkor. Csak az ilyen ember nekem se nem példakép, se ne focizzon a kedvenc csapatomban, pedig tuti van ilyen, sajnos.Csak erről nem tudunk, mert a háttérben van és csak találgatni lehet…Aztán persze nincs jó helyezés, sem BL mondjuk, és ezek a játékosok lesznek az elsők akik lelépnek innen.

      • Posted 2015-12-14 23:07 0Likes
        by Sir Idemitirjak

        Valaki nagyon visszafogott mostanában, elfogadtad a kilátástalanságot? 🙂

      • Posted 2015-12-14 23:10 0Likes
        by Endy919

        Rám lett szólva , hogy túlzásokba esek , hát megtartom magamnak a véleményem 🙂

      • Posted 2015-12-14 23:10 0Likes
        by Endy919

        Meg próbálok én bízni , de ezek a faszok , mindig képes überelni a szart.

      • Posted 2015-12-14 23:15 0Likes
        by Sir Idemitirjak

        Én is, hiába fulladunk meg a saját szarunkban, a változtatás/probálkozás jelét se látom, mégis ugyanúgy ülök le a meccs elé, hogy na majd most. De valami makacs vén portugál, rendszeresen elkúrja a kedvem.

  • Posted 2015-12-14 23:02 0Likes
    by Zoleee

    Hát én biztos hülye vagyok de egyáltalán nem érdemeltünk vereséget. Egyszerűen nem lehet igaz, hogy Ivanovic 1 méterről kifelé rúgja. Costa kicsit megtolja és gól. Remy meg akkor lenne isten ha azt a labdát kapásból berugja. Dodi meg kapja be, amikor egy Fradi rendezvényen talalkoztam vele, elmondta hogy nem szereti a Chelsea-t. Valaki szerint tényleg akkorát játszott ez aLeicester? Lofaszt.

    • Posted 2015-12-14 23:03 0Likes
      by Rammschein

      Nem de idén olyan önbizalommal, meg kedvvel, meg isten tudja mivel játszanak, hogy még az sem fog összejönni, amit még talán Torres is berúgna…Lassan meg is érdemeljük, amilyen performance-t tolunk…egyikből jön a másik…

    • Posted 2015-12-14 23:03 0Likes
      by Sir Idemitirjak

      Így van, simán verhető ellenfél volt, ez még szebbé teszi a helyzetet.

  • Posted 2015-12-14 23:05 0Likes
    by Endy919

    No. Ha ma éjszaka nem állan előttem még 150 oldal tömény unalom , akkor berúgnék.

  • Posted 2015-12-14 23:08 0Likes
    by Go Blues!

    José legeslegnagyobb hibája az hogy képtelen változtatni. A szezon kezdete óta. Hogy is van a híres mondás? Őrület az, ha mindig ugyanazt tesszük és közben más eredményt várunk?

    Na José pont ezt teszi augusztus óta. Decemberre eljutott oda, hogy végre a padra tette Fabregast, meg egyszer Costat is. Ja és már Remy is kap 30 percet. Miért nem képes az egész keretet használni….? Ha valami nem működik, akkor megpróbálok változtatni nem? Mi ezen a bonyolult?

    • Posted 2015-12-14 23:09 0Likes
      by Rammschein

      Hehe, a Far Cry 3-ba mondja ezt a főgonosz. 😀 „Did I ever tell you what the definition of insanity is? Insanity is doing the exact… same fucking thing… over and over again expecting… shit to change… „

      • Posted 2015-12-14 23:11 0Likes
        by Endy919

        Nekem a főgonosz azt szokta mondani , hogy ismétlés a tudás anyja és kibasz vizsgáról 😀

      • Posted 2015-12-14 23:12 0Likes
        by Rammschein

        :”D Az szívás…

      • Posted 2015-12-14 23:12 0Likes
        by mohacsia

        Einstein ember, Einstein!

      • Posted 2015-12-14 23:12 0Likes
        by Rammschein

        Hát na. Einsteinnal nem csinálnak akciójátékot! 🙂

      • Posted 2015-12-14 23:16 0Likes
        by mohacsia

        Valóban nem 🙂

    • Posted 2015-12-14 23:12 0Likes
      by Blue One

      Fabregas 2 meccs óta nem kezdett. Ez is valami…

  • Posted 2015-12-14 23:12 0Likes
    by Zoleee

    De miért megint Mourinho a téma? Terry nem tudja elrugni azt a kurva labdát? Fogalma se volt róla hogy jön valaki mögötte. Courtois meg fogjon már valami bravúrt ha már miatta küldtük el Cech-t.

    • Posted 2015-12-14 23:12 0Likes
      by Blue One

      Hát az még a bravúrnál is nagyobb kategória lett volna… Azért azt te sem kérheted számon tőle, hogy azt megfogja…

    • Posted 2015-12-14 23:13 0Likes
      by gorkaf78

      Talán, mert ő az edző, és övé a felelősség?

      • Posted 2015-12-14 23:16 0Likes
        by Zoleee

        Persze értem én. De én most sem rá haragszom legjobban

      • Posted 2015-12-14 23:18 0Likes
        by Sir Idemitirjak

        Második gólnál az ő csoda embere baszott védekezni hanem, premier plánból nézte végig a történteket. Kinek a hibája hogy selejtet veszünk és őt cseréljük be?

    • Posted 2015-12-14 23:13 0Likes
      by Rammschein

      Mondjuk ez olyan értelemben jogos, hogy ha szarul végzem a munkám engem is kibasz a főnököm. Mou-t is ki fogja tenni a főnöke… A játékost akkor miért nem? 🙂

      • Posted 2015-12-14 23:15 0Likes
        by Blue One

        Mert a játékosból 25 van, míg edzőből csak egy. (Mehetek valahova szakérteni, digi, sky nekem tök mindegy.)

      • Posted 2015-12-14 23:15 0Likes
        by Zoleee

        🙂

      • Posted 2015-12-14 23:18 0Likes
        by Rammschein

        Akkor ez egy edzőbuktatás kérem, és Mou a bűnbak… mondjuk.

      • Posted 2015-12-15 00:00 0Likes
        by Blue One

        „They are goals that were studied & practiced for 3 days. I feel bad
        because I don’t understand how we can concede these goals”

        Today we made two defensive mistakes and we pay. They were goals that I cannot accept.”

        „I feel like my work was betrayed (by the players)”

      • Posted 2015-12-14 23:15 0Likes
        by Zoleee

        Ok, elfogadom. Én Mourinho val kapcsolatban elfogult vagyok. De akkor tiszta ideg vagyok. Meg szomorú!

      • Posted 2015-12-14 23:17 0Likes
        by Rammschein

        Yep. 🙁 Szerintem idő kérdése, mondjuk én küldeném el vele együtt a fél csapatot is ezek után…de azt meg ugye sokminden miatt nem lehet…

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com