Forge of Empires

forgeNem lesz ez itt más, mint egy eredetileg rövidnek szánt, de a jó ég tudja, végül milyen hosszú szezon-kitekintő, amelynek csökevényes gondolatfonalát Ray Wilkins nyilatkozata ültette el elmém szövevényes útvesztőjének függőkertjében.

Butch, az eddigi egyetlen száz százalékos Chelsea menedzser, és talán még mindig egy azok közül, akiknek méltó vagy méltatlan (esetében ugye minimum kérdéses) távozása után is a Chelsea folyik az ereiben – azt találta mondani LvG kapcsán, vagy, legalábbis valami olyasmit, hogy ha lehet, a ManU most az előző szezoninál is nagyobb átalakítás Ray-Wilkinselőtt áll, mert SAF távoztával ugyan „tudták” a szurkolók, hogy nagy gödörrel néznek szembe a vörösorrú távozása után, de most meg már eléggé érzik is a gödör mélységét. van Gaal feladata pedig nem lesz kisebb, mint a négybe vezetni a csapatot, és „A-listás” játékosokat igazolni – nem azzal foglalkozni, hogy nyernek-e valamit a szezon végén, avagy sem.

Na most az első ugye nehéz lesz, a második meg még nehezebb, de utóbbi miatt igazolták valószínűleg a rettenetes koboldarcú edzőzsenit a Vörösördögösök, mert Lajos neve önmagában felülírja azt, hogy most a ManUba menni nem érdemes, meg még csak Bl sem lesz az első szezonban – vagy legalábbis az elsőben biztosan nem. Ő, illetve az ő neve, respectje, díszes vállapja lehet a kulcsa olyan játékosok megszerzésének, mint mondjuk az űzött-hajtottvan_gaal_heads_for_manchester_u_2274485 Vidal, akik a jelen helyzetben mondjuk egy Moyes kedvéért biztosan nem jöttek volna Angliába. Erre mondjuk rácáfol valamelyest a szóbeszéd szintjén keringő, de eléggé hihető történet, amely szerint LvG egyik első kiszemeltje Robben volt, aki viszont hidegen elhajtotta a vezért, hogy hát pár napja még érted hajtottam a VB-n a csapat legjobbjaként, de annyira nem vagyok én oda van Persie-ért, hogy hetente lássam a pofáját, nem cserélem én a bőrgatyás vöröst ördögös vörösre. Mindenesetre ha már a chileit megszerzik, a Fellaini-Vidal-Mata-Rooney-RvP ötös, Lajossal súlyosbítva elég fosatós, már ránk nézve, meg a többi riválisra.

Robben nélkül a ManU-ban is.
Robben nélkül a ManU-ban is.

Ezzel pedig ugye tegyük fel első körben-szezonban tényleg nem más a cél, mint vissza jutni a négybe, mert Bl nélkül nem élet az élet. Egy Manchester United esetében úgy vélem, ez egyébként is alap elvárás, mégis, mégis oda kell tenni azért, hogy a van Gaal által elképzelt és lassan építgetett birodalom csak egy lesz a térképen, és jelenleg ő indul nagy hátránnyal a honfoglalózásban. Hiába beszélünk rendkívül pragmatikus és szuggesztív emberről (akinek van egy negyed órája, lessen be az ellen boszorkánykonyhájára), azért nincs irigylésre méltó helyzetben. Elvégre – hogy mégse magunkkal kezdjük – egész pofás kis erődöt hozott össze José egykori jobbkeze Liverpoolban, Pellegrinivel végre edzője is lett a mászókakékeknek – na ők végeztek előttünk ugye. José a második new-age Chelseat építgeti, és hiába a bronz, éppenhogy bronz az, elég erőteljesen feltette ő is a stamford fortresst újra a térképre, Wengernek pedig végre elkezdték tömni a kasszát, és elég masszívan ott voltak ők is a négyben, mégha a szezon végére ismét elfogytak is. Szezonok óta ide akar betörni, így alant sepreget az Everton és a Spurs is, de talán a ManUnak ez még nem is jelenthet fejfájást. Viszont az emlegetett négyes, ahol lényegében mindegyik a saját kis birodalmát építgeti, vagy építgeti újjá, ugyancsak azzal a nem túlzó elvárással indul útnak augusztusban, hogy a minimum a négyben végzés, és gyanítom kimondva vagy ködösítve, de mind a négynek jogos igénye lehet a bajnoki címre.

wenger1Az ablak relatív elején járunk, de azért már akad egy-két fix támpont, ami segíthet némileg eligazodni a szándékokat illetően. Az Arsenal jelenleg 2 igazolással áll, a távozó Sagna helyére egy kirgíz… ahá, jól van, nem ugrottatok be, hát Debuchy érkezett, L’arsene valószínűleg eret vágna magán, ha idényenként nem töltenék fel a keret fhanszia vonalát – és a fentebb vázolt igényeket alátámasztandó nyilván nem bagóért elhozták az utált Barcából Sanchezt. Tipikusan nem az az igazolás, amit vagy akit eddig az Ágyúsok megengedhettek volna maguknak, vagy neadjisten meghúztak volna. Tavaly viszont Özil utolsó perces beszipkázása már eléggé ebbe az irányba mutatott, Alexis (ez nem női név egyébként?! ) a következő a sorban, és lebegtetik a velünk is szóba hozott Bl és világbajnok herceg, Khedira érkezését is, amivel már ők sem adhatják el az „underdog kiscsapat, akik nem vesznek, hanem nevelnek, és inkább a szép játék, mint a trófea” prológust.

A Pool ugyan nagy érvágást szenvedett el nyalószínűleg az uruguayi vámpír eladásával,

Még jó színben
Még jó színben

mert messze a csapat húzóembere volt, de mivel az idióta saját baromsága miatt október végéig amúgy is hasznavehetetlen lett volna, és az edzés tilalmat figyelembe véve még jó 2 hónap múlva is semmi lett volna fizikálisan, talán jót húzott a Pool azzal, már legalábbis saját szemszögéből, hogy odavetette egy rahedli pénzért a Barcának, hogy ott aztán Enrique összekócolódó szemöldökei előtt tapossák halomra egymást Messivel és Neymarral – mert én magam nem látom azt, hogy az a három ember, aki csak szabadan élve tud igazán maradandót alkotni, most egy agyig feltolt védekezés mellett majd 10×50 méteren egymást karolgatva mire fog jutni. Suarez valószínűleg februárra megkóstolja mind a kettőt. Nade, ez semmilyen szinten nem a mi ügyünk, viszont az, hogy a Pool azóta megvette a fél Sotont, már inkább, amivel a szentek valószínűleg a kiesés ellen fognak küzdeni, a Rodgers-gárda viszont erősödött mindenképp, és bár a 31 gólt és megannyi asszisztot még pótolni kell valahogy, Markoviccsal most már balbekkjük is lesz, azaz talán a védelmük sem feltétlen lesz akkora átjáróház, mint volt.

a gumiarcú
a gumiarcú

A bajnokkal folytatva a sort, hát ők eddig nem sok mindent tudtak felmutatni, de végeredményben a keretük nem nagyon szorult töfködésre, nekik tényleg annyi kellett, hogy a gárda és Pellegrini összeszokjanak, ami mondjuk ugye nem volt teljesen zökkenőmentes, de mégiscsak bajnokok lettek (tényleg, az megvan, hogy a brazil szövetség megkereste Scolari helyére?! Egy Chile-it.. tényleg pánikban lehetnek). Veszettül erős, és minden pontján erős gárda a City, a sejkek befektetése kezd megtérülni, az eddigi 3 igazolásukból talán egyedül Sagna lehet a kezdő csapat környékén, persze ismerve Hart ingadozó formáját, könnyen a kapuban találhatja magát Caballero is, aki Pelle saját embere a Malagából, de egyelőre azért a távozó román gatyó, Pantillimon helyére érkezett, Fernandoval pedig szélesedett, mélyült a keret középpályája. Kb annyit kell megoldaniuk, hogy a középpálya több tekintetben oszlopát, Tourét valahogy megtartsák, oszt jónapot.

Nézem most a Sport1-en a Rayo-Atletico ismétlését, elvégre már hirtelen 3 játékos miatt is lényeges így tenni, Costa és immáron Luis is a miénk, míg ugye Courtois eleve az volt. Nos, a 35. percben járunk, egyelőre sok új nincs a nap alatt, mert Courtoisról már hallotuk,Jose_notice hogy jó kapus (most fogott egy büntetőt, ezen felül pár határozott labdalehúzáson kívül nem volt dolga), Costa gyors, 2-0-ás állásnál gólt még nem lőtt, de mindkét találat előkészítésében része volt, Luisról egyelőre annyi derült ki, hogy nem egy vastag gyerek, meg, hogy jól tud bedobni – ezen felül nem tudom, ért-e labdába. Na jó, volt egy szép visszagurítása középre az alapvonaltól, de sokkal több nem. Közben épp 1-2, szépít a Rayo a 39. percben, TC-n nem múlott, mert védőn megpattanó gól, viszont a beadás Filipe Luis oldaláról jött. Na mindegy, nem ragozom tovább, igyekszem majd még pár meccset megnézni a nyáron, felkészülés gyanánt, de azt nagyjából leszögezhetem így az első óra elteltével, hogy nem e meccs alapján bökött rá José egyik játékosra sem, hogy na ő kell nekem, Rommer, figyeltél? Hogy némileg rámcáfoljanak, a 75.-ben Luis passzából Costa szerzi az Atleti negyedik gólját, hogy 1 perc múlva már 4-2 legyen. Fura, hogy ennek ellenére nem egy jó meccs…

Node közben ráaludtam a laptopra, azóta reggel van, sőt, mitöbb, már délelőtt, éppen a munka tesz tönkre, kikapcsolódásképp – no meg, hogy az agyam ne durranjon el ezen a csodás péntek délelőttön – visszatérek már ide, továbbszemlézni a dolgokat. Mivel

csókos
csókos

lényegében a riválisokat megugrottuk, jöhetünk mi. A major igazolásokat megtettük, kinek-kinek ízlése szerinti megítéléssel persze, de megvan „a csatár”, Costa, és megvan a balbekk, Luis. Személy szerint nem örülök, de ezt már tudjátok, sem nem látom Costában a megváltót, sem pediglen nem nézem jó szemmel a keret reménytelen hispánosítását. Erre még egy lapáttal rátéve, ma reggeli hír, hogy Oriollal +3 éves szerződést írattunk alá. Na most ha túllépek azon, hogy Mourinho latino szenvedélye fellángolt, azt mondom, ez nem feltétlen volt butaság, elvégre a keret ott rövidke, és elkél a frissítés, ha mondjuk Ramires megint istentelen szar szezont akarna futni. Idén talán már lesz van Gineklünk, és érkezett Fabregas is, akinek a helyét még jelenleg egyedül JM tudja a pályán kb, de tegyük le azért, hogy a ManU-val összehasonlítva a Matics-Fabregas-Hazard-Oscar-Schürrle-Costa sor legalább annyira ütős, szóval félnetek nem kell, jó lesz. Főleg, hogy ez kombinálható a Salah, Willian, van Ginkel, Oriol, Mikel, Ramires opciókkal, és ne feledjük, jelenleg még a miénk és itt van Moses, McEachran, Marin és Piazon is.

Kérdés, hogy vajon akarunk-e még igazolni, elvégre én azt mondanám, hogy a keret nem igényli IGAZÁN, bár csendben elmorzsolok ismét egy könnycseppet, és kidobom a Kroos woodoo-babámat hanyagul a szemetesbe. A középpályán karcsúsítani kell, eladással vagy kölcsönökkel, különben edzés helyett a nemkezdők egymást fogják ütni seprűnyéllel a játéklehetőség miatt, mert ennyi emberrel ha José agyonrotálja a szezont, szokásától eltérően, akkor sem kap mindenki 10 meccset a szezonban. Továbbra is megválaszolatlan kérdés, hogy mi lesz kapusfronton, Luiz távozásával akar-e José hozni egy betontömböt középre, vagy beéri Zoumával, aki látszólag első Chelsea-szezonjára készül, és a Luis-szal felszabaduló Azpilicueta balbekk-jobb-bekk kombó alkalmazásával fenntartva a lehetőséget Ivanovics középre tolására, mert mondjuk a Terry-Cahill-Zouma-Brana négyes két helyre elégségesnek tűnik, főként, hogy bár kinéznek kölcsönök, de az U21 is tele van érdekes játékosokkal, akik alkalom adtán élhetnek a beugró szereppel. Illetve hát itt van még nekünk, ami előtt legalább annyian állunk kérdő tekintettel, mint a Cech vs Courtois döntetlen előtt (ami azért szépen lassan eldőlni látszik a belga oldalára, mert kb bizonyos, hogy a Chelseaben kezdi a szezont, valami közösségi médiákokban már elköszönt az Atletitől), hogy mi is lesz most akkor Lukakuval. Ha Ba, mint az kb félhivatalos, valóban távozik, az javít némileg a belga pozícióján, mert akkor már csak Torres marad Costa mellett, aki azért nem jelent elháríthatatlan akadályt.

let_the_transfer_window_begin_2274505

Minden esetre az idény kezdetével már José sem nagyon puffogtathatja a nem vagyunk esélyesek tavalyi slágert, sem a keret miatt, sem maga miatt, sem az előző szezon miatt. Esélyesek vagyunk, és annak is kell lennünk. Vaskos elvárás a trófea a szezon végén, és a COC-al már senki nem éri be, minimum FA, de inkább PL vagy BL. A triplázást, de tán még a duplázást sem várja el senki alaphangon, de bizony nem vad igény az, hogy felüljünk Anglia tetejére ismét. Ideje lenne.

JoséM1

Tekintve viszont, amit az elején hangsúlyoztam, legalább négyen indulunk neki a szezonnal ilyen céllal, ami persze nem ismeretlen, hisz annyira azért nem volt régen a „Big4”, annyiban viszont más a helyzet, hogy most talán a City az egyetlen kiforrott csapat, és még őket is az Arsenal követi ebben a sorban. Cserébe teljes joggal tartható számon a Pool és a Chelsea, mert az előző szezon pont azt mutatta meg, hogy nem „odaérhetnek”, hanem bazira ott vannak. Ezzel viszont legalább a „remélhető” kategóriánál egyel feljebb lépünk a létrán, hogy igen jó szezonnak nézünk elébe ismét. Gondolom továbbra sem lesz sok velem egyazon gondolkodású, ha azt mondom, én még most, másodjára is beérem azzal, hogyha trófea nélkül, de látva azt, hogy tartunk valahová – zárjuk a szezont, hogyha még inkább ki tud jönni a csapatból az, ami benne van, és nem csak úgy fél szezonban, mint legutóbb, nem feltétlen lesz hiányérzetem. Persze, mindezt csak látatlanban, a sezlony elején.  Aztán majd…

No meg, hát azért nálunk ezt a játékot Abra is játsza ám, és azt hiszem, ha mégis így történne, az alapjában rengetné meg a Happy One hosszútávú itteni terveit. Meglátjuk.

special_one_2228875

60 Comments

  • Posted 2014-07-18 16:47 0Likes
    by ABL

    Markovic nem balbekk 😀

    • Posted 2014-07-18 17:19 0Likes
      by Zenzo

      Mindig örvend a szerző szíve, ha az első komment nem tartalmaz mást, csak a hibára való rámutatást 😉

      Egyébként ja, megvezetett a huje Pool-blog, bár lehet ezért kellene néha olvasni is, nem csak a címig meg a képekig jutni 😀 my bad.

      • Posted 2014-07-19 08:42 0Likes
        by macca8

        Igen, olvasni sosem art 😀
        Es leci, ahogy guthmate irta, javitsd a mu-ra hivatkozast voros ordogokre. Thnx

      • Posted 2014-07-19 09:24 0Likes
        by Zenzo

        jól van csillagaim, mea culpa, javítva, de akkor cserébe kérhetem én is, hogy majdan a fonaton 150-ből az eddigi egy helyett legalább kétszer legyen a Chelsea Chelsea, nem pedik cheski, dinamo london, és társai? 😛

        (halkan megjegyzem azért, hogy rendszeresen olvasom a fonatot, csak vannak posztok, amik nem érdekelnek igazán. Hát, a Markovics poszt kb ilyen)

      • Posted 2014-07-19 13:31 0Likes
        by macca8

        Persze, nem is kell, h erdekeljen egyik se, csak ha targyi tevedesed van…
        Hat a dinamo es tsai egy masik teszta, mert nem teves, legfeljebb ironikus/gunyos. A vorosok a mu-ra vonatkoztatva teves

      • Posted 2014-07-19 14:08 0Likes
        by mohacsia

        Jól értem, hogy ti egy icipici tévedésen (amit mellesleg azért nem ennyire kristálytiszta, mint ahogy a MU-s kolléga felhívta rá a figyelmet) elkezdtek rinyálni, de mi meg se szólaljunk a gúnyolódásra, mert az úgy oké?

      • Posted 2014-07-19 14:15 0Likes
        by macca8

        nem jól érted: a posztban egyrészt volt egy méretes baki: nevezetesen, h markovic balbekk lenne, és egy másik, h a mu lenne a vörösök. ritkán, nagyon ritkán szokták így emlegetni a mu-t, ezért ez is egy tárgyi tévedés. rajtunk is bőven lehet ironizálni, gúnyolódni is akár. itt csak a tárgyi tévedésekről volt szó

      • Posted 2014-07-19 23:15 0Likes
        by Zenzo

        Egyetlen szóval nem mondtam, hogy egyik sem érdekel, sőt – vannak nagyon jó posztok is, meg szeretek képben lenni általában az ellennel – így rendszeresen ránézek (és néha még olvasom is 🙂 ) a fonatot, stretfordot, vagy akár az utwengert, és a minőségi posztok miatt a bianka nénit, korona mögöttöt, stb.

        Mondjuk érdekes szétválasztani, mert a dinamo nem a Chelsea beceneve, s mint ilyen, én is közölhetném, hogy ahogy a ManU nem „vörös”, úgy a Chelsea nem „dinamo”, mert az Zágráb, meg Moszkva csapata. De lényegtelen, ne rugózzunk ezen szerintem. A másik tárgyi tévedés meg „miattatok” van 😀

        Amit el is fogadtam (mármint, hogy tévedtem), és nem álltam neki itt hepciáskodni, hogy jajj, hát az így meg úgy van, érted. Arra sem kötöttem rá, hogy az „légyszíves”, mert engem meg attól ver ki a víz, ha valaki az ‘c’-vel írja 🙂 A Preston poszt alá sem mentem azért reklamálni, hogy a londoni tőzsdéről szóló állítás mennyire nem igaz (forgalom tekintetében még a pesti parkett is lekörözi).

        Bárhogyan is, jobban örülnénk, ha inkább vasat váltanánk arról, hogy akkor Pool vs Chelsea, meg mi lesz a másik kettő a négyben, a síró ötödik meg miért nem 😉

      • Posted 2014-07-20 08:15 0Likes
        by macca8

        Sztem is tulbeszeltuk 🙂
        A dinamo egy ironikus/gunyos megnevezes, amely abrara es az o penzere utal, ezert mas kavehaz. Pace

  • Posted 2014-07-18 23:26 0Likes
    by guthmate

    A Liverpool a Vörösök. A MU max Vörös Ördögök.

    • Posted 2014-07-19 09:52 0Likes
      by drama

      a ‘Reds’-et nem túl gyakran ugyan, de szokták használni a MU-ra is, emelett viszonylag sok szurkolói csoportjuk nevében szerepel. sőt, a ‘Gary Neville is a red…’ dalukkal szerintem nem arra gondoltak, hogy liverpooli a csávó 😉 (aztán ki tudja, az is elképzelhető, hogy a reds csak a red devils rövidítése náluk, ebben az esetben magyarban igen is fontos a különbség tétel.)

      • Posted 2014-07-19 14:17 0Likes
        by macca8

        még jó hogy szerepel, hiszen vörös a csapat színe… abban azért megegyezhetünk, h a vörösök leginkább, leggyakrabban, általánosan véve a liverpoolt jelenti, nem?

      • Posted 2014-07-22 07:44 0Likes
        by drama

        de nem kizárólagosan, ezen kiakadni szerintem tök felesleges.

  • Posted 2014-07-19 10:55 0Likes
    by Zenzo

    Mourinho: Summer business done
    „I have to say my club did a fantastic job, and not just because of what we bought, but because we did it in almost record time. The transfer market closes 31 August and we close our market on July 19. We finished the market today,” said Mourinho.

    Azért kíváncsi leszek. Hallottunk már ilyet tavaly is, aztán az lett a vége, hogy valahogy mégis jöttek még igazolások. Én nem hiszem, hogy végeztünk volna.

  • Posted 2014-07-19 11:09 0Likes
    by Zenzo
  • Posted 2014-07-19 11:39 0Likes
    by Carter94

    Szabad annyit megjegyeznem, hogy Marković nem pedig Markovics? de ha nem használsz szerb betűket (amit nem piszkálódás okán jegyzek meg) akkor írd inkább Markovic-nak mintsem Markovics mert eléggé irritáló dolog… A szerb ć betű a magyarban a ty-nek a megfelelője, nem pedig a cs-nek… Hogy ezt a cs betűs dolgot honnan vetted nem tudom de érdemes lenne alapossabban utána járnod a dolgoknak.
    De ha már mindenképpen magyarosítod a szomszédok nevét akkor csináld úgy hogy teljesen kiejtés szerint írod ki lásd: Márkovity, Mátity, Ivánovity stb…

    • Posted 2014-07-19 13:32 0Likes
      by Blue One

      Kedves Professzor Úr!

      Szabad annyit megjegyeznem, hogy elég irritáló olvasni a prédikációdat a helyesírásról? Minek jársz te erre az oldalra egyáltalán? De ( „de”-vel nem kezdünk mondatot!!! vagy ezt nem tanultad/tanítod??) ha már itt vagy mindenképpen szeretném arra is felhívni a figyelmedet, hogy „hogy”-al sem szokás mondatot kezdeni. Most, hogy már mindent tudsz a szerb helyesírásról, ideje lenne időt szakítani a magyarra is!!

      U.I.: Halkan megsúgom neked, hogy két mondatodban csak három darab vesszőhibát sikerült vétened. Gratulálok!

      • Posted 2014-07-19 13:36 0Likes
        by macca8

        Ez is egyfajta vendeglatas…

      • Posted 2014-07-19 14:01 0Likes
        by Carter94

        Ahogy észreveszem a szüleid nem tanítottak jó modora.. de nem is baj, hogy tapló vagy mert hál istennek nem az én gyökér fiam vagy 🙂

      • Posted 2014-07-19 14:04 0Likes
        by mohacsia

        Téged sem.

      • Posted 2014-07-19 14:18 0Likes
        by macca8

        a kolléga tök udvarias volt, lehet, h grammar nazi a szerb neveket illetően, de maximálisan tisztelettudó. ellentétben a reakcióitokkal

      • Posted 2014-07-19 14:46 0Likes
        by Blue One

        „mert eléggé irritáló dolog…”, „de érdemes lenne alapossabban utána járnod a dolgoknak.”

        Ez neked udvarias? Szerinted ez helyén való? Ha ennyire ragaszkodik a szerb nyelvtanhoz (ráadásul vendégként), akkor is lehetne udvariasabban. ( Akkor is hülyén néz ki, de az egy fokkal jobb). Nem akarok beleszólni, de én nagy ismerőse vagyok a szerb nyelvnek és te rosszul írod stb stb stb. Jobban néz ki bár elég furcsa így is, hogy vendégként csak azért ír be, mert valaki nincs tisztában a szerb helyesírással. Sikerült leszűrni a hosszú cikk lényegét.

      • Posted 2014-07-19 15:31 0Likes
        by Carter94

        FELHÍVTAM a figyelmet a hibára (lehet, hogy ezt nem érzékeltettem eléggé), viszont TE ezt úgy fogtad fel mintha kigúnyoltam volna….
        A kettő között óriási különbség van, ha téged ezzel megsértettelek akkor elnézést. Hozzá teszem hogy nem neked szólt a mondanivalóm igy legkevésbé neked kellene megsértődnöd…

      • Posted 2014-07-19 17:04 0Likes
        by Blue One

        nem gúnyoltad ki., hanem felhívtad a figyelmét. A figyelemfelhívás módjával volt a baj. Engem nem sértettél meg és a legelső írásodon sem sértődtem meg pontosan azért, mert nem is nekem szólt.

      • Posted 2014-07-19 17:29 0Likes
        by Carter94

        Rendben, legközelebb megpróbálok világosabban fogalmazni a félreértés elkerülése érdekében. Nekem az jött le a reakciódból, hogy úgy érezted provokáltalak, nem rosszindulatból tettem megjegyzést és nem provokációnak szántam (persze nagyon könnyű provokációnak venni ha nem ismered a szándékomat). Leszögezném, hogy nem vitázni jöttem!!! (persze a kúltúrált vitára nyitott vagyok, de az ilyen ingerült viták értelmetlenek)

      • Posted 2014-07-19 23:28 0Likes
        by Blue One

        Nem volt itt félreértés. A stílussal volt a baj. Engem biztos nem provokáltál, hisz nem én írtam a cikket. Zárjuk le a témát!

      • Posted 2014-07-19 15:52 0Likes
        by Carter94

        Tételezzük fel, hogy van egy ember akit Tamásnak hívnak, szerinted Tamást nem irritálná ha Tamásznak irnák és így is ejtenék?? (miközben a becsületes neve Tamás)

      • Posted 2014-07-19 17:07 0Likes
        by Blue One

        Tamást senki nem hívná Tamásznak Magyarországon. Tételezzük fel, hogy te vagy Gábor. Ha Tamást Tamásznak hívják, akkor Tamást zavarja ne pedig a Gábort.

      • Posted 2014-07-19 14:22 0Likes
        by Carter94

        Kezdjük ott, hogy nem kötekedni jöttem ahogyan azt fentebb említettem is. Sajnos a kollégád nem vette észre a zárójelben leirt szavakat, ennek több oka is lehet:

        -nem tudja értelmezni

        -nem látja

        -nem vette figyelembe

        Sajnos hibáztam mikor nem használtam a Caps Lock-ot a zárójeles részhez…akkor talán észrevette volna!
        Valóban én sem használtam a modorom amikor válaszoltam, de ő volt az aki lekezelő módon reagált ettől kezdve mit vár tőlem??? Nem vagyok a seggnyalója hogy ilyen arrogáns módon válaszoljon!!! 🙂

      • Posted 2014-07-19 14:37 0Likes
        by Blue One

        Nem akkor hibáztál, mikor nem kapcsoltad be a Caps Lock-ot, hanem akkor, amikor idetévedtél és a helyesírásról kezdtél prédikálni! Te, aki „hogy”-al meg „de”-vel kezdesz mondatot! Te…

      • Posted 2014-07-19 14:41 0Likes
        by Carter94

        nagyon veszélyes valaki, már kezdek félni ;(

      • Posted 2014-07-19 14:46 0Likes
        by Deltoidman

        Most komolyan? ennek a „veszekedésnek” van egyáltalán vmi értelme? 😀

      • Posted 2014-07-19 15:23 0Likes
        by Carter94

        nincs semmi értelme, de ezt nem tőllem kellene kérdezned hanem a ”kedves” kollégádtól 🙂

      • Posted 2014-07-19 15:04 0Likes
        by Blue One

        nem félni kell, hanem szégyenkezni!a magatartásod és nem utolsó sorban a helyesírásod miatt!

      • Posted 2014-07-19 15:15 0Likes
        by Carter94

        a magatartás miatt neked kell szégyenkezned, mert nem én voltam az aki tapló módon viselkedett 🙂

      • Posted 2014-07-19 17:12 0Likes
        by Blue One

        úgy emlékszem te írtál először… idejössz „vendégként” és elkezdesz papolni a szerb helyesírásról. egész posztból neked annyi jött le, hogy rosszul írták le a nevét…ezt még tetézted azzal, hogy tele volt hibával az írásod, ami sokkal égőbb, mint ha valaki nem tudja a szerb c minek felel meg a magyarban…

      • Posted 2014-07-19 14:33 0Likes
        by Blue One

        nézzenek oda, megint egy helyesírási hiba… ki hitte volna? Egy „r” betűt lehagytál „barátom”, de sebaj, hisz a szerb nyelvtant tökéletesen ismered. „de”-vel nem kezdünk még mindig mondatot és a vesszők sem a barátaid, ahogy látom. Szüleim jó modoRRa (figyelsz?!) tanítottak. Erre tökéletes példa az, hogy figyelmeztetlek, hogy nem tökéletes a helyesírásod. Csak segíteni szeretnék!

        U.I.: Furcsa is lenne, ha olyan fiad lenne, aki tud helyesen írni veled ellentétben 😉

    • Posted 2014-07-19 14:34 0Likes
      by Deltoidman

      Nem rossz indulatból, de tényleg kicsit szőrszálhasogatásnak tűnik a dolog.. hadd írja úgy ahogy akarja! ennyiből mi az hogy „dinamo”? Bár mindannyian tudjuk honnan jön a kifejezés…

    • Posted 2014-07-19 22:14 0Likes
      by Zenzo

      szabadni szabad, értelmét nem sokat látom, de legyen. Ez egy magyar blog, és amíg Đorde Branković magyar helyesírás szerinti átírása Brankovics György, addig ugyan vitázhatunk, hogy akkor most mi a helyes, az MTA szabályait így vagy úgy értelmezve, csak ennél lényegesebb dolgokról is beszélhetnénk – szerintem. Mondjuk, amiről a poszt is szól, hogy ugye van 5 csapat 4 helyre, de mind1.

  • Posted 2014-07-19 14:26 0Likes
    by Blue One

    Egy nagyon erős szezonnak nézünk elébe, talán a valaha volt legnehezebb elé. Tavaly is azt gondoltam már, hogy a következő szezont mi nyerjük. Látva az igazolásokat biztosabb lettem.

    Vannak viszont olyan dolgok is, amik egy kicsit „elbizonytalanítanak” ebben. Hollandok játékát és a mu átigazolási híreit elnézve talán egy kicsit számolni kell velük, bár a bajnoki címre azért egyelőre kevesek szerintem. Kérdés kit tudnak igazolnak és a holland mit tud kihozni belőlük. Kérdés továbbá, hogy milyen lesz hosszútávon. Állítólag emberileg nem a legtökéletesebb. ( Első intézkedése pl az volt, hogy a felnőtteknek együtt kell ebédelni az ifikkel :D) Remélem ilyen és ehhez hasonló lépéseivel előbb vagy utóbb ( inkább előbb :D) szétbombázza az öltözőt.

    Maradva a városban, a másik nagy csapatot veszem górcső alá. Sok olyan játékos van a csapatba, akit szívesen elnézek nálunk CHELSEA szurkolóként. A védelmük gyenge, a középpályások között pedig vannak kakukktojások. Nem látom, hogy hova tudnának még fejlődni, ami örömteli. Szerintem pont ez lehet majd a vesztük.

    A pool nálam kérdőjel több okból is. Kérdés, hogy megtudják-e ismételni a tavalyi teljesítményüket (vagy tenni rá egy lapáttal), hogy fog rájuk hatni a kettős terhelés illetve mennyire lesz harapós a gárda fogak nélkül?:D Sokat igazoltak és a hírek szerint még messze nincs vége. Kíváncsi leszek, mennyire válnak be az igazolások.

    Londoni „riválisunk” a következő csapat. Furcsa látni, hogy 30-40 millióért vesznek játékosokat valamint hangzatos nevű (Khedira) játékosokkal is szóba kerülnek. Bajnoki címre azért őket se tartanám esélyesnek. Kérdés mennyi sérült lesz a keretben ( mindenki vagy csak a fele). Valahogy nem tudom őket komolyan venni. 😀 „Szimpatikus”, csendes kis csapat, aki szép focit játszik eredménytelenül.

    Végül, de nem utolsó sorban pedig jöjjünk mi. A legjobb kerettel mi rendelkezünk. A csatárokat elnézve nincs gyenge pontja a csapatnak. Costa érkezésével jelentősen javult a helyzet, de van még mit javítani. Ott van még Torres, az a Torres, akinél még a debil dán is több gólt lőtt!! Ez azért nagyon fájó, szomorú és borzalmas… Védelemmel eddig sem volt baj, ezután sem lesz. Nagyon jól szerepeltünk a nagy csapatok ellen tavaly. Nem tudom mennyire lehet ezt tartani. A kis csapatok ellen több kell ez egyértelmű. Ha idegenbe mindig jók leszünk legalább egy x-re a nagyok ellen és otthon verjük őket csakúgy, mint a kicsiket mindenhol, akkor komoly esélyeink lehetnek. Tavaly gyengébb kerettel, szinte csatárok nélkül maradtunk le 5 ponttal. Ezt meglehet ugrani ezzel a kerettel. Védelmünk talán kicsit hiányos. Valakinek érkezni kell még. Luisnak Azpi lesz a „cseréje” ha lesz valami? Helyére meg majd beugrik Iva, aki középhátvéd? Mou azt mondta tavaly, hogy Ivára jobb hátvédként számít, akkor viszont kell még egy KHV. Vannak itt még kérdőjelek, de ez idővel kiegyenesedik, a trófea pedig felemelkedik a Stamford Bridgen május 24.én!

    • Posted 2014-07-19 15:06 0Likes
      by Deltoidman

      Valószínűleg soha nem volt még ekkora verseny a Top 4-ért Angliában, legalábbis az utóbbi időben biztos nem.. lassan a bajnoki cím már csak bónusz!(na jó ez persze messze áll az igazságtól..)
      Viszont nagyon sok múlik az edzőkön.. Pellegrini-t taktikailag nem tartom nagy edzőnek, csak feldobálja a 20-30 millás játékosokat a pályára, „gyerünk focizzatok!” alapon, ami tavaly vhogy egész jól bevált, Touré nagy vezér!…
      Wenger-t nagyon tisztelem, de leginkább a klubhűsége és nem a tudása miatt, csodálkoznék ha az Arsenal lenne a befutó…
      LvG és a MU.. na ez egyenlőre nagy rejtély, viszont biztos vagyok benne, hogy a tavalyi „szárnyalásukat” nem fogják „felülmúlni”…sajnos!!..
      Rodgers fantasztikus munkát végzettvégez a Pool-nál.. nem lenne meglepetés ha Mou korszak után a Chelsea-nél kötne ki, elvégre a mestertől tanulta a szakmát (még ha ez jelenleg a vörösök legrosszabb rémálmai közé tartozik)! Kiváncsian várom mit produkálnak Suárez nélkül..
      Martinez, Pochettino párosra érdemes odafigyelni, nálam mindkettő nagyobb agytröszt mint pl. Pellegrini..

      • Posted 2014-07-19 15:32 0Likes
        by Blue One

        Igen nagy lesz a harc a Top 4-ért, ezért is írtam, hogy talán a valaha volt legerősebb bajnokság következik.
        Igazad van, hogy az edzőn sok múlik. Ezért is vagyok bizakodó. A világ legjobb edzője nálunk van. Én se tartom nagy mágusnak Pellegrinit (meg az egész shitty-t). Edző kérdésre jó példa, hogy Mancini nem tudott kihozni semmit abból a csapatból, ami most bajnok lett. ( Tudom, egy 95. percben megnyert bajnokságot azért nyert)

        Én is tisztelem Wengert és sokszor néha meg is sajnálom 😀 Ott szorong a kispadon , de nem jön az eredmény. Kicsit változni látszik az arsenal. Eddig szépen elvoltak,a tulajok kizárólag üzletet láttak (nem tudom, hogy jogos-e múlt idő) a klubban. Legdrágább jegyárak, BL mindig megvolt valahogy, Wenger jól érezte magát, tulajok meg szerették mert nem volt az a költős fajta.Mindenkinek megfelelt minden. Talán ez kicsit majd változik.

        Tottenhamről nem szóltam előző hozzászólásban, de most megteszem. Érdemes lesz rájuk figyelni szerintem is. Jó döntésnek tartom Pochettino kinevezését. Sajnálom ugyanakkor a Sotont, jól szétkapkodták. Furcsa lesz nélkülük a csapat.

        Martinez kinevezése is nagyon jó volt, egyáltalán nem lepett meg az Everton jó szereplése. Azon viszont meglepődnék ha tavalyi szereplésüket felül tudnák múlni. Szerintem ez volt a maximum, amit tudtak, így lettek ötödikek. Jövőre lesz egy erősebb mu és tottenham is.

        Rodgers tényleg jó munkát végzett. Kíváncsi vagyok mit tud jövőre kezdeni a BL-ben és a vele járó kettős terheléssel. Nem gondolom, hogy kifutott egy jó év nekik, mert egy év ahhoz hosszú idő ráadásul a PL nem egy olyan bajnokság, ahol csak kifuthat egy ilyen eredmény. Megismételni a kutya nélkül pedig szabványozottabban nehezebb lesz

      • Posted 2014-07-20 17:30 0Likes
        by Zenzo

        Pochettinora mindenképp, elgondolásai vannak keményen 😀

        Tottenham head coach Mauricio Pochettino admits his main objective is to lead the club to the Premier League title.

  • Posted 2014-07-19 15:15 0Likes
    by Viktor Szabados

    Az oké, hogy az nso-n és egyéb oldalakon a dinamo megy, de itt legalább ne, ennyi tisztelet legyen már meg…ezen az oldalon. Persze, mit is vár az ember…

    • Posted 2014-07-19 15:56 0Likes
      by Lavid Duiz

      Szerintem a „Dinamo” kifejezés ránk nézve messze nem olyan gáz, mint például a „bindippers” a liverpool-iakra, vagy az „Arsanal”, meg aztán a MÚ, stb. Szóval, engem nem zavar.

      • Posted 2014-07-19 16:56 0Likes
        by Viktor Szabados

        Engem a szándék miatt zavar egyedül. Pedig nem olyan nehéz leírni, hogy Chelsea. 🙂

      • Posted 2014-07-19 17:02 0Likes
        by Blue One

        én se értettem miért írják z-vel, k-val,cs-vel stb… Mi is hívhatjuk őket szarzenálnak, looserpool-nak, shitty-nek és még sorolhatnám…

  • Posted 2014-07-19 18:25 0Likes
    by gorkaf78

    Tiszta óvoda lett itt lentebb… nem lehetne inkább a poszttal v. legalább a Chelsea-vel foglalkozni a nyelvtannácizás és szájkarate helyett?

  • Posted 2014-07-20 10:54 0Likes
    by Zenzo

    Persze a daily fail vasárnapi kiadásáról beszélünk, szóval csak óvatosan, de:

    Mourinho told the Mail on Sunday: „I’m not worried about him being here. I look forward to playing against United. Nothing worries me.

    „I watched him at his press conference and he was pure van Gaal – honest and open, the way he always is.

    „He is a very, very good coach, he’ll be great for Manchester United. We are both great coaches. It’s what we were born to do.

    „Louis was the best coach in the World Cup and he is a good friend – really, a friend for life. I have deep respect for this man.

    „He is in the best period of his career. With coaching, if you deal with winning and losing in the right way, you improve. He analyses every experience. He has got better and better.”

    Kiemelném a harmadik mondatot 😀 Mekkora (jó értelemben vett) pimasz köcsögség kell ahhoz, hogy mikor respecttel beszélsz egy másik edzőről, azért beszúrd, hogy mekkora király is vagyok 🙂

  • Posted 2014-07-20 11:12 0Likes
    by Zenzo

    Ja, tegnap meg 2-0-ról jöttünk vissza és nyertünk 3-2-re a Wimbledon ellen. Terry dupla. Jó az öreg a háznál 🙂 Tegyük hozzá, még mindig az ifi volt pályán javarészt, az A keretből Terry, Ivanovics, Salah, Schwarzer, Matics, és ha oda számítjuk, akkor van Ginkel kapott lehetőséget.

    A meccs után kérdezték Hollandot Lukakuról, aki annyit mondott, hogy a belga akkor csatlakozik a csapathoz, mikor Hollandiában játszunk majd később, és ekkor döntenek a sorsáról. A kövi edzőmeccsen már többen leszünk, hétfőtől csatlakozik a kerethez Cahill és a spanyolok.

  • Posted 2014-07-20 12:14 0Likes
    by Chester_B

    Jó összefoglaló lett, főleg uborkaszezonban, és egy, a tavalyinál is izgalmasabbnak ígérkező bajnokság kezdete előtt igazán jó olvasni. A saját véleményem:

    MU: LvG-vel jók lesznek, a Fergie féle fegyelmet visszahozhatja, taktikailag is felnő az öreghez, és elég jó embereket néztek ki maguknak. Shaw és Herrera a jövő emberei, Vidal viszont akkora húzás arra a gyengécske középpályára, ami figyelemre méltó, és kicsit elrettentő. Akkor fosnék igazából, ha valahogy Robbent megszereznék a jobb oldalukra, na ott már kezdenék fosni egy kicsit, de szerencsére ez a veszély egyenlőre nem fenyeget. Azonban ha Mata-t nem a helyén, vagyis a csatár mögött szerepelteti – ott, ahol Rooney is a legjobb – akkor az az előnyünkre válhat, egyik játékosát be kell áldoznia, ha van esze, akkor Rooney-t fogja, ha szerencsénk van, akkor Mata-t kiteszi a szélre. A védelmüket kíváncsi vagyok kikkel erősítik meg, de egész komoly sereget rak össze a holland.

    Arsenal: Folytatják a nagyobb halak selejtjeinek gyűjtését, de most végre komoly nevekkel. Özil névre és játékra nagy fogás volt tavaly, posztra viszont én nem éreztem annak, főleg hogy a csúcsformában lévő Cazorla mellé/elé hozták. Idén Sánchez megvétele jó húzás csatár posztra, viszont ha szélre hozták, akkor még jobb, nem is értem, hogy sorra dőltek ki a szélsőik – akik azért nem ligaelitek – mégis inkább támadó középpályást vesznek. Ha igazak a pletykák, akkor centert is keres Wenger, tehát megerősíti azt, hogy a chilei a szélre megy, ezen felül megvették Debuchy-t, aki a liga jelenlegi legjobb jobbhátvédje, akár minősíti ez a tény a „mezőnyt” akár nem, és nem is volt drága ehhez a tényhez képest. Továbbá hallani egy vkp leigazolásáról – Khedira ebben az esetben baromi rossz választás, minek oda még egy box-to-box? – ezzel befoltozva az összes nagyobb lyukat a kezdőben. Wenger megérdemli ezeket a lehetőségeket az igazolásokra, bár továbbra is tartom, hogy a 9 év trófea nélkül időszaknak egyik legnagyobb felelőse Wenger makacssága volt.

    Liverpool: Ők is a legnagyobb lyukat igyekeznek betömni, ez pedig a kispad. Amíg tavaly Mosest vagy Aspast tudtak becserélni amikor támadni kellett, idén ezt Markoviccsal és Remy-vel fogják megtenni, érezhető a minőségi javulás. Suarez elvesztése minőségileg hatalmas érvágás, és ha nem pótolják normálisan, akkor nagyon rá fognak b*szni. Egyelőre a Markovic-Remy kettős jó húzás abból a 75 millió fontból, de még kevés. Tudom, hogy nekik a „Liverpool Way” nevű, számomra baromságnak és magyarázkodásnak látszó hitük nem engedi, hogy már befutott klasszist igazoljanak, de itt lenne az ideje, mert így nem fognak megmaradni az elitben, nem mintha bánnám. A BL szereplésükre viszont nagyon kíváncsi vagyok, főleg Suarez nélkül. Kiderül, hogy Sturridge tényleg felnőtt-e erre a szintre, vagy ugyan az a középszerű játékos maradt aki nálunk is játszott.

    City: Egyben vannak, a 4 rivális közül ők a legösszeszokottabbak, ugyan akkor ha nem vesznek értelmes középhátvédet – sajnos fognak Mangala személyében – akkor idén elúszhat a hajó. Tavaly pechük volt, a legjobb csatáruk folyton sérült volt, a legtehetségesebb szintén, maradt egy 2 hónapig focizó Negredo és egy szintén felemás szezont letudó Dzeko – így is berámoltak egy valag gólt, úgyhogy akkora panasz sem lehet rájuk. Augusztusra mind a négyen fittek lesznek, mögéjük egy kipihent Nasri és Silva lesz, és ha Yayanak van kedve focizni, akkor nagyon komoly szezonjuk lehet, de jó védelem nélkül ez a szekció nem fog sokat érni. A jobbhátvéd felhozataluk több, mint jó, a balbekk viszont több, mint gyenge. Bírom Kolarovot, de sem ő, sem Clichy nem „bajnok szintű” játékos, és Kompany-n kívül nincs értelmes védőjük. Nastasicot bírom, jó játékos lehet belőle, de még nem az, ezt Torres is megtapasztalhatta. Amennyire egyben vannak csapatilag, annyira egyénfüggőek, érdekes lehet ez a párhuzam a szezonban. A legnagyobb riválisunk valószínűleg ők lesznek a bajnoki címért folyó harcban.

    Chelsea: Mourinho második évében is NAGYON JÓL IGAZOL. Baromi fontos ezt kiemelni. Szerintem folytatni fogja a biztonsági fociját, szervezett védelemmel, és csak az elől lévők kreatív szabadságában bízva. Csakhogy, amíg tavaly ehhez nem volt hatékony befejező, vagy olyan passer, aki a védekezés mellett kiválóan indít, valamint olyan balbekk, aki ki tudja elégíteni Hazard támadásbeli erősségeit és védekezésbeli hátrányait, nos, most van, kategóriákban a legjobbak. Costanal jobb játékos nem volt tavaly a „kihagyhatatlan ziccerek” értékesítésében, Fabregas személyében megvan az az ember a duplaszűrőben, aki képes a felállt mezőnyben olyan labdákkal bombázni az elől lévő hármast, hogy abból gólt érő kontrák szülessenek, és ugye Luis, akinek hála Dave visszamehet a jobb oldalra, ahol még jobb teljesítményt le tud hozni, mint a balon. Ugyan akkor ez a csapat talán számomra a legizgalmasabb, mert tele van kérdőjellel. Hogy fogja megbontani a tavalyi baromi jó védelmet? Cech-t eladja vagy leülteti a padra? Hol fog játszani Fabregas? Mi lesz a felállás? Schürrle a jó VB szereplésével befér-e a kezdőbe? Ki lesz idén „Kalas”? És a legaktuálisabb, és nagyon szomorú kérdőjel, hogyha Salah tényleg hadi szolgálatra tér haza, akkor fog-e jönni jobbszélső, aki nagy valószínűséggel Griezmann lesz? Nagyon bírom a srácot, de én a mostani kerettel abszolút elégedett vagyok, nem is tudom hova tudnánk pakolni egy Pogbat vagy Griezmannt. Kölcsönbe egy valag játékos mehetne, fejlődjenek csak, és ez által is lehet plusz bevétel, és a fizetésüket sem a klub állná.

    Az elvárások: tavaly megelégedtem kupa nélkül, mondván építkezzen José, és ez a csapat amúgy is a jövőnek szól inkább. Viszont ilyen korú igazolásokkal már erre a szezonra elvárnék legalább egy kupát, nekem a COC is megfelelne. Továbbá legyünk harcban végig a bajnoki címért, az sem baj, ha nem nyerjük meg, de ne legyünk sokkal lemaradva, az FA Kupát jó lenne komolyan venni, és elmászni minimum a legjobb 8 közé, a BL-ben ugyan ez, de lehetőleg próbáljon meg minél tovább menni Mourinho, a keret mélysége most már adott hozzá. Ja igen, KURVA JÓ SZEZON LESZ A KÖVETKEZŐ! :))

    • Posted 2014-07-20 13:43 0Likes
      by Blue One

      Zseniális! Öröm ilyen hozzászólásokat olvasni. Az utolsó bekezdésig teljesen egyetértek veled. A különbség annyi, hogy én többet várok a csapattól. A legjobb kerettel és edzővel igenis nyerjék meg a bajnokságot. Én nem elégszem meg egy Ligakupával. Fa Kupát pedig mindig mindenki komolyan veszi, így ettől nem kell tartani. A keretet minőségét elnézve a legjobb 8 közé jutás FA Kupában és BL-ben szerintem nem lehet cél. Az csak minimum elvárás lehet 😀 BL-be kell hozzá egy szerencsés sorsolás, ha ez teljesül, akkor könnyen teljesíthető! Az utolsó mondathoz pedig nem férhet kétség 🙂

      • Posted 2014-07-20 15:46 0Likes
        by Chester_B

        Az FA és BL részhez is írtam, hogy minimum a legjobb nyolcban legyenek. 🙂 Tavaly szerintem eléggé lesz*rták az FA Kupát, a City ellen azt éreztem meg sem próbálnak továbbjutni, csak sérülésmentesen hozzák le a meccset, hogy a BL-re ls bajnokságra lehessen fókuszálni. Remélem ez idén más lesz, és él a bő keret lehetőségével Mourinho.
        A BL-be meg nem feltétlen kell szerencsés sorsolás, ha jó a csapat, akkor nincs lehetetlen ellenfél, ez pedig csak Mourinhon és a játékosain múlik. A tavalyi BL kiesés sem a madridi meccsen múlott, ott tökéletes volt az a 0-0, a Bridge-en csak nyerni kellett volna, ehelyett három gólt kapva estünk ki nyertes állásról. Na ilyet nem lehet megengedni egy végső győzelemre pályázó klubnak, remélem ez is ki lesz javítva.
        Az viszont örömteli, hogy „csak” ezeket a hiányosságokat és a kicsik elleni játékot kell csiszolni, még mindig jobb ez, mintha a riválisokhoz kéne felnőni taktikailag és minőségileg, de tavaly nem kaptunk ki a bajnokságban egyikőjüktől sem.

      • Posted 2014-07-21 14:21 0Likes
        by Blue One

        Nem hiszem, hogy nem érdekelte őket a továbbjutás. Mourinho mindig nyerni akar Ráadásul FA Kupa az FA Kupa, ha mentünk volna még egy kört akkor az elődöntőt következhetett volna. Nem gondolom, hogy feladna bármilyen kupát is pláne nem a vége felé. A Ligakupa ez alól kivétel. Ami a BL-t illeti, ha egyenes kieséses szakaszban mondjuk kapunk egy halálcsoportból egy másodikat, akkor azért az necces lehet. Nem azt mondom, hogy kiestünk csak rögösebb a döntő felé vezető út. 2011/12 szezonban, ha mondjuk city továbbjutott volna másodikként vagy ahogy tavaly a Real tovább is ment.

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com