Hiába február a legrövidebb hónap az évben, könnyen lehet, hogy alapjaiban határozhatja meg a szezonunkat. Jön a Bayern elleni BL-párharc első felvonása, a bajnokságban pedig rangadót játszunk rangadó után – utóbbi meccsekkel foglalkozunk most egy kicsit részletesebben.
A 25. forduló nyitómeccsén rögtön jön az első, szombaton 13.30-tól az idei pontvadászat egyik, ha nem a legnagyobb meglepetés csapata, a Leicester lesz az ellenfelünk, ráadásul idegenben. Brendan Rodgers együttese közvetlenül előttünk, a harmadik helyen áll a tabellán, előnye viszont jelenleg tetemes, nyolc pont a tabellán. Az észak-ír szakember egyébként dolgozott a Chelsea-nél, Mourinho hívására 2004-ben csatlakozott a csapathoz, ahol először az utánpótlásban tevékenykedett, majd 2006-tól a tartalék együttest irányította. A 2. fordulóban már összecsaptunk a rókákkal a Stamford Bridge-en, ahol remek első félidő után Mason Mount góljával 1-0-ra vezettünk a szünetben. Ám hiába voltak meg a helyzetek a győzelem bebiztosításához, minden kimaradt, ez pedig törvényszerűen megbosszulta magát, Ndidi egyenlített, a hajrában pedig a vendégek közelebb álltak a győzelemhez, így az 1-1 inkább ránk nézve volt hízelgő. A legutóbbi három játéknapon két meglepő vereséget is szenvedtek Vardyék (Burnley, SOTON 1-2), a West Hamet viszont simán verték 4-1-re. A Ligakupa elődöntőjének hétközi visszavágóján pedig szintén 2-1-re kaptak ki a Villától, így egyrészt lemaradtak a döntőről, másrészt van már a lábukban egy meccs, ebből profitálhatunk. Az előző szezonban 0-0-t játszottunk a King Power Stadionban, az azt megelőző két bajnokit viszont megnyertük (1-2, 0-3), a közelmúlt mérlege tehát bizakodásra adhat okot.

A 27. fordulót újabb rangadóval kezdjük, londoni derbin fogadjuk Mourinho Tottenhamjét. Már az imént leírtak miatt is pikáns lesz a találkozó, ám szép emlékekkel várhatjuk a meccset, hiszen karácsony előtt idegenben győztük le a Spurst, Willian duplájával, és talán a bajnokság addigi legjobb játékával. A kezdeti botladozások után a Tham is egyre feljebb kapaszkodik a tabellán, így amit az MU ellen írtunk, az rájuk is igaz – fontos lenne a győzelem, hogy ne érjenek utol minket a táblázaton.
A hónapot Bournamouthban zárjuk – Eddie Howe együttese pedig afféle mumusunknak számít mostanság. December elején Gosling kései góljával mindhárom pontot elvitték Londonból, azt megelőzően pedig egy arcpirító, 4-0-s vereséget mértek a még Sarri irányította együttesünkre éppen egy évvel ezelőtt. Idén viszont szenved a dél-angliai együttes, jelenleg is kieső helyen áll, és eddigi eredményei alapján alighanem végig a kiesés elől fog menekülni. Mivel a tabella hátsó részéhez tartozó csapatok ellen rendre szenvedtünk – vereség az Evertontól, a West Hamtől és a Newcastle-től, döntetlen a Brigtonban – alighanem a Dean Courton is meg kell majd szenvedni a pontokért. Ráadásul ezt megelőzően fogadjuk majd a Bayernt, így a fáradságra, és a csapat megfelelő rotálására is oda kell majd figyelnie Lampardnak.
Volt, és lesz is ennél barátságosabb, és könnyebb hónapunk, ám ha ezekből a meccsekből jól jövünk ki, amellett, hogy közvetlen riválisaink orra alá törhetünk borsot, megalapozhatunk egy sikeres tavaszi menetelést. Természetesen mi ebben bízunk, a többi a fiúkon múlik.