Teljesen érthető, ha még napokkal a hétfői meccs után is ott a vigyor az arcunkon, hiszen a Manchester United ellen bárhol és bármikor jó győzni. Most ráadásul gól-, ember-, valamint mezőnyfölényből is jutott több-kevesebb, vagyis jól szórakoztunk. Vigyázó tekintetünket azonban most már illendő soros ellenfelünkre vetni. Megyünk a Stoke-hoz, tehát sok gyönyör és jókedv nem várható, bár oldottunk meg ennél keményebb feladatokat is, úgyhogy csak pozitívan! Kedvcsináló alább.
A West Ham legyőzése óta elszórva lejátszottak pár bajnokit, amiből a legnagyobb lényeg számunkra pont egy Stoke-meccs volt, persze nem miattuk: Hughes fiai kibekkeltek egy nulla-nullát a City otthonában, ennek hála 11 mérkőzéssel a vége előtt kerek 10 pont az előnyünk. Ez már bőven az a szint, ahol már saját kezünkben van a sorsunk. Így hát minden forduló, ahol nem csökken nagyon a fórunk, az nekünk fog kedvezni.
A Stoke ellenivel együtt már csak öt meccsünk van idegenben. Az eddigi 14-en 9-3-2 a mérlegünk, ami kifejezetten erős – pláne egy olyan bitang hazai produkcióval kiegészítve, mint a miénk. A nagy szériánkat lezáró Tottenham elleni vereség óta négy meccsen nyolc pont jött idegenben, szóval azért olyan nagy visszaesés szerencsére nem következett. A Fazekasokon kívül megyünk még a Bournemouth-hoz, a MU-hoz, az Evertonhoz, majd végül a West Bromhoz, s előzetesen mindebből olyan 8-9 pont a realitás.

A szombat délutáni jelenésünk egyébként a nehezebbek közé fog tartozni több okból is. Egyfelől Hughesék képesek megtréfálni a nagyokat (oda-vissza x a MU ellen, no meg 1 pont az Etihadból). Másfelől tavaly a Stoke egy bajnoki veréssel (1:0) és egy ligakupa-búcsúval (1:1 után büntetőkkel) kedveskedett az akkor még Mourinho-irányította csapatunknak. És hogy azóta mennyi minden változott, azt jól mutatja, hogy José már ugyanúgy a múlté, mint Hazard érthetetlenül gyenge formája.
A belga zseni egyébként ha nem is ihletett formában, de mindenképp vezérhez méltóan játszik. Próbálkozik, kezdeményez, de látványosan és néha már botrányosan sokat faragják. Ha szerencsénk van, ez felbőszíti és csak azért is lő egyet, viszont ugyanekkora, ha nem nagyobb az esélye annak, hogy elvegye a kedvét a játéktól a sok tarolás és bokakoccintás. Márpedig szükségünk van rá, mert Costa hozzáállása és viselkedése hétfőn már olyannyira erősen hajlott a botrányosba, hogy tiszta szívemből kívántam a meccs végére, hogy Conte vagy háromszor vágja tarkón egy stoplissal az öltözőben. Ettől függetlenül tizenkilencesünk nyilván kihagyhatatlanabb, mint a Wellhello a nyári fesztiválprogramokból, szóval csak abban bízom, hogy tényleg kihisztizte és kifetrengte magát jó időre és megpróbál elsődleges feladatára fókuszálni – már csak azért is, mert ha betalál, az lesz majd az ötvenedik PL-gólja.

Néha elbizonytalanodom, kit érdemes és kit kell még egyáltalán riválisként emlegetni. Ha az utóbbi négy bajnokijából hármat elbukó és a BL-ből 2:10-es összesítéssel kizúgó Arsenalt, valamint a döntetlen- és kifogáskirály Mourinhot és konstans hatodik csapatát nem számítjuk, akkor is maradnak hárman, közülük pedig ketten egymás húsát tépik majd az Etihadban (City-Pool), ami nekünk csak jól jöhet. Ha pedig jöhet, akkor jöjjön is! Persze a lényeg, hogy mi húzzuk be a sajátunkat. Továbbra is Blue Is The Colour!
664 Comments
by Lac
Született egy ilyen Super Frankről, egy kis önreklámot talán ebben az esetben megengedtek. 🙂
http://britannia.reblog.hu/aki-jobb-volt-mint-gerrard-es-scholes
by lamps8
szerintem már a címmel megvettél is sokakat 😀
by DannyfromtheShed
szep nagy tuzet gyujtottal, de adom 😀
by Lac
Ilyen ez a blogszakma.
by Sandic
Gyere posztolni erre a blogra is!
by Lac
Sajnos ahhoz több idö kéne, meg az itteni szerkesztökkel sem dumáltam még kommentmezön kívül, szóval sajnos ez elég valószínütlen. 🙂
by Tornando Ferres
https://www.instagram.com/p/BSHQXzQj81O/
A nap képét is megtaláltam 🙂
by lamps8
úristen :DDDD
by Sandic
Matic talált magának egy fekete golyósdezodort?
by Diego Costa
És még szerény is. 😀
by DannyfromtheShed
RLC duplazott.
http://www.skysports.com/football/denmark-u21-vs-england-u21/368476
by lamps8
én néztem a meccset, parádés kocogást tolt végig, így nálunk biztos hogy nem fognak növekedni a játékpercei.
by DannyfromtheShed
😀
by Endy919
Annyira idegesítő a flegmáskodása , hogy nem is bánom. Pedig a tehetsége meg lenne a marhának.
by Diego Costa
Én nem néztem, viszont azt olvastam, hogy jó volt. Egyébként nem hiszem, hogy nagyon érdekelné Conte-t, hogy RLC mit csinált. Amikor a Stoke ellen beállt, akkor felszántotta a pályát. Ez az, ami érdekli.
by Diego Costa
Nem neki való már az a színvonal,rég túlnőtte azt. Néha kis alázatbéli hiányosságok vélhetők fel nála, de nagy tehetség, sajnálom, hogy nem játszik. Többet kéne játszania. Jövőre kölcsön kellene adni egy PL-es csapatnak, ha nem számolnak vele komolyabban, márpedig miért számolnának.
by myheartisblue
Courtois is csípőproblémával tért haza.
http://www.thesportreview.com/tsr/2017/03/photo-thibaut-courtois-provides-update-on-hip-injury-ahead-of-chelsea-v-crystal-palace/
by Diego Costa
Egy ragyogó írás Belotti-ról.
https://runningtheshowblog.wordpress.com/2017/03/25/analysing-the-goalscoring-excellence-of-andrea-belotti/
Idén nyáron saját elmondás szerint maradni fog. Jövőre viszont jó lenne megszerezni.
by balazsh
Engem tovabbra se gyozott meg arrol, hogy megerdemelten lenne a vilag kb 4. legdragabb jatekosa.
by Diego Costa
Az ártól vonatkoztassunk el. Szerintem sem ér annyit, amennyivel az elnök próbálkozik.
by Sandic
Addig amíg Costa itt van, ugye tárgytalan, mert hasonlóan járna mint Bats. Ha Costa elmenne, akkor ugye új elsőszámú csatár után kellene nézni. És azért a BL+PL kombó eléggé nagy ugrás a digó ligához képest. Nagy kockázat van benne, de kétségtelen, a videók alapján jól érzi a kaput.
by Diego Costa
Ez akár már a nyáron is változhat, ha Costa dobbant. Bats-al nem hiszem, hogy a képességekkel lenne a baj. Ne mondja senki, hogy egy 30+-os milliós csatárt nem lehet beállítani egy másodpercre se…(Amikor meg beállt, akkor hozta a gólpasszokat, gólokat.)
Lukaku-val szépen kiegészíthetnék egymást, ha Costa elmenne.
by Sandic
Jaa, hogy te 2 csatáros formációban gondolkozol a jövőben. Így már működhetne a dolog…
by kormolar
francia-spanyol meccset nézve számomra Morata semmivel nem jobb mint pl. Lorente leszámítva h kb 8 évvel fiatalabb
by Endy919
Sokat állt a játék?
by kormolar
2x fél max. 1 percet…csak két kétes szituban is befolyásolta a meccset a videóbíró…
by Frenky54
A videóbíró döntően befolyásolta mérkőzést! A franciáknak érvénytelenített egy megadott góljukat-jogosan, les miatt. A spanyoloknak megadott egy gólt – jogosan, amit tévesen lesnek jelzett a partjelző.
Francia 0-2 Spanyol a végeredmény…..egyébként 1-1(?) , lényeges különbség, ha csak az eredményt nézzük.
A tv nézőknek megmutatták a képeket, ami alapján döntött az „ötödik elem”
by Endy919
Akkor tártkarokkal várom a PL-ben.
by lamps8
https://www.theguardian.com/football/2017/mar/28/chelsea-arsenal-alexis-sanchez-no1-summer-transfer-target
by myheartisblue
Pont nekunk ketlem h eladnak. Hazard cserejenek erkezne(mar ha epp marad a belga es nem viszi a Real csillagaszati osszegert). Lehet ovintezkedeskent tapogatozunk a chileinel, mert azert a Real elegge feneyegető Hazardra nezve. Rengeteg penz az az osszeg, de nem tudom, hogy van e az az osszeg uzleti szempontbol, amiert egyaltalan megerne a csapatunk aszatol/huzoemberetol megvallni.
by lamps8
szerintem a jobb oldalra érkezne és akkor Williantől megválunk. nyilván 10% esély van rá hogy megszerezzük, de legalább nem a sun írta le és nem rossz belegondolni.
by Levi97
Először is lamps8 kollégával egyet kell értenem, ha jön Sanchez szinte biztos, hogy jobb oldalra, az így összeálló Hazard-Costa-Sanchez pedig brutálisan erős lehetne..
Hazard maradását már igen sokszor kitárgyaltuk (szerintem marad), ebbe most nem mennék bele:)
Viszont persze, jó nagy hendink van az arsen4lnál, de talán pont ők nem arról híresek, hogy nagyon válogatósak lennének lennének kit-hova adnak el, ha megkapják a pénzüket. Márpedig tőlünk simán megkaphatnák, szerintem bőven beleférne, és talán nincsenek olyan komoly kihívóink sem.
A PSG Draxlerrel eléggé megfogta a tutit, talán idén ők nem igazolnak erre a posztra (bár Párizsban ugye sosem tudni…), Real, Barca a múlt miatt elég valószínűtlen.
Angliában azt mondom túl kell tudnunk licitálnunk a MU-City párost, hozzájuk képest relatíve rég költöttünk, tehát ha tényleg akarjuk a chileit csak van rá keret.
Maradnak még az olasz klubok… Juvéről cikkeznek, itt kijöhet a hendi előnye, de talán Higuain után nem fog egy olasz csapat megint 60-70m-t leszurkolni. Van még az elvileg feljövő Inter, elvileg nagy kínai pénzekkel. 😀
Szóval ha tényleg mozdítható, szerintem meg kell szerezni.
Érdekesség útwengerről:
„Itt a listája azoknak a játékosoknak, akiknek lejár a szerződése 2018-ban, és nem kaptak, vagy nem írtak még alá újat:
Aaron Ramsey
Alexis Sánchez
Mesut Özil
Alex Oxlade-Chamberlain
Jack Wilshere
Wojciech Szczesny
Santi Cazorla
Kieran Gibbs
Per Mertesacker
Carl Jenkinson
Joel Campbell
Yaya Sanogo”
by Levi97
Egyébként azt olvastam 50m €t kérnek Alexisért.. az bőven nem sok.
Meg elfelejtettem a Bayernt, na ők megszopathatnak minket. Robben-Ribery bár nem játszottak idén rosszul, mindketten már 33 évesek. Douglas Costa és Coman mellé meg azért elférhet az erősítés.