A futball halála

A Chelsea tegnap megcsúfolta a futballt, mondják. Mourinho egy szánalmas szarjankó, mondják. A csapat is, a taktika is, José is elmehet a .. oda. Mondják. Igazuk van.

Na, aki eddig lát, az kielégülten dőljön hátra, hogy lám, igaza van. A poszt továbbolvasását viszont nem javaslom, mert nemcsak, hogy a vérnyomása fog rendetlenkedni a poszt közben, de jóllehet még epét is hány a végére, engem pedig a kénköves poklok mélyén, ördögökkel való üzérkedésre fog bátorítani hajthatatlan, örökidőkre, mély fájdalommal, hosszantartó szenvedéssel.

Abban persze valahol mind egyetértünk, hogy a tegnapi produkció, na az egy foshalom volt, foshab a szartortán, és csak azért nem folytatom tovább, mert még a magyar nyelv csimborasszója is kimerül a szarozás ezen szintjén. Amiben nem igazán értünk egyet, az a fekália fröcskölése, dobálásának iránya és miértje, na meg helyenként mikéntje. Széklettel nem sormintát az ajtóra, hanem székletmintával a sor végére az ajtóhoz…

Tegnap, elnézve a fiaink csendes haláltusáját a pályán, az jutott eszembe, hogy na, az is látszik, ezek nem magyarok bazzeg. Na persze azért is, mert a BL-ben rendszeresen a továbbjutók közt vannak ugye, de tegnap speciel azért, mert az is biztos, hogy ezek nem hallottak még Petőfiről..

Egy gondolat bánt engemet,
Ágyban, párnák közt halni meg.
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le… –

Na, ezen sorok biztos kimaradtak az életükből, mert ez a gondolat biztos nem bántotta őket – vagy legalábbis nem eléggé, mert szépen csendben meghaltak, saját földön, saját nép előtt, saját dugájukba dőlve.

Mert hát lássuk be, ha nem akarjuk a hülyét tettetni, vagy Hendrixet játszani, ki lehet esni a PSG ellen, ez ellen a PSG ellen, ezt már a sorsoláskor is megmondtam. Csak, nem ilyen játékkal. A PSG nem érdemelte meg ezt a győzelmet, csak, ők legalább akarták. Mi sem érdemeltük ki, de még csak nem is látszott az, hogy nagyon összetörnénk magunkat érte.

Alapvetően három dolog köré csoportosítanám a kiesést: ami a szezon elején A Pluszt nyújtotta az előző szezonokhoz képest, a Chelseabe konkrétan berobbanó Costa-Fabregas páros, és az a hihetetlen összhang, ami szinte az első perctől, a felkészülési meccsektől megvolt köztük – na az most nincs meg. Egyik oldalról sem. Úgy estünk ki a BL-ből, hogy Costa egyetlen árva találatot nem jegyzett, ergo egyetlen Fabrepass-Diegoal nem sok, annyi nem jött össze – és kicsit távolabbra tekintve is, jórészt ebben látom a bajnokságbeli formánk disszonanciáját is. Oké, volt közben eltiltás, sérülés, mindazonáltal, ez az, ez a halálosztó osztag az, ami a különbséget tudja jelenteni egy meccsen, és ez az, ami most már hosszabb ideje nincs meg.

A másik, hogy verhetőek vagyunk fejjel – erre nem vagyunk felkészülve. Ez egy olyan dolog, ami a Chelsea sajátossága volt és van, amióta csak José először betette a lábát a Stamfordra. Több, kisebb-nagyobb megingást leszámítva (Scolari féle ámokfutás, bizonyos időközönkénti rövidzárlat, stb) a Chelsea hátsó sora remekül védekezi le a rögzített helyzeteket, legyen az szabadrúgás vagy szöglet, de akárcsak szimpla beadásokra építő ellenfél. A levegő korlátlan urai, Ivanovics, Terry, Cahill, és A vagy B kapus. Most viszont a PSG fejjel vert meg bennünket, 3 fejesből szerzett találatot a két meccsen. És érdekes módon mindenki lefikázott már mindenkit, és elküldte a halál faszára, de a védelmet senki nem vette elő, pedig ugyancsak hajmeresztő dolgokat hoztak össze, tegnap is, csak mindig volt egy TC, aki védett helyettük a végén. De két (három) fejesgólt kapni? Meg hát Luiztól még csak-csak, de Tiago Silva??? Emberek. Ha mutogatunk, és dobáljuk a szart, akkor bizony nem árt ide is. Szidja mindenki Mourinhot orrba-szájba, miközben a másik padon egy dilettáns Blanc kb annyival vert meg bennünket, hogy „fejeljetek sokat, csak beakad”. Ezt viszont még a legvéresebb szájú sajátjaink sem írhatják az edző számlájára. Egyszerűen nem voltunk képesek levédekezni. Fájdalom, de 50 meccsenként van ilyen. Nem kapunk sok gólt, nem kapunk gólokat szabadrúgásból számolatlan, nem kapunk rögzített szituációk után, kapusbakiból is ritkán, de még a rövidzárlat is elhanyagolható. Szóltunk már többször is – én legalábbis biztosan – arról, hogy a góljainkat kb mi lőjük magunknak, mert még az egyéni hibák is ritkák, a gólok kb akkor jönnek, ha a teljes védelmi sor kapitulál.

A harmadik dolog, ami szerintem egyértelmű, José is kiemelte a meccs után, mégha a kommentmezőben ezért kifigurázták is, hogy a piros nekünk tett rosszat, és hát hogy lehet ilyen hülyét mondani – pedig kurvára igaz. JM és a csapat egy dologra nem volt felkészülve, hogy nekünk kell irányítani a meccset. Úgy voltunk, hogy a PSG-nek jönnie kell, gólt kell lőni, mi meg presszingelünk és szépen kontrázgatunk. Csak ez a kiállítással felborult, mi pedig nem tudtuk lereagálni – ha valahol benézte José a dolgokat, hát ez az. A kb egyetlen eshetőség, amire még csak véletlen sem voltunk felkészülve, az az, hogy a betömörülő és kontrázgató PSG ellen kell játszanunk. Nos, láttuk – nem is tettük. A srácok úgy álltak szemben ezzel a helyzettel, mint kezdő buzi a gőzfürdőben a látvánnyal. És itt ütött vissza az, hogy (szerintem) Schürrle és Salah elengedésével kissé egysíkúvá vált a csapat – Oscart Willianre cseréltük, de ezzel semmit sem csináltunk kb, mert Willt én ugyan jobban kedvelem tán, illetve inkább úgy fogalmazok, hogy többre tartom a játékát, mint a szurkolóink közül sokat, de tegnap az ő beállása pont semmire sem volt jó. Oké, annyira igen, hogy Oscar révén nagyon kompenzálni akart Kuipers, és a sárga után talán jó döntés volt lehozni, de Oscar játéka kb minden egyes elemében jobb, mint brazil spanjáé, nézzük akár a cselezőképességet, a gyorsaságot, vagy a pontrúgásokat.

Beszélhetnénk egyébként Kuipers tevékenységéről, akit mellesleg én jó bírónak tartok, de ennél gyatrábban még Atkinson sem vezethette volna a meccset: Ibra kiállítása nem az volt, a sárgákra nem térek ki, mert abban nem található logika, mikor mire adott, és mire nem, viszont a büntetők közül négyből egyet fújt be a Chelseanek, s míg mondjuk Ibrahimovicsnak nem kellett volna kiállnia, addig a kis potykány, akit asszem örökre a szívembe zártam, Verratti néven futó futballképtelen egyénről van szó mellesleg, na ő kb négy sárgát nem kapott meg, meg egy pirosat, meg az is fura, hogy Motta, akit kb szintén csak az anyja szeret, meg akinek a csapatában játszik, megúszta a meccset egy sárgával. És olyanokat még elő sem veszek, hogy Tiago Silva is megúszott két sárgát, ergo mire győztes gólt fejelt, már rég Ibrával kellett volna sznapszerozon az öltözőben. Egyszóval na, rémrettenet, ami játékvezetés címén futott tegnap, csak semmi jogunk erre mutogatni, mert ahhoz, hogy legyen, teljesíteni is kellett volna a pályán.

És itt jön ismét egy olyan dolog, amivel szemben állok a közhangulattal, szóval aki még mindig itt van, és a Joségyűlölők táborába állt át tegnap, ma meg még mindig oda tartozik, az tényleg jobb, ha a poszt végére teker: a teljesítmény, illetve taktika, amit bemutattunk tegnap, részemről legkevésbé José sara. Oké, jellemző, hogy JM-nek egykoron volt egy nagy betonkockája, amit megfarigcsáltak az idők, de még mindig betonkocka, de a biztonság kedvéért ő meg bezárná még egy páncélszekrénybe az egészet. A ne kapjunk gólt taktika viszont NEM egy elvetendő dolog. Aki ezt nem így látja, annak nincs taktikai érzéke a focihoz, vagy van, csak nem érdekli. Persze kicsit a kályhától kell indulni, mármint onnan, hogy én nem látom annyira sötéten azt, hogy kiestünk a BL-ből, azt sem, ahogyan. Sőt, igazából meglepődve tapasztalom azt, hogy egyesek újra és újra rácsodálkoznak, hogy a Chelsea az, ami, mert ez még ráadásnak edzőfüggetlen is. Persze, hogy van igény a többre, a jobbra. De akkor is, ha csak egy kicsit is képesek vagyunk mechanikailag nézni a tegnapi eredményt, objektíve a kb 220 percből 210-ben mi álltunk továbbjutásra. És egy Psg ellen az azért nem rossz, bármennyire is szeretnék egyesek azt hinni, hogy a Chelsea mindig és prompt egy világverő alakulat, és bárkit bármikor el kell verjen. Mert nem. És függetlenül attól, hogy kit mennyire háborít fel a mutatott játék, és tesz tönkre a kiesés ténye, bennünket nem focizott le a PSG, mint mondjuk random angol társunkat soros ellenfele.

Elő lehet hozakodni azzal, hogy mert ha kint hajlandóak vagyunk támadni, ha itthon bátrabbak vagyunk, ha Josénak vannak tökei, ha tudomisén, zsebre tudunk tenni egy szivárványt, akkor bezzeg. De itt csak arról van szó, hogy csapatként megfeküdtünk a párharcban, mert sem elöl, sem hátul, sem lélektanilag nem voltunk képesek hozni az elvárt szintet, de szerintem pont taktikailag nem kaptunk ki. Ezzel nem elvitatva José felelősségét az egészben, de ráfogni az egészet dőreség. Egyébként többen megpendítették meccs közben és utána is, hogy a srácokon mennyire nem látszott a nyerni akarás, én is ezt láttam. Egyedül Cahill góljánál láttam azt az örömöt, amit kellett – a meccs többi játékperce alatt semmi, nulla, zéró. Semmi tűz nem égett bennünk, ezért a játékunkban sem. Egyébként jellemző, hogy a csatát a brazilok döntötték, illetve nem döntötték el: Luiz+Silva vs Costa+Ramires+Oscar+Willian…

Ez egy olyan meccs volt, ahol megintcsak mindenkinek el kell gondolkodnia a történteken, az edzőnek, a játékosoknak, a bírónak, és a szurkolóknak is. A legfontosabb kérdés talán, hogy amit most csinálunk, az szlalompálya vagy vesszőfutás, és, hogy mit vártunk az elején, meg mit várunk most a szezonunktól. Sokan ilyenkor csak a szart akarják látni, ahogy elborítja őket, és azt is látják. Ettől még nem lesz minden szar, de aki dagonyázik benne, az egy idő után bizony nyakig szaros lesz. Vérszagra gyűl az éji vad, hirtelen mindenki a 21. század pusztájába akarja kiáltani a bánatát. Pedig néha jobb lenne, ha meg sem szólalnának. Tegnap a csúcs az volt, amikor már nem csak Ancelotti, de már még Benito is jobb edző lett Mounál hirtelen.. srácok, a Digi benneteket keres, ezzel már lehet menni szakértőnek dodi mellé. Egyesek fürdőskurvaszerű rinyálása viszont legalább annyira zavar, mint a csapat csapnivaló teljesítménye. Megértek én mindenkit, aki dühös, egy bizonyos szintig, és még a túlzó érvelést is hajlandó vagyok elfogadni egy szurkolótól, aki idegállapotba’ van. De ez a fajta mindenki dögöljön meg, pláne az, akinek más véleménye van, mint az enyém, egy szerintem sekélyes és bántóan szánalmas. És az, hogy vannak gyászhuszárok, akik csak ilyenkor jelennek meg szakérteni, egy dolog, de amikor egyébként intelligens emberek is furamód így reagálnak, na az komolyan meglep.

Bízom benne, hogy mindenkinek sikerült megnyugodnia annyira, hogy tudja helyén kezelni ezt a tegnapi eseményt, vérmérséklettől függően. A világ nem lett sem jobb, sem szarabb hely azzal, hogy kiestünk a BL-ből. A Chelsea is Chelsea maradt, és továbbra is itt van nekünk. Nem kell elintézni az egészet egy vállrándítással, de nem kell a szurkolótársak elleni dzsihádot folytatni, mert kiestünk. Az egész legyen az, ami: egy bosszantó bejegyzés a naplóban, amire bízzunk benne május végén már senki sem emlékszik.

Egy szónak is egy a vége: én csak buzdítani tudok mindenkit, hogy fel a fejjel, nyugi, a BL nélkülünk már úgysem lesz olyan érdekes. Akinek meg még ez sem elég, az menjen ki, és rúgjon le egy villanyoszlopot. Ez nem egy okos dolog, de biztos jobban fog fájni, mint a tegnapi BL búcsú…