A 2017-es évre való visszatekintés már december utolsó napjaiban elkezdődött, de úgy alakult, hogy január első napjára is átcsúszott. Sebaj, így legalább volt egy kis kontinuitás. Aki régóta követ minket, tudja, hogy mi következik most, talán már kicsit várta is: alább jön 10 emlékezetes dolog az óévből.
Bajnoki cím: Bár a 13 mérkőzéses győzelmi szériánk 2016-hoz köthető, a munka gyümölcsét idén arattuk le. Magabiztosan, megérdemelten, nagy fölénnyel nyertük meg a Premier League-et. Hatodszor lett a csapat angol bajnok, a megszerzett 93 pont pedig a második legtöbb mind a liga, mind a klub vonatkozásában. Conte újonc edzőként ért fel a csúcsra, zsinórban háromszor lett a hónap menedzsere, mi adtuk az év játékosát (Kanté), oda-vissza vertük a Manchester Cityt, 4:0-ra léptük le a Bridge-re visszatérő Mourinhot és csapatát, de örök emlék Batshuayi gólja is a WBA ellen.

Visszatérés a BL-be: Zsinórban 13 BL-ben töltött szezon után kényszerültünk egy év kihagyásra 2016-ban, s bár megvolt a dolog bája (hogy mást ne mondjak, kettős terhelés hiányában ellenállhatatlanul roboghattunk a bajnoki címig), azért valljuk be, hiányzott. Hiszen mégis csak itt a helyünk a legnagyobbak között. Kaptunk is egy kemény csoportot, amiben az újonc Qarabag és az utóbbi évek alapján a közvetlen elitbe felkapaszkodó Atlético Madrid előtt kiharcoltuk a továbbjutást, viszont a Roma a jobb egymás elleni miatt előttünk végzett. „Jutalmunk” tavasszal a Barcelona lesz.
Elbukott kupadöntő: A mámorító pillanatok totális inverze volt az a bizonyos május 27-ei délután. Egyértelmű esélyesnek számított csapatunk (bajnoki cím és gálakezdő itt, top4-ből kiszorulás és hiányzó kulcsemberek ott), ehhez képest végig az Arsenal akarata érvényesült. Wenger legényei elszántan és sikerrel harcoltak az oddsok ellen és fájdalom, de megérdemelten múlták felül az indiszponált bajnokot. 2002 után buktunk ismét FA kupa döntőben (akkor is az Ágyúsok ellen), s bár azóta nyertünk négyszer is, az érzés ettől függetlenül pocsék volt.
Megnyert rangadók: Bár értek minket kudarcok is, volt, hogy hármasával jöttek a pontok a közvetlen riválisok ellen. Tavasszal az Arsenalt és a Cityt kaptuk el a Bridge-en, ősszel pedig mi nyertük az első bajnokit a Wembley-ben (a Tottenham vendégeként). Az utolsó ilyen sikerünk a MU legyőzése volt: remek szellemben, nagyszerű játékkal, megérdemelten győztük le a Vörös Ördögöket. Egyedül Kloppék „úszták meg”: itt tartózkodása alatt csak a Pool ellen nincs bajnoki sikere Conténak (azért a 21/22 így sem rossz).

Gólgálák: Magabiztos, többgólos győzelmekből 2017-ben sem volt hiány. Ami az év első felét illeti, a bajnoki menetelés során a King Power Stadiumból és a Goodison Parkból is 3:0-lal tértünk haza, míg odahaza négy, illetve öt lőtt gólos meccsünk is volt, no meg az a bizonyos FA kupa elődöntő a spúrok ellen. Szerencsére az új idényben is kinyílt olykor a gólzsák: a Qarabag két meccsen tízet kapott a BL-ben, néggyel nyertünk a Stoke és a West Brom vendégeként, ötöt rámoltunk be a Nottinghamnek a ligakupában és ne feledjük az évzáró kiütést sem (5:0 a Fazekasok ellen).
Nagy gólok: Szerencsére a legnagyobb nélkülözés idejéből is össze lehet kaparni pár emlékezetes találatot, hát még a 2017-es évből! Matics rakétája az FA kupa elődöntőjében, vagy Hazard Arsenalt szomorító szólógólja az évtized top10-jébe is jó eséllyel bekerül majd. Pedronál viszont nagy dilemma, melyik volt a legnagyszerűbb: az Everton, a Watford vagy a Qarabag elleni. Ugyanígy nehéz választani Marcos Alonso esetében is, hiszen hármasunk a Tottenhamet és a Southamptont is parádés szabadrúgásgóllal keserítette. De az új fiúk is kitettek magukért: Zappacosta a Qarabag, Drinkwater pedig a Stoke ellen szerzett káprázatos találatot – nem mellesleg mindkettejük első góljai voltak ezek a Chelsea-ben. Ja, meg David Luiz Roma elleni dugója sem volt piskóta!

Conte és a renitensek: Sosem szerencsés, ha a menedzser és egy futballista vagy futballisták közti viszony elmérgesedik. Több korábbi edzőnkről is úgy hírlik, hogy játékos-uralom gyűrte maga alá, vagyis nem új keletű ez a jelenség mifelénk, de pár hónapja a Bayernnél is vállaltan azért tették lapátra Ancelottit, mert kikövetelték azt az öltöző hangadói. Contét viszont keményebb fából faragták: ha indokoltnak látja, a csapat kulcsembereit is leordítja a tíz körméről és nem rest az ellenállókból kegyvesztetteket kreálni. Diego Costával még januárban különbözött össze, s bár a nézeteltérést ideig-óráig félre tudta/tudták tenni, eljött a pillanat, amikortól a brazíliai spanyol persona non grata-ként várta a mentőövet Madridból. Conte haragja David Luizt is elérte: harmincasunk a Roma elleni fiaskó után húzta ki a gyufát, azóta másodrendű polgár és nem lennénk meglepődve, ha a sérüléséről szóló diagnózist nem (csak) az orvosi szobában állapították volna meg. Persze sok az ismeretlen az egyenletben, de kívülállóként olaszosan filmszerű Don Antonio hatalmának megszilárdítása.
John Terry távozása: Ha volt nagy távozója a 2017-es évnek, akkor az egyértelműen John Terry. Több mint húsz évig állt a Klub kötelékében, 717 mérkőzést játszott le a csapat színeiben (ennél többig csupán Ron Harris és Peter Bonetti jutott házon belül), ezeken 67 gólt szerzett. A bajnokságban 492-szer szerepelt és 41 találatig jutott, amivel ő a legeredményesebb hátvéd a PL történetében. Karrierje során 582 alkalommal viselte a karszalagot és ő lett az első, aki öt bajnoki címig jutott csk-ként. Nyert 5 bajnoki címet, 5 FA kupát, 3 ligakupát, 1 BL-t és 1 EL-t. Ezek olyan káprázatos számok, amik előtt képtelenség nem tisztelettel és mély elismeréssel adózni. A klubtörténet egyik legnagyobb alakja nem hagyott fel az aktív játékkal, az Aston Villában folytatta.

Michael Emenalo távozása: Az 52 éves nigériai szakember távozásának bejelentésekor inkább volt fieszta hangulat, mint búslakodás, de azt, hogy hiánya mennyit ér, egyrészt nem is láthatjuk át pontosan, másrészt nem is most fog eldőlni, hanem csak hónapok, vagy akár évek múlva. Assistant-ként került a Chelsea-hez 2010-ben, 2011-től lemondásáig pedig Technical Director volt, ő irányította a játékos-kiválasztást és az akadémiai programokat. Munkásságát nem lehet csak pozitívan vagy csak negatívan értékelni. Tevékenysége révén olyan játékosok kerültek a Klubhoz, mint Mata (23,5 millió font), Hazard (32 millió font), Azpilicueta (6,5 millió font) vagy Kanté (30 millió font), no meg rengeteg olyan sokra hivatott fiatal, akik aztán nem nálunk futottak be karriert. Persze a mérleg másik serpenyőjébe is bőven jutottak túlárazott futballisták, illetve olyanok, akiknek nem vettük sok hasznát, de jó pár elszalasztott lehetőség is felróható a nigériainak.
Steve Holland távozása: Emenalohoz képest kevésbé töltött be rangos posztot és a búcsúja sem keltett akkora feltűnést, de úgy gondolom, megérdemli a megemlékezést. 2009-ben került a Chelsea-hez és két évig a Reserves menedzsere volt. 2011-től dolgozott assistant manager-ként, a Mourinho és Hiddink közti intermezzót pedig caretaker managerként hozta le. Nem kis dolog, hogy több, egymástól távoli szemléletű szakember (Di Matteo, Benitez, Mourinho, Conte) alatt is megállta a helyét, s szolgálati ideje alatt hat trófea elnyerésének is részese volt. Szakértelmére az angol válogatottnál is felfigyeltek, előbb az U21-es, majd a nagycsapatnál lett assistant manager – jelenleg Southgate szárnysegédjeként készül az oroszországi vébére.
Ezek voltak a 2017-es év nagy történései. Akadt elég okunk örömre, de olykor bizony bosszúságra és keserűségre is. Ami biztos, emlékezetesre és karakteresre sikeredett. Várjuk a folytatást, 2018-ban is Blue Is The Colour! Nektek pedig BÚÉK!
1168 Comments
by trueblue05
mikor lesz az újrajátszás?
by Tencsi1201
Január 16. vagy 17.
by trueblue05
remélem 17
by Hazard
Az szezon messze legrosszabb meccse volt. Ezért nem játszanak a fiatalok…
by Bukkakebáró Idemitirjak
Az első számú cseréket játszatni kell, mert bármikor szükség lehet rájuk és kell a meccs fittség. Igaz, ezen is vitáztam multkor Zenzoval, hogy mit is kéne jelentsen egy ilyen meccs a játékosoknak. (lehetőség a bizonyításra) DE látva ezt a mait megint, lehet jobb lett volna pár fiatallal megtölteni a csapatot, ők legalább tutira fellettek volna tüzelve.
by Hazard
Remélem a visszavágón legalább kapnak lehetőséget. Odoi-ra lennék nagyon kíváncsi.
Igazából nem tudsz olyan játékost mondani Michy-n kívül, aki ne játszana ja meg Cabalerro persze. A védelem állandóan változik, középpályán is csak Kante-nak van bérelt helye, éppen ezért játékban van mindenki.
by kormolar
Csináltunk 1 meccset, ahol Barkley bemutatkozhat… a pozitívum a mai meccsben…xD
by Tornando Ferres
Közben Coutinho irány meseország!
„Philippe Coutinho all set to be the first player since 1990 to play for Liverpool and also win a league title in the same season.”
by Hazard
Conte jól kiosztotta Mou-t a meccs után. :DDDD
by Bukkakebáró Idemitirjak
Ilyenkor a kommentbe jöhetne, hogy mit mondott btw..
by balazsh
Ilyenkor a kommentbe jöhetne, hogy mit mondott btw.. 🙂
by Bukkakebáró Idemitirjak
A Coca Cola titkos receptjét, de azóta már átszerkesztette. 🙁
by Hazard
Legközelebb, akkor majd írok részletet. Little man mellett mintha mondott volna is mást, sok lett volna bemásolgatni, ezért nem raktam be.
by kormolar
igaza van am….majd Machesterbe összeverekednek…xD
by mohacsia
Esetleg Mou kinyomja Conte szemét, ha éppen kézre esik.
by kormolar
Mark Hughes-t kirúgták…megjósoltam…xD
by WudigessBoi
Mi volt a meccsen (pár mondatban)?
by kormolar
semmi…olyan meccs volt ahonnan 10 perc után elkapcsolsz…tán még helyzet sem volt…védelmünk iszonyat bizonytalan volt…elől Michy tán labdába sem nagyon ért… Bakayoko pontatlan volt Drinki is sok labdát eladott…Kenedy szimplán gyenge volt…1 megmozdulása volt,a meccs elején majdnem eltörte az ellenfél nyakát 1 ütközésnél…összeségében iszonyat alacsony színvonalú unalmas meccs, ahol egyedül Willi vitt valami színt a meccsbe tőlünk…
by Bukkakebáró Idemitirjak
Kenedyt két potnban védeném annak ellenére, hogy szar volt:
-ha Luiznál van sérülés és meccs hiány kifogásként, akkor ez nála fokozottan érvényes
-sokat hibázott, mivel ő próbálkozott a legtöbbet az egész csapatból. Nálam ez többet ér, mint a Pedro féle semmit tevős lötyögés.
by Endy919
bazd , nekem most esett le , hogy Pedro is a pályán volt ma.
by Bukkakebáró Idemitirjak
Na ezaz, ezért is védem be valamennyire Kenedyt, ő legalább akart. Nagyon kitud akasztani, amikor ismered a játékos képességeit és erre ennyire leszarva semmit nem csinál, mint ma a spanyolunk.
by Hazard
SEMMI.
by Bukkakebáró Idemitirjak
Kivételesen azt mondom, hogy a kommentmező visszaadja a meccset, ez ennyire borzalmas volt.
by Zenzo
ami várható volt a kezdő alapján. Kb 5 percet voltak képesek focizni a mieink, a többin az egymás felé tartó passzokat kergettük. Kb Kenedy és Will volt, aki nyújtott valamit (a valami jelen esetben =/= az elfogadhatóval és X<értékelhető), Zappa és Rüdi még ennek a felét, a többiek, Cabával és Contéval együtt a számegyenesen a nulla és -1 közé eső halmazon szórhatóak szét tetszés szerint. A (-1)-es koordinátán fekszik a spori.
Bold: Contéval a Chelsea (sem) fog kupát nyerni. Semilyet.
by Zenzo
btw, a Chelsea legjobbja a szurkolótábor volt. Mondjuk ugyancsak be lehettek nyomva, mert szurkoltak. Ha a meccset nézték / látták volna, akkor 15 perc után elkezdenek székeket bedobálni, mondván, hogy látszik máris fáradtak a fiúk – egy félidőre legalábbis visszaszerezte a csapat a Pensioners becenevet tutira, és most nem a szurkerek miatt – a második felesre meg ha van eszük, felülnek a hazafelé tartó vonatra. De ha nem is a félidőben, legkésőbb a 75. percben, mikor Conte azzal próbálta menteni a meccset, hogy a hónapok óta impotens Moratát állította Bats helyére egy olyan meccsen, amikor ahhoz, hogy először jussunk el a Norwich kapuja környékére akcióból, 30 percet kellett várni (erre a meccsre, ha nem is a kezdőbe, de nem elhozni Fabregast legalább ekkora baklövés amúgy, ha nem nagyobb).
Láthatóan senki nem akarta magához ragadni a kezdeményezést, mindenki az alap passzokra hajtott, de tekintve a kezdőt és az összeszokottságot, ahogy várható volt, még így is kb 50%-os passzpontossággal sikerült brillírozni. Ha véletlenül megindultunk is, két passzból gyorsan eljutottunk Cahillig v Caballeroig, vagy indítottuk a kanárikat. Bats és Pedro teljességgel felesleges volt a pályán, ha két seprűnyélre húzzuk a mezeket, és leszúrjuk őket random a pályára, senki észre nem veszi a különbséget. Will az első felesben dettó, de ő legalább a másodikra feltolta a speedkúpot a seggébe. Aztán, a 75. perctől jött az áttörés, mikor elkezdtünk ívelgetni Moratára. Bocs, nehogy megvezessek valakit, Morata _felé_, esetleg irányába. De a spanyol ugyanannyiszor ért labdába, mint előtte a belga, nullaszor. Ha mégis, azt meg jobb nullának venni és nem gondolni rá.
Umm, a tanácstalanságunkra és ezzel a 90+ percünkre kiválóan jellemző, a meccs folyamán random kiragadható eseménykép, kb bárkitől, hogy csinál valami ordas f.szságot, majd felháborodva integet a többieknek. Legyen az DL, aki integet Cabának, hogy passzolj má’, majd képes a kaputól 15 méterre úgy átvenni az 1 méteres passzt, hogy abból majdnem gólpasszt ad a sárgazöldeknek, aztán tárt karokkal magyaráz a kapusnak, vagy Kenedy, aki elsomja a szögletet a vérbe mindenki felett, kigurul a túloldalon úgy, hogy a labda röppályájának 4 méteres sugarú körében nem volt sem saját, sem hazai játékos, majd felháborodott tekintettel és széttárt karokkal hevesen gesztikulál a többiek felé, de ilyen jelenetet mondom, kb bárkitől el lehetett kapni. Megjegyzem, ha előre irányuló passzainkat direkte szándékosan a Norwich játékosaihoz kívántuk volna passzolni, sem biztos, hogy ennél többször kerül hozzájuk a labda.
Hát, ilyen volt.
by Hazard
AZ nekem is feltűnt,hogy még el sem kezdődött a meccs, de már a hangjukat lehetett hallani. 😀 Idegenbe ez jellemző, oda a szurkolók mennek, a SB-re meg a nézők (is).
by Endy919
Fúúúúúha , most látom csak , hogy a transfermarkt-on nagyon elgurult a bogyó (vagy inkább végre közelebb kerültek a realitáshoz) . Eszméletlenül felszaladtak az értékek .
Nálunk leginkább Eden ugrott hatalmasat (67.5m-90m) és így a liga 3. legértékesebb játékosa Kane és KdB mögött. Per pill nekünk van a liga 2. legértékesebb kerete.
by Bukkakebáró Idemitirjak
Ez még így is visszafogott a piachoz képest, ami ugye náluk s főfeladat lenne.
by DannyfromtheShed
Latom kemenyen elszabadultak a dolgok, eleg nagy amokfutasok vannak itt is a kommentmezoben, Contenel elpattant a cerna, torokra megy mar, a csapattal meg mi a f*sz van?
by balazsh
Mindenki kicsit beleőrül a hidegbe 🙂
https://uploads.disquscdn.com/images/ae6420c13d656bfbbcbfddc1b4b22087e0567b7745600edd275afd4f8899574d.jpg
by Endy919
hideeeeeg? egy hónapja 7-8 fok van 😀
by Rammschein
😀 másik variáció: vizsgaidőszakba! 😀
by Hazard
Malcom angolul tanul. Remélem Londonba készül. 😀
https://uploads.disquscdn.com/images/2556c6ddab70d09e5e88fb417a8a2006a0747b6e69a59ee2e8b09ae2431a70cb.jpg
by Endy919
Elvileg Telles érkezik (örülnék) .
Illetve Thorgan is szóba került … mindent megteszünk a nagy bratyóért , aki amúgy ma 27 éves!
hogy repül az idő…
by Bukkakebáró Idemitirjak
Mondjuk a Juventus dájrektora azt mondta, hogy ha valaki menni akar, ők nem tartják vissza. Nekem ez elég utalásnak tűnt Sandro távozására.
by Sandic
De csak leghamarabb nyáron.
by mohacsia
Ezek alapján legalább úgy tűnik nem teljesen esélytelen a dolog. Valamiért nekem nem volt meg, hogy már 27 lesz (lett). Ha most aláír az előrevetítené, hogy legalább 2 évet még itt lesz, ami kb azt jelenti, hogy nem fog a madridban játszani. Arrafelé nem divat 29 éves játékosokat venni horror áron. Szerintem menni fog, én a helyében mennék.
by kormolar
ha azon múlna megvenném Thorgan-t és a Norwich ellen játszhatna a 3 bratyó együtt ….
by Bukkakebáró Idemitirjak
Mekkora fun lenne!
by kormolar
am azon gondolkodtam ha a Real tényleg rárepül Neymarra, akkor Hazard oda már tuti nem megy (PSG neki nem lenne pálya szerintem) Barca meg nemhiszem h megint 100+ költene a nyáron…
by Bukkakebáró Idemitirjak
Dembelé (1xx millió), Suarez, Messi, mindegyikben van még pár év, Hazard érkezéséhez pedig egyiktől megkell válniuk, szóval én esélytelennek látom a Barcát.
by Endy919
Szerintem Suarez kuka , de még így sem hiszem , hogy oda menne . Ha valahova megy , az a Real lesz , de szerintem marad.
by myheartisblue
Hat…2 ajanlatot mar visszadobott tolunk a szerzodeshosszabitasrol. :/ Szerintem inkabb menni fog mint maradni. #likeCoutinho
by Bukkakebáró Idemitirjak
Lehet egyet sem dobott vissza még, ne kezeljük már tényként ezt a pletykát.
by kormolar
ma meg már ezt cikkezték a hasonló újságok :
„Eden Hazard is set to snub a move to Real Madrid and sign a deal that will make him the highest paid player in the Premier League, according to the Sunday Express.
The newspaper reports that Hazard’s representatives and Chelsea have been locked in contract talks, with Real Madrid’s hierarchy not keen on shelling out a rumoured £120m for the Belgian.”
by kormolar
Pedro-Thorgan cserébe benne lennék…
by Endy919
bármikor
by kormolar
mindenkinek jó lenne…Thorgan fiatal van benne potenciál, Gladbach egyik legjobbja szerintem, míg Pedro full kezdő lehetne, ráadásul a Gladbachba ilyen nevű játékos ritkán fordul meg–>mezeladás… kérdés Pedro ego-ja benne lenne e + a klub egyáltalán akarna e ilyen üzletet…
by Bukkakebáró Idemitirjak
Thorgan márciusban 25, nem öreg, de a fiatal kategóriát már elhagyta.
by Endy919
Pedro meg 30 és totál formánkívüli , nálam ő és DL nyáron mindenképp távozó.
by mohacsia
Bírom, amikor ilyen pozitívak vagytok és megpróbáljátok megmagyarázni, hogy ez a Gladbach-nak miért is lenne baromi jó. 🙂
Szerintem hülyék lennének belemenni egy ilyen üzletbe, Pedro kb 3 zacskó szotyiért fogjuk tudni elpasszolni.
by Bukkakebáró Idemitirjak
Természetesen ráfizetéssel menne az üzlet, Pedro meg egy Gladbachban még hasznos lehet szerintem.
by kormolar
mezeladást meg tudná dobni Gladbach-ban… nem minden nap játszik náluk egy világ és európabajnok…Bl győztes spanyol és angol bajnok…stb.
by Bukkakebáró Idemitirjak
Mondjuk nekem Pulisic az új álmom, a srác brutálisan jó már most ilyen szemtelenül fiatalon. Ha esetleg mégis Hazard a Realba kerülne akkor Asensiot mindenképpen az üzletbe kell foglalni.
by Bukkakebáró Idemitirjak
Gyors kvíz így délutánra (nem nézünk utána, nem csalunk): Melyik 3 játékos legrégebb óta a felnőtt keret tagja? Sorrend is megy az plussz pont.
by Chelsea4Ever
Cahill,Azpi,Hazard
by Endy919
Azpi Eden előtt érkezett ?
by Bukkakebáró Idemitirjak
Nem (hint1)
by Bukkakebáró Idemitirjak
2 pont 🙂
by Endy919
Moses,Cahill,Eden
by Endy919
Cahill,Moses,Eden* 😀
by Levi97
Akkor szerintem már Cahill, Eden, Moses 🙂
by Bukkakebáró Idemitirjak
Ez is csak 2 pont. 😀
Hint2: szerintem ezután meg is lesz a megfejtés, a legrégebb óta keretben aktívan lévő játékosunk 2 év kölcsönnel indított egyből.
by Endy919
és most aktívan játszik nálunk? nem rémlik ilyen 😀
by Bukkakebáró Idemitirjak
Pedig szinte minden tétmeccsen kezdő. (kacsint)
by Endy919
Court?
by Bukkakebáró Idemitirjak
Talált! 😀
by Endy919
nem létezik 😀
by Bukkakebáró Idemitirjak
2011. július!
by Endy919
nebassz…nem igaz mennyire repül az idő… Eden meg 2012 nyár igaz?
by Bukkakebáró Idemitirjak
Jaja, Cahill meg 12 tele.
by BlueCech01
Funfact, de a 3 celebbelgából 2 egy nyár alatt érkezett, KDB pedig fél évre rá. Amúgy baromi rég volt már. Eddig egyébként Court jutott szerintem a legmagasabb szintre.
by Bukkakebáró Idemitirjak
Mondjuk alapból én se gondoltam volna, ha Cahill távozik akkor Court és Eden lesz a két legrégebb óta Chelseaben lévő játékos.
by BlueCech
Mózes mondjuk még szerintem idevehető, közte és Eden között annyira nincs lényeges táv,
by Bukkakebáró Idemitirjak
Azpi is egy napon érkezett Mosessal!
by BlueCech
Jaja, ezért mondom. Szerintem az egy nyári periódusban érkező játékosok egybevehetőek ebben a kronológiában.
by mohacsia
Cahill, Courtois, Hazard?
by Bukkakebáró Idemitirjak
Sorrend hibás csak, Court-Cahill-Hazard, de elfogadom győztesnek! Kérlek vedd át a főnyereményt: https://uploads.disquscdn.com/images/54777f12995d887a23acf7e026a25aa596680c913f52c1565390190827a5aadc.png
by mohacsia
Menj már! 😀
A helyes sorrend: Courtois, Cahill, Hazard, ugye?
by Bukkakebáró Idemitirjak
Így van!
Remélem megérte gondolkodni a díjazásért.
by Sandic
Azért Court eléggé csalóka. Bár ’11-ben vettük, de azonnal kölcsön is adtuk, ha maradt volna nálunk, tuti nem a felnőtt keretbe kerül 18-19 évesen. Szigorúan nézve ’14 óta a felnőtt keret tagja.
Amúgy Luiz is ráférne a listára, ha nem lett volna 2 év eltávon, ő is ’11-es.
by BlueCech
Alapjában amit érdemes nézni, az az élőszerződés kezdete, ennél többet szerintem annyira nem érdemes faktorként belevenni.