10 emlékezetes dolog 2017-ből

A 2017-es évre való visszatekintés már december utolsó napjaiban elkezdődött, de úgy alakult, hogy január első napjára is átcsúszott. Sebaj, így legalább volt egy kis kontinuitás. Aki régóta követ minket, tudja, hogy mi következik most, talán már kicsit várta is: alább jön 10 emlékezetes dolog az óévből.

 

 

 

Bajnoki cím: Bár a 13 mérkőzéses győzelmi szériánk 2016-hoz köthető, a munka gyümölcsét idén arattuk le. Magabiztosan, megérdemelten, nagy fölénnyel nyertük meg a Premier League-et. Hatodszor lett a csapat angol bajnok, a megszerzett 93 pont pedig a második legtöbb mind a liga, mind a klub vonatkozásában. Conte újonc edzőként ért fel a csúcsra, zsinórban háromszor lett a hónap menedzsere, mi adtuk az év játékosát (Kanté), oda-vissza vertük a Manchester Cityt, 4:0-ra léptük le a Bridge-re visszatérő Mourinhot és csapatát, de örök emlék Batshuayi gólja is a WBA ellen.

Az év talán legboldogabb napja volt

Visszatérés a BL-be: Zsinórban 13 BL-ben töltött szezon után kényszerültünk egy év kihagyásra 2016-ban, s bár megvolt a dolog bája (hogy mást ne mondjak, kettős terhelés hiányában ellenállhatatlanul roboghattunk a bajnoki címig), azért valljuk be, hiányzott. Hiszen mégis csak itt a helyünk a legnagyobbak között. Kaptunk is egy kemény csoportot, amiben az újonc Qarabag és az utóbbi évek alapján a közvetlen elitbe felkapaszkodó Atlético Madrid előtt kiharcoltuk a továbbjutást, viszont a Roma a jobb egymás elleni miatt előttünk végzett. „Jutalmunk” tavasszal a Barcelona lesz.

Elbukott kupadöntő: A mámorító pillanatok totális inverze volt az a bizonyos május 27-ei délután. Egyértelmű esélyesnek számított csapatunk (bajnoki cím és gálakezdő itt, top4-ből kiszorulás és hiányzó kulcsemberek ott), ehhez képest végig az Arsenal akarata érvényesült. Wenger legényei elszántan és sikerrel harcoltak az oddsok ellen és fájdalom, de megérdemelten múlták felül az indiszponált bajnokot. 2002 után buktunk ismét FA kupa döntőben (akkor is az Ágyúsok ellen), s bár azóta nyertünk négyszer is, az érzés ettől függetlenül pocsék volt.

Megnyert rangadók: Bár értek minket kudarcok is, volt, hogy hármasával jöttek a pontok a közvetlen riválisok ellen. Tavasszal az Arsenalt és a Cityt kaptuk el a Bridge-en, ősszel pedig mi nyertük az első bajnokit a Wembley-ben (a Tottenham vendégeként). Az utolsó ilyen sikerünk a MU legyőzése volt: remek szellemben, nagyszerű játékkal, megérdemelten győztük le a Vörös Ördögöket. Egyedül Kloppék „úszták meg”: itt tartózkodása alatt csak a Pool ellen nincs bajnoki sikere Conténak (azért a 21/22 így sem rossz).

Morata legfontosabb gólja

Gólgálák: Magabiztos, többgólos győzelmekből 2017-ben sem volt hiány. Ami az év első felét illeti, a bajnoki menetelés során a King Power Stadiumból és a Goodison Parkból is 3:0-lal tértünk haza, míg odahaza négy, illetve öt lőtt gólos meccsünk is volt, no meg az a bizonyos FA kupa elődöntő a spúrok ellen. Szerencsére az új idényben is kinyílt olykor a gólzsák: a Qarabag két meccsen tízet kapott a BL-ben, néggyel nyertünk a Stoke és a West Brom vendégeként, ötöt rámoltunk be a Nottinghamnek a ligakupában és ne feledjük az évzáró kiütést sem (5:0 a Fazekasok ellen).

Nagy gólok: Szerencsére a legnagyobb nélkülözés idejéből is össze lehet kaparni pár emlékezetes találatot, hát még a 2017-es évből! Matics rakétája az FA kupa elődöntőjében, vagy Hazard Arsenalt szomorító szólógólja az évtized top10-jébe is jó eséllyel bekerül majd. Pedronál viszont nagy dilemma, melyik volt a legnagyszerűbb: az Everton, a Watford vagy a Qarabag elleni. Ugyanígy nehéz választani Marcos Alonso esetében is, hiszen hármasunk a Tottenhamet és a Southamptont is parádés szabadrúgásgóllal keserítette. De az új fiúk is kitettek magukért: Zappacosta a Qarabag, Drinkwater pedig a Stoke ellen szerzett káprázatos találatot – nem mellesleg mindkettejük első góljai voltak ezek a Chelsea-ben. Ja, meg David Luiz Roma elleni dugója sem volt piskóta!

Az év egyik legszenzációsabb gólja

Conte és a renitensek: Sosem szerencsés, ha a menedzser és egy futballista vagy futballisták közti viszony elmérgesedik. Több korábbi edzőnkről is úgy hírlik, hogy játékos-uralom gyűrte maga alá, vagyis nem új keletű ez a jelenség mifelénk, de pár hónapja a Bayernnél is vállaltan azért tették lapátra Ancelottit, mert kikövetelték azt az öltöző hangadói. Contét viszont keményebb fából faragták: ha indokoltnak látja, a csapat kulcsembereit is leordítja a tíz körméről és nem rest az ellenállókból kegyvesztetteket kreálni. Diego Costával még januárban különbözött össze, s bár a nézeteltérést ideig-óráig félre tudta/tudták tenni, eljött a pillanat, amikortól a brazíliai spanyol persona non grata-ként várta a mentőövet Madridból. Conte haragja David Luizt is elérte: harmincasunk a Roma elleni fiaskó után húzta ki a gyufát, azóta másodrendű polgár és nem lennénk meglepődve, ha a sérüléséről szóló diagnózist nem (csak) az orvosi szobában állapították volna meg. Persze sok az ismeretlen az egyenletben, de kívülállóként olaszosan filmszerű Don Antonio hatalmának megszilárdítása.

John Terry távozása: Ha volt nagy távozója a 2017-es évnek, akkor az egyértelműen John Terry. Több mint húsz évig állt a Klub kötelékében, 717 mérkőzést játszott le a csapat színeiben (ennél többig csupán Ron Harris és Peter Bonetti jutott házon belül), ezeken 67 gólt szerzett. A bajnokságban 492-szer szerepelt és 41 találatig jutott, amivel ő a legeredményesebb hátvéd a PL történetében. Karrierje során 582 alkalommal viselte a karszalagot és ő lett az első, aki öt bajnoki címig jutott csk-ként. Nyert 5 bajnoki címet, 5 FA kupát, 3 ligakupát, 1 BL-t és 1 EL-t. Ezek olyan káprázatos számok, amik előtt képtelenség nem tisztelettel és mély elismeréssel adózni. A klubtörténet egyik legnagyobb alakja nem hagyott fel az aktív játékkal, az Aston Villában folytatta.

A legfájóbb távozó

Michael Emenalo távozása: Az 52 éves nigériai szakember távozásának bejelentésekor inkább volt fieszta hangulat, mint búslakodás, de azt, hogy hiánya mennyit ér, egyrészt nem is láthatjuk át pontosan, másrészt nem is most fog eldőlni, hanem csak hónapok, vagy akár évek múlva. Assistant-ként került a Chelsea-hez 2010-ben, 2011-től lemondásáig pedig Technical Director volt, ő irányította a játékos-kiválasztást és az akadémiai programokat. Munkásságát nem lehet csak pozitívan vagy csak negatívan értékelni. Tevékenysége révén olyan játékosok kerültek a Klubhoz, mint Mata (23,5 millió font), Hazard (32 millió font), Azpilicueta (6,5 millió font) vagy Kanté (30 millió font), no meg rengeteg olyan sokra hivatott fiatal, akik aztán nem nálunk futottak be karriert. Persze a mérleg másik serpenyőjébe is bőven jutottak túlárazott futballisták, illetve olyanok, akiknek nem vettük sok hasznát, de jó pár elszalasztott lehetőség is felróható a nigériainak.

Steve Holland távozása: Emenalohoz képest kevésbé töltött be rangos posztot és a búcsúja sem keltett akkora feltűnést, de úgy gondolom, megérdemli a megemlékezést. 2009-ben került a Chelsea-hez és két évig a Reserves menedzsere volt. 2011-től dolgozott assistant manager-ként, a Mourinho és Hiddink közti intermezzót pedig caretaker managerként hozta le. Nem kis dolog, hogy több, egymástól távoli szemléletű szakember (Di Matteo, Benitez, Mourinho, Conte) alatt is megállta a helyét, s szolgálati ideje alatt hat trófea elnyerésének is részese volt. Szakértelmére az angol válogatottnál is felfigyeltek, előbb az U21-es, majd a nagycsapatnál lett assistant manager – jelenleg Southgate szárnysegédjeként készül az oroszországi vébére.

Ezek voltak a 2017-es év nagy történései. Akadt elég okunk örömre, de olykor bizony bosszúságra és keserűségre is. Ami biztos, emlékezetesre és karakteresre sikeredett. Várjuk a folytatást, 2018-ban is Blue Is The Colour! Nektek pedig BÚÉK!

1168 Comments

  • Posted 2018-01-07 17:50 0Likes
    by BlueCech

    Ha így haladunk Wenger komolyan rá fog menni a carabaora.

    • Posted 2018-01-07 18:25 0Likes
      by Endy919

      kb. már ki is estek a fakúpból

    • Posted 2018-01-07 20:47 0Likes
      by WudigessBoi

      Wenger hová tartalékolt ma? Ellenünk?

      • Posted 2018-01-07 21:00 0Likes
        by Zenzo

        aaaanyira jó cimbik lettek Contéval, hogy megegyeztek a meccs előtt, hogy ha leadjuk nekik a bajnoki után a Carabao meccset is, akkor megment a forduló hülyéje címtől az FA-ben.

      • Posted 2018-01-07 21:04 0Likes
        by BlueCech

        Náluk sem hiszem, hogy másabb a szitu mint nálunk. Az FA-kupa idén nekik is a legmarginálisabb sorozat – persze az EL mellett -, rotálni meg pont ugyanannyi lehetőségük van, mint Conténak. Ahogy fejtegettük is nemrég, egyik csapat sem gondolkodhat idén dicsőbb vasban, mint a carabao. Ott a döntő kapujában táncol mindkét fél, ha rotálni kell, előbb fogják beáldozni a fakupát, mint a legnagyobb sanszot a szezon mentésére.
        Mondjuk az ilyen szintű lebőgés még így is tök indokolatlan a champóban hetek óta nyeretlen Foresttől.

      • Posted 2018-01-07 21:35 0Likes
        by Zenzo

        könyörgöm nézzétek meg a gólokat, amiket kaptak egy champo balbekktől 😀 Arról nem is beszélve, hogy olyan góllal lett 1-1, ami olyan szabiból született, hogy utólag eltiltanám az ágyúst a szégyentelen műesésért. Aztán csináltak két büntetőt… pedig még a Forest kapusától is kaptak egy gólt. A Forest negyedik gólja pedig egy mese 🙂 a srác úgy vágta be, hogy közben nyomott egy JT-set – csak ez bement.

      • Posted 2018-01-08 17:49 0Likes
        by kormolar

        + elméletileg nekik nincs is managerük…xD

      • Posted 2018-01-08 21:18 0Likes
        by kormolar

        most lett hivatalos karanka

  • Posted 2018-01-07 18:42 0Likes
    by Tornando Ferres

    Tudom már, hogy miért kell nekünk ennyi Hazard. Így könnyebb lesz a nyáron átverni a Madridot. 😉

    • Posted 2018-01-08 10:52 0Likes
      by adam10

      de akkor egyébként most már ő bevethető vagy még sérüléssel bajlódik, vagy ez a rehab része, ezért edz egyedül?

      • Posted 2018-01-08 11:23 0Likes
        by Zenzo

        sztem már bevethető, de fel akarják mérni, milyen állapotban van, ezért edz egyedül.

  • Posted 2018-01-07 23:21 0Likes
    by Zenzo

    #állítólag:
    Bats > Sevilla (loan, optional buy)
    Manu Trigueros > Chelsea (kb 30M fejében jönne el a sárga tengeralattjáróról)

    Ja és vettünk egy új csatárt: Thierno Ballo. Igaz, 16 éves 😉
    CS meg elvileg megy a Sunderlandbe kölcsönbe (ma volt orvosin tán)

    És természetesen jön másik Hazard, meg Nainggolan, meg Vidal, meg Sanchez, meg Sandro, meg Moussa Marega a Portoból :))

    • Posted 2018-01-07 23:23 0Likes
      by BlueCech

      Manu Triguerios? Baka ennyire nem bejövős?

      • Posted 2018-01-07 23:30 0Likes
        by Zenzo

        hát mondjuk egy tény, hogy messze nem képes még betölteni a role-t, amire hoztuk. Nem feltétlen az ő hibájából, sérülten jött, kihagyta a(z egyébként is halovány) felkészülést, azóta túltoltuk, fiatal is, első szezon a PL-ben, stb, de akkor sem. Egy másik tény, ami tegnap is jól látszott, hogy jelenleg a keretünkben 2, azaz kettő darab olyan játékos van, aki megy, mutatja magát, szervezi a játékot, amolyan add ide, majd én csinálom kategória: Hazard és Fabregas. Ha közülük legalább egy nincs pályán, akkor alap, hátra és alibi passzok váltják egymást, mindenki csak szabadulna a labdától. Nagyon kéne még egy olyan tkp, vagy inkább b2b, aki képes erre, mert Drink nem. Lehet ő is képes lesz rá, mert rá is igaz a fele, ami bakára, de mondjuk erről korábban sem győzött meg, hogy képes lenne rá – én továbbra is tartom, hogy egybites, mint Mikel.

      • Posted 2018-01-07 23:36 0Likes
        by mohacsia

        A 3:5:2-nkbe, ami inkább 3:1:4:1:1 kettő ilyen kellene Hazard mögé.

      • Posted 2018-01-08 00:00 0Likes
        by BlueCech

        ‘gyokó szerintem is csak félig tehet arról, hogy ilyen szinten kuka a mostani periódusa, a sérülése, illetve ahogy Conte a rotációt kezeli is mind erősen visszahúzó faktor. Hogy szombaton is mi a pékért kellett kezdenie 3 napra az Emirates-béli 90 percre rá, franc tudja, pláne végigtolni a teljes mérkőzést, mikor a hozzáadott értéke nulla volt, totál rejtély.
        Mindenesetre ebben a szezonban eddig nem tudja áttörni a Matics-i határokat, amit persze kiegyensúlyozhatunk a 30 milliós Manuval is, csak így meg jó eséllyel Baka peremre fog súrlódni nyárig. Arról nem is beszélve, hogy Manuval is kb. csak a problémák 25%-át foltoznánk be, esetleg 30.

      • Posted 2018-01-08 00:08 0Likes
        by Zenzo

        adom, sőt, még azt is le merem írni, hogy szerintem Baka jó lesz a kövi szezonban már.

        Az meg egy másik dolog, hogy a legideálisabb egy 3-4 évvel ezelőtti Vidal és/vagy Nainggolan lenne, de hát ugye az meg nem megy. A keret szűk, kellenek az ilyen ” (nagyon idézőjelesen) töltelék” emberek, akiket jól lehet rotálni középen, mert nem esik hasra akkor sem, ha 2-3 meccsen keresztül más játszik, és az árcédulája sem kéreti be a folyamatosan játsszók közé. Lennének jobb opciók is, viszont drágábban, és állandó játékra, ami szintén jó lehetne, viszont az egyébként is kevéske opciónkat szűkítenénk vele tovább. Ez a szezon már így megy le, télen egyébként is nehéz major igazolást húzni, bár ez a tél épp a szabályt erősítő kivétel eddig. A nyárra két nagy kérdés van, az egyik, hogy a belga duó marad-e, a másik, hogy Conte marad-e. Amint ezt a két kérdést sikerül tisztáznia a boardnak, lehet gondolkodni meg menni 2 nagyobb név után a középpályára ésatöbbi.

      • Posted 2018-01-07 23:34 0Likes
        by Endy919

        Abból az 5 percből , amit most láttam belőle két videóban , inkább Cesc , mint Baka.

      • Posted 2018-01-07 23:41 0Likes
        by BlueCech

        Most, hogy megvettük Barkleyt rögtön még valaki Cesc posztjára? Ennek annyira nem látom értelmét, inkább ő lenne az a tag, akitől azt várnánk támadásban pluszként, amit Baka jelenleg képtelen összehozni. Zenzo fentebb idézett szövege is ezt látszik erősíteni.

      • Posted 2018-01-07 23:46 0Likes
        by Endy919

        nekem is furi , de amit most láttam belőle , abból leginkább az jön le , hogy mélyebbről osztogat , inkább ő ugrat ki embereket …

        Így már inkább Barkley látszik Baka alternatívának.

      • Posted 2018-01-07 23:50 0Likes
        by BlueCech

        Én most leginkább Zenzo szövegéből és a whoscoredból merítkezek, abból inkább ennek fordítottját tippelem.

      • Posted 2018-01-07 23:51 0Likes
        by Zenzo

        (a cikk a newsnow-ról van, csak amióta felesleges linkelgetni, egyszerűbb volt a copypaste)

      • Posted 2018-01-07 23:53 0Likes
        by Endy919

        mondjuk nekem a whoscored után is még mindig inkább Cesc , mint egy btb , de meglátjuk , ha egyáltalán jön..

      • Posted 2018-01-08 00:00 0Likes
        by Zenzo

        egy biztos, hogy a középpálya közepére keresünk több opciót, mert Fabregas egydimenziós (irányítani tud, támadni, lőni, és védekezni nem), Baka többdimenziós, de jelenleg bármelyikben max egy erős közepesre futja, Kanté vk szintű DM, és egy közepes támadó, Drinks erősen bés, valahová ide lesz beilleszthető Barkley, aki viszont szerintem márciusig nem kap össz 90 percet, szóval ő inkább a „jövő” embere, míg ez a panyol inkább immediate effect lehetne, talán Baka ÉS Fab számára is „itthon” (BL-ben úgyse játszhat idén).

      • Posted 2018-01-08 17:46 0Likes
        by kormolar

        nekem Baka eddig hatalmas csalódás…én azt vártam h Matic szintnél jóval több lesz, ehelyett, még a Matic szintet sem üti meg…remélem ez azért változni fog… nem adnám el de eddig masszív csalódás számomra…főleg a Monaco-s hype miatt

    • Posted 2018-01-07 23:27 0Likes
      by Endy919

      Ki ez a Trigueros? sose hallottam róla.

      Thorgannek ampgy lenne értelme , mert nem rossz játékos és egyben Edent is ideláncolnánk, a Ninja hajó elúszott , Vidal is csak pletyi , Alexisről pletyka sem volt , meg úgy is a Citybe megy , Sandroról lemondtunk de lwb célpont viszont Telles a Portóból. Maregaról szinten sohasem hallottam .

      😀

      • Posted 2018-01-07 23:34 0Likes
        by Zenzo

        Manu… hát, elvileg több lalit nézel, mint én, szóval illene tudni, bárka nevelés, 2010 óta a Villarealnál van, ott nőtte ki magát, a C-ből jutott a nagy keretbe, 26 éves, van 150 lali meccs a lábában a tengeralattjáróban, az ottani Baka kb. Nem egy gólvágó MC, de elég jó playmaker.

        A komment vége meg poén 😉

      • Posted 2018-01-07 23:38 0Likes
        by Endy919

        „hát, elvileg több lalit nézel, mint én, szóval illene tudni” – szimpla kötekedés -.-”
        Akkor nézek biszembaszomot , ha kint vagyok a haverokkal és a Barca/Real játszik , de mivel te állitólag egyáltalán nem nézel , így valszeg több 🙂

      • Posted 2018-01-07 23:39 0Likes
        by Zenzo

        idézem a cikket:
        26 Y/O Spanish Ace On Chelsea’s Radar: The Right Man For Antonio Conte?

        Chelsea are reportedly preparing a bid of around £31.1m (€35m) for Villareal CF playmaker, Manu Trigueros. The Spaniard is high on the wishlist of Antonio Conte who is also interested in signing Chilean duo, Alexis Sanchez and Arturo Vidal.

        Trigueros started his career with the B team of Real Murcia before signing with the Villarreal C team in the summer of 2010. He worked his way up to the senior side and helped them gain promotion to the La Liga in 2012/13 season.

        Displaying great creative abilities Trigueros became an instant hit for the Yellow Submarine. He has registered 20 goals and 19 assists in a staggering 237 appearances for the club. Best suited to number 10 role the Andalusian midfield can play in the holding midfield position also.

        Trigueros is a threat from long distances and does not shy away from tackles and physical battles either.

        His abilities are crucial for a side who compete for a European spot finish on a regular basis. They are currently in the 6th spot of the points table and came away with an impressive 0-1 win against title contenders Valencia before the holiday season.

        Although Trigueros is an important part of their squad the transfer fee he will bring is something to consider.

        Chelsea are not favoured to defend their title this season after falling 17 points behind league leaders, Manchester City. However, they are still eyeing silverware through the Domestic Cups and are preparing for the matchup against Barcelona in the round of 16 of the Champions League.

        Conte has openly voiced his demands to sign more quality players to the side and might just get drawn into the conundrum of losing Eden Hazard to Real Madrid. Trigueros is capable of playing from the wide areas but might just be deployed more centrally behind the sole striker.

        Summer signing Tiémoué Bakayoko have not quite displayed the same level of performance he did in the previous season for AS Monaco. Holding onto possession and linking up with the rest of the team are not his best strengths, something which Trigueros is very skilled at.

        The addition of the 26-year-old will also help N’Golo Kante focus more on his defensive duties instead of surging ahead in a more box-to-box role.

        The lack of strength from the benches have cost the Blues on multiple occasions. Juggling the schedule of the English Premier League along with a European competition is no easy feat and requires every player in the squad to perform to their best.

        The real question lies in whether the Spanish outfit are willing to let go of one of their best-attacking threats halfway through the season.

    • Posted 2018-01-08 10:56 0Likes
      by adam10

      Elsiklottunk afelett, hogy Bats elmenne, de nem igazán szólnak (hiteles forrásból) hírek új csatárról. Conte bármennyire is furán viszonyul Moratához (szerelmes belé?) kétlem, hogy 1 csatárral vágna bele a még 4 frontos harcba. Vagy az az elképzelés, hogy ha nincs Morata akkor a Pedro-Willi-Hazard hármast tolja fel? (ettől a gondolattól herótom van)

      • Posted 2018-01-08 11:42 0Likes
        by Zenzo

        „ha nincs Morata akkor a Pedro-Willi-Hazard hármast tolja fel? (ettől a gondolattól herótom van)”

        szerintem mindannyiunknak, de ettől még valószínűsíthetően ez lesz. Akkor (most) is ez van, hiába van itt Bats. Amúgy hírek vannak, Zaha, Benteke, más kérdés, hogy nem lennénk előbbre velük.

      • Posted 2018-01-08 19:12 0Likes
        by Rammschein

        Benteke… wtf… ennyire süllyedünk, hogy már csak ilyenek jönnének? azért ez számomra egy elég új és nagy low-level…

      • Posted 2018-01-08 21:44 0Likes
        by Zenzo

        „ennyire süllyedünk”
        ennek ehhez semmi köze. Olyan kell, aki vállalja a Bats szerepet, azaz 3-5 meccsenként 10 perc játékidőt, a padot, a másodhegedűst, a mellőzöttséget. Olyan valaki kell, aki télen mozdítható. Benteke rémes szezont fut, neki mentőöv lenne egy ilyen ajánlat, ami kimozdítaná a gödörből. Logikus lépés, mégha nem is jó. De… nincs más. Zaha ugyanez pepitában, bár ő egyel jobb szezont fut.

        Az én két favoritom erre a cserecsatár posztra még mindig Giroud vagy Dost, de ők télen nem fognak jönni, max nyáron, ha, és ez egy erőteljes ha.

      • Posted 2018-01-09 02:34 0Likes
        by Hazard

        „Olyan kell, aki vállalja a Bats szerepet,”

        Nem. Nagyon nem. Olyan kell, aki megüti a szintet, már pedig ő nem ilyen. Egy rém gyenge, egyoldalú focista, szegény ember Lukaku-ja. Már a gondolattól is rosszul vagyok és elnézve a korábbi igazolásokat és a Conte kiszemelteket még azt is mondom, hogy lehet alapja.

      • Posted 2018-01-09 13:25 0Likes
        by Zenzo

        Én ezzel elvi síkon még egyet is értenék, de ez max a fifában van így, a való életben ez nem így működik. Senki értelmes, céltudatos ember nem fog eljönni egy egycsatáros felállásba játszani egy olyan csatár mögé, aki hacsak nem sérült, alap kezdő. Morata mögé vagy ilyen Zaha/Benteke (Ba) kaliber jön el, (vagy Bats), vagy valami 32-34 éves, zenitjén túl lévő csatár (mint anno mikor DD visszajött, vagy Eto’o mondjuk, vagy anno Pizarro, Pato, stb) de látod, még Llorentét sem tudta meggyőzni Conte, hogy jó lesz neki Morata mögött, inkább elment Kane mögé, pedig azt is biztosra veszem, hogy a Spursnél több pénzt kínáltunk neki. C verzió esetleg egy ifi, mondjuk Abraham, de ez igazából nem valós opció, egyetlen top edző nem mert még ilyet felvállalni, hacsak nem volt ténylegesen rákényszerítve.

      • Posted 2018-01-10 00:52 0Likes
        by Hazard

        Zaha nem csatár. Llorente-s történet mutatja meg pont azt, hogy mennyire alkalmatlan a board. Addig szarakodott, amíg elment oda, aminek én egyébként nagyon örülök.

        Nem hiszem el, hogy nem lehet jobb embereket idecsábítani. Biztos nehéz, de nem lehetetlen. Nem vagyok híve a csatár nélküli játéknak, de ha ilyen emberekben gondolkoznak az illetékesek, akkor hamis 9-esbe nyomjuk aztán Musonda Odoi párosból meg üljön valaki a padon. Ilyenért kár pénzt adni, főleg télen. A BL-re (amíg még bent vagyunk), addig tartogatjuk Morata-t aztán utána heti 1 meccset Morata-val is kihúzzuk.

    • Posted 2018-01-08 11:19 0Likes
      by kasata91

      Én nem bánom hogy ki az és honnan, de ha egy pengés támadót vagy egy faszentos WB-t nem szerzünk valahonnan, aki tud váratlant húzni, akkor siralmas tavasznak nézünk elébe.
      És ez a szenvedős játék sokkal jobban zavarna mint egy esetleges trófea nélküli szezon.

    • Posted 2018-01-08 16:11 0Likes
      by Sandic

      És akkor még Alex Tellest nem is említetted…

      • Posted 2018-01-08 17:02 0Likes
        by Zenzo

        oh, my bad

    • Posted 2018-01-08 17:40 0Likes
      by kormolar

      na végre egy jó átigazolási időszak 😀

  • Posted 2018-01-08 16:53 0Likes
    by Chelsea4Ever

    Eden Hazard is set to snub Real Madrid and sign a new deal with Chelsea for £300,000 per week

  • Posted 2018-01-08 17:26 0Likes
    by lamps8

    Chelsea stall over Alex Sandro with Juventus asking price still too high #cfc (Law)

    ez a faszi megél ebből a pletykából lassan 1 éve.

  • Posted 2018-01-08 20:19 0Likes
    by WudigessBoi

    Fogadjuk a Newcastle-t, ha túljutunk a Norwichon.

    • Posted 2018-01-08 21:17 0Likes
      by Sandic

      Nem tudom elképzelni, hogy hazai pályán ne szenvedjük magunkat tovább a Norwich ellen, még akkor sem, ha ugyanezekkel a játékosokkal állnánk fel.

      • Posted 2018-01-08 21:18 0Likes
        by Endy919

        Simán meglehetett volna idegenben is , csak 0 akarás volt a srácokban . Főleg az első félidőben.

      • Posted 2018-01-08 21:19 0Likes
        by Sandic

        Ez így van, de a visszavágót már nem fogják szerintem ennyire leszarni.

      • Posted 2018-01-08 21:22 0Likes
        by Endy919

        Az mondjuk kínos lenne ha mégis. Csak maguktól vennék el ezáltal a játékperceket.

  • Posted 2018-01-08 20:21 0Likes
    by lamps8

    castle otthon, ha továbbjutnánk az FA kupában.

  • Posted 2018-01-08 21:01 0Likes
    by lamps8

    Brown a 6. percben már le is kellett cserélni. hát nem belőle fogunk profitálni az tuti.

  • Posted 2018-01-08 21:09 0Likes
    by Endy919

    Lótusztól végleg elköszönt Woy ? Kupameccsen sem kerül a keretbe , úgy , hogy PvA a balszélső. 🙂

    Zsinorban a harmadik edző bassza ki a keretből …eszméltelenül melózhat az edzéseken.

    • Posted 2018-01-08 21:18 0Likes
      by adam10

      Pedig Hazard/Diego Costa szerint nagyon ott van a szeren mert majdnem 20 meccsen szóhoz jutott… (az hogy azokon szarul játszott az már mindegy..)

  • Posted 2018-01-08 21:20 0Likes
    by kormolar

    Chelsea defender Jake Clarke-Salter has joined Sky Bet Championship side Sunderland on loan for the rest of the season.

  • Posted 2018-01-08 22:08 0Likes
    by Zenzo

    Dendoncker, akit kb 100 éve figyelünk tán, de kb 5 éve többé-kevésbé folyamatosan szóba hozták velünk, állítólag távozik az Anderlechttől. Meg nem erősített nem-hivatalos források szerint odaszóltunk mi is scout szinten, de Conte azt mondta, nem kell a belga, így a Milanba tart épp.

    (a transfertavern hozta le valami belga forrásra hivatkozva, szóval ne vegyétek komolyan, de azért érdekes, a the 4th official-en is volt valami utalás rá)

    A mai nap viszont a Daily Star ragyogta be a napomat, ez valami fenomenális. Felkészültetek? Na akkor ezt figyeljétek :

    Cristiano Ronaldo keen on Chelsea move: Blues offer said to be on the table
    REAL MADRID talisman Cristiano Ronaldo is open to joining Chelsea.

    a cikk valahol itt éri el a csúcspontját:
    „Ronaldo reportedly feels the Blues is the best offer he currently has on the table, especially considering Manchester United are not interested in re-signing him.”

    :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    • Posted 2018-01-08 22:12 0Likes
      by kormolar

      A. Sanchez 5x mint CR mégha kamu is…

    • Posted 2018-01-08 22:13 0Likes
      by kasata91

      Most írnék erre valami vicceset, de minek. Ez az idézet úgy szép ahogy van.

    • Posted 2018-01-08 22:16 0Likes
      by Endy919

      :DDDDDDDDD köszi! Ez feldobta az estémet.

      • Posted 2018-01-08 22:24 0Likes
        by Endy919

        mondjuk jobban belegondolva 15-20millióért nem lenne rossz cserecsatárnak.

      • Posted 2018-01-08 22:26 0Likes
        by Zenzo

        jöjjön ingyen Moses cseréjének!

      • Posted 2018-01-08 22:27 0Likes
        by Endy919

        wb-nek már lassú :/ , Zappát nem adnám oda érte.

    • Posted 2018-01-08 22:23 0Likes
      by Bukkakebáró Idemitirjak

      Jó párost alkotnának Messivel nálunk.

      • Posted 2018-01-08 22:25 0Likes
        by Zenzo

        igen, már írják is a főcímeket: Abra is back to business, Chelsea new line-up Hazard-Messi-CRonaldo lead the attacking line for 18/19 🙂

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com