Hiába voltak meg a lehetőségeink az FA-Kupa 3. fordulójának szombati záró mérkőzésén, a másodosztályú Norwich City megtréfálta a csapatot, így újrajátszás lesz a felek között január 16-án kedden, magyar idő szerint 20 óra 45 perckor, immáron Londonban.
Új szerkesztőségi tagunk, Bacsa Dániel írása:
Felforgatott kezdővel vágott neki a mérkőzésnek Antonio Conte, hiszen 9 helyen változtatott az Arsenal elleni hétközi mérkőzéshez képest. Csapatkapitányunk, Cahill mellett ezúttal is ott volt a kezdőben Bakayoko, aki az utóbbi időben mutatott játékával egyre inkább kivívta megannyi szurkoló nemtetszését.
A mai mérkőzésen több kulcsjátékosunk is pihenőt kapott, így többek között Hazard, Fabregas, Courtois, Azpilicueta, Kanté el sem utazott a társakkal. Ennek hátulütője talán csak az lehetett, hogy a padon jobbára fiatalok ültek, akik közül Ampadunak, illetve Musondának voltak csak játékpercei az első csapatban.
A kapuban, mint azt már idén a Ligakupában megszokhattuk, Caballero kezdett. Előtte a védelembe hosszas távollét (sérülés?) után visszatért David Luiz. A hátsó alakzat 3. tagja ezen az estén Rüdiger volt.
A középpályán ott volt az a Kenedy, aki a két csapat legutóbbi bajnokiján már a 40.másodpercben bevette a Norwich kapuját. Azt a mérkőzést egyébként 2-1-re nyertük meg végül. A másik szélen Zappacosta kezdett, aki a Stoke elleni góljának, illetve az Arsenal elleni gólpasszának köszönhetően talán végre kezdi megtalálni a formáját. Közöttük a már említett Bakayoko mellett ezúttal Drinkwater kapott lehetőséget, aki szintén a „fazekasok” elleni mérkőzésen megszerezte első Chelsea-s gólját.
Elől Willian, Pedro és az idén szinte csak és kizárólag a kupákban (Ligakupa, BL) lehetőséget kapó Batshuayi volt még ott.
Az első percekben nem láthatott öldöklő iramot a Carrow Road-ra kilátogató közel 24000 szurkoló. Az első valamire való helyzetféleséget a Norwich alakította ki, a 17.percben a bal oldalon Josh Murphy iramodott meg a labdával, ám lecsúszott beadását Caballero könnyű szerrel hatástalanította.
5 perccel később szintén az argentin kapusunk volt az egyik főszereplő, miután kissé könnyelműen passzolt ki egy labdát Luiznak a 16-os előterébe, aki még könnyelműbben szerette volna tovább játszani azt, nem kis riadalmat okozva.
Az első vendéglehetőségre egészen a 31. percig kellett várni, amikor Willian pöcizett vissza a tizenhatoson belülről honfitársának, Kenedy azonban ahelyett, hogy megkísérelte volna jobbal elcsavarni a labdát a hosszú sarok irányába, egy átvétel után ballal tüzelt. A játékszer két védőn is irányt változtatva vágódott végül szögletre.
A 35.percben ismét a „kanárik” veszélyeztettek, amikor egy jó ütemű, védők mögé bepasszolt labdával az egész meccsen aktív Murphy nyargalt be egészen a tizenhatoson belülre, ám Rüdiger szorításában lövése jócskán célt tévesztett.
A 41. percben Luiz késett el egy becsúszásnál, ezt Stewart Atwell játékvezető egy sárga lappal bírálta. Az első félidőt végül egy Maddison lövés zárta le, de a labda méterekkel szállt a kapu fölé.

A szünet után mintha egy fokkal magasabb fordulatszámra kapcsoltak volna a „kékek”, jöttek a helyzetek szépen sorjában, de a kaput továbbra sem tudta egyik csapat sem eltalálni. Az 53. percben az egész meccsen aktív Willian kavargatott, s jutott be egészen a hazaiak büntetőterületére, de visszagurított labdáját Drinkwater ballal, pocsékul találta el. Nem sokkal később Bakayoko eresztett meg egy átlövést a hosszú sarok irányába, ám ez is célt tévesztett. A következő percben újra a brazil veszélyeztetett, szépen kialakított magának egy lövőhelyzetet, a Norwich kapusa, Gunn azonban remek mozdulattal tornázta ki a lövést a bal alsóból. Rögtön a szögletből Willian gurított vissza a tizenhatos környékére Pedronak, akinek lövése a jobb felső felett hagyta el a játékteret.
A második félidő elejét tehát jobban kezdte a Chelsea, de a 60. perc után újra megakadt a játék, nem találtuk az ellenszert a hazaiak jól záró védelme ellen. Nem sokkal később egy másik belső védőnk, Cahill is besárgult.
A 69. percben egy jobb oldalról elvégzett hazai szabadrúgást öklözött ki nagyon rosszul Caballero éppen Murphy lábára, aki talán kissé elkapkodta a lehetőséget, ballal, kapásból kísérletezett, de lövése keresztbe elszállt, és végül Luiz testét is érintve szögletre vágódott.
Az utolsó negyedórába fordulva Morata állt be az igencsak súlytalan Batshuayi helyére.Nem sokkal később Bakayoko-t rántotta le Hanley, amiért megkapta a hazaiak első sárga lapját. Szabadrúgáshoz jutottunk. Luiz állt a labda mögé, de lecsapódó lövése végül a háló tetejét is érintve kerülte el a jobb felső sarkot. Ezután Musonda is beállt, Kenedy-t váltotta. Az utolsó 10 percben a túl oldalon is jöttek a cserék, többek között beállt a hazaiak gólfelelőse is, a portugál Nelson Oliveira, de érdemben már ő sem tudta befolyásolni a mérkőzés kimenetelét.

A 89. percben Conte kihasználta utolsó cserelehetőségét is, Pedro-t a mindössze 18 éves Dujon Sterling váltotta, akinek ez volt az első fellépése a nagycsapatban.
A legvégén még Zappacosta két kapáslövése okozott némi riadalmat a hazai szimpatizánsokban, de maradt a gól nélküli döntetlen, amire a Norwich igazán büszke lehet. A Chelsea nagyon megérezte legjobbjai hiányát, talán egyedül Willian játékát lehet kiemelni. A csapat saját maga dolgát tette csak nehezebbé mindezzel, hiszen az igencsak sűrű januári programba beékelődött egy előre nem tervezett plusz mérkőzés, tehát ebben a hónapban még 5 mérkőzés vár a csapatra.
A javítási lehetőségre így nem kell sokat várni, folytatás szerdán, este 9-től hazai pályán az Arsenal ellen a Ligakupa elődöntőjében.