10 emlékezetes dolog 2017-ből

A 2017-es évre való visszatekintés már december utolsó napjaiban elkezdődött, de úgy alakult, hogy január első napjára is átcsúszott. Sebaj, így legalább volt egy kis kontinuitás. Aki régóta követ minket, tudja, hogy mi következik most, talán már kicsit várta is: alább jön 10 emlékezetes dolog az óévből.

 

 

 

Bajnoki cím: Bár a 13 mérkőzéses győzelmi szériánk 2016-hoz köthető, a munka gyümölcsét idén arattuk le. Magabiztosan, megérdemelten, nagy fölénnyel nyertük meg a Premier League-et. Hatodszor lett a csapat angol bajnok, a megszerzett 93 pont pedig a második legtöbb mind a liga, mind a klub vonatkozásában. Conte újonc edzőként ért fel a csúcsra, zsinórban háromszor lett a hónap menedzsere, mi adtuk az év játékosát (Kanté), oda-vissza vertük a Manchester Cityt, 4:0-ra léptük le a Bridge-re visszatérő Mourinhot és csapatát, de örök emlék Batshuayi gólja is a WBA ellen.

Az év talán legboldogabb napja volt

Visszatérés a BL-be: Zsinórban 13 BL-ben töltött szezon után kényszerültünk egy év kihagyásra 2016-ban, s bár megvolt a dolog bája (hogy mást ne mondjak, kettős terhelés hiányában ellenállhatatlanul roboghattunk a bajnoki címig), azért valljuk be, hiányzott. Hiszen mégis csak itt a helyünk a legnagyobbak között. Kaptunk is egy kemény csoportot, amiben az újonc Qarabag és az utóbbi évek alapján a közvetlen elitbe felkapaszkodó Atlético Madrid előtt kiharcoltuk a továbbjutást, viszont a Roma a jobb egymás elleni miatt előttünk végzett. „Jutalmunk” tavasszal a Barcelona lesz.

Elbukott kupadöntő: A mámorító pillanatok totális inverze volt az a bizonyos május 27-ei délután. Egyértelmű esélyesnek számított csapatunk (bajnoki cím és gálakezdő itt, top4-ből kiszorulás és hiányzó kulcsemberek ott), ehhez képest végig az Arsenal akarata érvényesült. Wenger legényei elszántan és sikerrel harcoltak az oddsok ellen és fájdalom, de megérdemelten múlták felül az indiszponált bajnokot. 2002 után buktunk ismét FA kupa döntőben (akkor is az Ágyúsok ellen), s bár azóta nyertünk négyszer is, az érzés ettől függetlenül pocsék volt.

Megnyert rangadók: Bár értek minket kudarcok is, volt, hogy hármasával jöttek a pontok a közvetlen riválisok ellen. Tavasszal az Arsenalt és a Cityt kaptuk el a Bridge-en, ősszel pedig mi nyertük az első bajnokit a Wembley-ben (a Tottenham vendégeként). Az utolsó ilyen sikerünk a MU legyőzése volt: remek szellemben, nagyszerű játékkal, megérdemelten győztük le a Vörös Ördögöket. Egyedül Kloppék „úszták meg”: itt tartózkodása alatt csak a Pool ellen nincs bajnoki sikere Conténak (azért a 21/22 így sem rossz).

Morata legfontosabb gólja

Gólgálák: Magabiztos, többgólos győzelmekből 2017-ben sem volt hiány. Ami az év első felét illeti, a bajnoki menetelés során a King Power Stadiumból és a Goodison Parkból is 3:0-lal tértünk haza, míg odahaza négy, illetve öt lőtt gólos meccsünk is volt, no meg az a bizonyos FA kupa elődöntő a spúrok ellen. Szerencsére az új idényben is kinyílt olykor a gólzsák: a Qarabag két meccsen tízet kapott a BL-ben, néggyel nyertünk a Stoke és a West Brom vendégeként, ötöt rámoltunk be a Nottinghamnek a ligakupában és ne feledjük az évzáró kiütést sem (5:0 a Fazekasok ellen).

Nagy gólok: Szerencsére a legnagyobb nélkülözés idejéből is össze lehet kaparni pár emlékezetes találatot, hát még a 2017-es évből! Matics rakétája az FA kupa elődöntőjében, vagy Hazard Arsenalt szomorító szólógólja az évtized top10-jébe is jó eséllyel bekerül majd. Pedronál viszont nagy dilemma, melyik volt a legnagyszerűbb: az Everton, a Watford vagy a Qarabag elleni. Ugyanígy nehéz választani Marcos Alonso esetében is, hiszen hármasunk a Tottenhamet és a Southamptont is parádés szabadrúgásgóllal keserítette. De az új fiúk is kitettek magukért: Zappacosta a Qarabag, Drinkwater pedig a Stoke ellen szerzett káprázatos találatot – nem mellesleg mindkettejük első góljai voltak ezek a Chelsea-ben. Ja, meg David Luiz Roma elleni dugója sem volt piskóta!

Az év egyik legszenzációsabb gólja

Conte és a renitensek: Sosem szerencsés, ha a menedzser és egy futballista vagy futballisták közti viszony elmérgesedik. Több korábbi edzőnkről is úgy hírlik, hogy játékos-uralom gyűrte maga alá, vagyis nem új keletű ez a jelenség mifelénk, de pár hónapja a Bayernnél is vállaltan azért tették lapátra Ancelottit, mert kikövetelték azt az öltöző hangadói. Contét viszont keményebb fából faragták: ha indokoltnak látja, a csapat kulcsembereit is leordítja a tíz körméről és nem rest az ellenállókból kegyvesztetteket kreálni. Diego Costával még januárban különbözött össze, s bár a nézeteltérést ideig-óráig félre tudta/tudták tenni, eljött a pillanat, amikortól a brazíliai spanyol persona non grata-ként várta a mentőövet Madridból. Conte haragja David Luizt is elérte: harmincasunk a Roma elleni fiaskó után húzta ki a gyufát, azóta másodrendű polgár és nem lennénk meglepődve, ha a sérüléséről szóló diagnózist nem (csak) az orvosi szobában állapították volna meg. Persze sok az ismeretlen az egyenletben, de kívülállóként olaszosan filmszerű Don Antonio hatalmának megszilárdítása.

John Terry távozása: Ha volt nagy távozója a 2017-es évnek, akkor az egyértelműen John Terry. Több mint húsz évig állt a Klub kötelékében, 717 mérkőzést játszott le a csapat színeiben (ennél többig csupán Ron Harris és Peter Bonetti jutott házon belül), ezeken 67 gólt szerzett. A bajnokságban 492-szer szerepelt és 41 találatig jutott, amivel ő a legeredményesebb hátvéd a PL történetében. Karrierje során 582 alkalommal viselte a karszalagot és ő lett az első, aki öt bajnoki címig jutott csk-ként. Nyert 5 bajnoki címet, 5 FA kupát, 3 ligakupát, 1 BL-t és 1 EL-t. Ezek olyan káprázatos számok, amik előtt képtelenség nem tisztelettel és mély elismeréssel adózni. A klubtörténet egyik legnagyobb alakja nem hagyott fel az aktív játékkal, az Aston Villában folytatta.

A legfájóbb távozó

Michael Emenalo távozása: Az 52 éves nigériai szakember távozásának bejelentésekor inkább volt fieszta hangulat, mint búslakodás, de azt, hogy hiánya mennyit ér, egyrészt nem is láthatjuk át pontosan, másrészt nem is most fog eldőlni, hanem csak hónapok, vagy akár évek múlva. Assistant-ként került a Chelsea-hez 2010-ben, 2011-től lemondásáig pedig Technical Director volt, ő irányította a játékos-kiválasztást és az akadémiai programokat. Munkásságát nem lehet csak pozitívan vagy csak negatívan értékelni. Tevékenysége révén olyan játékosok kerültek a Klubhoz, mint Mata (23,5 millió font), Hazard (32 millió font), Azpilicueta (6,5 millió font) vagy Kanté (30 millió font), no meg rengeteg olyan sokra hivatott fiatal, akik aztán nem nálunk futottak be karriert. Persze a mérleg másik serpenyőjébe is bőven jutottak túlárazott futballisták, illetve olyanok, akiknek nem vettük sok hasznát, de jó pár elszalasztott lehetőség is felróható a nigériainak.

Steve Holland távozása: Emenalohoz képest kevésbé töltött be rangos posztot és a búcsúja sem keltett akkora feltűnést, de úgy gondolom, megérdemli a megemlékezést. 2009-ben került a Chelsea-hez és két évig a Reserves menedzsere volt. 2011-től dolgozott assistant manager-ként, a Mourinho és Hiddink közti intermezzót pedig caretaker managerként hozta le. Nem kis dolog, hogy több, egymástól távoli szemléletű szakember (Di Matteo, Benitez, Mourinho, Conte) alatt is megállta a helyét, s szolgálati ideje alatt hat trófea elnyerésének is részese volt. Szakértelmére az angol válogatottnál is felfigyeltek, előbb az U21-es, majd a nagycsapatnál lett assistant manager – jelenleg Southgate szárnysegédjeként készül az oroszországi vébére.

Ezek voltak a 2017-es év nagy történései. Akadt elég okunk örömre, de olykor bizony bosszúságra és keserűségre is. Ami biztos, emlékezetesre és karakteresre sikeredett. Várjuk a folytatást, 2018-ban is Blue Is The Colour! Nektek pedig BÚÉK!

1168 Comments

  • Posted 2018-01-03 22:46 0Likes
    by Blotunga

    Azt hiszem ennél többet nem lehetett tenni azért, hogy kikapjon a csapat! Vagyis az 1 pont egy pozitív eredmény…

  • Posted 2018-01-03 22:53 0Likes
    by DannyfromtheShed

    Ennyire csalodott, merges meg soha nem voltam egy meccsunk utan szerintem…
    Amikor ennyire kozel van, hogy golt szerezhess, de 2-3 szor rohejesen nem emgy be ezerszer rosszabb, mintha helyzet nelkul bukunk igy.

    • Posted 2018-01-03 22:57 0Likes
      by mohacsia

      Az Arsenal helyzeteit legalább Kürtő fogta meg, nálunk viszont ez a balfasz még a kaput is alig találta el.

      • Posted 2018-01-03 23:05 0Likes
        by DannyfromtheShed

        nem tudom mi lesz, ha Kurt es Eden megpattannak, maradunk egy Arsenal kb..

      • Posted 2018-01-03 23:07 0Likes
        by trueblue05

        brutál középszer lenne nélkülük. Kanté, Fabregas még klasszis, de többiek azért … mindamellett, hogy nagyon szeretem őket is

      • Posted 2018-01-03 23:09 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Rüdi-Christi-Azpi hármasból én simán kinézem, hogy top védelmek egyike legyen.

      • Posted 2018-01-03 23:12 0Likes
        by trueblue05

        najó ez igaz. hátul jók vagyunk, csak ez már annyira alap az elmúlt időszakban, hogy nem is gondoltam rá

      • Posted 2018-01-03 23:12 0Likes
        by trueblue05

        Azpi is klasszis, természetesen

  • Posted 2018-01-03 22:54 0Likes
    by Tencsi1201

    #whitelukaku

    • Posted 2018-01-03 22:55 0Likes
      by trueblue05

      sajnos egy whitelukaku alá

      • Posted 2018-01-03 22:57 0Likes
        by lamps8

        Lukaku is szánalomra méltó, de Morata bőven überelte most.

      • Posted 2018-01-03 22:58 0Likes
        by trueblue05

        így így, Luki ezekből egyet azért bevert volna azt hiszem

      • Posted 2018-01-03 22:58 0Likes
        by lamps8

        persze

      • Posted 2018-01-03 22:59 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Ő ebből a 3-ból 2-nél nem jutott volna ziccerig.

      • Posted 2018-01-03 23:00 0Likes
        by trueblue05

        nem tudom, én cserélném Alvarot a belgára

      • Posted 2018-01-03 23:02 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Egészen a Manchesteri teljesítményéig lehet én is, jelenleg nem.

      • Posted 2018-01-03 23:12 0Likes
        by Tencsi1201

        A mai után egy zsák szalmára is elcserélném

  • Posted 2018-01-03 22:59 0Likes
    by balazsh

    Name: Marcos Alonso.

    Job: Alvaro Morata.

    (CRNiB komment)

  • Posted 2018-01-03 23:05 0Likes
    by trueblue05

    amúgy meg MEGMONTTAM hogy nyerni fog a MU mi meg ikszelünk. krva nagy jós vagyok

  • Posted 2018-01-03 23:07 0Likes
    by DannyfromtheShed

    Morata olyan a kapu elott, mint a klub az atigazolasi piacon. Kettot pislogunk es Wengeri Arsenalos melysegekbe kerulunk.

    • Posted 2018-01-03 23:09 0Likes
      by trueblue05

      én azért nem izgulok. pár tragikus eredmény, aztán Abra aktiválja magát

      • Posted 2018-01-03 23:09 0Likes
        by DannyfromtheShed

        jaja, de most el tudom kepzelni Conte milyen meszarlast vegez.. Bar oszinten szolva, Morata utan magat kene elovennie most.

      • Posted 2018-01-03 23:11 0Likes
        by trueblue05

        szerintem azért nem kellene elővenni magát, mert a csatára kihagy két 100%-os zicit. ha tized annyi mákunk lett volna mint a MU-nak pl, behúztuk volna

      • Posted 2018-01-03 23:12 0Likes
        by kormolar

        akkor is csatárt kell venni, mert Michy-t nem kedveli valamiért…így pedig csak elvesz 1 helyet…

      • Posted 2018-01-04 04:09 0Likes
        by Hazard

        „akkor is csatárt kell venni,”

        Emlékeztetőül: Ő Llorente-t akarta leigazolni és Boakye iránt érdeklődik. Még mindig szeretnél csatárt venni?

      • Posted 2018-01-03 23:12 0Likes
        by Endy919

        volt az 3 is

      • Posted 2018-01-03 23:12 0Likes
        by lamps8

        bocsi,, de mi a faszt keresett a csatára a pályán? ha figyelted nem csak a ziccerekkel volt baj, az első kihagyott után annyira megrogyott, hogy konkrétan jó megmozdulása nem volt.

      • Posted 2018-01-03 23:14 0Likes
        by kormolar

        Hazard azért kellett lecserélni mert elfáradt a sok pontatlan labdától…xD

      • Posted 2018-01-03 23:15 0Likes
        by trueblue05

        benne bízik, Misiben meg nem. ez van. A Hazard cserét én sem értettem.

      • Posted 2018-01-03 23:16 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Fabre csere számomra nagyobb kérdőjel volt

      • Posted 2018-01-03 23:17 0Likes
        by trueblue05

        bekkelni akart, x-re mentünk 1-1-nél, sztem a Willi csere is ennek szólt

      • Posted 2018-01-03 23:19 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Csak annyit hozzátett a védekezéshez, mint Baka, ellenben előrefele spanyol nagyon veszélyes volt. Bakayoko nem igazán tudta, hogy milyen rendezvényen van.

      • Posted 2018-01-03 23:18 0Likes
        by kormolar

        Drinkwater Nagy Ádám szintet hozott 10m-es passzok semmi kockázat, nagyon nem is hibázott…

      • Posted 2018-01-03 23:18 0Likes
        by trueblue05

        na ha ezt mindenki hozta volna, már nyugodtan aludnék

      • Posted 2018-01-03 23:20 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Vele nem is volt semmi gond.

      • Posted 2018-01-04 00:05 0Likes
        by ktomi93

        én ott le is tettem a meccsről

      • Posted 2018-01-04 04:05 0Likes
        by Hazard

        Nem tűnt fel, hogy ez régóta nincs így. Mikor igazoltunk egy jó játékost? Egy olyat, akiért egész Európa sorban állt?

        Egy ideje már csak az árcédulát nézzük. 40 milliónál nem adunk többet senkiért. (Kivéve Morata, de Costa pénzből már nem sokat kellett hozzátenni.)

    • Posted 2018-01-03 23:15 0Likes
      by balazsh

      Kiderült, hogy az átigazolási időszakbeli kérdés, miszerint „Lukaku vagy Morata” érvénytelen volt, leginkább egyik se.

    • Posted 2018-01-03 23:29 0Likes
      by kasata91

      Azt csodálom hogy a barátnőjének be tudott találni.

  • Posted 2018-01-03 23:10 0Likes
    by DannyfromtheShed

    Na asszem most kiulok a hidegbe egy sorre, nem akarnak normalizalodni az eletfunkcioim.

    • Posted 2018-01-03 23:13 0Likes
      by Endy919

      én eszem a cigit..

      • Posted 2018-01-03 23:14 0Likes
        by BlueCech01

        én meg most nagyon idegesen olvasok kötelezőt

      • Posted 2018-01-03 23:15 0Likes
        by Endy919

        azt nekem is jó lenne , de nem tudok odafigyelni

    • Posted 2018-01-03 23:14 0Likes
      by balazsh

      Én itt maradtam a Pittsburgh-Philly meccsre, annak ellenére, hogy nem nézek hokit, nem vagyok képes felállni. De ja, most, hogy mondod, egy sör még elfér mellé.

  • Posted 2018-01-03 23:22 0Likes
    by BlueCech01

    Amit baromira sajnálok igazából az az, hogy ilyen szinten instabil Arsenallal nem tudom, fogunk-e még egyszer találkozni. Conténak minden esélye meglett volna arra, hogy legalább a saját mérlegét javítsa, de ez részben neki is köszönhetően döntetlenre volt ítélve.

    • Posted 2018-01-03 23:24 0Likes
      by kormolar

      mi sem voltunk azért stabilak… Arsenalnak is rengeteg tiszta helyzete volt… oké h Morata elcs*szett mindent ami gáz, de attól nem kellett volna az Arsenalnak sem lennie vagy 4-5 tiszta helyzetének…

      • Posted 2018-01-03 23:27 0Likes
        by BlueCech01

        Igen, csak az Arsenal helyzetei inkább Court klasszisán múltak, a mi helyzeteink meg vagy Cech-be mentek, vagy totálisan mellé, persze voltak nagyobb védései, de nagy átlagban mi hoztunk rossz döntést. Persze Cech is jó formát hozott, de fele annyi sem múlott rajta, mint rajtunk.

    • Posted 2018-01-04 00:17 0Likes
      by Zenzo

      korábban is rendre ilyen Arsenaloknak feküdtünk le. Mindig nekünk áll a zászló épp, aztán a végén meg csak mi állunk, mint a zászló 😐

      • Posted 2018-01-04 09:28 0Likes
        by Balázs Kozó

        Az FA kupa döntőben ugye Mertesacker volt, akit a mérkőzés előtt „instabilnak” mondtak, erre kb ő hozta a meccset. Most azonban.. Uramatyám.. Ramsey, Kosc, Giroud, Kola, Monreal.. Ez minimum 3 fix kezdő minusz, és ugye ha Giroud egészséges, akkor ő is hozza a garantált 90ik perces gólt.

  • Posted 2018-01-03 23:23 0Likes
    by lamps8

    On Alvaro Morata… „He’s not lucky in this period. He has to continue to work and improve. In this case, it’s a pity because he had many chances to score. But at the same time, I am very happy for his effort and commitment.”

    ez a fasz a kövi meccsen is ott fog virítani a kezdőben.

    • Posted 2018-01-03 23:24 0Likes
      by Tornando Ferres

      A Barca ellen 1ből 1et fog belőni, és azzal tovább is száguldunk a következő körbe.

      • Posted 2018-01-03 23:24 0Likes
        by Tornando Ferres

        Mark my words!

      • Posted 2018-01-04 01:06 0Likes
        by mohacsia

        Te komolyan gondolod, hogy ő Torres reinkarnációja? Szerintem a többiek csak viccelnek ám!

      • Posted 2018-01-04 08:05 0Likes
        by Tornando Ferres

        Azért Torres olyan magasra tette a lécet, hogy Morata meg sem közelíti (még 1-2 ilyen meccs és biztos mást mondok majd).
        Én azért még hiszek benne, hogy fejlődni fog.

    • Posted 2018-01-04 04:03 0Likes
      by Hazard

      Nyilván, mert Michy-t nem veszi emberszámba. Inkább meg ő legyen fent, mint a hamis 9-es buzulás.

  • Posted 2018-01-03 23:28 0Likes
    by lamps8

    amúgy aubameyang még mindig lépne szerintem dortmundból

  • Posted 2018-01-03 23:38 0Likes
    by Endy919

    Egy pártatlan szurkolónak viszont ez lehetett kb az év meccse.

  • Posted 2018-01-03 23:40 0Likes
    by laciiii

    A mai kommentáradat is szépre sikeredett. Lampardunk van, már csak Hazard hiányzik:D
    A Conte Out már él:))) jézusom. Szurkoljatok a Citynek, ők idén még nem veszítettek meccset 😉

    Szerintem ezeket a „elmehetnek a faszba,balfasz, idióta”, stb jelzőket hanyagoljuk, főleg olyanokra, akik megdolgoztak azért, hogy ott legyen, ahol most vannak, nem pedig egy kocsmából okoskodnak:)

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com