Új szezon, új remények

Nem szarral gurítottak a sorsoláson, ugyanis az első kanyarban három kifejezetten erős párosítás – mondjuk ki, rangadó – is összejött. Mára ott lesz az Everton-Tottenham, holnapra az Arsenal-Liverpool, hétfőre pedig, záró mérkőzés gyanánt egy londoni derbi. Ez utóbbin mi látjuk el a házigazdai teendőket, vendégünk pedig a West Ham lesz. Új menedzserrel és a tavalyi pokoljárás után nagy reményekkel várjuk a hétfő estét – olyannyira, hogy már most olvashatjátok a felvezetőt. Szezonnyitó beharang alább.

Az első, ami felsejlik ködfátyolos tekintetem előtt, az a 2:2. Egyfelől ilyen eredményt hozott a tavalyi nyitányunk, másfelől négygólos döntetlen keretében osztoztunk legutóbb a pontokon a West Hammel a Stamford Bridge-en is. Ennyit a rossz előjelekről – mert hogy a pontvesztést annak tekinteném, hiába zárta előkelőbb helyen ellenfelünk a 2015-2016-os kiírást. Reménysugárból szerencsére több akad. Egyrészt a legutóbbi, 2002 szeptemberében elszenvedett hazai vereség óta már mentünk egy tízes sorozatot (7-3-0) a Kalapácsosok ellen, másrészt rekorderek vagyunk a nyitófordulók során beszákolt 51 pontunkkal. S ha ez nem lenne elég, idecsapnám, hogy mikor legutóbb ezzel a leosztással indul a számunkra a bajnokság (2000.), 4:2 arányban nyertünk (érdekesség, hogy a pályán pedig hemzsegtek az olaszok és a horvátok is).

De ezek csak a számok. A Chelsea alapvetően jobb csapat, mint a West Ham, még ha ez tavaly nem is jött ki. Félreértés ne essék, mi és ők is a megfelelő polcra kerültünk a szezon végére, de az tőlünk egy ezer sebből vérző, gyatra performansz volt, tőlük pedig egy bravúrokkal tarkított, már-már erőn felüli hadjárat. Ha pedig innen nézzük – mármint hogy mi jó eséllyel javulni, ők pedig visszaesni fognak –, máris kezdhetünk bizakodni a világrend helyreállásában.

Persze ezek egyelőre még csak tervek, illetve vágyak. A metsző közelmúlt mégiscsak az, hogy 5-9-5-tel zártunk hazai pályán, ami kriminális, ráadásul az öt legyőzöttből három ki is esett – ennél jelentősen több kell. Ráadásul Bilicék taroltak idegenben (7-7-5, ami a negyedik legjobb eredmény volt), s nem mellékesen kifejezetten jól rangadóztak (gondoljunk csak a nyitányon villantott Arsenal-verésre). Mindezek ellenére tartom, hogy képesek leszünk (de minimum lehetünk) ezt túlszárnyalni. Ha pedig így lesz, akkor átléphetjük végre ezt a sötét és nyomasztó árnyékot.

Az átigazolási piacon mutatottak alapján változások sokkal inkább a taktikában és az attitűdben várhatók, mint a kezdőcsapatban. Ami a támadószekciót illeti, a tavaly többnyire fakó arcoktól azért láttunk idén biztató momentumokat a felkészülés során, így van esély arra, hogy fogunk tudni mit kezdeni a labdával. Erre két ok miatt is komoly az igény: egyrészt kijárna már a szépen felépített akciókban bővelkedő, gólerős foci a Chelsea-szurkolóknak, másrészt a védelem helyzete jelenleg van annyira aggasztó, hogy ha pontokat akarunk, túl kell licitálni Terry-éket, csak épp ellenkező előjellel. A hátsó alakzatból jóformán mindenkit kiszerveztek már, a megmaradt arcokból meg mind eleget láttunk tavaly ahhoz, hogy rettegjünk: instant gólveszély az is, ha pályán vannak és az is, ha nincsenek (hisz akkor riasztó vészmegoldások maradnak csupán). Szóval igencsak sérülékenynek tűnik ez az ökoszisztéma, amit a West Hamnél gyengébb csapatok is képesek megingatni. Amíg pedig a tavalyról megörökölt négyesre vagyunk utalva, addig nem tökölhet sokat Kanté az akklimatizálódással.

Már csak azért sem, mert Bilic többek közt olyan játékosokat újított be, mint Feguli vagy Ayew – márpedig egyikük sem az a karakter, akinek a játéka ízlik ólomléptű védőinknek. A ghánai ráadásul tavaly kulcsszereplője volt annak a Swansea-nak, amelyik pontot csent a Bridge-ről.

Hogy ez előny-e nekünk vagy hátrány, most még nem látszik, de a West Ham velünk ellentétben már tétmeccseken is kipróbálhatta magát. Slaven Bilic csapata 4:2-es összesítéssel búcsúztatta a szlovén Domzale együttesét, így már csak egy párharcra van az Európa Liga csoportkörétől (amit az ellen az Astra ellen vív, akik tavaly kiejtették őket). Élesítésben tehát picit előttünk járnak, viszont ez kétfrontos csata, még ha szoftos is. Csütörtök este Romániában van jelenésük, s ha nem akarnak feltett kézzel elhasalni, akkor muszáj koncentrálni oda is.

Conte viszonylag magabiztosan nyilatkozta, hogy készen áll. Persze ezt ilyenkor mindenki ellövi (na jó, kivéve van Gaalt), de ez egyrészt elvárt ilyenkor, másrészt a PL világának keménysége akkor mutatkozik meg igazán, amikor már szügyig benne van az ember. Bízzunk azért benne, hogy van mögötte tartalom is és az olasz valóban tudja, mit szeretne, kikkel és hogyan.

Legutóbbi, esélylatolgatós posztunkban gyakorlatilag mind próbáltuk nyomatékosítani a türelem és a hit fontosságát (vagyis hogy nem fog rögtön kialakulni egy jól működő struktúra), de mind tudjuk, mennyit számít a jó rajt. Ha elkapjuk, önbizalmat, erőt, lendületet ad; ha elszúrjuk, jöhet a tavalyról jól ismert spirál (kapkodás, elkedvetlenedés, húsmarás). Szóval nyerjük csak meg ezt a derbit, hadd adjon lökést a csapatnak, a stábnak és a szurkolóknak egyaránt! Az új szezonban is Blue Is The Colour!