Menjen? Maradjon? És ha végül befut? És ha nem?
Sarri ittlétének és megtartásának kérdése már a Liverpool elleni rangadó előtt is totálisan megosztotta a szurkolókat, és aligha ez a mérkőzés lesz az, ami elcsendesíti a benne (az eddigiek alapján aligha jogtalanul) kétkedőket.
A cigis megpróbálta megtalálni az egyensúlyt az újabban beépített fiatalok és a City ellen már látott defenzív, a pozíciós játéktól jobbára elzárkózó futball között. Ennek az eredménye egy Kantét hasonlóan elől, a középre tolt Hazard mögött tartó, kontrákra berendezkedő meccsképet eredményezett, azonban most labdaszerzés esetén a széleket is igénybe véve próbálta a Chelsea megbontani a Pool védelmét.
Önmagában ez nem lett volna halva született ötlet, sőt, akár ki is aknázhatta volna a csapat azt, ami a labdabirtoklást felvállaló ellenfelei ellen az erőssége lehet. Azonban sajnos a Chelsea gyengepontjai is erősen a felszínre törtek ezzel együtt, ami viszont halálosnak bizonyult a liga közel legjobb középpályás presszingjét felvonultató Pool ellen.
Ha valami a Chelsea-nek jelenleg kimondottan pocsékul megy, az átrendeződés támadásból védekezésbe, illetve védekezésből támadásba (röviden transition). Labda nélküli játék esetén Sarri igyekezett volna a Pool megindulásait kompenzálni egy középen szorosan összetartó 4-5-1-es felállással, azonban a kontrák esetén feltolt Kanté visszazárni már csak igen lassan tudott, jelentős területet hagyva maga mögött. Ezzel a Pool pillanatok alatt játszotta át a létszámhátrányba kerülő, préselést vagy rohamokat alapesetben is csak nehezen viselő tengelyt. Erre még rájött az is, hogy bár Loftus-Cheek egy droppoló középpályán nagyon hasznossá képes válni, ha megkapja a maga területét, de presszing ellen nagyon könnyen meg tud ingani (a vörösök middle pressze pedig őt és Jorginhot is igencsak megdolgozta).
Habár az xG elég kegyes képet mutat (1.5 – 1.2 Kloppék javára), a viszonylag vállalható (bár Hazard-ra a kelleténél több terhet rakó) első félidő után összeomlott a csapat. A Chelsea védelmi harmadában hihetetlen területet kapó Henderson, Mané és Szalah simán összehozták azokat a helyzetek, amiket addig elhibáztak vagy kapufára csűrtek.
Sarri erre reagálva betolta Higuaint, aki bár messze van fénykorától, de ezen a mérkőzésen alighanem esszenciális helye lett volna a kezdőben. A nápolyi karrierjétől egészen ellentétesen itt most inkább ő volt az, aki megadta azt a kisegítést a belgának, amit még a Napoliban alá tett Insigne. Hazard-nak – aki gyakran egyedül kényszerült szembenézni a van Dijk által vezetett védelemmel érdemi kisegítés nélkül, és aki az 58. percig mindössze egyetlen lövésig jutott – 1 perc alatt két óriási helyzete is akadt a kapu közvetlen közeléből, azonban ezeket a remek ütemben kapott átadások és szabad terület ellenére sem tudta gólra váltani.
Több értelmezhető kísérlet nem akadt a részünkről, a Liverpool a rövidzárlatai ellenére uralta a mérkőzést, ezzel pedig a szezon vége előtt 4 meccsel rendkívül nehéz helyzetbe került a Chelsea. Habár Sarri próbált variálni, és megtalálni az egyensúlyt egy Liverpool-szinten komplex csapat ellen, ez a legkevésbé sem sikerült, a meccs közbeni változtatási pedig csak rövidebb távon működtek.
Távolról sem először fordul elő, hogy ennyire meg vagyunk lőve egy bizonyos futballt hatékonyan játszó csapat ellen, és emiatt érthetően éleződnek a tanácstalannak tűnő cigis kirúgását sürgető hangok. Én magam azonban személy szerint a maradás mellett állok (még legalább egy szezon erejéig, ha tovább nem is), ennek pedig több oka is van.
A legkevésbé sem szeretném kijelenteni, hogy az idő mindent megold. Hogy Sarri majd beválik, és képes lesz annyira kivetkőzni a maga kontraproduktív módszereit, hogy abból sikeres időszak következzen. Azonban a dolog kontextusát nézve két dolgot szerintem muszáj szem előtt tartani: az egyik, hogy mennyivel voltak jelentősen előrébb a Premier League egyre növekvő intenzitását diktáló, mostani conterder-csapatok edzői az első évük után, adott esetben Klopp vagy Pochettino (hogy a mi lehetőségeink terepén maradjunk elvárásban). Bárhogy nézem, mindketten megfutották a maguk szenvedős körét, amiből akkor és ott nem igazán látszott, hogy mi épülhet mindebből éves távlatokban.
Jürgen bravúros leégéseire az első teljes szezonjából máig emlékezni lehet. Hasonlóan rázósra sikeredett, hasonlóan gyenge sorozatokkal, mint Sarri szárnypróbálgatásai. Egyetlen ponttal tudta véglegesíteni a 4. helyet az utolsó fordulóban (egy amúgy valamivel gyengébb mezőnyben), ráadásul volt, hogy 5 meccsen át képtelen volt nyerni a ligában, köztük ikszelve a Sunderland ellenében, égve a Swansea meg Hull ellen. Nem elhanyagolható, hogy Puel Sotonja osztotta ki őket a ligakupa-elődöntőben oda-vissza, mindezt egy olyan évben, amikor nem volt mellé nemzetközi terhelés semmilyen formában.
Pochettino még ennél is hígabb első évet tolt, javarészt a 6. helyen trónolva vegetáltak a ligában, az EL-ben meg a csoporton túli első fordulóban kiejtette őket a Fiorentina. A ligakupában ugyan döntőig jutottak, viszont ott Mourinho-féle Chelsea védelmét képtelen voltak hasonlóan effektíven áttörni, mint azelőtt két hónappal a bajnokságban.
Ebből személy szerint nem azt akarom kihozni, hogy Sarrival is hasonlóan nagyot szakítunk, de az első idényes csírázásban viszonylag kevés látszott abból mindkét csapatnál, hogy mire juthatnak (ha eddig nem is kupában, de a modern futball intenzitásának totális elsajátításában abszolút, szinte minden terepen), és mindkét helyen végbement egy majdnem komplett keretcsere (sőt, a Poolnál végbe is ment, több nyáron át, nem kevés léért), hogy a maguk sarriballját elő tudják adni az addig pl-serleg szempontjából eléggé margón lévő mesterek. Nem mellesleg ugyanezt a keretcserét Pep is végrehajtotta, gyakorlatilag két nyár alatt, hogy a maga játékához képzett játékosokat találjon.
A másik dolog, amit érdemesnek tartok arra, hogy vessünk rá egy pillantást, az az, hogy a tavalyi évben kinevezett prospectek, edzői ígéretek hol tartanak, és mennyivel vannak adott esetben előrébb, mert ez eddig nagyon egy sorszopásnak tűnik mindenki szempontjából, és személy szerint nem hiszem, hogy ez azért lenne, mert Lopeteguin át Kovactól Favrén keresztül Tuchelig mindenki kókler. Bár egységes ok nyilván nincs arra, hogy miért szerepelnek ilyen szinten gyengén a szakma krémjébe törő trénerek, komoly problémaként léphet fel, hogy szimplán nincs idejük arra, hogy kihibázzák magukat.
Ha az említett két példánál maradunk, akkor Poch minden nyomás nélkül megtehette, hogy hozzon egy minősíthetetlen idényt, ahogy Klopp is megkapta a maga idejét arra, hogy a közeghez igazodva a gégenjétől, és az első, szétfutott Spurs elleni 0-0-os rangadójától eljusson a jóval pragmatikusabb, energiatakarékosabb és stabilitását tekintve csapatszinten a világ egyik legjobb védelmét felvonultató teamjéig.
Nem tudom, Sarri milyen nyomásra és mennyit fog tanulni, de valamilyen szinten nála is meglehet érteni, hogy miért nem fogja az első égésekben és bukásokban gazdag évet simábban venni, mint azon társai, akik aktívan a liga intenzitását szabják jelenleg.
Alapvetően zűrös pont a leigazolandó játékosok kiválasztása, amit hiába próbálunk Sarrira tolni, neki szemmel láthatóan ez nem fog menni. Sarri sosem volt abban a helyzetben, hogy a kedvencei közül kedvére válogathasson szabadon, mert biztosítva van egy cirka 200m-es kassza. Aurelio De Laurentiis alatt sosem kapott volna 60 milliót egyetlen játékosra csak azért, hogy rálicitáljon Pepre, sem rekordösszeget egy lábbal jó kapusért. Talán egy Hysajt, ha kapott maga mellé a kezdőbe, persze őt is csak potom összegért, ami az Aurelio-féle vezetésbe belefért, de alapvetően rá volt kényszerítve arra, hogy olcsón dolgozzon kevésbé befutott játékosokkal az olasz középmezőnyből vagy alsóházból. És neki még az, hogy 5-10m-ekért igazolhatott egyáltalán pár játékost, már olyan luxus volt, amivel előtte sosem találkozott.
Nálunk nyilván más a helyzet, olyan, amelyben sosem volt része edzői karrierje során. Már az antréja is abból állt, hogy a kedvencével repülte át a csatornát, majdnem kétszer annyiért, mint amit a Napolinál egy játékosra elkölthetett 3 idény alatt. Utána meg (lévén nálunk nincs olyan személy, aki a maga metódusaival, módszereivel megtalálja azt a klasztert egy fasza dof-ként, amivel a sarriballba és a ligába is illő játékosokat lehet szelektálni) abból állt a csapatépítése, hogy kérték tőle a neveket a kalapba, ő meg kiadta. Régről ismert arcokat többnyire, akikkel vagy dolgozott, vagy az olasz ligában figyelte őket. Itt azonban kijött az általam már többször elővett hiba, mely szerint Sarri szimplán képtelen a liga kontextusába játékosokat igazolni. Tudja mit tud játszatni, tudja mit akar játszatni, de a Premier League faktorát kihagyja a számításaiból. Ezek a gyenge pontok meglátszanak Jorginhón, Kován, de a 32 éves Higuain is az a biztonsági megoldás, akit bár ismer Maurizio, de ennél többre nem támaszkodott, amikor a maga állapotában idecipelte.
Egy megbízható dof – sokadszorra kerül szóba, de – mindenképpen szükséges lesz, akár marad Sarri, akár távozni kényszerül. Ha marad, valószínűleg csak úgy lesz értelme a csapatát tovább építenie, hogy a kezéből kikerül az igazolandó nevek bedobása a közösbe. Ha volt olyan hiba, ami kijött, és amin elsőként kell változtatni szakmai szempontból, az ez. Abban az esetben, hogyha mindezt sikerül elrendezni, én még egy évet bőven várnék azzal, hogy Sarri munkája felett verdiktet hirdessünk. Minden más esetben viszont úgy gondolom, nincs értelme fellendülést várni. Ha mindent megint ráépítünk Sarri kéréseire, azért, ha pedig menesztik, azért.
