Kezünkben a gyeplő

Célegyeneséhez érkezett a PL-idény, csapatunk a top 4-ért vív ádáz küzdelmet három ellenlábassal, egyikük otthonába látogatunk vasárnap délután.

Legutóbbi cikkünkben még arról írtunk, hogy a Liverpool elleni vereség nehéz helyzetbe hozta a Chelseat, ami a BL-kvalifikációt jelentő top 4-ért zajló versengést illeti. Két hét alatt viszont nagyot tud fordulni a világ. Ahelyett, hogy a Manchester United és az Arsenal kihasználta volna Anfiel Road-i bukásunkat, két riválisunk saját kerekeik alá vertek egy-egy nagy éket. Az Ágyúsok tovább javították a Crystal Palace remek idegenbeli és a Wolverhampton hazai mérlegét, az Álmok Színházában pedig az derült ki, nem is biztos, hogy az „igazgatóval” (alias José Mourinhóval) volt a baj, hanem a „színészekkel”.

Solskjaer és Emery csapatának hála annak ellenére került saját kezünkbe a sorsunk, hogy közben meg kellett élnünk a szezon egyik legfrusztrálóbb második félidejét a Burnley ellen (2-2). Nincs más dolgunk, mint megnyerni a hátralevő bajnokikat, nem mi vagyunk azok, akiknek a többi eredményt kell ujjainkat keresztbe téve figyelni. Maga a Chelsea lehet saját sorsának kovácsa!

Az első feladat a három közül lesz azonban az egyik legnehezebb, hiszen éppen a Manchester United otthonába látogatunk. Az elmúlt néhány meccseken a Vörös Ördögöket csúnyán helyre tette Európa két nagy virtuóza, a városi rivális City és a Barcelona, és még az Everton is tartott ellenük egy négygólos parádét a Goodison Parkban. Ráadásul a legutóbbi győzelmük során (a West Ham ellen) mutatott játéktól sem estek hasra a szurkolók. A közelmúlt alapján Mi sem lehetünk nagyon kedélyesek, de azért elmondható, hogy valamivel optimistábban várhatjuk a találkozót.

Nem eszik viszont olyan forrón a kását! A Burnley elleni bajnoki újra bebizonyította, hogy ebben a szezonban 10 tagú védelemmel nem tudunk mit kezdeni. Hatalmas labdabirtoklási fölényünk megesik, hogy puszta formalitás, az ellenfél esélyeit nem tudjuk ezzel csökkenteni, sőt! Íme néhány példa a szezon második feléből:

Labdabirtoklási arány (%) Kapura lövések Végeredmény
Chelsea – Burnley 76-24 22-6 2-2
Everton – Chelsea 33-67 15-16 2-0
Chelsea – Wolverhampton 76-24 22-2 1-1

 

Ne lepődjünk meg, ha Solskjaer is mélyebb védekezéssel áll majd ki. Egyszer ez már ugyanis bejött neki Sarri ellen, még az FA Kupában. Igaz, abban a téli periódusban, ha akart se tudott volna kikapni, Mi pedig az idény legrosszabb részének közepében voltunk. Azon a meccsen is hasonló statisztikabeli különbségek voltak a csapatok között, mégis 2-0-ra nyertek Herrera és Pogba góljaival – labdabirtoklás (%): 67-33; kapura lövések: 11-7.

A legutóbbi összecsapás mellett az Old Traffordon nyújtott eredmények is óvatosságra inthetnek. Az illusztris stadion gyepén utoljára 2013-ban tudtunk nyerni az azóta már az ellenfelet képviselő Juan Mata góljával. Antonio Contéval két vereség, Mourinho második korszakában két döntetlen jött össze, Guus Hiddink visszatérésekor pedig egy. Annak az egy nyertes meccsnek – melyet Rafa Benitez vezényelt le a Chelsea részéről – sem volt már igazi tétje, ha pedig ezzel ellenkező meccset kell keresni, akkor 2010-ig kell visszamennünk. Ekkor tudtunk utoljára három ponttal távozni Manchesterből, mikor igazán kellett. Az a győzelem a Carlo Ancellottival megszerzett bajnoki címet biztosította be gyakorlatilag, Joe Cole és Didier Drogba talált be – régi szép idők…

Eljött az idő arra, hogy megszakadjon ez a rossz széria! Hiszen miközben a cikk készült az Arsenal 3-0-ás vereséget szenvedett a Leicester City otthonában! Ez azt jelenti, hogy ha nyerünk vasárnap, egy forduló alatt két riválistól is megléphetünk legalább három ponttal!

Itt a nagy lehetőség! Ha nem most használjuk ki, akkor mikor?

Kezdés magyar idő szerint 17 óra 30 perckor, a Digi Sport 1 közvetítésében.

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com