A jó januári hajrának köszönhetően megúsztuk a plusz kört februárban, a nyolcaddöntőben viszont már minket is szólít a kötelesség. Irány Párizs, a címvédő otthona és remélhetőleg egy újabb csodás utazás kezdete. Kedvcsináló alább.
A sorozat 2021-es megnyerése óta két…
Ma este az Aston Villa otthonában lépünk pályára. A mérkőzés a bajnokság szempontjából kritikus, hiszen egy nehéz időszak közepén kellene pontokat gyűjtenünk és bár Liam Rosenior érkezése új reményt adott, a mézeshetek hivatalosan is véget értek. Az első bajnoki…
Ma az FA-kupa 3. fordulójában a Chelsea a Championship 19. helyén álló Charlton Athletic otthonába látogat. Ez a találkozó nem csupán egy kötelező kör a londoni kékek számára, hanem egy teljesen új fejezet kezdete is. Enzo Maresca menesztése után…
Ma este kerül sor a 2025-ös naptári év utolsó mérkőzésére, melyet hazai pályán a Bournemouth ellen fogunk játszani. Korábban azt gondolhattuk, hogy egy könnyedebb lezáró bajnoki lesz a mai így évvégén, de a decemberi eredményeinket elnézve ez abszolút nem…
Rivalizálás évtizedeken át
Kevés olyan európai párosítás létezik, amelyet még ma is ugyanazzal a feszültséggel, ugyanazzal a várakozással fogadnak a szurkolók, mint a Chelsea–Barcelona párharcot. Több mint húsz éve, hogy a két csapat először egymásra talált a Bajnokok Ligájában,…
"Akkor kezdődjön a játék!" - ez a klasszikus filmidézet illik talán a legjobban az előttünk álló bő egy hónap, jelen esetben a naptári év végét jelentő időszakra. Nyolc bajnoki, két Bajnokok Ligája és egy Ligakupa mérkőzés vár ránk. Sűrű…
A legrangosabb európai kupasorozat negyedik fordulójában Azerbajdzsánban, a Qarabag vendégeként lépünk pályára. A tabellán jelenleg mindkét csapat 6-6 ponttal áll a középmezőnyben három mérkőzést követően. Az erőviszonyok azonban felénk billentik a mérleg nyelvét és ha nagyon messze is kellett…
Három hét alatt hét tétmeccsünk lesz. Folytatódnak a bajnoki, Ligakupa és BL-főtáblás harcok, amelyeken újabb hibázás nem fér bele, hogy szezonbeli célkitűzéseinket elérjük.
A meccsek sorát már ma délután 13:30-kor kezdjük, a Nottingham Forest elleni idegenbeli bajnokival. A tavalyi…
Kedd este a harmadosztályú Lincoln City vendégeként kezdjük meg idei Ligakupa szereplésünket. Sajnos két olyan vereség van a hátunk mögött, amik miatt ez nem egy amolyan "edzőmeccs" lesz számunkra, hanem bizony erőt és lendületet kell vennünk ebből a találkozóból…
Biztatóan kezdődött el a Potter-éra Dél-Londonban, ugyanis négy meccs után veretlen új vezetőedzőjével a Chelsea: hátra dőlhetünk-e elismerve azt, hogy Graham Potter és a keret egymásra talált, vagy meg kell még párszor „vizsgáztatni” ezt az együttműködést? Beharangozzuk az AC…