Szentpétervárott zárul a Chelsea számára az idei BL-csoportkör. A tavaszi szereplést már nem veszélyezteti semmi, ám annak kimenetelét akár befolyásolhatja a Zenitnél tett látogatásunk...
Jön a bajnokság 11. fordulója, amely során a liga „munkásosztályát”, a Burnleyt látjuk vendégül.
Következő mérkőzésünk a Ligakupában lesz, ahol már a negyeddöntőbe jutás a tét és a Southampton látogat el a Stamford Bridge-re.
A szezon első veresége után rögtön jön az első komolyabb BL-rangadó. Torinóban kell a Chelsea-nek kiszörölüni a hétvégén ejtett csorbát.
Véget ért az előszezon, nincs több ideje a csapatoknak a felkészülésen dolgozni. Innentől a tettek mezejére lép mindenki, ugyanis az előttünk álló hétvégén kezdődik a Premier League 2021/22-es szezonja. A Chelsea a nyitófordulóban a Crystal Palace-t fogadja.
Habár a Madridban lőtt gól és az ott mutatott játék képe is bizalomra adhat okot a visszavágóra, az ellenfél kiléte és a BL ezen szakasza miatt érdemes olyan lelkülettel nekilátni a szerdai meccsnek, mintha meg sem történt volna az…
Kupahetet tart most a csapat. Szerdán bejutott a Chelsea a legjobb 8 közé a Bajnokok Ligájában és viszonylag könnyebb ágra került a folytatást illetően, vasárnap délután pedig az FA Kupában az elődöntős részvételt harcolhatják ki a londoni kékek. Az…
Low-budget-Klopp vagy egy tűéles elme – mit adhat nekünk a Chelsea történetének legelső német edzője?
Szeretett csapatunk a Lampard-éra eddigi legsötétebb időszakán megy keresztül jelenleg. A bajnokságban 4 pontot sikerült bezsebelnünk a legutóbbi 6 meccsünkön, amelyek során kikaptunk többek között attól az Arsenaltól is, akik azelőtt bajnoki meccset utoljára november 1-jén tudtak nyerni. Ezt…
Rögtön egy rangadót játszunk 2021 első mérkőzésén. Pep Guardiola Manchester City-je látogat a Stamford Bridge-re, első hallásra nem túl szerencsés – főleg nem mostanság – de előnyt is kovácsolhatunk a jelenlegi körülményekből.