Egy újabb liverpooli vereség, és ami mögötte van.
Vasárnap kiemelt fontosságú mérkőzést játszottunk az Anfield Roadon, az idei Premier League egyik esélyese, a Liverpool otthonában. A Mersey partján az elmúlt évek zömében mindig az lett a találkozók vége, mint Artúr király és a Fekete Lovag csatájának vége a Gyalog Galopp című filmben: kiegyeztünk egy döntetlenben. Persze ezekben az esetekben megmaradt minden végtagja a Fekete Lovagnak.
Idén azonban a zseniális Monty Python film forgatókönyve szerint történt, melyben a Chelsea alakítja a Fekete Lovagot. Vereségünk egyértelmű, de a legtöbben fognak tudni ezzel együtt élni – ellentétben azzal, mikor januárban összesen 10 gólt kaptunk Bournemouth-i és Manchesteri látogatásaink alatt zéró szerzett találat ellenében.Ez az álláspont, amit maga Maurizio Sarri is képvisel, helytálló hiszen a szégyenteljes zakókat követően tényleg kijelenthető, hogy a csapat valamennyire összekapta magát. Bizonyítja ezt a Spurs felett aratott bajnoki győzelmünk hazai pályán, illetve a Ligakupa-döntő, ami során ugyanaz a Manchester City nem tudott ellenünk betalálni 120 perc alatt, amely két héttel előtte mért ránk HAThatós csapást.
E két meccshez hasonlóan ismét úgy állította fel sorait Sarri, hogy a nekünk eső ellenfelek mögötti területekben rejlő lehetőségeket ki tudjuk használni. Az elképzeléshez elkerülhetetlen magabiztos és stabil védelem pedig meg is valósult. Hiába próbált falhoz szegezni minket Klopp csapata, a kétségbe esett tisztázások helyett a kellemetlen nyomás ellenére is próbáltuk kis passzokkal kihozni a bogyót, ez pedig javarészt sikerült is a két belső védőnek, David Luiznak és Rüdigernek, illetve az eddigiekhez képes elfogadhatóbb teljesítményt nyújtó Jorginhónak. A széleken Azpilicueta tartotta Manét, másik wing-back-ünk, Emerson mellett azonban Salah többször el tudott szaladni.
A helyzetek száma azonban egy félidő végeztével közel megegyezett, hiába volt sokkal többet a labda a Liverpoolnál. A helyzeteink minősége azonban már más perspektívába helyezte lehetőségeinket. Hudson-Odoi a top 6 ellen még talán súlytalan, Sarri pedig ismét megvívta szélmalomharcát, ami arról szólt hogy bebizonyítsa, Eden Hazard megállja helyét centerként. Remélhetőleg az ex-bankár olasz felhagy ezzel a próbálkozással, belga csillagunk ugyanis csak akkor nem pattant volna le Van Dijk és Matip kettőséről, ha a két belső védő egyike úgy csúszott el volna egy ártatlan pillanatban, mint Steven Gerrard öt éve.
Sarri talán be is látta, hogy Hazardnak a szélen a helye, de mire ez leeshetett neki, késő volt már minden. Három perc alatt két gólt kaptunk a második félidő elején. Előbb Mané használta ki a védelem első kisebb figyelmetlenségét, ami azért minden csapattal előfordulhat és valószínűleg semelyik másik csapat se kerülte volna el Salah bődületes találatát sem. Két olyan gól, melyek nem taktikai felülkerekedésből születtek, mégis taktikai vereséget szenvedtünk.
A kis idő alatt kialakuló nagy hátrány után érkezett ugyanis Higuain, Hudson-Odoi helyett. Hazard visszakerült helyére, s láss csodát érdemiekben is tudta veszélyeztetni Alisson portáját. Fortuna azonban nem az ő kezét fogta ezen a vasárnap délutánon. Legszebb perceinkben pedig tényleg megvolt a lehetőség, hogy a két gól után eufórikus állapotba kerülő Vörösök szarvából letörjünk egy kisebb darabot. Ehelyett azonban eldőlt minden egy szempillantás alatt.
Klopp bajnoki ellenlábasa, Pep Guardiola fogalmazta meg egyszer taktikai mentalitását: A Mancher Cityt irányító tréner azt mondta egyszer, ha nem vállalsz kockázatot, azzal vállalod a legnagyobb kockázatot. Ez azt jelenti, ha egy csapat 90 percnyi védekezésbe rendezkedik be és ennek ellenére is ők kapják az első gólt (akár a másodikat is), onnan ugrik minden. Egy defenzív szándékú csapat előre láthatólag kevésbé lesz otthonos első szándékú játékban, megnövelheti a védelmi hibák esélyét, és máris kialakul egy negatív spirál. Kijelenthetjük, igaza van a katalánnak.
Önmagában ez a meccs olyan keserű pirulát nyújt nekünk, amit le lehet nyelni. Ám ha a 90 percen túlra nézünk, már más a helyzet. Van két világklasszis játékosunk Hazard és Kanté személyében, de most mind a ketten komforzónájukon kívül játszottak. Ez önmagában is óriási luxus, pláne akkor, amikor a csapatnak három másikkal kell versengenie két BL-kvalifikációt érő helyekért, ráadásul ezzel a vereséggel londoni riválisaink, az Arsenal és a Spurs előnybe is kerültek.
E tény annak tükrében még aggasztóbb, hogy a csapat rendkívül gyenge a felső házi csapatok otthonában: csak a West Ham otthonából tudtunk egy pontot elhozni. Ez nem sok jót sejtet maga után a bajnokság hátralevő részére, a hajrában pedig még megyünk a szintén top 10-es Leicester otthonába, plusz az Old Traffordra is.
