Para-Stoke

Haveromnak van (vagy volt legalábbis) az a kedvenc, de morbid vicce, hogy két öreg mammer slattyog át a zebrán látványos lassúsággal, mire a közlekedési rendőr odaszól: sétálgatunk, sétálgatunk, a temetők meg üresek?! Nos, ennek analógiájára… Valahogy úgy érzem, a Chelsea is csak sétálgat, sétálgat, várva vagy sem az elkerülhetetlen végzet beteljesülését, ami minden valószínűség szerint be is fog következni hamarost…

Ami pedig a jól megérdemelt bajnoki cím. Mert amikor ezt a poént egy rendőrhadnagy adja elő neked, az legalább akkora flash, mint az, hogy én ezt most leírom nektek a kedvenceink kapcsán. Szépen, lassan, lépésenként húzzuk magunkhoz egyre közelebb a trófeát, amikor elkezdtük a visszaszámlálást, volt 10 kör hátra, abból kettő pipa, még marad nyolc. De, hogy ellentmondást nem tűrően vennénk az akadályokat, azt nehezen lehetne ráfogni a csapatra. S, hogy némileg reflektáljak W szerzőtárs felkonfjára, hát támadgatunk, támadgatunk, dobbant már a hulla szíve, ami nem ritka így húsvét környékén, de azért a feltámadás – meg a mennybemenetel – némileg még várat magára. Jelen állás szerint inkább vánszorgunk be a célba önmagunkat lábonlőve fél lábbal, mintsem egy daliás finissel átszakítsuk a szalagot, dehát végeredményben az arany az arany, engem meg kevésbé izgat a ‘hogyan’, csak húzzuk be.

Persze mondjuk meg, a mai meccs nem volt annyira értékelhetetlen, mint az utóbbi időben pár másik. De még mindig benne volt a para, hogy annak ellenére, hogy a Stoke úgy érkezett a Bridge-re, hogy mindennemű támadási szándék nélkül, de a mérkőzés még jó kétharmadában így is döntetlenre állt a meccs, ráadásul a ritkaszimpatikus Sámli Adam megrúgta ellenünk a Stamfordon a forduló, a hónap, talán a szezon v év gólját is, szóval azért a némilegnél jobban frusztráló a dolog. A csapat végre nagyrészt tényleg úgy nézett ki, meg a játék képe is, mint a szezon elején, mikor nagyon pörgött a flex, ami a kezdő11-ből 8 embert jelent. A maradék viszont… Oscar és Fabregas korábbi önmaga árnyéka, bár ma egyik sem volt feltétlen bitang pusztulatosan fostos, de a szezoneleji önmaga az egyik kaputól a másikig rugdalná saját magát seggbe ezért a teljesítményért. Ők viszont ‘csak’ azért felelnek, hogy elöl ne legyen eredményes a henger. A harmadik kerékkötő viszont immáron zsinórban második alkalommal az a Courtois, akinek hátulról hiperstabilitást kellene sugároznia, mégis egyéni hibái révén lett izgalmasabb a Kék hívek számára mindkét találkozó. Oké, mondjuk Matics is több labdát szór el, mint a szezon első felében megszokhattuk tőle, de Ázár és Willian mellett még így is ő volt az egyik legjobbunk ma.

Igen, a Chelsea végre újra azt játszotta, amiben jó – nevezzük ezt mondjuk úgy, ahogyan többen is írtátok meccs közben – megfelelő szellemiséggel. Komoly presszinggel, támadva, néha túlkombinálva, de többnyire lövéssel zárva. Remy a nagy lehetőség küszöbén egy kicsit tompa volt az elején, négy lövéséből egy sem sikerült igazán jól, közben Ázár nagyon, Oscar meg picit tévesztett kaput. A Stoke is partner volt ebben, 11 emberrel szállta meg a saját térfelét, és bunkizott, ahogy nem szégyellt, ráadásul Mossnak tegyük le a kreditet, 2 komolyabb hibát leszámítva nem engedte a vendégek parasztságait, pedig volt belőle bőven. Ami aztán nem ment akcióból vagy szögletből, jött végül a kikényszerített hibából: egy jogos tizenegyesből. Hogy ennek viszont csak 5 percig örülhettünk, arról kb 60 méter, Moss hibája és TC kellett. A spori nem fújta meg Ázár felhentelését, s mivel addig a játék kizárólag a Stoke térfelén folyt, az egyetlen játékosunk pedig Thibaut volt, aki a saját térfelünkön ácsingózott, annyira bátor volt, hogy úgy jó 20 méterre kint állt a kapujából. Sámlinak sem kellett több, rátette. Nem akarom elvenni tőle az érdemet, de még a mi legjobbjaink és kb 10-ből 2x találnák el így a kaput akció közben, neki most mégis összejött, a hazafutó TC meg már csak kapkodhatott a levegőbe Adam hálóba hulló halálcsapása után. (Cech meg közben a padon vigyorgott gondolom)

Közben holnap lett, mert vártam egy kicsit a felajánlott vendégposztra, ami nem érkezett meg eddig. Ha befut, ígérem meglesz a helye, de így lehetnek átfedések majd. Felcsaptam egy üveg Hefetrüb kupakját, skol társak, cheers, mohok, zum wohl meg prosit, salute, zivjeli és természetesen nazdarovje. Ja, meg persze robituszin.

Kezdjük hát feleim. Vagy folytassuk. Vagy. A bajnoki címért harcoló jónépek közül a City eredménye még mindig nincs meg, így még kicsit csonka kijelentés lesz az, hogy a Poolról már legutóbb is mondtam, de most már végleg kiszálltak a négybejutásért folytatott reménytelen küzdelemből, miután az Arsenal úgy ledorongolta őket, hogy még azóta is szédülnek nyilván. Ez meg ugye jelenti egyben azt is, hogy az ágyúsok nyertek, és tovább húzzák az erős tavaszi menetelést, ami nem jellemző rájuk, méghozzá olyannyira, hogy ha a City nem tud győzni a CP otthonában, akkor a második helyen várják a számukra 32. fordulót. A Manu sem tud leállni a nyeréssel, pedig picit bíztam benne, hogy a némileg mumus Villa talán megtréfálhatja őket, de nem, így is maradtak a nyolcpontos hibahatáron. Aztán hátha kedvüket szegi az, hogy nyerünk mi is.. ma még egyébként annyi történet kerekedett, hogy a Burnley sem kíván kiesni, ezért megfogták otthon a Spurs tökeit, majd egy férfias rántással otthon tartottak belőle egyet. Ezzel nagyjából körvonalazódik az is, hogy az EL helyért a Pool pajtija a Tottenham és az Evertontól kiszopó Soton leszen.

A Stoke legyőzése viszont ismét növelte a kötelezők melletti strigulák számát eggyel, alakulóan pofás játék mellett. Ha egy kicsit még tudnánk állítani az eredményességen is, az meg már maga lenne a faszipántos jóság. A kupi remélhetőleg kilőtte magát a fordulóban, mert talán a forduló meglepetését hozva egy Arsenal-Pool inverzet produkáltak a WBA otthonában, hogy a szürrealitást növeljük, a végső döfést a 90+5.-ben JB vitte be… persze ha a 2015-ös sormintát követik, akkor most ismét 5 vereség következik, hogy majd az utolsó előtti fordulóban ismét győzhessenek a Newcastle ellen. Addigra már tudni fogjuk, hogy a harcos Dyche-gárda vajon képes lesz-e újabb meglepetéseredményre az Arsenal ellen – míg az újabb három pontunkkal a hónunk alatt röhöghetjük magunkat halálra, ahogy Manchester két csapata egymást rúgja agyon, hogy valamelyikük közelebb maradhasson hozzánk. A legszebb persze ismét egy fasza kis X lenne, de hát nem erre fecsérlem a három kívánság egyikét, az megmarad annak, hogy legyünk bajnokok.

Gondolatfelhőkben visszakalandozva a meccsre: mondjuk José azt mondta a meccs előtti sajtóetetésen, hogy különböző taktikai elemeket gyakoroltak, ami a Stoke ellen hatásos lehet – úgy megkérdezném, vajon mik voltak azok, mert őszintén – ha a Stoke kisárgázása nem az volt, akkor nem vágom, mi lehetett, mert látványosan tanácstalanok voltunk helyenként. Míg a szögleteinket főleg Will révén Begovics kezébe lődöztük, a lapospasszos játék helyett meg, amivel meg lehetett volna kókuszdiózni a marha-banga istók védőket, megpróbáltuk beívelni vagy csippentgetni a labdát a kapu előterébe, nanáhogy eredménytelenül.

Már az elején Remy helyzete is kijátszott fasza kis földközeli játék eredménye volt, mire a Digi odaért, már akár vezethettünk volna is, ha a védőn lehetetlenül megpattanó Remy lövést valami hasonlóan lehetetlenül ki nem szedi Begovics, vagy akár amit Oscar végül mellébalozott, szintén patent kis játék eredménye volt. Már a büntetőnél is vártam, hogy Will becsippenti a labdát középre hülyemód – még jó, hogy nem tette. Így a 217. bénán belőtt Willian-szöglet helyett jött a Hazard gól, nekünk meg az örömködés, amit aztán a már említett Adam ágyú lőtt szarrá pár perc múltán. Ha a két bongyorhajú nem akarja jóvá tenni minden korábbi töketlenkedését, akkor nem tudom, ki vágta volna a győztest, de ezt fölösleges találgatni, mert Will nagggyon precízen fogta le Bego rossz kigurítását, Ázár megcsinálta, Remy meg bepöcizte – előtte ez sem neki, sem másnak, meg utána sem ment, szóval paskoljuk meg érte a buksiját. Quad lehetett volna az, aki megöli a játékot, de szegény kolumbiait már valószínűleg az is szánja, aki utálja – megérdemelné már azt a gólt, amit úgy néz ki a szezonban már nem biztos, hogy meglő.

Remy akármennyire is nem volt képes beverni a nyilvánvalókat, sőt, hát igazából eltalálni sem igazán jól egyiket sem, pedig volt előtte ziccer, tényleg tegyük le a kreditet, amit kellett, azt belőtte a legutóbb és most is, amivel kiérdemelte a nevetségesen közhelyes ‘bizalomra adhat okot’ jelzőt. Csak ne hasonlítana annyira Willianre..

Ezzel a góllal, meg a másik nemrégi nyerővel pedig Kloák Remy 5 gólos, 459 perc alatt, ami pedig 91,8 percenként 1 találatot jelent, ezzel pedig jelenleg PL legjobb a szezonban. Ha ezt a meccsgyőztes találatot meg tudja tartani még vagy 5 meccsen keresztül, asszem kimegyek, és a zidióta rúzsaszín abrosz inge ellenére lesmárolom.

Rohadtul várom már a PL trónjára visszaülést. Várom már José indokolatlanul vigyorgó pofáját, Terry 10 évet fiatalodó, kislányosan kisimuló, tomboló arcvonásait, amint kézenfogva a mezőn lóbálják a kék-fehér konfettizuhatagban a rohoadtul vágyott trófeát, amit utoljára egy felvont szemöldökű olasz regnálása alatt láttunk errefelé. Megérdemelnénk már. Vágyom már a fellegekben járást. Addig is itt egy kiváló zene kiváló feldolgozása, jó sétát a Holdon.

https://www.youtube.com/watch?v=jFJQjUMPwyY