Nekem jutott az a megtiszteltettetés, hogy felvezethessem ezt a ragyogónak ígérkező meccset. A kupi kertészei, de legalábbis földművesei (aka parasztok) közé delegált mérkőzés csudamókának ígérkezik, aki meglátja. Ha nem a szezon vége lenne, a beharang abból állna, hogy: ne nézd meg. Inkább ülj ki horgászni, azzal is el lehet b*szni simán két órát unalmasan. Demivel a szezonvég merő érdekességgel tölti meg a találkozót, ezért mégis maradnék annál: ne legyünk szégyellősek, merjünk leülni a meccs elé!
Biztosan lesz annyira jó, mint mezítelenül keresztül futni a csalánoson összekötött bokával. A QPR a liga legszánalmasabb csapata, az is rohadjon meg az egész családjával együtt, aki képes ezeknek szurkolni. Azokról beszélek, akik a végre mindenhonnan kiutált Joey Barton néven futó futball-antikrisztust ismét a világra szabadították. De a keret tagja a remek SWP, az okos futballista mintapéldánya, Rio, a bátyja a még futballideálabb Antonnak, aki miatt biztosan Terry neve lesz, amelyik a legtöbbször elhangzik mindkét szurkolói szektorból. Innen mentettük ki Remyt, most gondoljatok bele. Az egyetlen dolog, ami miatt valóban érdekes lehet a meccs, hogy megnézhetjük élőben a jelenleg futó nr1 második számú kapusunkat – meg ha minden jól megy, ki is tömhetjük a vérbe. A lényeg igazából, hogy a Chelseanek ebből a mérkőzésből is a három pont kell inkább, mint a szép játék, mert utóbbira úgysincs esély a fafiúk ellen. Ó igen, és lehet megint kénytelenek leszünk végignézni, hogy milyen a csapat Costa, Fabregas és Matics nélkül.
Mivel minden egyéb szó fölösleges, valamit meg csak kéne csinálni, segítségül hívtam a WhoScored-ot.
Azért minden előzetes rémálom ellenére bízom benne lesz vagy 1-6 a vége, amivel faszául hasítunk tovább az élen, a kupi championshipbe zuhanásához pedig beverjük a következő szegét a PL-ben maradás koporsójába, és közben elkezdjük szépen ásni nekik a gödröt is. Közben a Burnleybe belebotlik az Arsenal is, a manchesteriek meg eljárják egymás felett az örömtáncot egy 1-1-es döntetlen alatt, a csapat pedig elkezdi gyakorolni a tükör előtt a trófealengetést.
527 Comments
by lazarusBwanderbaum
Off: Getafe-Villarreal meccsen Musacchio elég randán járt
http://www.dailymail.co.uk/sport/football/article-3035766/Getafe-1-1-Villarreal-Mateo-Musacchio-suffers-horrific-ankle-break-Yellow-Submarine-sink-La-Liga-table.html#v-4168439206001
by Didier90
Azért ezt a cityt nehéz lesz ffp kihágás nélkül befoltozni… nagyon szétestek
by mohacsia
Elvi síkon igazad van, de sajnos nem hiszem, hogy nagyobb problémájuk lenne belőle. Bár meglehetősen idősödik a csapatuk és elég csúnyán néz ki, hogy mindenki lassan 29 vagy afölött van, de azért még van idejük.
Az FFP meg kijátszható, csak szponzornak kell hívni a sógort. Lásd például az Etihad névhasználata.
by Didier90
És az edzőkérdés is elég necces manchester kék felében… ugyanis Simeone hosszabított, Guardiola meg nem elég tökös, hogy ott hagyja a Bayernt. Csak a tutiba mer beülni. Max ha a real kibassza Ancát akkor még lehet ok az aggodalomra de ezeken kívül igazi klasszis edzőt nem nagyon fognak tudni keríteni.
by lazarusBwanderbaum
A héten Sabella-t hozták szóba velük, fene tudja hogy ő hogy válna be.
by Cech01
Akiket szóba hozták velük: Benítez, Conte, Rudi Garcia, Bielsa, J. Jesus, Capello
by Didier90
jól csengő nevek, de nem kell befosni sztem egyiktől se
by Cech01
Világszinten totál középszer mind, messze a Mou, Klopp, Simeone szinttől.
by mohacsia
Apropó Kloppo?
by Cech01
Klopp szerintem nem fogja otthagyni a Dortmundot, főleg ezután az idény után. Nagyjából egy klub sem tartott volna így ki az edzője mellett, mint a BVB, csak erősödött a kapcsolat a két fél között. Nyáron gondolom teljes újjáépítés fog zajlani a keretben, Klopp pedig olyan szintet képvisel csapatépítés terén, amit roppant kevesen.
by Zenzo
monddhogybenítez, monddhogybenítezlesz :))
by taybor33
És ‘arry, meg Poyet? Mekkora nevek és fel sem merülnek…felháborító! 😀
by Cech01
Majdnem 500 hsz., alakul a rekord.
by Blue One
A mai meccsel kapcsolatban a következő dolgok tetszettek:
1) A Kapitány ÖRÖMe a meccs végén
2) gólÖRÖM ( valami fantasztikus volt, jól láttam, hogy volt egy mez puszi?!?! Nocsak…ki gondolta volna, hogy ez valaha meg fog történni)
3) Iva reakció, mikor ordítottak a szurkolók
4) Iva-Hazard ÖRÖMe a meccs végén
Ezek tetszettek ma a legjobban. Ez mondjuk jól mutatja milyen meccs volt a mai. A szezon egyik legrosszabb meccsét játszottuk, de most ezzel nem foglalkozom. Jó csapat jellemzője, hogy rossz játékkal is tud nyerni.
(Jah és valaki legnagyobb megdöbbenésemre örült annak, mikor szóba hozták velünk Greent. Remélem, ezt a mait legalább látta, ha már ez előző 99 bakiját nem látta.)
by mohacsia
Hát ha az mezcsókolgatás volt az nekem a legkevésbé sem tetszene.
by Blue One
Valami olyasmi volt, de nekem nem is ez tetszett, hanem az, hogy levette a maszkját és kifutott a qpr szurkolókhoz.:D 😀 😀
by Zenzo
na jó, majd én megkérdezem: uhmmm, why?
by mohacsia
Mert minek csinál magából bohócot?
A Chelseabe igazol, amiről még anno olyanokat nyilatkozgatott, amilyeneket. Barcából először az Arsenalba ment volna, de Wengernek nem kellett. Az Arsenal elleni meccs előtt azon ment a nagy szájtépés, hogy ő mennyire szereti az ágyúsokat, meg nem tudja nem érdekelni a volt csapata. Pár hónap alatt meg eljutottunk oda, hogy mezt csókolgat?
Számomra nem túl hiteles a dolog, illetve magát teszi röhejessé, a gesztust pedig jelentéktelenné.
by Zenzo
kicsit túllihegett dolog ez szerintem. Most nem szeretheti valaki az új klubját? Ez – ahogy te is írod – egy gesztus, semmi több. Egy jele annak a szurkolók felé, hogy na igen, pöcsök, ezt itt lent értetek csináltam. Az, hogy ezt az ágyúsok nem nézik jó szemmel, megértem, de leszarom. Én is ezért júdásozom Poyetet. De legyünk őszinték: aki első szezonjában lehoz egy 5g/19a mutatót (és ezt még javíthatja), az felőlem akár engem is szájoncsókolhat 🙂 Megmondta, azért jön ide, mert PL-t akar nyerni, kb ez az egyetlen nagy trófea, ami nincs meg neki. Első szezonjában meglehet, nyilván örül – ő is, meg én is, mert nélküle is lehet, hogy összejön, de ettől még krvatevékenyen részt vállal belőle.
Nálad mi az értékmérője a gesztusnak? Hány szezon v gól, v mi kell hozzá, hogy valaki jogosan tegye? Nem gúnyból, komolyan kérdezem.
by mohacsia
Szeretheti, ezt senki sem tiltja meg, csupán neki is éreznie kellene, hogy ez azért túlzás lesz. Nyilatkozgassaon szépeket, dícsérje a klubot meg a társakat, a szurkolókat, de ne tegyen már úgy mintha ő világ életében itt akart volna kb játszani, mert hülyén néznek majd rá.
Poyet a volt klubja ellen csinálta, az kicsit súlyosabb faszparasztságra vall, ez csak simán idétlen pózerkedés, amit ő sem gondolhat komolyan. Főleg ahogy írod, azért jött ide, hogy PL-t nyerjen, azt meg lehet mezcsókolgatás nélkül is. Amúgy BL-je sincs tudtommal.
Te azzal smárolsz, akivel akarsz, ha ő a zsánered, akkor áldásom rátok!
Játékos válogatja és ilyen konkrét határt megszabni nincs értelme, de irányadónak:
– pár év (>2)
– góloknak semmi köze ehhez
– trófeáknak semmi köze ehhez
– ne legyen már a városi rivális kultikus figurája
by lazarusBwanderbaum
Szerintem csak megtörölte a száját, a videóból legalábbis ez jön le nekem. Csókolgatni a címert szokták, ő meg csak áthúzta a száján az alját.
by mohacsia
Szerintem csak félúton észbekapott. Vagy akkor már inkább arcot törölt, de azért is írtam először is feltételes módban, mert nem volt egyértelmű a mozdulatsor.
by Endy919
Pedig szerintem lesz ő még nálunk kapitány is . 🙂
by mohacsia
Hja tudom. Annak sem fogok örülni. Ramirest meg akkor már üssük lovaggá!
by Endy919
Szenté avatást is lassan megérdemelné a drágaságom .
Nem hiszitek , de én tényleg imádom a csókát. 😀
by Zenzo
sajnos én elhiszem, a miértjét nem értem igazán.
by Endy919
Nem olyan tehetséges mint Hazard , de látni rajta hogy hajt , mindig kiad magából minden , végtelenül szerény és lojális , nem sír ha padozik és imádja a csapatot.
De a barca elleni gólja utáni tánca vett le igazán engem a talpamról. Az a felszabadultság és boldogság az arcán priceless volt számomra . 🙂
by Zenzo
„Nem olyan tehetséges mint Hazard” – na itt azért röhögtem :))
„végtelenül szerény és lojális , nem sír ha padozik és imádja a csapatot.” ha végtelenül nem is, de azért ezt adom.
„mindig kiad magából mindent” – épp ez a bajom, hogy ez minden, ami benne van…
„De a barca elleni gólja utáni tánca vett le igazán engem a talpamról. Az a felszabadultság és boldogság az arcán priceless volt számomra” – ez is oké, meg azzal a góllal sokunkat levett a lábunkról. Csak ebből meddig lehet megélni?
by Endy919
Figyelj , nagyon szimpatikus figura számomra . Játéktudásban közel sincs a legjobbakhoz , de sokszor nagyon hasznos munkát végez .
Nagyon megszerettem és nagyon sajnálni fogom , ha lelép.
Kevés játékos nő a szivemhez , de azokat nagyon tudom sajnálni . Ilyen volt Didi távozása , akkor bevallom sírtam mint egy szaros kölyök , szintén megrázott Hasselbaink , Ricky , Ferreira , Duff ,Ballack , Ash , … távozása.
És ilyen számomra JT , Cech , Rami és Eden is.
by Zenzo
„de sokszor nagyon hasznos munkát végez”
ha ebben egyet tudnánk érteni, lehet én is így gondolnám. De nálam a ‘sokszor’ helyén max az ‘esetenként’ szerepel.
by Endy919
Nagyon elfogult vagy.
Mi váltotta ezt ki belőled ?
Lehet , hogy egy gyerkkori traumára lehet visszavezetni . Megprólak neked segíteni és együtt megoldjuk ezt a problémát. Jó ?
😀
by Zenzo
gyógyulni akarok, doktorúr 🙂
(de ugye érzed, hogy a mi váltotta ki ezt belőledre a válasz: a látottak 😀 )
by Endy919
Ej,ej,ej …. Na jó ,én is így érzek Giliszta iránt , szóval hanyagoljuk a gyógyulást , mert én sem akarok . 🙂
by DannyfromtheShed
„Nem olyan tehetséges mint Hazard” mivanittkeremszepen ??? 😀
by Zenzo
„ne legyen már a városi rivális kultikus figurája”
Ash?
by mohacsia
Eligazolásakor az volt az általános vélekedés, hogy nem lehet egy lapon említeni a Cech-JT-Lampard-Drogba tengellyel és ennek az egyetlen oka az Arsenalos múltja. Hasonlóan hatalmas szerepe volt a sikerekben, mint az említetteknek és mégsincs egy lapon velük.
Nem tudom, hogy ő mennyire csókolgatta a mezt és mennyire nem, de az szerintem elvárható, hogy ilyen esetben, ha annyira magáénak is érzi a klubot, hogy ezt tegye, előtte hagy elég időt, hogy a szurkolók megszokják egyáltalán a mezének a színét.
by Zenzo
Az általános igen, sőt, ha emlékszel, még az enyém is, de most rólad beszélünk 😛
Mind1, ezen nem veszünk össze, mert van abban igazság, amit írsz, de engem ez nem hat meg annyira. FAB sosem lesz ugyanúgy része a Chelseanek, mint a Cech-JT-Lamps-Drogba, és igen, pont az Arsenal és a Barca miatt (meg, mert benne már nincs 10 év). Eto’o-ról sem gondoltam, hogy menni fog, Fab esetében sem voltam biztos benne, de én jó teljesítménnyel megvehető vagyok, nálam ez igenis teljesítménykérdés, gólokkal, asszisztokkal és trófeákkal, nem (csak) azzal, hogy honnan jött, hova ment, és meddig volt itt. Sem Franky, sem Mata érdemei nem lettek kisebbek azzal, hogy honnan jöttek, vagy végül hol kötöttek ki, pedig utóbbit mindkét esetben nagyon utálom.
by Zenzo
A győzelemünneplő Chelsea-játékosokat egyébként jól meg is dobálták a rendkívüli kupi szurkerek, Ivát pölö tán egy gyújtóval dobták tarkón ezek a jóravaló fiúk…
by Blue One
Tudom, de mit várjunk tőlük? Jövőre már nem lesz ilyen probléma… 😀 😉
by nygeri
https://www.youtube.com/watch?v=pswP5vPUUYE
Aki lemaradt volna Ivanovic-ról 🙂
by taybor33
Óriási! 😀
by Endy919
Az Utd lassan bajnoki címet ünnepelnek. 😀
by Zenzo
Boborján 🙂
http://e1.365dm.com/15/04/16-9/20/manuel-pellegrini-manchester-city-united-derby-premier-league_3289883.jpg?20150412202057
by Endy919
Könyörgöm , ne rúgják ki . Nagyon fontos személy számunkra!
by myheartisblue
Niggereink ottan hogyan tolták? Wilmos, Ramisten és Cuadracadabra?
by lazarusBwanderbaum
Willian közepesen rosszul játszott 80 percet, Ramires elég gyenge volt (kb egy félidőt töltött a pályán), Cuadrado meg 10 percet kapott csak, nem nagyon lehet róla mit írni, főleg mivel minden labda Edent kereste a bal oldalon.
by mohacsia
Wili nem volt rossz.
by Zenzo
Igen, Wili talán egy csepp akarat volt a kilátástalanság határán, amit a csapat képviselt ma. Ramires nem volt rosszabb, mint bárki, Quad meg nyilván labdába is alig ért. Konkrétan ma a csapat volt semmilyen, talán Matics és Terry, no meg TC kivételével. Ápi, Ivanovics, Fabregas, Ázár, Drogba messze a szint alatt tolták, a belga talán ennyire retek meccset még nem játszott Kékben. De, legalább a végén Ázár, a Ramires helyére álló Oscar meg Fab összehozták a győztes gólt.
by Idemitirjak
Így van, talán ő dolgozott a legtöbbet az egész csapatból Ivanovic mellett, és mivel szarok voltunk, így bőven a jobbak közé sorolható. (már ha lehet ilyet mondani)
by Zenzo
Courtois made an outstanding save with the game goalless, while Mourinho revealed some important work done by the substitute keeper Petr Cech
‘That save helped us to win the match. Defensively we were very strong all game, including at set-pieces against big guys who are good in the air.
‘Obviously Courtois was there for us. I told him during the week, after Hull City and after Charlie Adam, we needed him to give us a couple of points with a couple of saves, and he did it.
‘Cech is absolutely fantastic,’ continued the manager. ‘His attitude is amazing.
‘Today, before the game, he told the captain to choose a certain end if he won the toss because at 1.30pm it would be better to play in a certain goal because of the sun. And he was not playing – he was thinking for Courtois. With this attitude Petr deserves everything.’
by DannyfromtheShed
Cech elkepeszto. Megarespekt.
by Zenzo
egyébként érdekesség, ami mondjuk tv-n annyira nem tűnik fel, de JM is beszélt róla, meg Souness is szóba hozta (nekem csak annyi tűnt fel, amennyit meccs közben is írtam, hogy mintha a holdon fociznánk, nulla gravitáció mellett, mert olyan, mintha mézben futnánk, s ráadásul alig tudunk egy labdát átvenni v egy pontos passzt adni a támadóharmadban), hogy mennyire szar volt a QPR pályája. „Pici és lassú” (JM), ergo mély talaj, göröngyös, és rossz a fű. Persze nyilván egy kupinak, akik két centit nem akarnak a földön passzolni, nem kell ez, de nincs erre vonatkozóan valami szabály, hogy minimum milyennek kell lennie a pályának? Mondjuk igaz, a Wigani bikalegelőn is mindig voltak meccsek…
by Endy919
Főleg amikor leszakadt az ég.