Nehéz napok

Nem sok örömünk volt az utóbbi napokban: múlt héten elszalasztottuk a csoportgyőzelmet a BL-ben, majd buktunk egy londoni derbit a West Ham ellen, s ha ez nem lenne elég, tegnap besorsolták nekünk a Barcelonát nyolcaddöntős ellenfélnek. Menni kell viszont tovább, hiszen ma már a Huddersfield otthonában lesz jelenésünk. Részletek alább.

 

 

Kezdjük a legfájóbbal, vagyis a bajnoki pofonnal. Sajnos a West Ham elleni blama után fel kell tennünk a kérdést: lehet-e még sikeres egy olyan szezon, amelyben Hodgson és Moyes (nem mellesleg kieső helyen álló) csapataitól egyaránt sikerült kikapnunk? Nem csupán a vereség ténye fáj – pedig az is sajog rohadtul –, hanem annak módja is, gondolok itt a kilátástalan, ötlettelen, elszántság jelét nem mutató játékra, ami a szurkolóból nem válthat ki mást, mint dühöt és frusztrációt. A lúzer grand slamhez már csak Pardew és Allardyce csapataitól kell kikapni, de szívből remélem, hogy ettől a szégyentől megkímél a csapatom.

16 forduló alatt 10 győzelem jött össze, ami azért annyira nem rossz arány, persze lehetne magasabb is, ez tény. Sokkal aggasztóbb, hogy a 6 pontvesztős meccsből négyet elbuktunk, hármat ráadásul a Burnley-Palace-WHU trió ellen. Ez 9 olyan pont, ami egy szezonra is sok, nemhogy egy majdnem félre.

Ráadásul a játékunk sem állt össze. Conte tavaly felépített egy helyenként tényleg látványosan játszó, ütőképes gépezetet, amelyik simán hozta a bajnoki címet egy olyan kerettel, aminél azért voltak többre taksáltabbak. Sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy erre nemhogy egy lapáttal nem tud rátenni, de még az előző idényben megszokott szintet sem képes hozni sem az edző, sem a csapat. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, tudtuk, hogy Marcos Alonso, Moses vagy Pedro is erőn felüli idényt ment tavaly, így nem mondható jogos elvárásnak, hogy ugyanazt a teljesítményt vagy gólszámot hozzák idén is. Ettől függetlenül bosszantó, hogy kevés dolgot sikerült átmenteni tavalyról: se otthon, se idegenben; se támadásban, se védekezésben; se a bajnokságban, se a kupákban nem erős eléggé az idei Chelsea.

A sorsolás alapján pedig úgy tűnik, a BL-ben is megsínyli a csapat, hogy elszalasztotta a kínálkozó lehetőségeket. A Roma ellen kettővel is mentünk otthon, mégis nekünk kellett egyenlíteni a végén, az Atlético ellen pedig több meccslabdánk is volt. Persze csoportelsőként is belefuthattunk volna a Real Madridba vagy a Bayern Münchenbe – az utóbbi évek tendenciái alapján ezt nem is úsztuk volna meg –, ettől függetlenül megtehettük volna azt a szívességet magunknak, hogy nem redukáljuk az esélyeinket. Jön tehát két meccs a Barca ellen, a kettő között pedig a United és a City idegenben – ez pedig olyannyira nem ígér sok jót, hogy látatlanban arsenalos vége lehet a derbi-dömpingnek , vagyis a március közepére el is szállhatunk minden fronton.

Hogy ne dőljünk a kardunkba így kedd este, próbáljuk meg az érme másik oldalát is látni. Ez a Barca már nem az a Barca, akit egész Európa rettegett (persze ez a Chelsea sem az a Chelsea, akit mindenki el akar kerülni), no meg az ilyen csörték miatt hiányzott tavaly a BL, nem a Basel vagy a Porto miatt. Ami pedig a bajnokságot illeti, maradtunk harmadikok, ami még mindig jó kiindulási alap a decemberi hajtásban. Bosszúságra és keserűségre meg a City kivételével minden top6-os csapat háza táján van elég ok akár az elmúlt pár fordulót, akár az egész szezont nézzük.

Javítani a Huddersfield ellen tudunk ma este. A Terrierek hétvégén megtörték négymeccses vereség-sorozatukat a Brighton elleni győzelmükkel, így visszatértek a középmezőnybe. A csapat alapvetően otthon erős (18 pontjukból 14-et szereztek saját pályájukon), legnagyobb skalpjuk a Manchester United legyőzése volt, amiért bő másfél hónap után is jár a pacsi. Csak remélni tudom, hogy mi jobban jövünk ki a velük való találkozásból, de az esély bőven megvan a pontvesztésre persze. A West Hamhez hasonlóan Wagneréktől is szervezett rombolás várható, s ugyan más okból, de Huddersfieldben is nagy ünnep lenne a Chelsea-verés.

A riválisokra mind viszonylag könnyen hozható meccs vár holnap este, szóval ha ma sem nyerünk, azt szinte biztosan büntetik majd az üldözők és az üldözöttek is. Egy győzelemmel ugyanakkor mi tehetnénk rájuk némi nyomást, de talán helytállóbb úgy felfogni a dolgot, hogy saját magunkról vehetnénk le belőle. Továbbra is Blue Is The Colour!