Két vesztes bajnoki után is jó okunk van izgatottan várni a ma esti mérkőzést, hiszen az ellenfél színeiben ugyan, de visszatér a Stamford Bridge-re klublegendánk, Frank Lampard korábbi harcostársa, John Terry. Nem szokásunk, de csapatunk érdekében most kénytelenek vagyunk azért szorítani, hogy korábbi kapitányunk ma kudarcot valljon, és pont nélkül távozzon korábbi sikerei színhelyéről. Felvezető gondolatok alább.
Az Aston Villa jó néhány szezonon át tartó vergődés után végül a 2015-2016-os szezonban esett ki az élvonalból. A búcsú – pláne egy ilyen patinás klubtól – igen csúnyára sikerült, a birminghamiek gyakorlatilag szabadeséssel zúgtak ki, szerény 17 pontot gyűjtöttek, győzni mindössze háromszor tudtak. Elég beszédes az is, hogy a teljes idényt végig bukdácsoló fiaink is simán verte őket oda-vissza, összesítésben hatgólos különbséggel. A csapat, aminek gerincét olyan játékosok adták, mint Guzan, Clark, Gueye, Westwood, Sinclair vagy Jordan Ayew, teljesen szétszéledt, többségük másutt azért megtalálta a számítását, mintegy cáfolva, hogy a keret volt ennyire reménytelen. Hírmondónak az a Jack Grealish maradt, aki nem csak három évvel későbbi feljutásban vált főszereplővé, hanem idén is a csapat egyik, ha nem legjobb játékosa.
Úgy alakult, hogy a másodosztályú kalandozásokba bekapcsolódott John Terry is. Egykori Kapitányunk 2017-ben zárta le húszéves profi karrierjét nálunk, s úgy érezte, van benne még egy szezon. Nem akart ellenünk játszani, elszegődött hát ahhoz az Aston Villához, akikkel év végén majdnem fel is jutottak (a play-off döntőjében kaptak ki a Fulhamtől). Tavaly idény elején bejelentette visszavonulását, majd az akkor kinevezett Dean Smith segítőjeként maradt Birminghamben. A feljutás ekkor már összejött, a fináléban Frank Lampard Derby-ját múlták felül.
Az a mérkőzés volt a két korábbi harcostárs legutóbbi találkozója. Azt a csatát akkor Terry nyerte, most minden szeretetünk és tiszteletünk ellenére Lampardnak fogunk szurkolni. Korábban, a 2014-2015-ös szezonban épp fordított volt a leosztás, akkor huszonhatosunk a Chelsea mezében játszott, míg Lamps a City játékosaként állt be csereként. A manchesteri kitérőt sokan felrótták jelenlegi menedzserünknek, Terry villás szerepvállalását sokkal elnézőbben kezeli a Chelsea-tábor. Biztos vagyok abban, hogy ma este is – akárcsak Lampardnak tavaly a ligakupában – szívélyes fogadtatásban lesz része.
Ami a csapatot illeti, nem túl szerencsések az előjelek. Nem sikerült visszarázódni a válogatott szünet előtti állapotba, ami nem csak az eredményeken, hanem a mutatott játékon is érződik. A West Ham elleni hétvégi pofon is azért fáj igazán, mert tanácstalanságot és szerencsétlenkedést láthattunk a játékosokon, így még bele se tudtuk magunkat hergelni a pontszerzés vagy győzelem hajszolásának mámorába. Márpedig nagyon nem lenne szerencsés, ha most fogyna el az ötlet és a lendület, ugyanis – és ezt Lampard nyilván nagyon jól tudja – nagy hajtás jön, ha pedig nagyon leolvadunk, akkor a betonbiztosnak gondolt top4-es helyünk is veszélybe kerülhet.
Az újonc Villa olyan csapat, akik ellen okkal reménykedhetünk győzelemben, igaz, ugyanezt gondoltuk augusztusban a Sheffield Unitedről is. Nem lesz tehát könnyű meccs, amit csak alátámaszt, hogy a birminghamiek négy pontot szedtek össze a legutóbbi két meccsükön, vasárnap például az Old Traffordon játszottak döntetlent. El is kerültek picit a veszélyzónától, jelenleg három ponttal vannak a vonal fölött. A manchesteri iksz egyébként a negyedik pontjuk volt idegenben, korábban a mélyponton lévő Norwichot csapták meg elég csúnyán, ezzel együtt, vagy inkább éppen ezért illene otthon tartani mindhárom pontot. Továbbra is Blue Is The Colour!
