Kemény telünk lesz…

Itt van a december, megjött a hideg is. Viszont nem csak az időjárás miatt kell a fogainkat összeszorítani.

Hét meccs, két városi derbi, egy kötelező feladat, szokásos sűrű téli program. Dióhéjban erről szólhat 2019 utolsó hónapja. November elé még önbizalommal felvértezve tekinthettünk. Nem mintha, megingott volna azóta az idei „csikócsapatba” vetett bizalmunk, de bizony nem babra fog menni a játék az ünnepek alatt, s környékén!

Nem nyertük meg november utolsó három meccsét.

Az imponáló győzelmi sorozatot követően két vereségbe szaladtunk bele az elmúlt két fordulóban, ezek közül pedig csak a Manchester City ellenivel lehetett inkább kalkulálni, a krízisben lévő West Ham-et viszont illett volna megverni. Top 4-es helyezésünk megmaradt, de 6 ponttal leszakadtunk a még mindig veretlen Liverpool üldözőitől, a City-től és a Leicester-től. Bár a hátunkat még nem nyomja senki, de érdemes lassan magunk mögé is tekintgetni, mert José Mourinho visszatérésével elkezdett feltámadni poraiból a Tottenham. Régi jó ismerősünk gatyába rázta a BL-döntőst Pochettino távozása után, és már csak pont annyira vannak tőlünk, mint előttünk a kétszeres címvédő és a 2016-os bajnok. Ilyen előzmények közepette fogunk először játszani a Spurs új stadionjában, Szenteste előtt két nappal. Pikáns mérkőzés lesz, főleg ha addig egyik fővárosi csapat sem botlik.

A hónap első meccsén, 4-én az Aston Villát fogadjuk. A találkozó külön pikantériája lehet, hogy a birminghamiek másodedzője John Terry, egykori kapitányunk így visszatér egy este erejére a Bridge-re. A feljutó bíbor-kékek derekasan küzdenek idén az alsóház és a kiesőzóna között, így papíron kötelező feladat előtt állunk. Utána látogatunk a Goodison Parkba, ám jó kérdés, hogy akkor még Marco Silva fogja-e irányítani az Evertont. A Toffes tavaly négy pontot szerzett ellenünk a bajnokságban, idén pedig kissé olyan helyzetben vannak, mint a West Ham: nem rossz keret, rossz eredmények. Egy-két nap azért nekik is ki tud jönni a lépés, pláne ha új seprűnek kell majd sepernie.

A kora nyári Championship play-off döntő után december elején is találkozik a két isten.

Ezután fogadjuk a Lille-t a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában. Mivel nem tudtuk megverni a Valenciát – mi több: a spanyolországi meccs hajrájában még a döntetlen megőrzéséért is imádkozni kellett jóformán – nem biztos még egyáltalán a továbbjutásunk a H-csoportból. Szerencsénkre a tavalyi francia ezüstérmes nem erős tényező a kvartettben, így arathat akármilyen bravúrt a Valencia az Ajax otthonában, ha hozzuk a kötelezőt, jók vagyunk. Pontosan ezért kell odatenni magunkat ezen a meccsen (is).

Az ünnepi nagyüzemre a Bournemouth ellen fogunk bemelegíteni hazai pályán. Eddie Howe csapata szokásukhoz híven a középmezőnyben serénykedik, de nincsenek túl jó formában a déliek. Novembert még a Manchester United legyőzésével kezdte a Cherries, de aztán mind a négy meccsüket elveszítették a múlt hónapban. Mindemellett a Vitality Stadium-tól távol sem acélosak, szeptember 20-án tudtak utoljára mérkőzést nyerni idegenben, az is még szenvedő szomszéd, a Southampton ellen volt. Jók lehetnek a kilátások.

Majd jön az a bizonyos nagyüzem. Hét nap alatt három meccs, ebből kettő londoni derbi. Mint néhány sorral feljebb már szóba került, 22-én a Tottenhamhez látogatunk, egy héttel rá pedig az Arsenalt is meglátogatjuk. Mindkét rivális új edzővel leselkedik neki a rangadóknak, amit azért sajnálhatunk kicsit. Tegyük szívünkre a kezünket: jobban tetszett volna, ha hamarabb mérkőzünk meg velük. Mourinho belépőjéről már szó esett, de ki tudja, mit fog alakítani addig Freddie Ljungberg is az Ágyúsoknál? Pihenni meg nem lesz időnk a két derbi között, mert a Boxing Day-en a korábban említett Southamptont fogadjuk. Itt a győzelmi esélyeink helyett inkább az lehet (s legyen is) a kérdés, milyen hatással lesz majd ez a meccs a csapat erőnlétére?

„Te, Frankie! Mi lenne, ha azt mondanám, jövő karácsony előtt megint találkozunk a partvonalon, ám egy Spurs – Chelsea derbin?”

A teljes menetrend

December 4., kedd 20:30 Chelsea – Aston Villa
December 7., szombat, 13:30 Everton – Chelsea
December 10., kedd 21:00 Chelsea – Lille (BL)
December 14., szombat 16:00 Chelsea – Bournemouth
December 22., vasárnap 15:30 Tottenham – Chelsea
December 26., csütörtök 16:00 Chelsea – Southampton
December 29., vasárnap 15:00 Arsenal – Chelsea

Két fronton is rajtunk van a győzelmi kényszer. Eddig örvendezve figyelhettük Lampard és a fiatalok menetelését, de ez a hónap az egész szezonra nézve mérvadó lehet. Kiderülhet, hogy birkózik meg az idei csapat a folyamatos meccsterheléssel (rotáció mértéke, sérülések elkerülése), ráadásul két rangadót is játszunk majd, e téren pedig egy pontot sem tudtunk szerezni eddig.

Fel van adva a lecke, nem is kicsit…

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com