Megtérülő befektetés

Ahogy arra számítani lehetett, birkóztunk egy nagyot a Stoke-kal, ami hozott egy nagyjából igazságos döntetlent. De tegye fel a kezét, aki ne adta volna oda ezt a két pontot egy esetleges BL továbbjutásért! Ugye, hogy senki? Nagyszerű, akkor nincs más hátra, mint lenyomni a franciákat a Bridge-en. Beszéljünk egy kicsit az előző és a következő mérkőzésről is: Stoke meccshír és PSG beharang egyben!

A PL két legjobb formában lévő csapata feszült egymásnak szombat délután Nyugat-Londonban. Mindkettejükről elmondható, hogy hozták az utóbbi három meccsüket, az idei szezonban ez pedig már bőven elegendő a „legjobb forma” címkéhez – e renoméromboló statisztika legfőbb haszonélvezője az a Leicester, amelynek innen is kívánok sok sikert az egyre elérhetőbb történelmi sikerhez. Na de ez nem Leicester blog! Elhangzott már a beharangozóban is, hogy ez az összecsapás inkább egy púp a csapat hátán csupán, egy kötelező kör, amin muszáj túlesni, egy lehetőség ifjainknak (és Patónak) hogy megmutassák magukat – ez utóbbit viszont sajnos már csak én gondoltam. Merthogy az alap kezdőnkből csak Fabregas és Costa kapott pihenőt, na de legalább ők, mert az egyértelmű, hogy mindkettejükre marhára ráfért már, Pato pedig most is csak a padot melegítette. A pályán a Babával dúsított védelem, két klasszikus szűrő, akik közül egyik sem RLC sajnos, előttük a Pedro hiányában megszokott hármas és hogy azért némi izgalom is legyen, Traore ékeskedett a támadósorban.

Kezdjük azzal, hogy érzésem szerint a valódi lendület egész meccsen hiányzott a csapatból, igazán nagy lehetőséget nem is jegyezhettünk fel kék részről, igazán nagy gólt viszont annál inkább. Némi adok-kapok után, ami alatt mi inkább a nézőket, a Stoke pedig Courtois-t dolgoztatta, körülbelül öt perccel a lefújás előtt Traore a tizenhatos előterében megfordult egy felpasszolt labdával és menten kibérelt egy szobát a szívemben. Az benne a legnagyszerűbb, hogy habár fiatal, de eddig még egyszer sem lógott ki lefelé: bátran játszik, cselez, passzol és mostanra már az is bizonyos, hogy lőni is remekül tud. A jövő egyik nagy embere lehet ő, hiszen ékként és a szélen egyaránt megállja a helyét. Kérdés, hogyan tervez vele majdani vezetőedzőnk, de Conte például remekül tudná használni a rá jellemző kétcsatáros rendszerben. Ennyit az ábrándozásról, zajlanak tovább az események.

Vajon Kenedy és Traore után ki vállalja majd a balos bombát a PSG ellen?

Két nagyon hasonló félidőt láttak azon szerencsések, akik nem dolgoztak szombaton, vagy tudtak élni a home office kínálta előnyökkel. A második játékrészben szintén a colos belgánknak kellett nagyobb védéseket bemutatnia angol kollégájánál, igaz, ami a kaput eltalált lövéseket illeti, mennyiségben mi nyertünk 7-5-re, de jellemzően inkább távolról veszélyeztettünk. Nem így a Stoke, amely időnként képes volt úgynevezett nyomást is kialakítani, ez érett góllá végül ismét csak öt perccel a rendes játékidő vége előtt, amikor egy kipaskolt labdát Diouf bólintott az üresen maradt kapuba. Így lett nagyjából igazságosnak mondható, viszonylag szürke egál a vége.

Azért illik róla megemlékezni, hogy ez volt Édenke kétszázadik meccse kékben

Hiába nem vágyott – talán Traorén kívül – senki erre a meccsre, mégis szokás egyfajta főpróbaként tekinteni a BL kört megelőző összecsapásokra. Nem mondom, hogy egyetértek ezzel a szemlélettel, mert a BL nagyon élesen különbözik bármilyen más sorozattól, nem példanélküli az sem, hogy egy a hazai bajnokságban vergődő csapat menetelni kezdjen az európai porondon, az viszont kétségtelen, hogy ebből a találkozóból is le lehet vonni hasznos tapasztalatokat. Egy: Willian nem csupán a keret legjobb formában lévő játékosa, de talán egész karrierjét tekintve most van a toppon a brazil, bár néha kicsit sokat vállal, a kevesebb néha több – például a kapott gól előtt megpróbálta két emberen átcselezni magát egy passz helyett. Öt kapura lövési kísérlete mellé jegyzett hét (!) kulcspasszt és tíz beadást, emellett övé volt a legtöbb csel, átadás, valamint labdaérintés is. Kettő: vele szemben ott van Oscar, aki az én szememben szép lassan kezdi lehántani magáról a kék mezt azzal a gyászos produkcióval, amit hétről hétre prezentál. Valójában semmiben sem tűnik kiemelkedőnek, ezzel szemben sok tekintetben kifejezetten gyenge. Három: némi bizakodásra ad okot, hogy Matic ezúttal értékelhető teljesítménnyel vétette észre magát, hiszen ő szerzett labdát a legtöbb alkalommal és még egy gólpasszt is kiosztott – ami előtt szintén ő szerezte meg a játékszert – legalábbis a történelemkönyvekbe így kerül majd be az az átadás, ami ugyan viszonylagos veszélytelenségben találta meg Traorét, de Burkina Fasó-i büszkeségünk tett róla, hogy Nemanja előreléphessen a kanadai táblázaton. Négy: Azpi és Cahill jelenleg a szebb napokat is látott védelmünk két legszilárdabb pontja, ugyanakkor Iva középen sokkal kevésbé rémisztgeti a kék szurkolókat, Baba pedig képes jó teljesítményre épp úgy, mint túlizgulva szakmáját kapitális hibákra is. Na de ő is felnő majd egyszer!

Csúcson van a kis brazil, élvezzük ki!

A nagy kérdés viszont most az, hogy vajon mi fel tudunk-e majd nőni a párizsiakhoz, akik pillanatnyilag azért legalább két lépéssel előttünk járnak. Ellenben szó sincs lehetetlen küldetésről, hiszen úgy mehetünk neki ennek a visszavágónak, hogy még határozottan talpon vagyunk. Ha minimalistára vesszük a figurát – ezúttal én bőven megelégednék ezzel is – akkor mindössze annyi a dolgunk, hogy gurítunk egyet, teszem azt, stílszerűen a két, hétvégén pihentetett sztárunk összjátékából, majd szervezetten, vállvetve, egymást segítve, igazi csapatként működve kihúzzuk kapott gól nélkül. Igen, ez a „beparkoljuk a buszt” eladható módon megfogalmazva. Na de az ellendrukkereken kívül ki a francot zavarna ez ilyen vérzivataros időkben? Engem ugyan nem! Úgyhogy bármilyen is legyen a játék képe, örömmel veszem majd a BL továbbjutást ezért az elhullajtott szerény két pontért cserébe.