Lépéselőny

Az európai kultúrkörökben összességében, a nagy szomorú magyar valóságban pedig mindenképpen hiánycikk egy irányzat, világnézet, ami nagyjából a gondok nélküli jóllét és tulajdonképpen a lényege a szeretet, egység, béke. Pedig az, ami most körülleng – és felteszem nem csak engem – igencsak közel áll a sokszor tévesen rasztafári életérzésnek nevezett állapothoz.

Kezdeném azzal, hogy jól besz*ptam, némileg elővigyázatlan voltam a beharangban említett hivatalos, meccshelyetti megjelenésemen. Megérkezéskor gyors pillantást vetettem a képernyőre, de ott hála égnek akkor a hazai, mennyei bajnokság szerencsétlenkedőit adták, semmi PL, na mondom, zsír, majdcsak sikerül megúszni akkor az eredmény megismerését. Egészen jól ment minden, amíg egyszercsak nem sporthíreket kezdtek mondani a háttérben a csendesnél némileg hangosabban, hírekre ráadásnak felhangosodó rádióban?! Mire észbe kaptam, hogy most vagy kiszaladjak, vagy hát, hülyén néz ki vagy sem, befogjam a fülem, már hallom, hogy a Chelsea győzött. Ez némileg azért elbaszta az élményt, de legalább győztünk, ha már, akkor legalább ennyi legyen meg. Az egyébként is kellemes eseményen így még inkább el tudtam engedni magam, és tulajdonképpen ez a reggae-feeling leng körül azóta. Lassan a hajam is dreadlockba fonom.

A meccshír megírásához fel is dobtam a playlistbe – no ha nem is Bob Marleyt, de néhány rigmust, ezek egyikéből citálnék ide egy sort, ami kábé leírja a mostot: lazulgatok, tök jól vagyo-o-k… és sosem szoktam ilyet, de tessék, most ideillik, nesztek… 🙂

Pedig tulajdonképpen és összességében az eredményt leszámítva nem feltétlenül lenne ok a hurráoptimizmusra. Hazaérkezvén gép elé vágtam magam, és bár némileg elvette valóban az élményt az eredmény ismerete, a meccsre csak kíváncsi voltam, így nekiláttam az éjszaka közepén, és ha nem akarnék ilyen álszerény lenni, akkor biztosan felhívnám a figyelmet a beharangra, mert valljuk meg, eléggé belelőttem a dolgokba. De mivel a szerénységem az erősségem, eszemben sincs ilyet tenni… kacsintás. Lazulgatok, tök jól vagyo-o-k.

Miközben ugyanis az eredmény kisimított pár ráncot eredendően is csodálatos arcélemen, hát az ilyen mérkőzésekkel kapcsolatban merülnek fel leginkább a PL-ben eddig még feltáratlan bundabotrányok. A mérkőzést – írjuk le ide is, ne csak máshol lehessen látni – a Chelsea megnyerte 3-1 arányban, ezzel komoly statementet billogozva az idei szezonra. A Chelsea meglőtte a maga 4 gólját, ezzel beállítva a végeredményt, és igen, hosszú még a szezon, meg a faszom, de a City, na a City az nem tudott gólt szerezni a Chelseanek.

Aztán jöjjön egy szolid váltás és új bekezdés után az, hogy hát hogyan (illetve hogyan nem). A négy gól ellenére ezt a mérkőzést nem más, mint Kun egyszemélyben döntötte el. No jó, KdB is segített neki némileg. Ettől függetlenül, már-már reálisan merül fel, hogy vajon hány ország maffiája járt erre, és rabolta le Aguero tetszőleges számú lányát, mert ennyire szar meccse senkinek sem lehet, csak direkt. Ez a figura többször került ziccerbe (és hagyta ki azt), mint ahány gólt Diegoal összeszorgoskodott a szezonban. Aztán csak azt láttuk, hogy fogja a fejét. No meg persze közben én is, ha nem tudtam volna az eredményt, valószínűleg bőszen csapkodtam volna szét a közvetlen környezetemben bármit, mert az eleddig stabilnak mondható védelmünk úgy viselkedett, mint az épp cölibátust fogadott ifipap a szűzlányok mezítelen táncának éjszakáján a tűz körül. Arról már nem is beszélve, hogy miután látta, Kunnak mennyire nem megy, Cahill megunta a pöcsölést, és csizmaszárral vágott egy huszárosat, kürtő mögé a bal felsőbe.

Mivel a mérkőzés alatt született vagy 700 komment, nem volt még erőm átrágni magam rajtuk, de gyanítom ott nem feltétlenül én voltam az egyetlen, aki a világba eresztett valami istenkáromlásfélét, a levlisten DD kommentjei is főleg ezen mondakör köré szövődtek, ahol kivételesen semmiféle rektális vascsöves dolog nem került elő, de azért volt benne ásó, meg gödörásás, hosszabb távú elhelyezés céljából…

Aztán azért említsük meg azt is, hogy jóval több lehetőség adódott előttünk is, mint talán várható volt, de égkék mintára azért Costáéknak is sikerült szarabbnál-szarabb döntéseket meghozni a kapu előtt…. hogy Ázár is miket flesselt néha lövés helyett, azt kevesen tudjuk. A jó Sergio fingfogása mellett azonban a meccs fordulópontja egyértelműen a vörhenyes képű csámpás kis belga kobold kapufája volt.

Az öngól után láthatóan megtört Chelsea a szünet után sem teljesen tudta elkapni a ritmust, ez a helyzet pedig teljesen offolta a vendégeket, olvadt a beton, mindenki csak bámészkodott, Kevin viszont három és fél centiről szétvágta a felsőlécet, ami akkorát szólt, hogy az volt az ébresztő a Chelsea számára. És valóban. Előtte az egyébként rendre hasznosan játszó N’Golo több labdát adott el, mint a Kékekhez szerződése óta összesen, a legjobbak közt említett Mózi is csak a homályba futott időnként, no, ez varázsütésre megfordult, és az addig semmi életjelet nem adó Fabregas is végre hasznossá tette magát, no meg újra villantott is egyből, a José-időkből jól ismert Fabrepass-Diegoal már ültette is a hintába a Cityt, és ficcent is az egyenlítés. Lazulgatok…

Onnantól pedig nem volt megállás. A gól megadta a Chelseanek azt, ami kellett – vért. Meg gandzsát is. Újratervezés aktívan. Nem akarom azt mondani, hogy innentől aztán minden kontroll alatt volt, de teljesen más volt a meccs képe. A Chelsea játszott. Az pedig, hogy lényegében még két kontrával kicsináltuk Pepiéket, hát az igazán impresszív. Nagyjából a 90 percből 15 másodperc kellett a Chelsea három góljához, ami azért olyan, mint a herba: ijesztő.

Azt pedig, hogy mekkora is volt a tét, azt jól mutatja a meccsvégi brawl. Kun méltó módon zárta le a meccsét, és odacsúszott egy jó hárommeccseset DL-nek, ez pedig elszabadította az addig is alig visszafogott indulatokat, borult a kontroll, ami egy ilyen rangadón benne van, és nem is lett volna ezzel szerintem gond, ha Fernandinhoval nem szalad túl a ló. Remélem a tirpákja megkapja a maga eltiltását érte – ez már nem való futballpályára.

Megkapja vagy sem, leszarni: a három pontot elhoztuk. Ez pedig markáns lépéselőny, főleg úgy, hogy a Poolnak levert egy pofont az egyik alvóügynökünk a 93. percben ma – ezzel clear három pont a Chelsea előnye a tabellán 14 forduló után. Mosoly derüljön arcodon, pajtás, mert ez a legfaszább dolog, ami 14 forduló után a Kékekkel történhetett. Lazulgassunk. Most megtehetjük. Nem a csapat, de mi itt. Mosolytuning. Mintha álmaiban jártam volna már itt. Most kapaszkodj, lököm a hintát, elárulom neked a titkát, hiába nézed, úgyse látod, mert az adrenalin hajtja csak a világot!

Nem fogom azt mondani, hogy innentől szabad az út a bajnoki címig, de ezzel a győzelemmel jelenleg igen, betettük a lábunk az ajtónyílásba. És igen, innentől számolni kell a Chelseavel is. Ha ezt a rangadót elveszítette volna Conte a Pool és az Arsenal után, más lett volna a helyzet, de ez az 1-3 határozott jelzés az irányt illetően. A Chelsea most egy szervezett, jólirányzott fegyver, masszív csapat, aztán lehet, hogy meg kell tapasztalnunk, hogy a 3-4-3 hogyan működik, hogyha kiesnek belőle fogaskerekek, mert Matics után nem kizárt, hogy Pedro és Luiz is kihagyásra szorul. Az irány velük vagy nélkülük most határozottan az előre, a szíved vezet, menetelni bátran, de szívből, előre. A Chelsea most egy tonnás kalapács, és ütni kell, amíg lehet. A szurkolónak pedig megmarad az állapot, és remélni, hogy ez nem csak álom. De… Aki mosolyogva alszik az úgy is ébred. Lazulgatok, tök jól vagyo-o-k.

És a végére, minden más kommentár nélkül: