Véget ért 2026 első hónapja. Volt, ami elkezdődött, volt, ami befejeződött. Áttekintés alább.
Enzo Maresca január elsejei menesztésével ránk rúgta az ajtót 2026 még úgy is, hogy sokunk nyelvén volt ott az Oscar című film egyik leghíresebb mondata, a „Persze hogy tudtam, csak nem sejtettem”. A helyettes Calum McFarlane vezetésével nem kis meglepetésre megcsíptünk egy pontot az Etihadban, búcsúzóul viszont megégtünk Fulhamben, amivel odalett a varázs.
Aztán megérkezett Liam Rosenior. Jellemző a szezon egyik leghajtósabb hónapjára, hogy első négy meccsét négy különböző sorozatban teljesíthette, ami nem épp ideális akkor, ha valaki belecsöppen egy ilyen melóba. Emlékezhettünk rá játékoskorából, hiszen megfordult többek között a Fulhamben, a Readingben és a Brightonban is, edzőként pedig a Derby, a Hull és a Strasbourg voltak az állomásai. Sem itt, sem ott nem top szint se a klubok, se az eredmények vonatkozásában, mégis nagy volt felé a bizalom, hiszen kifejezetten hosszútávú szerződést tett elé a vezetőség – bár rövid távra már nem is lehet felénk elköteleződni.
Bár Marseca idei eredményei közel sem voltak parádésak, ráadásul most korábban kezdődött a tavalyról már ismert decemberi megrogyás. Menesztése mégsem emiatt következett be, hanem azért, mert megromlott a viszonya a vezetőséggel, ráadásul ezt nyilvánosan is fejtegette. Sokszor kutyáztuk a nem működő taktikáját, cseréit, reakcióidejét, vagy épp rotáció-fixációját, varrtunk a nyakába nem egy nézhetetlen meccset vagy arcpirító vereséget, viszont ne vegyük el tőle a megnyert Konferencia Ligát, Klubvilágbajnokságot, a kiharcolt BL-indulást, a felejthetetlen PSG- és Barca-verést, no meg azt, hogy ha nem is ideális állapotban, de minden fronton állva adta át a stafétát.
Az idő rövidsége és a meccsdömping miatt nagy változások nem voltak várhatók (bár például Tuchel hatása hamar és látványosan kezdett megmutatkozni annak idején). Rosenior még szokja a terhet, a nyomást, a pörgést, egyelőre inkább tűnik egy decens, tanáruras szakembernek, mint egy vehemens, szereplésmániás főhősnek. Az eddigiek alapján igyekezett mindenkinek lehetőséget biztosítani, így például Hato és Badiashile is többet játszhatott, mint korábban. Azért Marseca vívmányaiból is megtartott párat, gondolok itt például James feljebb-beljebb tolására, no meg persze a kényszeres belsővédő cserékre.
Rosenior eddigi eredményei jól mutatnak, pláne annak tudatában, hogy egy top szinten kevéssé járatos edzőről beszélünk, aki egy ötmeccses nyeretlenségi széria után vette át a csapatot. Hét meccséből hatot megnyert, szóval mondhatjuk, hogy kinn vagyunk a gödörből és neki is hála, jobb színben látjuk a világot, mint egy hónappal ezelőtt.
A hónap első két bajnokiján (Manchester City és Fulham idegenben) még McFarlane irányított megbízott edzőként, a Brentford, a Crystal Palace és a West Ham legyőzése viszont már Rosenior alatt történt. Az öt meccsen szerzett tíz pont korrekt, főleg a javuló tendencia bíztató. Kell is a sebességváltás, ugyanis még mindig nem vagyunk top4-ben, ráadásul ezek most még a könnyebben verhető ellenfelek, a március fojtogató lesz. Külön kiemelendő a legutóbbi West Ham elleni derbi, ahol kétgólos félidei hátrányból sikerült hősies küzdelemben fordítani. Enzo Fernandez és Joao Pedro is három bajnoki góllal zárta a hónapot, mindketten sokat lendítettek a csapaton. Érdekesség, hogy tavaly januárban négy meccsen csak öt pontot gyűjtöttünk, pedig a Palace-hoz és a Cityhez akkor is elzarándokoltunk.
A BL-ben jóra fordult minden, pedig az utolsó 2025-ös meccs után kevesen bíztunk top8-ban. A Pafosz legyőzése kötelező meló volt, ráadásul nem is játszott jól a csapat, viszont a nápolyi túra emlékezetesre sikerült (főleg a vége). Az első játékrészben az olaszok, térfélcsere után mi fordítottunk és Joao Pedro szépségdíjas góljai mellett azt is jó volt látni, ahogy a fiúk elszántan biztatják egymást. A jó hajrával összekapart tizenhat pont és plusz hetes gólkülönbség végül a hatodik helyre volt elég, ami a legjobb helyezésünk volt a csoportkör során – hiába, a derbi napján kell nagyot menni, ahogy mondani szokták. Jutalmunk, hogy nem kell a tizenhat közé jutásért játszani, ami életmentő lesz februárban, mert senkinek se hiányzott volna még két extra meccs és a vele járó izgalom.
Honi kupameccsből is volt kettő. Az FA kupában félgőzzel is simán jött a továbbjutás, Rosenior 5:1-gyel debütált a Charlton otthonában. Hato bombagólt vágott, Guiu is szerzett egy léleksimogató találatot, s bár a mutatott játék nem volt épp gála, de egynek elment. A folytatásban az edzőnk által jól ismert Hull Cityhez látogatunk. Végül az egyetlen Rosenior-vereségről is essék szó: az Arsenaltól kikapni mindig frusztráló, most sem volt ez másképp, hiába ligakupa. Ez volt Sanchez egyetlen pocsék, valamint Garnacho egyetlen jó meccse a hónapban. A vágyott továbbjutásra minimális maradt az esély, de látva múltheti elánt és a két fordítást, még egy újabb bravúr sem zárható ki.
Mindent egybe véve nem alakult rosszul a január. Tavaly ilyenkor mélyült a gödör Marescával, idén már nélküle sikerült kikecmeregni egy másikból. Összejött a top8 a BL-ben, ott vagyunk a top4 közelében a PL-ben, várjuk a folytatást az FA kupában és a végzetünket a ligakupában. Voltak szép gólok, nagy védések és emlékezetes fordítások is. Külön érdemes kiemelni a többször is ihletett formában védő Sanchezt, a megtáltosodó Joao Pedrot és kései fontos gólok szállítóját, Enzo Fernandezt. Továbbra is Blue Is The Colour!
