Amikor véget ért a január, ötmeccses győzelmi sorozatban voltunk. Jól kezdett összességében Rosenior, így joggal bizakodhattunk egy sikeres februárban. Pláne úgy, hogy a PL-t tekintve három olyan csapattal játszottunk, akik a kiesés elől menekülnek. Ebből a megszerezhető kilenc pontból mindössze ötöt gyűjtöttünk be (az Arsenal elleni rangadó hivatalosan már március 1-jén volt, de ha azt is ide számoljuk, még rosszabb a helyzet). Rendkívül fájó négy pont veszett oda, s tekintve a hátralévő tíz meccs sorsolását, sokba fájhat ez még nekünk.
Január 31-én este, amikor Enzo Fernandez belőtte a harmadik, egyben győztes gólunkat a West Ham ellen 0-2-ről megnyert meccsen, joggal hihettük, hogy a zsinórban ötödik meccset megnyerő csapatunk erőtől duzzadva februárban hozni fogja a kötelező meccseket, hogy a PL-hajrára úgy érkezzünk meg, mint akik eltántoríthatatlanok a TOP4-ből. Sajnos ez még véletlenül sem alakult így.
Mielőtt azonban elérkezett volna az első februári bajnoki meccs, előbb az Arsenal elleni Ligakupa visszavágóra készültünk nagy erővel. Ugyan 1-0-s vereséget szenvedtünk (összességében pedig két vereséggel estünk ki így az elődöntőben), de talán jó taktikával és jó érzékkel álltunk bele a meccsbe, végig éltetve a reményt egy esetleges vendéggyőzelemre és esélyt adva a továbbjutásnak. Ám a teljesen kitámadó csapatunkat mattolták a hazaiak a legvégén, a régi-jó ismerősünk, Kai Havertz révén. A szezon nem ezen a meccsen múlott persze, de a sok szenvedést talán kompenzálta volna egy Ligakupa-döntő.
A februári első bajnokinkra a sereghajtó Wolves otthonában került sor. Ezt a meccset bő fél óra alatt, remek kezdéssel kb. le is zártuk, nem hagyva sok izgalmat a második félidőre. Ugyan szépíteni tudtak a hazaiak, de a három pont sorsába érdemben már nem tudtak beleszólni. A 3-1-es győzelem remek folytatásnak bizonyult a bajnokikat illetően, persze kétség sem fér hozzá, hogy ennél kötelezőbb győzelem gyakorlatilag nincs a ligában.
Rá három nappal jött a Leeds. Korábban simán kikaptunk tőlük, most minden adott volt ahhoz, hogy egyrészt revansot vegyünk, másrészt pedig tovább zárkózzunk az élbolyra. Magabiztos és egyórányi játék után kétgólos előnyre tettünk szert, s az elmúlt formát látva, nem sok vasat tettünk volna a hazai győzelmen kívül bármi más opcióra. De nem a Chelsea lenne és nem az elmúlt időszak csapata lenne, ha ezt a sima előnyt nem tékozolta volna el a csapat valahogy. Előbb egy felesleges büntető révén szépítettek a vendégek, majd a 73. percben Okafor úgy szerzett gólt, hogy az előtte lévő másodpercek érintései alá a Benny Hill zenéjét simán alá lehetett volna vágni. Érthetetlen összeomlás, megmagyarázhatatlan pontvesztés, csalódást keltő pillanatok. Elszállt két pont…
Február közepén az FA-Kupában volt jelenésünk, ahol a jóval szerényebb képességű Hull City vendégeként léptünk pályára. Neto mesterhármasával és Estevao góljával sima győzelmet arattunk, így továbbléptünk a nyolcaddöntőbe, ahol a sorsolás alapján a Wrexham vár minket majd.
A Nápolyban aratott győzelmünk értelme pedig ekkor jött ki: nem kellett a BL-ben még egy oda-vissza párharcot megvívnunk a legjobb 16 közé jutásért, így a srácok pihenhettek pár napot. Az egyébként rendkívül megterhelő időszakot is megélő PL-csapatoknak ez igazán extra dolog, biztosan sokat jelenthet mind egyéni, mind csapatszinten egyaránt. Gondoltuk ekkor…
A hónap utolsó mérkőzésén hazai pályán a kiesés elől menekülő, de inkább beragadt Burnleyt fogadtuk. Az elszúrt Leeds elleni meccs után szinte borítékolható volt, hogy itt javítás és magabiztos győzelem fog következni. De egyáltalán nem az lett. Hiába szereztünk vezetést nagyon korán, nem sikerült újabb gólt szerezni és lezárni a meccset, ráadásul ezt a meccset sem úsztuk meg piros lap nélkül: Fofana a 72. percben kiállításra került és mint végül kiderült, sokba fájt ez nekünk. Az utolsó perceket már csak megúszni akartuk, de nem sikerült kihúzni a meccset, a 93. percben egyenlített a Burnley, ami azt jelentette, hogy újabb két pontot szórtunk el. Ismét hazai pályán…
Ugyan naptárilag már nem február, de még a február végi fordulóhoz tartozik az Arsenal elleni idegenbeli meccsünk, ahol három szögletgólt követően 2-1-es vereséget szenvedtünk. „Természetesen” piros lap nélkül ezúttal sem úsztuk meg, Pedro Neto szedett gyorsan össze két teljesen felesleges sárgát. Nyilván ez a vereség más kategóriába tartozik, de összességében a február így elég gyengére sikerült, ami a bajnokságot illeti.
De hogy miért is fájdalmas pontvesztések ezek? Jelenleg a hatodik helyen vagyunk a PL-ben, három pontra az 5. Liverpooltól és hat pontra a 4. Aston Villától. A teljes igénye nélkül, az utolsó tíz fordulóban még ezekkel a csapatokkal fogunk játszani: rögtön e hét szerdán az Aston Villa ellen, aztán lesz még Newcastle, Man. City, Man. United, Brighton, Liverpool és Tottenham elleni meccsünk is. Ha eddig azt gondoltuk, hogy jókora szerencse kell a TOP4-hez, akkor a következő két hónapra már nem is lehet körbeírni mekkora szerencse vagy már-már csoda kellene inkább, hogy végül a TOP4-be kerüljünk. Persze valószínűleg az 5. hely is BL-indulást fog érni, de oda is nagy csata várható – úgy pedig nincs sok esély, ha két kiesés elől menekülő csapatot még hazai pályán sem tudunk megverni…
S persze ne feledjük, hogy a BL-nyolcaddöntőjében a Paris-Saint Germainnel sorsoltak össze minket és március 11-én, illetve 17-én lesz a párharc. A visszavágót a Stamford Bridgen fogjuk játszani. Tavaly júliusban nagyon kijött a lépés nekünk, de ez most más összecsapás lesz. Lehet, hogy ezt a szezont is úgy fogjuk megmenteni, ha a BL-ben alkotunk valami nagyot? Meglátjuk, mindenesetre márciusban már sokmindenre választ kaphatunk!
