Hulljon a férgese?

Az immáron érdektelenségbe fulladt meccsnapokat jelenleg épp az Eb utolsó felkészülési, barátságosnak csúfolt mutatványai szakítják meg, ami legalább még annyira nem érdekel sok mindenkiket, mint egy AA gyűlés jegyzőkönyve, cserébe nekünk jó alkalom, hogy kétszázhetvenhatodjára is kellemeset vitatkozhassunk arról, ami valljuk be, kivételesen még azokat is kellemes izgalommal tölti el, akik amúgy aranyeret kapnak az átigazolási szezontól.

Kicsit olyan volt ez a szezon – márha megengedhetem magamnak, hogy múlt időben beszéljek egy szezonról, ami még tart, de hát miért ne engedném meg na – szóval olyan érzés volt, mint végigsétálni az egykori Józsefvárosi zsenialitáson, ami még nevében is ritkán volt piac, viszont amíg a narancsvidék tekjei le nem csaptak rá, hát, a kommersz Mekkája volt, és persze ami ‘valaminek a valamije’ az mindig a semminek a semmije, de ettől még sehol ennyi ál-márkát nem lehetett látni, mint ott. Az egykori Adibass, Niki, Neki, Nuki, Reobek és társait felváltották a kétcsíkos Adidasok, a lényeg azonban mindig megmarad. Egykoron, mikor én magam is arra tévedtem, emlékszem vettem egy kabátot. A zsenialitás abban rejlett, hogy kb 10 egymás melletti sátorbodegában ugyanazokat a kabátokat árulták, de szó szerint, csak mindegyikben más volt az embléma, ha Energie helyett Saxoo-t akartál, akkor egyel arrébb kellett keresni. A Chelsea is ilyen profán valóságot keltett most abban a valószerűtlenségben, ahová betévedtünk a 2015-ös nyár derekán.

Rémisztő, hogy egyébként és egyenként is jól hangzó márkanevek hoztak olyan hitvány jelenéseket, hogy az embernek akaratlanul is beugrik századszorra is a frázis, hogy ilyen szart még direkt sem lehet leművelni. Keresgélünk a jelzők között: gagyi, vacak, szemét, csapnivaló, hihetetlen, eszméletlen, pocsék, borzalmas, neadj’isten tré, és akkor maradtunk a szolid talajon, semmi káromkodás vagy trágárság. Mégsem fejezi ki még az összes egyszerre sem a csalódottságunk fokát. Jönnek az apokalipszis lovasai.

Mi van, ha reggel új tudatra ébredsz?
Ha feje tetejére állt az egész világ?
Te is vékony jégen jársz, vakon ütöd a forró vasat
A saját elméd játszik veled, az ész megbomlik, a tudat hasad
Cél nélkül teszed a dolgod, mint egy szolga, vagy egy gép
Mintha pont az hiányozna, amit úgy hívunk, „jövőkép”
Mi van, ha reggel új tudatra ébredsz?
Ha amit eddig építettél, összedől?
Értelmét veszti lassan minden
Talán semmid sem marad, és kezdheted elölről…

Tele ál-brandekkel minden, akármerre nézel, minden és mindenki, amit látsz, nem az, amit vársz, vártál, amit már megismertél. Akkor pedig, ki velük, had hulljon a férgese, vesszen minden, ami nem idevaló. Node, vajon mekkora takarításra is van szükség a keretben? És mekkora fér bele a realitások talaján és idősíkján megmaradva? A bármilyen aktuális posztok alatt úgyis egyre-másra halomra kerül elő a téma, hát feküdjünk akkor neki, én is feltűröm az ingujjam, s ha már egyéb magánéleti okokból kifolyólag éppen egy kedves barátom legénybúcsúját vagyok kénytelen kihagyni, akkor öntök csendben egy whiskeyt, bevetem magam a laptop elé, s miközben a kidőlt Hart helyén kezdő Butland besérül, majd kb ennek okán a cseréje előtt azért még beszedi a számára mára felírt góladagot, amit Kroos ad be neki, én belecsapok a saját tenyerembe, és végigveszem, hogy mi is vár ránk szerintem. Vagy, minek kellene. Vagy, hát tudja a tököm.

Kapusposzt: Courtois, Begovics

Sokunknak fáj, főleg, mert egyszerűen szokatlan, hogy nem Cech áll már egyessel a hátán a lécek között, no meg, hogy vele is egy legendát herdáltunk el. Kicsit nagyobb a vita akörül, hogy a pótlására választott belga madárijesztő, karvaly vajon lehet-e akkora klasszis, mint a cseh óriás. Minden kétségen felül áll, hogy Courtois az egyik legnagyobb tehetség a világon, és nem azért, mert így láttatja a kék szemüveg, hanem azért, mert így van. Közel sem kész és tökéletes még Thibaut, de nem gondolnám, hogy sokan adnák oda bárkiért is, és ennek főképp az az oka, hogy hasonlóan fiatal, mégis hasonlóan kiváló kvalitásokkal rendelkező kapust nem nagyon tudna felsorolni senki. Mindenféle túlzás nélkül, mindene megvan ahhoz, hogy Cech méltó utódja lehessen. Az pedig, hogy sérülése okán a nyáron beszerzett Begovics megfelelő a második számú kapus posztjára, szerintem ugyancsak vitán felül áll. A bosnyák nem olyan jó, hogy valós kihívója legyen a belgánknak, de arra viszont elég jó, hogy komoly rivalizálásra kényszerítse – elvégre a PL csapatainak 80% biztos odaadná a fél karját, hogy Asmir a kezdő tizenegyének tagja lehessen. A harmadik számú kapus pedig… hááát, ha van jelentéktelen pozíció, akkor ez az. Ha pedig véletlen mégis nagyon égne a talaj, mindig találni egy Hedmant vagy Ameliát, hogy egy fél szezont kapjon a semmiért. Egyelőre a napokban felröppent hírt, hogy a Real megszabadítana bennünket Kürtőtől, nem vagyok hajlandó komolyan venni, így all in all, itt nem változtatnék, és bízom benne, hogy nem is kényszerülünk erre. (Ha mégis, akkor minimum De Gea kell)

Védősor:

Ha van a csapatban jelenleg rengetegsok kérdőjel, mint ahogy van, na annak a nagyrésze azon csapatrészé, amelyikkel már Abra érkezése előtt óta nem nagyon volt gondunk – ezért is volt meglepően bántó a szezonbeli katarzis, amit az amúgy jó nevekből, megfelelő összetételű védősorunk produkált. Persze mind tudtuk, de ne nagyzoljunk, mondjuk, hogy erős volt a sejtés mindannyiunkban, csak kevéssé foglalkoztunk vele, hogy JT még egy évvel idősebb lett, hogy már Brana is túl van a harmincon, hogy Cahill sosem volt világszínvonal, és amíg Azpilicueták olyan teljesítményt hoznak a balosban, mint kevesen, csak a legelvetemültebbek értetlenkedtek, hogy egy Filipe Luist passzoltunk le oda, ahonnan jött. És akkor még csak nem is említettem, hogy a szezont azzal a portugállal kezdtük el, aki a buszozás fogalmát adta a modernkori futballnak.

Aztán fordulóról fordulóra kellett lenyelnünk valahogyan, hogy egy korszak lezárult, s ami eddig az erősségünk volt, most úgy kapkodja a gólokat, mint kivénhedt strici a levegőt a harmadik menet után. Egyszerűen még a a jelzőket is felesleges keresgélni, elég, ha annyit mondok, hogy 30 forduló után annyi pontunk van, mint ahány kapott gólunk. Negyven felett pedig tényleg ritkán járunk, jártunk, az elmúlt 20 PL szezonban mindössze ötször volt ilyen, és abból négy azelőtt, hogy Abramovics nevét megismerte volna Oroszországon kívül bárki is:

• 46 > 11/12 (bajnoki helyezés: 6.)
• 45 > 00/01 (6)
• 43 > 97/98 (4)
• 55 > 96/97 (6)
• 44 > 95/96 (11)

A 11/12-es szezonban 46 gólig jutottak ellenünk a bajnoki ellenfelek, ellenben időrendben ugyanekkor (március végét és a 30. fordulót értem ezalatt) még csak 34-nél jártunk, ergo jó részét már akkor szedtük csak be, mikor a PL-re magasról tettünk, és vigyázó szemünket a BL irányába fordítottuk.

A legnagyobb visszaesést nyilván a szerb tank produkálta, akit nem kevesen feszítenének érte keresztre, holott a visszaesés talán egy játékost leszámítva mindenki esetében látványos, csak mégsem akkora, mint Braniszlav esetében. De sem JT, sem Cahill, sem pediglen Azpi nem ütötte meg azt a szintet, mint amit egyel korábban, a bajnoki szezonunkban. Az egyetlen pozitívum az Zouma, akinél viszont fingers crossed, hogy az oly sok karriert kettévágó sérülésből vissza tudjon térni a Chelsea kezdőjébe. Rahmantól nem láttunk annyit, hogy reálisan meg lehessen ítélni, ki is ő valójában, így továbbra is megmarad egy ígéretes fiatalnak, akiben megvan a megfelelő minőségű és mennyiségű tehetség, de egyelőre még benne van a hibázás lehetősége is, a kelleténél magasabb rizikófaktorral. G’Lobo G. és Miazga pedig már akkor is egy vicc volt, amikor valamelyik zsibbadt elme kitalálta a board asztalánál, valami borgőzös ülésnapon.

Ha már emlegettünk kérdésen felül álló alapvetéseket, hát akkor itt meg is tehetjük azt, hogy leírom, hogy a védősorra ráfér az erősítés. Ha minden posztra szerkesztünk egy-egy játékost, akkor sem csinálunk túl sokat. Én mindenképp tüzet álmodtam, és máris két saját erőt tartanék itt a 16/17-es szezonra: Christensen és Aké helyét én látom a keretben. Na és akkor én ezzel úgy vélem, meg is oldottuk a dolgot, mert bizony én nem küldenék el egyetlen védőt sem a meglévők közül (leszámítva persze a két kontárt).

Azpilicueta———–Zouma———-Ivanovics———–Aké

(Brana——————-Cahill/JT/Christensen——-Rahman)

Amennyiben mégis igazolni szeretnénk, remélem elfelejtjük a Stones-féle agymenéseket, nálam két holland és egy portugál jelölt van: Vv Dijk (CB, 24) és Soares (DR, 24) a Sotonból és Pieters (DL, 27).

Középpálya:

Na itt jönnek az izgalmak, miközben én épp azért kapom le a fülest a fejemről, mert szeretem hallani, ahogy a pohár falához ütköznek a jégkockák, a scotch pedig érdekes mintákat rajzol a pohár falára a lámpafényben. Ha a védelemre azt mondtuk, hogy tele van hamisnak tűnő branddel, mert a ‘nevek’ oly gyatra szövést mutattak be az elmúlt hónapok során, hogy élnünk kell a gyanúperrel, a nyáron nem-e cserélték le őket valami gagyira, hát akkor még egy fokkal nehezebb szavakat találni a középpálya ámokfutására. Maticstól Ázárig egymást próbálták alulmúlni az egyéneink, és az egy Willian jó félszezont leszámítva mindnek kijárna a faszkorbács. Matics egyszerűen képtelen volt jó meccset lehozni, még jó napjain is egy erős közepesre futotta, Fabregas hónapokig csak gyilkolta a focit, Oscartól azt vártuk, hogy végre képes lesz lehozni egy fél helyett egy teljes hibátlan szezont, de hiába, mert teljesnek ugyan teljes lett, csak konzekvensen gyenge. Willi legalább az elején tartotta a középpályában a lelket, de ő is csak amolyan vakok közt a félszemű módjára. Az elméleti szinten legnagyobb kincsünk, Hazard viszont egy kiváló szezon után zuhant érthetetlen mélységbe, formáját azóta is a Bajkál-tó mélytengeri búvárai keresik. Bár még van 8 fordulója, hogy legalább azt a csúfságot kijavítsa, hogy gól nélkül zárja a PL szezont, mindenképp fájó, hogy a januárban Kínába távozó kiegészítőnk, Ramires két góljával pont kettővel lőtt többet a belga cselgépnél.

Hazard nagy talány. Nagyjából a legjobb futballkorban van, de legalábbis elérte azt, 25 éves. Jelen szezonban viszont szinte egyetlen momentumában sem tudta bizonyítani azt, hogy akkora spíler lenne, mint akikhez már hasonlították, és elvileg ő maga is szeretné megütni a szintjüket: CR és Messi. Ahhoz a szinthez pedig, egy teljes szezon elvesztegetése 24-25 évesen úgy gondolom, máris túl sok. De nem is kellenek nekünk ide Messi-k, volt már nekünk egy saját hősünk, a hozzájuk képest gyér mutatókkal, mégis mindenki imádta: Zola. A kettejük közötti párhuzam már csak azért is érdekes, mert nagyon sok elemben és mozzanatban hasonlít egymásra a kettejük játékstílusa. Némileg nehéz összehasonlítani őket persze, hiszen a kis Lord középen játszott, Hazard pedig többnyire a balszél rohanója, de a testi adottságaikból kifolyólag tényleg rendkívül hasonlít egymásra a két sztár, egyes mozdulatok Ázártól pedig mintha egyenesen Zolától kölcsönzöttek lennének. Egy dolog van viszont, ami jelenleg kettejük között áll, méghozzá az, amiben Zola igazi nagysága rejlett: a pure ability, az awerness. Az olaszt azért imádta mindenki, aki látta játszani, mert ösztönös zseni volt. Érezte a pályát, a kaput, érezte mindazt, ami a támadóharmadban történt. A 312 meccsen szerzett 80 gólja nem egy igazán god kategóriás mutató, habár egy secondary strikertől mindenképpen szép, de ami igazán kedveltté tette őt, az az éberség volt, amivel a „semmiből” is képes volt gólt szerezni. Ott van például a szerintem mindenki által ismert Norwich elleni sarkazása. Két dolgot érdemes figyelni: az egyik, hogy hogyan robban rá a nem-helyzetre, elvégre ha megnézzük, ez egy rémes szöglet volt Le Saux-tól, a semmibe lőtte be a rövidre. A másik pedig, hogy a sarkazás pillanatában Zola hova néz. Nem hátra, nem a kapu irányába – előre. A többit, csak érzésből.

https://www.youtube.com/watch?v=KiyfgqJdqOE

Máig az egyik kedvenc gólom – egy csepp zsenialitás; egyelőre az ilyenek különböztetik meg Zolát Hazardtól.

Mindamellett, Zola jóval univerzálisabb játékos volt a belgánál. Mindkét lábbal, fejjel, szabadrúgásból, akcióból, középről, szélről, szöglet után, beadásból, bepasszból, éles szögből, kapásból, dropból – mindenhonnan és mindenkor gólveszélyt jelentett.

Ázár kétségkívül a világ egyik legnagyobb tehetsége, csak 25 évesen már elő kellene lépni a tehetség árnyékából, és végre a sztárok által járt útra lépni. A képességei megvannak hozzá, és ha valóban szorult belé némi klubhűség, és némi elkötelezettség, lojalitás a Chelsea iránt, a Reallal és PSG-vel való parolázása pedig színház, akkor csak az tartja vissza a Chelsea legendává válástól, hogy meg tudja-e ugrani a saját árnyékát. Aki engem kérdez, annak azt mondom, hogy a klubnak sok mindent meg kell tennie, hogy megtartsa őt – de nem mindent. Én szívem szerint együtt tartanám a Hazard-Oscar-Willian triót, mert annál sokkal több van bennük, mint amennyi kijött belőlük ebben a szezonban, és szükségünk is van ilyen kaliberű játékosokra, hogy ne maradjunk ott, ahová leküzdöttük magunkat idénre.

Fabrepass nálam jelenleg a legnagyobb kérdőjel. A szezonra ő is letette a fejéről a varázssipkát, és a lealibizett meccsei nagyon fájnak. Védekezni szinte használhatatlan, szélen ugyancsak, tízesben számomra nem mutatott egyszer sem meggyőzőt, s bár remekül lát a pályán, és képes a semmiből tért ölelő gólpasszokra, a csapatban tartása mindenképp azt jelenti, hogy a középpálya mélyén mellé kell tenni egy erősen védekező típust, hogy az egyéb hátrányosságait kompenzáljuk.

A másik ex-barcásunk, Pedro a szezon második felére már kezdi úgy-ahogy megtalálni magát a pályán, és egyre jobban beilleszteni magát a Chelsea játékába, de ettől még mélyebb lélegzetet sem vennék, ha valaki elvinné.

A védekező részlegből az M&M, a Matics és Mikel páros egyike simán elpasszolós. Indok szól mindkettő mellett és ellen, a szerbet talán jobb áron el tudnánk passzolni, mint a nigériait, utóbbi talán jobban be is érné esetlegesen a paddal (ahogy már történt ilyen ugye), viszont nála a jóisten tudja, hogy tényleg 28, vagy épp már 32, de ennél sokkal lényegesebb, hogy bántóan egydimenziós játékos. A nigériai Zidane-hoz képest a colos birodalmi lépegető maga a megtestesült freestlye hadosztály.

Az erősítés iránya és mennyisége viszont nehéz ügy, mert ehhez előbb látnunk kell, hogy ki lesz az új menedzser, és mit álmodik a középpályánkra. Teljesen más az irány a 3-5-2-höz, a 4-3-3-hoz és akkor is, ha maradunk a túlhaladottá vált 4-2-3-1-nél. A középpálya mélységét mindenképp növelni kell, a kérdés viszont az, hogy valós erősítést jelentő játékost el tudunk-e hozni bárhonnan BL nélkül. Kroos, Isco, Koke, Vidal féle nevekről idén nyáron mindenképp le kell mondanunk, nagy sajnálatomra még az Eriksenekről is, elvégre meg kell élnünk, hogy a Spursben maradni – egy szezonra legalábbis – jelenleg vonzóbb, mint hozzánk igazolni. Carrasco, Payet, Mané, Witsel, Dembelé, Ayew, Wijnaldum, Sigurdsson, Tadics, Wanyama, talán Griezmann, én nekifutnék Mahreznek is, vagy, ha már itt tartunk, Kanté nevét is felírnám, aztán meglátjuk. Neveket lehet sorolni vég nélkül majdhogynem. Viszont van nekünk zsebben ingyen Ruben, Kenedy, Traoré, Pasalics, Musonda, Brown, Baker, Boga… vajon merünk-e velük kezdeni valamit?

Csatársor:

Van egy branyolunk, egy fhansziánk, meg két selejtünk. Így nem nehéz belőni, hogy közülük max kettőnek van keresnivalója itt, de mivel Remyről látványosan lemondtunk a szezonban, mehet ő is. Nem feltétlenül érdemelte ezt a bajnoki szezonunk után, de ez van, hogy így alakult, arról ő – meg a rossz időben, rossz helyen-szerű sérülései is – tehetnek. Én húznék egy bátrat, és egy BL nélküli szezonban nekimennék a számunkra is nyitott sorozatoknak egy Costa-Solanke-Traoré (Bamford) trióval – függően persze ismételten attól, hogy ki lesz az új tréner, és hány csatáros játékot kíván űzetni a csapattal.

A másik szempont viszont, ami legalább ennyire kézenfekvő és védhető elmélet, hogy mivel Costában azért akad némi rizikó, hogy éppen faszfej-napja lesz, vagy lesérül, nem ártana mellé egy valós konkurencia, aki akár a jelenlétével is potenciális önfegyelmező lehet Diegoal számára, meghát ha netán tényleg nélkülözni kell a spazilt, akkor reális alternatívát jelent. Viszont, hacsak Ancelotti mindenáron nem akar jót tenni velünk, ezért aprópénzért hozzánk nem vágja Müllert vagy Lewát, akkor sok realistás esélyünk nincs arra nézvést, hogy méltó csatárpótlékot találunk. Aubameyang? Ugyanmá, esélytelen. Lukaku? Asszem dettó. Most talán még a nápolyi Higuaínért is hiába kapadoznánk. Ami nekünk most szóba jöhet, az esetleg (jobb esetben is) egy Ibra (akit én gondolkodás nélkül elhoznék), mondjuk egy Pellé, Arnautovics, Gomis, Bacca, Icardi, Insigne, Huntelaar, Bas Dost, vagy még esetleg az ex-vonalkódos Luuk de Jong neve merülhet fel kb.

***

Na most ugye akkor a keretünk:

Nálam pedig a „megy” lista:

Amelia, Miazga, Djilobodji, Matics/Mikel, Pedro, (Fabregas?), Remy, Pato, Falcao

Így marad a jelen keretből 16 játékos, egy ideális 25-26 fős kerethez pedig az azt jelenti, hogy 9-10 játékost kell(ene) hozni. Jelen helyzetünkben ez bizony kérdéses, mennyire lehet reális. Feltéve ráadásul, hogy mindenki marad, akit én úgy vettem, hogy marad. Egy ilyen szezon után nem árt egy nagyobb takarítás, és a kezdő 11-ből még így is max 2 embert támadtam be, szóval van mit sakkozni a boardnak nyárra. Az első alapvetés nyilván az edző személye, a második pedig az alap taktikánk megálmodása, de sok időnk nem lesz álmodozni, július 10-én ér véget az Eb, rá két hétre pedig már jelenésünk van Amerikában az ICC-n, július 27-én Pasadena-ban már jön az első felkészülési meccsünk a Liverpool ellen, 30-án pedig már ott a Real, augusztus harmadikán pedig már ott a Milan. A Premier League 25. szezonja pedig 10 nappal később, 2016.08.13-án indul.