Elméricskélt szezon

Közel sincs vége, sőt. Az eddigi, jól felborított játszma végéhez közeledünk, de még csak most jön az izgi rész. Mennybemenetel, orbitális szopás, vagy maradunk a színtelen, szagtalan, szúrós szagú gáz.

Általában ez a poszt, vagy az ilyen jellegű posztok az idény lezárultával születnek – bizonyára nem lesz ez másként most sem, de én egy kicsit már most mélyebbre merülnék a felszínnél, ahol többnyire úgy érzem, megrekedt mindenki, és kicsit amolyan self-Jesus módra inkább a vízen járna, mintsem lubickolna jókedvűen a habokban.

Annyit már leszűrtem a posztok, kommentek és belső levlista alapján, hogy a véleményemmel alapjában véve és összességében egyedül vagyok, de legalábbis nem vagyunk sokan. Én ugyanis úgy vagyok vele, ahogyan ennek már lépten-nyomon hangot is adtam: ugyan hátra nem dőlhetünk, de összességében én elégedett vagyok azzal, amit elértünk eddig, mert ahhoz képest, amit vártam az idény elején, már megvagyunk. És ez nem áprilisi tréfa, hanem hótkomoly. Nyilván a magam nevében beszélek, hiszen ezren ezerkétszázfélét kívántunk, vártunk (el) induláskor, de összességében ahhoz képest szerintem mindenki többnyire megkapta már, amit várt-kért.

Mik is voltak ezek? Stabil védekezés? Pipa. Stabilitás? Pipa. Harc a bajnoki címért? Pipa. Március végén állvamaradni a BL-ben? Pipa. Izgalmas PL szezon? Pipa. Fix BL hely a kövi szezonra? Pipa. Bűbájos pressconfokat? Pipa. Hazai veretlenség? Pipa. Jó rangadózás? Pipa. Csiszolódó játék? Pipa. Átalakuló, megerősödő Chelsea, következetes működés, motiváltság? Oké, itt már akadhatnak szubjektíven beletűzött hiányjelek, de összességében úgy gondolom, ide is bekaristolhatjuk a pipát.

Az, hogy idény közben kire mi rakódott még rá elvárásként, úgy gondolom, az egy dolog, ami akár reális elvárássá is érhet, de mondjuk az, hogy már vezettük a PL-t, akkor bajnokok vagyunk, és most két vereség után elkívánjuk a faszba az egész gárdát, nekem picit erős. Igen, csúnya két meccs volt, és igen, tudom, hogy nem veszi be a gyomra sokaknak, de ez AKKOR IS egy fiatal és formálódó gárda, és ez egy „első szezon”, és tetszik vagy sem, de a reális elvárások előzetesen és utólag is azok, amit egyébként el is értünk. Stabil védekezés, jóval attraktívabb, mégha itt-ott döcögős támadófutball, sokgólos meccsek is (rangadókon is!), hazai veretlenség… áhhh, mindjárt elcsordulok.

És nem, ez nem jelenti azt, hogy én 100%-ban elégedett lennék. A szurkoló éhes, a szurkoló mindig többet akar. Én is vagyok annyira kurva, hogy kicsit verjem a tamtamot, és fogom is. Mert, ami a szezon előtt szintén felmerült, az ugyanúgy pipálható, mint a többi: ez pedig a csatárkérdés-csatárgond. S bár Eto’o a végére egészen pofásan belelendült, és lőtt pár fontos gólt, ettől függetlenül igen csúnyán fest a Chelsea csatárteljesítménye. Ezt pedig elővesszük most a hétvégi meccs kapcsán is, meg az ehhez kísértetiesen hasonló meccsek kapcsán is.

Előljáróban el kell mondani, hogy míg a hazai mérlegünk tetszetős, az idegenbeli tartalmaz fájdalmas pontokat. Ezt pedig a sky két infografikán foglalta össze:

A felső ábra a 2014-es pontvesztéseinket mutatja, 4 mérkőzés (a WHU kivételével idegenben), 90 kapuralövés, amiből már eleve nagyon rossz mutató a 17 kapura tartó, merthátugye az még a 20%-ot sem üti, de az 1 gól, na az mindent elmond. Külön érdekesség, amit valaki a kommentek közt is említett, hogy eddig csak BL meccs előtt kaptunk ki, és ehhez szorosan kapcsolható az is, hogy mondjuk ha pont az említett két döntetlent nézzük, akkor azok pedig rangadó előtt történtek (a WHU és a WBA meccs után is a City-vel meccseltünk). De az Everton elleni épphogy 1-0 is a Galata meccs előtt volt, a karácsonyi hajtásban az Arsenal meccs előtt épphogy behúztuk a Swansea-t 1-0-ra, de a Pool meccs előtt estünk ki a ligakupából a Sunderland ellenében. Ez alapján könnyen jelenthetjük ki, hogy a kettős (vagy többes) terhelés ebben a szezonban még megviselte a gárdát.

A játékosoknak – köztük Ázárnak, Oszkárnak, Schürrlének, Salahnak, és persze a többieknek is – fel kell venni a ritmust, és nem csak 1-1 meccsekre, hanem folyamatosan. Ez a rutinnal jönni fog, lévén azért fiatal játékosokról beszélünk – és egyébként éppen ezt emelte ki José is – na jó, nem emelte ki, csak megemlítette -, hogy vannak játékosok, akik meccsről-meccsre kiválóan teljesítenek (nem meglepő módon a többségük rutinos – Ivanovics, Terry, Cahill, a kakukktojás Ápilikveta, de ő meg épp apa lett, ez extra boost), míg „mások” pedig egyik meccsen remekelnek, a következőn pedig eltűnnek. És igen, ez a támadókra vonatkozik főleg, az el-elhalványuló Ázárra, a remek ősz után erősen visszaeső Oscarra, a remek és gyatra teljesítményeket váltogató Willianre, az üstökösként hasító, majd csendben füstölgő Schürrlére. IS. Mert egyszerű lenne elverni a port csak a csatárokon. De édesfaszom, a második ábrát nézegetjük? Kaptunk szívdobogást?? A szezonban idegenben van 2 csatárgólunk??? Hát az mi?!

Nem véletlenül emlegetik a matracos potykányt állandóan velünk kapcsolatban, és bár emberileg legalább akkora hulladék, mint az anfieldi vámpír, teljesítményében 40+2 meccsen 32 gól + 8 assist, de még ha csak a laligali góljait nézzük is (25), magasan több, mint az Eto’o + Torres + Ba által összehordott PL gólok száma. Halkan jegyzem meg, a bajnoki góllövést Ázár vezeti 14 találattal, a kameruni és a spanyol által összekalapolt (8+4=)12 még ennél is kevesebb. Más kérdés, mégha ugyanazon a lapon is, hogy vajh’ a bohócligában összeharácsolt találathad mire elég a PL-ben, ha emberünk még a spanyol talajon is többet tartózkodott vízszintesben, mint függőlegesben. De ez egyelőre nem a mi gondunk, ráérünk majd akkor aggódani ezen, ha már nyárutón ez a jómadár kékben feszít – jobb forgatókönyvet is el tudok képzelni az élettől. Most csak keseregjünk azon, hogy a papíron ütősnek hangzó Torres-Eto’o-Ba támadóhármas ténylegesen mennyire – még a várható – erőn alul is teljesített.

Hogy még egy vonatkozásában vizsgáljuk az idegenbeli teljesítményünket, vegyük ide, hogy már november elején, a szégyelletes Newcastle-i vendégszereplésünk után azt kellett leírni, hogy 5 idegenbeli meccsből egyet sikerült megnyerni. Hogy szó szerint idézzem magam: „Egyet, baszomalássan. Úgy szeretnék valami pozitívat írni. De azon felül, hogy felsorolom itt az ide kívánkozó kifogások garmadáját, mint például, hogy nehéz meccseket tudtunk le eddig (ugye ManUnited, Everton, Spurs, Norwich – őket vertük, és most a barcodes), meg szar idő, meg november.. Csak volt itt nemrég egy jól eldurrantott októberünk, amikor azt írtam, mert leírhattam, hogy sínen vagyunk, és kézzel fogható, szemmel az eredménykijelzőn és a tabellán látható jelei vannak a fejlődésnek, akkor most mit írjak? Hogy amit láttatok, az egy rakás szar? Mert öléggé dehonesztáló a Schalke-Citeh-Arsenal szétcsapás után azt látni, hogy elmegyünk (a bajnokságban) idegenbe, aztán egy olyan csapat, amit még más, középszer vagy az alatti csapat is kiröhög (a tökutolsó Sunderland is elrakta őket, mi pedig, úgy kapunk kettőt, hogy még csak lőni sem tudunk nekik egy árva gólt sem, holott augusztus óta nem hozott le kapott gól nélkül mérkőzést Pardew együttese.” Ennek analógiájára ugyanúgy leírhatnám most, hogy könyörgöm, az a Palace vert meg a hétvégén, akik az utóbbi 5 fordulóban írd és mond 1 gólt lőttek. Igaz, ők most sem találtak be, de mégis, messze a legkevesebb lőtt találattal állnak a PL-ben (31 forduló után 20 lőtt gól, és ebben már benne van Terry fejese is. Elég erős a kontrasz a mi lőtt 62-kel szemben, még erősebb a Pool 88-ával). És bár az ‘away’ tabellán is jóval jobb pozícióban állunk, mint akkor, a jelenlegi hatodik helyünk eléggé hervasztó, különösképp, hogy a listát a ManUtd vezeti.

Egyszóval én magam sem azt mondom, hogy nincs hová előrelépni, hogy nincs fejlesztendő terület. Mert akad az, bőven.

Minden esetre ez kevésbé vonatkozik a nagy meccsekre, rangadókra, márpedig most egy ilyen következik, egy egészséges ki-ki mérkőzés a PSG ellen, párizsi odavágóval holnap. A Parc de Princess résztvevői közt biztosan nem lesz ott Eto’o és Cole, akik sérülésüket töltik, illetve Matics és Salah, mert ebben a szezonban nemzetközi sorozatban már nem léphetnek pályára nálunk. Az utazókeret ma reggel szállt fel Londonból, 19 fővel, a megszokott névsoron felül még Ake és Kalas kapott repjegyet.

Vendéglátóink számára nemzetközi szinten mondhatjuk, hogy az első komoly megmérettetés következik, a csoportban a Benfica, az Olympiacos és az Anderlecht testén át csoportelsőként vezetett az út, majd a német Leverkusent kellett ledorongolniuk, hogy aztán velünk kerülhessenek össze. A felturbózott párizsi gárda komoly potenciállal rendelkezik, s bár a keretben szép számmal találunk franciákat, a kezdő környékén nem több fordul elő belőlük, mint nálunk angol. Legkomolyabb fegyverük a támadósor, különösképp Ibrahimovics, de ezzel talán nem sok újat mondtam. Nagy egymásratalálás lesz közte és Mourinho közt, meg hát ha nem is Drogba, de mégiscsak van itt egy Alex is, akivel összeborulhatnak a társak. A brazilnak köszönhetjük az ezredik PL gólunkat, meg persze jópár nagy dugót, kevés hibája és sok sérülése mellett azért többnyire jó emlékekkel hagyott itt bennünket, mikor összetűzésbe keveredett AVB-vel, és dobbantott.

A sorsolás előtt azt merészeltem mondani, hogy talán a PSG lehet az, akivel a két legjobb (értsd: legszórakoztatóbb) meccset tolhatjuk, most eljön az igazság órája, úgyhogy jól be is tippelek egy masszív 3-3-at, hogy ne unatkozzunk. Más kérdés, hogy az üveggömböm mostanság bemondta az unalmast, és folyton azt bizonygatja, hogy a korábban sorozatban tippelt eredmények a fals sikerélmény megtestesülései voltak.

Mourinhonak sem lesz teljességgel ismeretlen a francia együttes, hiszen az Abra éra korai szakaszában már találkoztunk egyszer, akkor még egy merőben más felállásban, amit az eredmény is tükrözött. Ez az eredmény most mondjuk ki, masszív meglepetés lenne – de ebben a konkrét fejreállásokkal teli szezonban – én már meg sem lepődnék. Az győzelmi kényszer súlya most sokkal inkább lesz a PSG sötétkékjein, mint a mieinken. Blanc együttese a végső győzelemről beszél, míg a mi szerény kereteinken belül valljuk meg, ez már jutalomjáték, és ha nem is az esélytelenek teljes nyugalmával, de mindenképp feszélyezetlenebbül léphetünk pályára – habár Ibra a meccs előtt pont ezeket mondta, csak nem ránk, hanem magukra értve. Sőt, egészen odáig ment, hogy a párosítás szuper favoritja mi vagyunk. És még csak el sem röhögte. De hogy tényleg minden megtörténhet, épp a vége felé járnak a mai mérkőzések, mindkét meccs 1-1-es döntetlenre áll. A Barca-Atleti még éppen nem is akkora meglepetés, minthogy a ManU nem szállt fel a szopórollerre otthon a Bayern ellen, akik éppen most még kipirosazták a CSK-t is, bukva Schweinit a visszavágóra (ha már itt tartunk, nálunk Iva, Mikel és Ramires van 1 sárgára az eltiltástól). Nem gondolnám persze, hogy Pep most bokáig fosta magát, de ennél talán többre számított ma este. Ez viszont megintcsak nem a mi bajunk, bár ha a ManU neadjisten kiejtené a Bayernt, én isten bizony .. ígérnék most valamit, de ebben a szezonban ez kockázatos, mert még a végén bejön.

A mi dolgunk holnap este nem nagyon kikapni, az is lehetőleg lőtt góllal, vagy inkább akkor döntetlen, egy szűk győzelem meg orgazmus a köbön. De valahol el kell kezdeni ugye, José pedig megint benevezett a Forge of Empires játékba, és ritkán száll ki abból eredmények nélkül. Remélem a Palace meccs után összezuhant tábor is kicsit erőre kap holnap este, aztán valahogy együtt szurkoljuk ki a továbbjutást. Hogy stílusosan fejezzem be: harcra fel, győzni kell!