Dobogóról

A válogatott szünet óta két idegenbeli 4:0-t tud a csapat felmutatni, ami még úgy sem rossz, hogy a papírformát egyik eredmény sem borította különösebben. A három felvonásos vándorlás legnehezebb része viszont a végére maradt: az otthon erős, bajnokságban jól teljesítő, ám a BL-ben háromgólos előnyt leadó Liverpool lát minket vendégül. Kedvcsináló alább.

 

Azt nyugodtan mondhatjuk, hogy a Roma elleni hajszárító megtette hatását: három meccs, három győzelem, három clean sheet. Ezt persze nem kell felnagyítani, de elbagatellizálni sem: úgy tűnik, rendeztük a sorokat. Vissza is tért a csapat oda, ahol lennie illik: a dobogóra. A támadójáték felélénkülése elsősorban Hazard érdeme: belga zsenink végre nem csak jól mozog, hanem gólokat is szerez. Kanté visszatérésével pedig a védekezést is sikerült lehozni a totál fogalmatlanságba tartó útról, ráadásul David Luiz száműzetése is véget ért, szóval hátul is gyarapodtak az opciók.

A BL-forduló legnagyobb sikere természetesen az volt, hogy Bakuban kiharcoltuk a továbbjutást, így Sp*rs és a City mellett harmadik angolként tuti a helyünk a legjobb tizenhatban. Ha úgy nézzük, hogy ehhez egy korán emberhátrányba kerülő, csoportutolsó, BL-újonc azeri csapatot kellett ütnünk, akkor ez nem akkora eresztés, és mint a mellékelt ábra mutatta, ment félgőzzel is. Ha viszont úgy, hogy a Roma és az Atlético szíves társaságában értük el mindezt egy körrel a vége előtt, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy (eddig) jól végeztük a dolgunkat: a csoportelsőség még nem tuti, de egyrészt ne legyünk telhetetlenek, másrészt a római bukó után már azt is értékelni kell, hogy ismét mi állunk a kvartett élén és saját kezünkben a sorsunk, harmadrészt meg – ez nyilván erősen sorsolásfüggő – jelenleg nem kecsegtet akkora előnnyel az élen végezni.

2, gól, 2 kiharcolt büntető: szerdán ő volt a nyerő ember

Miközben mi kissé tartalékosan lötyögtünk a Kaukázusban, Kloppék Sevillában harcolhatták volna ki a csoportelsőséget. Ki ne tudná, ez nem jött nekik össze, háromgólos előnyük leadásával pedig még az sem biztos – csak erősen vélelmezhető –, hogy a továbbjutásuk meglesz. Kérdés persze, kire hogy hat majd a saját túrája a hétvégi bajnokija előtt. A Pool teljes harci díszben izmozott és a végeredmény csalódást keltő volt számukra, míg mi sikerélménnyel térhettünk haza egy feleannyira sem fárasztó mérkőzés után. Igen ám, de – és erre Conte is panaszkodott hét közben – ismét egy értékes nappal kevesebb jutott nekünk a regenerálódásra, ami egy komolyabb utazás után már tényező lehet, pláne, hogy szerda-szombat viszonylatról beszélünk. Az sem mellékes, hogy mindhárom idegenbeli BL-meccsünk után rangadóznunk kell(ett): Madrid után fogadtuk a Cityt, Róma után a Unitedet, Baku után meg megyünk az Anfieldre. Persze lehetne azt mondani, hogy legalább már hozzá vagyunk szokva…

Egy Pool-Chelsea rangadónak számít már jó ideje: két állandó PL-tag, megannyi pikáns előzmény. Tovább fűszerezi a dolgot, hogy mindkét csapat jó formában van (az elmúlt öt meccs tabellája alapján mi a második, a Vörösök a harmadik helyen állnak). Conte szemében meg nyilván szálka, hogy tavaly a Liverpool volt az egyetlen, akit nem tudott legyőzni. Ami a top6-os egymás elleniket illeti, mindketten játszottunk már a másik néggyel: mi 7, ők 4 pontot hoztak a lehetséges 12-ből – remélhetőleg nem lesz nivellálódás.

Nálunk gyengének találtatott, náluk vezeti a PL góllövőlistáját

Ki már amúgy is rég kaptunk: még 2012-ben egy ellenük megnyert FA kupa döntő és egy Bayern ellen megnyert BL-döntő között, erősen felforgatott csapattal. Az a 4:1 persze attól még nagyon fájó volt, ráadásul akkor még az sem volt biztos, hogy megérte feladni a bajnokságot. Azóta két győzelem és három döntetlen a mérleg, no meg persze volt ott  Suarez-harapás, majd utolsó utáni perces egyenlítés, Gerrard-elcsúszás, tavaly pedig egy emlékezetes szabadrúgásgól és egy kihagyott büntető is.

Klasszikus meccsek ide, nagy gólok oda, (sajnos) ez a legemlékezetesebb momentum

Mi szeretnénk a dobogón maradni, a Liverpool meg szeretne odakerülni, szóval az eseménytelen 0:0 idén is kizárható. Ráadásul nekünk (Swansea, Newcastle, West Ham) és nekik (Stoke, Brighton, Everton) is könnyebb etap jön, miközben a másik négy top6-os csapatnak marad még egy vagy két derbije az ünnepek előtt, szóval sokat érhet ez a három pont. Ha nekünk sikerülne, azzal eléggé „megérkeznénk” a dobogóra… Továbbra is Blue Is The Colour!

304 Comments

  • Posted 2017-11-27 17:15 0Likes
    by lamps8

    1, a meccs nem volt rossz, minőségibb helyzeteket dolgozunk ki, de a döntetlennel talán megelégedhetünk. Külön tetszett, hogy Salah egyéni alakításain túl a védelmünk eléggé megfogta a pool támadásait. Felpattantam a Christensen hype vonatra.

    2, Salah. Az egyiptomi mikor tanult meg nem csak egyenesen labdát vezetni, a legtökéletesebb váratlansággal ritmust váltani, illetve lőni? Fizikálisan is nagyon masszív, háttal állva a kapunak is kurva nehéz volt szerelni.

    3, Jó ez a 352 de ehhez nekem úgy tűnik nincsenek meg a megfelelő középpályásaink. Nem véletlenül mentünk a ninja után többször is, itt több kell támadásban. Baka Mu elleni teljesítménye a kapu előtt és Drink megoldása is ezt mutatja. Itt kell bevallanom hogy én Bakayokotol hatékonyabb box-to-box játékot vártam előzetesen.

    4, Mostantól nem férnek bele a leghitványabb fos csapatok elleni leolvadások, sem otthon, sem idegenben. Már letudtuk mindkettőt. Swansea, castle,, whu, huddersfield már a 10 pont is csalódás lenne.

    • Posted 2017-11-28 07:27 0Likes
      by kasata91

      Nekem most először szúrt szemet Christensen 2 orbitális hibája a meccs közben. Eddig túl nagy volt a rózsaszín köd és valószinűleg nem figyeltem eléggé.

  • Posted 2017-11-27 17:32 0Likes
    by BlueCech01

    Former Chelsea chief Michael Emenalo appointed sporting director at Monaco following Stamford Bridge exit

    • Posted 2017-11-27 17:39 0Likes
      by Zenzo

      miközben az Everton meg Allardyce-al tárgyal 😀

      viccet félre téve, számomra ez csak megerősítés abba az irányba, hogy baromi jó munkát végzett a Chelseanél, az akadémiával és a fiatalokkal pedig különösen, és ennek nem csak házon belül van hitele.

      • Posted 2017-11-27 17:43 0Likes
        by BlueCech01

        Sőt, valami olyat is el tudok képzelni, hogy ezt Abra kezdeményezte Rybolovlevnél, amikor Emenalo közölte, menni akar, vagy amikor Conte közölte, hogy nem képesek együtt dolgozni akadályok nélkül.

      • Posted 2017-11-27 18:09 0Likes
        by Endy919

        Ezt eddig sem kérdőjelezte meg senki , hogy a fiataloknál remek munkát végzett.

        Nagyobb gondok inkább a komoly igazolásoknál adódtak.

      • Posted 2017-11-27 18:10 0Likes
        by BlueCech01

        Aminél továbbra sem látom „sokakkal” ellentétben, hogy az elmozdítása/lemondása mit segít.

      • Posted 2017-11-27 18:17 0Likes
        by Endy919

        Párszor már leírtam a véleményemet , szóval most nem ugrok neki újból.

        De ha januárban még nem is , nyáron minden kiderül majd.

      • Posted 2017-11-27 18:19 0Likes
        by BlueCech01

        Igen, csak az a gond, hogy a véleményedből sem derül ki, hogy ez miért is jó nekünk feltétlen, illetve miért „karácsony és újév” vagy mi a távozása.

      • Posted 2017-11-27 18:35 0Likes
        by Endy919

        Az ovációs komment után , ha jól emlékszem Zenzoval beszéltünk a témáról bővebben. Ha van kedved keresd meg.

      • Posted 2017-11-27 18:41 0Likes
        by BlueCech01

        „De itt nem azzal van a gond , hogy nem veszünk minden ablakban egy Messit rekord összegért , hanem hogy egy töketlen klubb benyomását keltjük. Amint bejelentkezik egy másik csapat a kiszemeltünkért , mi leblokkolunk. Mostanában jóformán csak olyan embereket tudunk leigazolni , akiknek vagy van egy fix kivásárlási ára , vagy már nem kell a csapatának. Esetleg olyat , akiről még senki sem hallott.”

        Ha ez az, akkor olvastam, és továbbra sem vágom, hogy ezen hogy vagy mit segít az a távozása, illetve hogy miért ő az, aki ezért egy személyben felelős.

      • Posted 2017-11-27 23:02 0Likes
        by Zenzo

        „Ezt eddig sem kérdőjelezte meg senki , hogy a fiataloknál remek munkát végzett.”
        Nem-e? És, bár ezzel nem rád célzok, de attól még igen, még itt, szerény kis nethajlékunkba is, sokan.

        „Nagyobb gondok inkább a komoly igazolásoknál adódtak.”
        továbbra sem látom azt, hogy a komoly igazolásoknak miért csak ő lett volna a gátja, de igen, egyrészt ezt veled már kiveséztük egyszer, másrészt ugyanaz a konklúzió most is, mint akkor, amit írsz is lentebb, hogy ez a következő nagyjából 2-3 év alatt kiderül. Egy nyárra nem merném tenni a mérleget, vele is voltak jó nyaraink is, kell legalább 2-3, hogy igazán össze lehessen vetni a dolgokat.

    • Posted 2017-11-27 19:38 0Likes
      by Lavid Duiz

      Ezt már akkor is írták, amikor lemondott nálunk. Volt az a bullshit, hogy túl sokat dolgozott, ezért nem töltött elég időt a családjával, stb. De valójában arról van szó, hogy több pénzért vált munkahelyet. (amit amúgy nem bánok).

  • Posted 2017-11-27 17:39 0Likes
    by Hazard

    Vajon ő is felépít egy jó Monaco-t? Érdekes lenne, ha az az ex Monaco scout végül idejönne. 🙂

    https://twitter.com/AS_Monaco/status/935176920446193664

    Kíváncsi vagyok, hogy idővel lesz a több infónk a lelépéséről, egyelőre kicsit bűzlik nekem. Családi okokra hivatkozott a lemondásakor,majd pár hétre rá elvállal egy ugyanolyan munkát egy másik klubnál.

    • Posted 2017-11-27 19:49 0Likes
      by Sandic

      „Családi okokra hivatkozott a lemondásakor”

      Végül is a Chelsea szurkolók már elég sokszor szidták az édesanyját, tágabb értelemben ez is lehet családi ok.

      A Monacon amúgy meglepődtem, de nem rossz lépés számára, ott nem helyeznek majd rá akkora nyomást.

      • Posted 2017-11-28 14:51 0Likes
        by Hazard

        Remélem békében váltak azért el,így a jövőre akár hasznukra is lehetne ez a kapcsolat. Ha sok fiatal tehetséget talál, aki ki nevelnek, akkor nem lenne rossz, ha előnyről indulnánk.

      • Posted 2017-11-28 15:51 0Likes
        by Zenzo

        Ja, a Monaco az új Vitesse, mi?! 🙂 már kölcsön se kell adni a fiatalokat, kimerítettük a loan army kvótát, most Emenaloval megvetetjük őket a Monacoba, felépítjük, majd megvesszük olcsón : )))

      • Posted 2017-11-29 14:14 0Likes
        by Hazard

        A másik irány eszembe se jutott. Mondjuk nem lenne rossz, ha Ligue 1-be is tudnánk küldeni olyan játékost, akinek már nem elég a holland bajnokság. A tulajjal azt hiszem eddig is jóba volt Abra, így most lesz még egy kapocs. Mondjuk már szétkapkodták a Monaco-t, de hátha lesz a jövőben is pár tehetség. Ha folytatják ezt a filozófiát, márpedig miért hagynánk abba, akkor némi eséllyel indulhatunk.

  • Posted 2017-11-27 19:43 0Likes
    by Lavid Duiz

    Ne feledjük! Hétközben PL forduló! Holnapután szerdán játszunk a Swansea ellen (20.45), aztán szombaton meg Benitezék (Newcastle) ellen (13.30). Mindkétszer otthon.

  • Posted 2017-11-28 13:08 0Likes
    by myheartisblue

    DERMOT DRUMMY (1961-2017) | Nyugodjon bekeben, sokat tett a csapatert hatterharcoskent!

  • Posted 2017-11-28 16:46 0Likes
    by szeszfabresz

    Abraham holnap nem játszhat ugye?

  • Posted 2017-11-28 20:52 0Likes
    by L4MP4RD

    Sziasztok!
    Régóta követem a blogot, viszont szerintem életem második kommentje ez.
    Szombaton nagy szerencsémre életem első élő Chelsea meccsére látogathatok el. Tapasztalt meccsre járók segítségét szeretném kérni, hogy van-e valami olyan dolog amire nagyon ügyeljek (érkezés, tilos dolgok, melyik kocsma a legjobb stb.), vagy bármi ami fontos lehet?
    Köszi előre is!

    • Posted 2017-11-28 21:24 0Likes
      by WehaveNoHistory

      Hello szia!
      Legfontosabb, ÉLVEZD 🙂
      PL meccsen van alkohol, szóval lehet zúzni a szünetben. Amúgy a Bridge környékén jó néhány kocsmába csak a jegyeddel fognak beengedni, vagy is nekem/nekünk mindig kellett mutatni. Melyik a legjobb…hmmm… 🙂 az összes 😀
      Csak műanyag palackot vihetsz be, kupakot elveszik róla, ha van rajta. Viszonylag gyors a beengedés, én az érkezéstől számítva 10 percen belül a helyemen voltam legtöbbször. Tilos dolgok, kb. mint a repülésnél a tiltott dolgok. Korrekt a staff, nem holmi izomfejek akik figyelnek a rendre.

      Hova szól a jegyed?

      • Posted 2017-11-28 21:43 0Likes
        by L4MP4RD

        Köszi!
        Esernyő az még átfér szerinted?
        Matthew H. lower T row 321, ha ez neked mond valamit így, remélem hangulat jó lesz és kilátok majd rendesen 😀

      • Posted 2017-11-28 21:59 0Likes
        by WehaveNoHistory

        Passz, nem hordok esernyőt 🙂 szerintem a kicsi ami össze csukható igen.
        Persze hogy mond 🙂 Ott még nem voltam.
        Tessék nézd meg hol lesz a helyed:
        http://www.chelseafc.com/tickets-membership/general-ticket-info/seating-plan.html

        Én is remélem, hogy jó lesz, bár én mindig hiányolom, hogy keveset énekelünk, vagy nem annyira buzdítják a csapatot, de hát ezzel együtt tudok élni.
        Gólnál nem biztos 😉

    • Posted 2017-11-28 21:36 0Likes
      by kasata91

      De irigyellek. Amikor én megyek januárban pont bristolban lesz a csapat. De attól még A SBre biztos ellátogatok.

    • Posted 2017-11-29 16:21 0Likes
      by Hazard

      Pedig ilyen névvel írhatnál gyakrabban is! 😀 Hozzászólásonként egy meccs élőben? 😀 Nem rossz…

      Tapasztalt meccsre járók talán nincsenek. 🙂 Nem árt időben menni, mert meccs előtt szerintem van forgalmi változás és a busz nem a megszokott helyen tesz lesz. 🙂 Mondjuk a hangokat követve akkor is odatalálsz 😀 Csak ne centizd ki.

      Jó szurkolást előre is! A harmadik kommented lehetne egy élménybeszámoló. 😉

  • Posted 2017-11-28 21:11 0Likes
    by BlueCech01

    Na ez nem semmi: Luiz és Conte továbbra sem békültek ki, és az olasz továbbra is bizonytalan DL jövőjében, aki felkeltette Zidane figyelmét, és télen Luiz mehet a Reálba (telegraph).
    Azért ez inkább maradjon meg pletykának.

    • Posted 2017-11-28 21:23 0Likes
      by kormolar

      elcseréljük Varane-ra

      • Posted 2017-11-28 21:25 0Likes
        by WehaveNoHistory

        de szép lenne

      • Posted 2017-11-28 21:56 0Likes
        by Endy919

        Hát , nagy Varane rajongó voltam , de már nem biztos , hogy elhoznám. Nagyon sérülékeny szegény , pedig a tehetsége megvan a játékhoz.

      • Posted 2017-11-28 23:13 0Likes
        by Zenzo

        yep. Egyébként is most, hogy van egy Zoumánk, meg egy Christensenünk, már nem kellene Varane.

  • Posted 2017-11-28 21:27 0Likes
    by interes

    Varane csere oké.

  • Posted 2017-11-28 21:49 0Likes
    by trueblue05

    azért a Watfordtól többet vártam. Young dupla bzdmeg, félidőben

    • Posted 2017-11-28 21:50 0Likes
      by lamps8

      momentumuk sem volt amikor 1. kapuralövésből young beverte, egyébként szépen. ameddig ő a balhátvédjük ettől függetlenül én nem aggódom

      • Posted 2017-11-28 21:52 0Likes
        by trueblue05

        csak a tény a kemény, egyébként fogalmam sincs a kontextusról, nem terhelem magamat MU meccsekkel

      • Posted 2017-11-28 21:55 0Likes
        by Endy919

        én mostanában megnézem az összes meccsüket , ha nem játszanak velünk egyszerre. Ma kb. szereztek egy gólt a semmiből , aztán a másodikat szabadból. Aztán kikapcsoltam. 🙂

    • Posted 2017-11-28 21:59 0Likes
      by atti26

      De legalább a Leicester szerez egy kis örömöt.

      • Posted 2017-11-28 22:02 0Likes
        by Endy919

        A Spurs kezd szétesni. Btw mindkét Leicester gólt nagyon szép volt.Vardyt nagyon elhoznám januárban Misi helyére. Sokkal jobban passzolna a taktikánba.

      • Posted 2017-11-28 22:03 0Likes
        by atti26

        Az elsőről azért a kán-kán ugrott be. 🙂

      • Posted 2017-11-28 23:11 0Likes
        by Zenzo

        Vardy kult hős ottan, ha eddig nem lépett le, szerintem minimum ki kell esnie a rókáknak, hogy elgondolkodjon a távozáson.

      • Posted 2017-11-28 23:38 0Likes
        by Endy919

        Ja , sajnos ez így van. De a tény továbbra is megmarad , hogy kell egy ilyen stílusú csatár nekünk. Vardy ráadásul azért is lett volna jó , mert angol és a ligában is remekül megállja a helyét , hiába kezd már ő is korosodni.

      • Posted 2017-11-29 09:00 0Likes
        by kasata91

        Vagy csak a világklasszis (hentes) Wanyama hiányát érzik ennyire 😀

      • Posted 2017-11-28 23:19 0Likes
        by Zenzo

        „A Spurs kezd szétesni.”
        Méghozzá látványosan. Utolsó 6 meccsen 7 pont elég sovány.

      • Posted 2017-11-28 23:36 0Likes
        by Endy919

        Náluk üt ki igazán a két frontos terhelés. Eriksen és Alli is már kezd emberhátrány lenni , mert hulla fáradtak , ráadásul Poch még orrvérzésik nyomatja a balfasz Sissokót is.

      • Posted 2017-11-29 11:31 0Likes
        by Zenzo

        mondjuk, nagyon nem bánom épp, hogy így van 😀

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com