A kiszámíthatóság útján

1205 chelsea-bournemouth1Lassan talán helyreáll egyfajta rend a csapat játékát illetően, ami még se nem sziporkázó, se nem lehengerlő, de a védekezés meccsek óta biztatóan stabil, emellett előrefelé is vannak szép akciók. Óvatos bizakodás ez – akár egy sérülésből felépülő játékos első átmozgató edzése. Csúfos állapotunkban viszont értékelni kell már azt is, hogy az előzetesen várt és elvárt dolgok zömében megvalósulnak a pályán, ami az elvesztegetett három hónapot vissza ugyan nem hozza, de a felkapaszkodás reményével azért kecsegtet. Soros ellenfelünk nagyon is verhető, szóval illene három pontot csapni az eddigi nem túl sokhoz. Kedvcsináló alább.

Az AFC Bournemouth több mint százéves fennállása során korábban sosem járt még az élvonalban, így nem túlzás azt kijelenteni, hogy legszebb napjaikat élik a piros-feketék hívei. Maga a város a dél-angol tengerpart talán legékesebb gyémántja, nem mellesleg kedvelt üdülőközpont (persze arrafelé nem túl veretes a mezőny e téren). Jól szimbolizálja a futballklub csodás felemelkedését, hogy 2013-ban még a másodosztályba jutást ünnepelték a szurkolók, két idénnyel később meg már jött is az újabb szintlépés. Angliában egyébként nem szokatlan ez a fajta ugrálás, annak idején a Wigan, a Blackpool vagy a Swansea sem időzött sokat a Championshipben.

A piros-feketék tavaly kifejezetten impresszív futballal lepte meg a mezőnyt, szemre is tetszetős játékukat csodálva senki sem sajnálta tőlük a feljutást. Bár ligagyőzelmükhöz a Watford utolsó fordulós botlása is kellett, a Bournemouth 98 rúgott góljával és mindössze 8 vereségével mindenkit meggyőzött. (A Championship nagyon kiszámíthatatlan liga, ritkán lehet szezon előtt vagy elején megtippelni, hogy ki jut föl, de Eddie Howe-ék végig meggyőzőek voltak, s legkésőbb október végén, a Birmingham City idegenbeli 8:0-s(!) legázolása után előléptek fő várományosnak.)

Amikor kijön a lépés
Amikor kijön a lépés

Az már a szezon harmadánál is látszik, hogy a tavalyi varázslatból kevés trükk maradt meg erre a szezonra. A csapat nem kezdett rosszul, már a harmadik fordulóban összejött az első győzelem (4:3 a West Ham otthonában), ám mostanra már a kieső helyekig csúszott vissza a csapat. Zsinórban négy zakó után a legutóbbi két fordulóban már összejött két döntetlen, de míg a Swansea ellen kétgólos fórt adtak el, addig az Everton ellen ugyanekkora hátrányból mentettek pontot hősiesen. Szóval van azért némi ambivalencia a Bournemouth idei szezonjában, ráadásul a legutóbbi impulzusaik pozitívak. Azt is látni kell viszont, hogy 5:1-re kaptak ki a Citytől és a Spurstől is, vagyis a nagyok ellen súlytalanok voltak eddig.

Ami minket illet, szavunk nem lehet, mert erre a meccsre hétközi elfoglaltság híján bőven volt időnk rápihenni. Nem lepne meg, ha José félig már a szerdai, Porto elleni csörtére készülne, pedig ez a mai is fontos, csak másképp. Jót tenne ugyanis a lelkünknek egy magabiztos győzelem a bajnokságban, mert az ugye eddig hiánycikk volt. Kevéssé lehet motiváló, hogy a három ponttal sem lennénk sokkal feljebb a tabellán, de egyrészt ezt csak magunknak köszönhetjük, másrészt, ha a 15. fordulóra nem is, de a 20.-ra illene már lőtávolba kerülni a kupaindulást jelentő helyekhez – ehhez pedig muszáj nyerni a kötelezőket (is).

Egy újoncot már legyőztünk otthon
Egy újoncot már legyűrtünk otthon

Mint említettem, fontos meccs jön szerdán, de emiatt nem hiszem, hogy tartalékosan mennénk neki a Bournemouthnak, már csak azért is, mert a tavalyi csapatunkkal ellentétben az ideiben nincsenek megkerülhetetlen embereink, akiket hímes tojásként kéne óvni (legfeljebb a stircibundás úr huszonkettesben). Terry, Ramires és Falcao is megmaradt sérültnek tudtommal, Courtois viszont már éledezik. Én a magam részéről Fabregas padoztatásáért fohászkodom: a van formán kívüli, mihaszna csapatfék, akkor az a korábbi asszisztkirályunk. A csapat körüli szappanoperákra fogékonyakat nyilván izgatja Diego Costa ügye is: tizenkilencesünk legutóbbi hazai bajnokiján győztes gólt szerzett, azóta viszont összeszólalkozás, padozás és sértődés volt a műsor.

Mire gondolt a szerző?
Mire gondolt a szerző?

Minden tehát nem állt helyre, de a liga egyik leggyengébb védelmét vele vagy nélküle, de illene háromszor-négyszer mattolni! Továbbra is Blue Is The Colour!

279 Comments

  • Posted 2015-12-05 22:49 0Likes
    by Endy919

    A meccs közben csak röhögtem , de most így belegondolva……
    Ez megint mi a telibe vert elbaszott kurva élet volt , amit ezek a túlfizetett kislányok „produkáltak” ???

    1 ember volt , aki hibátlan volt , az pedig a 3 hónap után visszatérő Courtois.
    Eden még viszonylag szintet játszott és Willi-Baba páros még talán-talán.
    Na de a többi…. a barca levedlett selejtjét kibaszni , Oscart felrázni , mert alszik el szegénykém a hátvédek is csodaországban kóboroltak , Matic meg volt magának.
    Costa ismét zseniális volt …

    Jár a taps . Szép volt fiúk. Így kell a PL legdrágább keretével kiesni .

    u.i. Blue One , nem , már a fifában sem érnénk oda valamelyik európai kupába.

  • Posted 2015-12-06 10:52 0Likes
    by Zsoca

    Ez a tipikusan balszerencsés vereség volt, bár csak a 2. félidőt láttam, az azért nyilvánvaló, hogy nem érdemeltük meg. Idén szerintem egyetlen meccset se tudtunk annyira dominálni, mint a tegnapit. Ez pozitív.

    Ettől függetlenül viszont borzasztó, hogy Mourinho ennyi idő alatt ekkora javulást tudott „kihajtani” a keretből, ez elkeserítő. Nem tudom az okokat, biztos vagyok benne, hogy nem csak JM hibája, más is van a háttérben, de azért nem féllábú megyefocistákkal kell dolgoznia.

    Nagyon döcög a pad, szerda lehet az utolsó meccse… 🙁

    • Posted 2015-12-06 11:54 0Likes
      by Endy919

      Ha véletlenül verne minket a Porto , akkor biztosan mennie kell .

      Viszont azt kétlem , hogy ez volt a legjobban dominált meccsünk a szezonban. Labda birtoklásban talán. De a lehetőségek már másról árulkodnak.
      Az újonc kiscsapatnak nagyobb helyzetei voltak , mint nekünk a Bridgen. Ez az elég szomorú volt.

      Szerintem ez egy langyos X meccs volt. Az okait viszont nem tudom. Próbáltam már Joséra kenni , a játékosokra , mindenkire , de ez nem magyarázat. Anglia legjobb kerete nem tompulhat le egyik pillanatról a másikra annyira , hogy a bent maradásért keljen küzdeni.

      Kíváncsian várom majd a probléma megoldását.

      • Posted 2015-12-06 14:57 0Likes
        by Zsoca

        „Viszont azt kétlem , hogy ez volt a legjobban dominált meccsünk a szezonban.”

        Azt nem mondtam, hogy magasan volt eddig a léc 😀

    • Posted 2015-12-06 16:23 0Likes
      by mohacsia

      Vedd hozzá, hogy a második félidőben kategóriákkal játszottunk jobban, mint az elsőben.

    • Posted 2015-12-06 17:34 0Likes
      by Blue One

      Én is ettől félek. Engem már csak Mourinho sorsa érdekel. Azt akarom, hogy maradjon. Megőrülnék, hogy ha elküldenék…Eddig hittem a 4. helyben, de a tegnapi az akkora pofon volt, hogy már nem foglalkoztat. Ha elkezdenénk nyerni a meccseket, akkor talán a végén odajutnánk, hogy kezdhetnénk számolni. Jelen pillanatban viszont egy meccs megnyerése is nehézséget okoz nem hogy öt…

      • Posted 2015-12-06 18:48 0Likes
        by mohacsia

        Engem is már csak Mou sorsa érdekel. Azt akarom, hogy menjen!

      • Posted 2015-12-06 20:44 0Likes
        by Blue One

        Szomorú vagyok! 🙁

      • Posted 2015-12-06 22:48 0Likes
        by mohacsia

        Én is, a csapatom idén 4 meccset nyert a 15-ből!

  • Posted 2015-12-06 12:29 0Likes
    by BlueCech01

    Így aludva egyet a történtekre, egyszerűen már nem látom értelmét az idegeskedésnek. Inkább csak egyfajta méla közönyt érzek. Nem látom át, hogy mi szükség volt erre az ívelgetéses játékra, erre a teljesen ötlettelen, eszetlen Moyes-style-ra. A támadásaink 95%-a nem állt másból, mint hogy kitörtünk a szélre, aztán que sera sera módon bevágtuk középre a labdát, mindenfajta gondolkodást nélkülözve. Gyakorlatilag minden támadásunk már a beadás pillanatában elbukott. Ennyiben megállt a tudomány előre. Nagyon nyomtunk, nagyon domináltunk, de mindig elcsesztük a végén.
    A másik, amit szintén olyan méla tekintettel figyelek, az a már lassan klisévé váló keretpolitika. Nem elég, hogy tavaly már megízleltük, mennyire kétélű fegyver mindig ugyanazt a keretet kiküldeni (amikor januárra a keret egyik fele túlterhelt, a másik meccshiányos lett), de most ugyanezt meghúzzuk. Csak most fele annyi értelme sincs. Fabregas lassan fél éve fék, de a világért nem kapna esélyt a nagy tehetség, reménység, kékség RLC. Inkább csak ott csücsül 70 bajnoki perccel a decemberi dér verte padon. Rémy a másik, akit totál leépítünk, és persze az olyan fiatalokról, mint Kenedy, Traoré szó sem esett. Még addig logikus volt 13 emberrel dolgozni, ameddig azok hozták a meccseket zsinórban, de így, hogy félidénykor 3 pontra vagyunk a kiesőhelyektől, a tavaly kimerülő emberek meg már hónapok óta formán kívül vannak, már inkább tűnik reménytelennek a dolog, mintha valami csodára várnánk. De az nem jön, miközben egyre mélyebbre zuhanunk.

    Mindenesetre én bejelentkeznék egy posztra. Lélektanira, távol mindenféle kritikától vagy ujjal mutogatástól.

    • Posted 2015-12-06 16:49 0Likes
      by thiemecsaba

      Pont ez az, hogy a taktika, játékkép annyira lehetetlen, hogy arra már szavak nincsenek. Ha megnézel egy hőtérképet a meccsről, gyakorlatilag látni fogod, hogy mennyire lehetetlen dolgot akartunk(?!). Vagyis Hazardra ívelgetünk(ez az első benyomás), de rögtön látod, hogy ő alig van az elenfél 16osán belül…és ki lépik be oda helyette? Hát ugyancsak senki… de mi 90 percig íveljük be a labdát! Hogy Wilmos direkt kapura törjön? Vagy Oscar? Esetleg Fabregas, ha már felért a támadáshoz? Olyan nem létezik! Ki szélre a labdát és ívelni be a semmibe. Még véletlenül sem befele cselezünk egy labdával, hanem ki a szögletzászlóhoz… Igen kérem és ezt a szakmai stáb élen a vezérrel csak nézi!
      Komolyan mondom, nem ideges vagyok, meccs alatt sem voltam. Hanem egyszerűen nem jön, hogy elhiggyem, hogy egy profi stáb profi kerettel ezt képes csinálni…

      • Posted 2015-12-06 18:37 0Likes
        by gorkaf78

        egyetértek ezzel, sajnos eddig ebben a szezonban látható ez a fejetlenség. A Mourinho-féle csapatokon pontosan látható volt korábban, hogy mit is szeretnének játszani, de ezen nem, és nem értem, hogy mi ennek az oka. José állandóan nyomatja a sajtótájékoztatón a bullshitet, hogy milyen remek hét volt, mennyit edzettek, meg hogy mindenki milyen jól mozgott, de valahogy a meccsnapon ebből semmit sem látni.

      • Posted 2015-12-06 18:45 0Likes
        by Blue One

        Ez szerintem valahol az eredmények miatt is van. Pont azon gondolkodtam nemrég, hogy mennyire mutat valós képest a játékunk. Oké, hogy rossz, de mennyire? Mennyi ebből maga a teljesítmény és mennyi az önbizalomhiány. Mert bármekkora sztárokról beszélünk, az önbizalom nagyon fontos. Mourinho is kiemelte, hogy ha nem jönnek az eredmények, akkor az önbizalom se az igazi, ami pedig hatással van a játékra. A fejetlenség akár abból is adódhat, hogy mindenki többet akar mutatni, mint kéne. Valamit pluszba akar, mert azt gondolja, hogy valami többet kell nyújtani ahhoz, hogy kijöjjön ebből a gödörből. Az edzés ettől függetlenül lehet jó. Azt eltudják végezni keményen, alázattal. Szerintem ez nem bullshit a részéről, szerintem ez az igazság, bár nyilván van egy megnyugtató hatása is, amivel a médiát, a külvilágot akarja kicsit csitítani. Ha te lennél az edző, valószínűleg te is ezt mondanád. Jól edzünk, mindent megteszünk, de valahogy nincs szerencsénk, de csináljuk tovább stb.

      • Posted 2015-12-06 18:55 0Likes
        by gorkaf78

        Nézd, ez rendben van, amit leírtál, csak hogy lehet akkor az, hogy ez a csapat tavaly bajnok volt, ergo megvolt az önbizalom, most meg majdnem kieső? Hogy lehet az, hogy mostmár hónapok óta nem sikerül rendezni a gondolatokat a fejekben? Biztos vagyok benne, hogy Abra, ha kell odaviszi még a Csernus Imrét is, hogy sikerüljön helyreállítani a morált. Ez nem szerencse, vagy bármi más kérdése ennyi vereséget nem lehet már fogni külső tényezőkre… Változás kell! Hogy ez Mou személye legyen, vagy a csapatot kellene felforgatni, nem tudom, de valaminek történnie kellene már.

      • Posted 2015-12-06 20:43 0Likes
        by Blue One

        Úgy lehet, hogy nem nyerünk. És ezzel kezdődött minden. Ördögi kör ez. Akkora baj nincs, mint Torres-nél, de ahhoz tudnám hasonlítani a helyzetet. Ő már pszichés dolgok miatt nem tudok gólt szerezni. Egyszerűen olyan mélyre került, hogy onnan nem volt visszaút. A csapatnál ekkora baj szerencsére nincs, de valami hasonló a helyzet sajnos. Hogy higgyen magában az ember ha kikap egy Bournemouth-tól otthon? (Pedig mintha már kicsit javultunk volna, most megint visszaléptünk vagy százat…)

      • Posted 2015-12-06 21:32 0Likes
        by gorkaf78

        Még szerencse, hogy akkora baj szerinted nincs a csapatnál. végül is a bajnokcsapat decemberben a 14. helyen van, két pontra a kiesőzónától, ez egész jó teljesítmény. Szólj légyszíves majd, amikor úgy érzed, hogy most már tényleg nagy baj van a csapatnál, kíváncsi vagyok, hogy szerinted mikor lesz az…

      • Posted 2015-12-06 23:21 0Likes
        by Blue One

        A torresi helyzetnél sokkal jobb a helyzet, de nyugodtan forgasd ki a szavaimat…

      • Posted 2015-12-06 19:12 0Likes
        by BlueCech01

        De ez a felküldött csapat eleve alkalmatlan is erre két okból. Egy: Még ha lenne egy ilyen Bentekénk, Bank, Lukakunk, még azt mondom, ívelgessünk, de ne a 170 centis Hazard-ra már… aztán amikor Costa bejött, és végre volt egy erőcsatárnak mondható ékünk, akkor jött ki a másik: a beadásaink totál eszetlenek. Én nem tudom, tavaly hány fejes gólunk volt, de ha még nem is ez adja a támadásaink esszenciáját, akkor is csak a nagy számok törvényétől függ a beívelt labdából született gólok sora. Így meg, hogy erre alapozunk, egy teljesen nevetséges performansz-képsort láthatunk másfél óráig. Ez a száraz, szikkadt, szürke beívelgetés meg az ötlettelenség netovábbja.

      • Posted 2015-12-06 19:50 0Likes
        by thiemecsaba

        Na most, hogy a csapat alkalmatlan a taktikát kivitelezni, vagy a taktika szar, az teljesen lényegtelen jelen pillanatban. Ami lényeges, hogy a stáb ezt végignézi konkrét változtatás nélkül…

      • Posted 2015-12-06 19:54 0Likes
        by BlueCech01

        Is-is. Az más kérdés, hogy szar taktikával is verni kellett volna a Bmouthot.

  • Posted 2015-12-06 18:52 0Likes
    by mohacsia

    Már csak két pont kiesőzóna!

    • Posted 2015-12-06 20:46 0Likes
      by WudigessBoi

      Kövi meccs: Leicester away…

      • Posted 2015-12-07 00:44 0Likes
        by Sir Idemitirjak

        Az esélyünk nagyban függ az edző személyétől, jelenlegi álapotban csúnyán is kijöhetünk belőle.

1 6 7 8

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com