Deja Vu

Mindnyájan ismerjük a kifejezést gondolom, talán kevesebben tudják, hogy a kifejezés franciául annyit tesz: ‘már láttam’. Szóval nem valami flancos szakszóval állunk szemben, mikor a jelenséget próbáljuk nevesíteni, miszerint ezt egyszer már korábban átéltem. Vannak kisebb, enyhébb, és vannak komolyabb dezsavük is, mikor az embernek egyszerűen földbe gyökerezik a lába az élménytől. Az Everton elleni meccs számomra valahol cirka középen helyezkedik el a számegyenesen.

Merthogy a mérkőzés bizony kísérteties hasonlóságot mutat a közel egy évvel korábbi mérkőzéssel, 2014 februárjában rettentőmód hasonló körülmények közt gyűjtöttünk rettenetmód hasonlóan fontos három pontokat. Az is egy remek, lendületes meccs volt, a játékosok jó része és az edzők is megegyeztek, valamint a végjátékban szerzett gól is. Aztán a nagy vonalak mellett ki is fújt a nagy összehasonlító teszt, mert az egy jóval harcosabb Everton volt, jóval előrébb a tabellán, és a mérkőzést pedig a nagy öregek, Lampard és Terry döntötte el. Egy nagy öregnek persze most is elévülhetetlen érdemei voltak a sikerben, mert ha Cech nincs, akkor talán egy szolid 2-1 alatt lógatjuk a… orrunkat.

Veszett egy mérkőzés volt a tegnapi. Mondhatnánk, hogy rajtunk nem múlott semmi, mentünk előre, mint a meszes, mintha minden játékosunk seggébe egyenként toltak volna fel egy-egy SS ballisztikus rakétát (még mielőtt valaki félreérteni vélné, nem lenáciztam a sajátjainkat, az SS a Surface-to-surface, azaz föld-föld rakéták jelölése), és mintha mindenki rendben tette volna a dolgát. Csakhát, ha valóban így lett volna, akkor simán nyerjük a bokafosott módon védekező Everton elleni meccset – ehelyett azt láttuk, hogy szinte betoljuk az Evertont a kapujába, aki nagyon nem ellenkezik ezzel, s bár egy-két kontrából veszélyeztettek, a meccs többségében a szervezett és szívós védekezéssel voltak elfoglalva. Ez viszont valahol csak az érzés, a statok mást mutatnak, árnyalják a tapasztalás képét, amik ráadásul úgyis szurkolónként mások és mások.

Néha már meccs közben is úgy érzem, teljesen más mérkőzést ad az én tv-m, mint a tiétek, no és gyanítom vica versa, bennetek is nem egyszer merül fel, hogy vajon mennyit ittam (teát, na) a meccs előtt, alatt s közben, mert egy oxigénnel dúsított Jimmy Hendrix is többet lát a mérkőzésből, mint ez a Zébetűs nímand, aki úgy csinál itt, mintha értene hozzá, pedig dehogy. Vallom azt, hogy egy meccset legalább háromszor meg kell nézni ahhoz, hogy legalább valamennyire objektív képet kaphassunk a mindenségről. Az elsőn a felfokozott idegállapot miatt sok apró részletet kiszúr az ember, de azokra a dolgokra figyel oda, amik számára lényegesek az adott meccsen, legyen az pozitívumkeresés vagy éppen a vesszőparipáinak alátámasztására szolgáló mutogathatnék. Másodjára már, lévén ismerős a mérkőzés, tudja az eredményt is a delikvens, már jóval árnyaltabb képet kap arról, mi is történt valójában a zöld téglában, és már jóval kevésbé figyel a mantráira, sokkal többet észrevesz azokból a jelenetekből, mozzanatokból, amikre alapesetben nem figyel oda. A harmadik pedig pontosan azért kell, mert már pont azokra tud és akar koncentrálni az ember, amiket eddig nem látott, nem vett észre. De hát kinek van erre ideje ugye, aki egyszeri szurkoló, és nem Pat Nevin.

Én most amolyan másfeledik felindulásból írok, másodszor nem sikerült végignézni az egész meccset, a meló nem engedte, a posztot meg már nem húznám tovább, ennek ellenére a meccs közbeni megállapításaimat többé-kevésbé tartom. Ez a meccs sokkal simább lehetett volna, ha. És akkor jöjjenek sorban a szemrehányásaim.

Ha van csatárunk. Büszkén állítottam sokáig, hogy mekkora faszaság, hogy lettek csatáraink, s ha az első számú ki is dől, a maradék kettő akár pénzfeldobással eldöntve, ki kezd, képes helyettesíteni a gólokat. Tehettem, mert eddig ez remekül működött is. Az utóbbi két alkalommal viszont – a Villa ellen és most az Everton ellen is – nagyon hiányzott egy jó Costa, mert míg a korábbin Drogba volt renyhe, addig most Remy volt láthatatlan – csak, ami jól jön mondjuk egy nindzsa esetében, kevésbé vállalható egy csatártól. Ez a mérkőzés sokkal egyszerűbb is lehetett volna, ha van a csapatban befejező ember. Remy tegnap messze járt ettől. Ami nem jelenti azt, hogy rosszul játszott, csak azt, hogy a csatárfeladatai hagytak hiányt maguk után.

Ha Ázár. Továbbra is tartom ugyanis, hogy Remy mellett tőle vártam volna sokkal többet. A fhansziával ellentétben a belga pedig kifejezetten jól és látványosan játszott, viszont amikor hiányzik a csapatból az átütő erő, akkor én bizony Ázártól várom azt, hogy jelentse a különbséget. World Top Class playa már most, de a kövi szintet akkor fogja megugrani, ha az ilyen meccseken nem csak elvétve, hanem rendre fel tud nőni a feladathoz, és képes pontot, pontokat jelenteni. Láttuk már, hogy képes erre, de az utóbbi időben ezek nem kellemes emlékekhez kapcsolódnak – meg tudta mutatni ezt az oldalát a Spurs elleni levitézléskor, vagy a Saints elleni döntetlen esetében is (hogy pozitív példát említsek, ott volt 1 évvel ezelőtt a Newcastle elleni tripla, kicsit közelebb pedig a Hull elleni decemberi győzelem, bár igazából az egész decembert említhetném). Tegnap ismét az a hiányossága jött elő leginkább, hogy nem mindenhonnan mer lövést vállalni. A balról befelé húzom, és csak a kapufa vonalától lövök mozdulatsort már a hugom is kiismerte, ezen felül pedig csak a tizenhatoson belülről mer lőni, ami fasza dolog, de ha egy Everton 10 emberrel beáll oda, akkor nincs az az isten, aki átlövi őket. Tegnap a legjellemzőbb mozzanat a második félidőben ezzel kapcsolatban, mikor egy jobbról lövésre gurított labdára jól, időben és megfelelően nagy tempóval érkezett, mégsem merte elvállalni kapura, hanem inkább passzolt, de a nagy lendületből akkora rössel, hogy hiába is volt pontos és jó a passz, az erő miatt elpattant a társtól, és oda a helyzet, pedig amilyen rakétával jött, valószínűleg ha kaput talál, Howarddal együtt repül a laszti a hálóba. Igen, megint osztották, megint jöttek a sárgák róla, a labdát lehetetlen elvenni tőle, és egyre többet mutat védekezésben is, DE, én akkor is abban várok tőle többet, hogy az ilyen meccseken be_tudjon_találni. Hát, most írt alá egy 5,5 éves szerződést, szóval ha isten is úgy akarja, van ideje bőven, hogy felnőjön a feladathoz. Remek úton van affelé, hogy elérhesse a tényleg legnagyobbak, Messi és CR szintjét. 245 élvonalbeli mérkőzés (Lille+Chelsea), 69 gól, 65 assziszt. És még csak 24.

Ha van bíró a meccsen. Nem csak megint a random lapgenerátor. Utálok bírózni, higgyétek el. Komolyan. Úgy gondolom, ezzel mindig is felesleges és kár magyarázni bármit is. A bíráskodás színvonala nem volt sem jobb, sem rosszabb az elmúlt években, de tetszik vagy sem, idén nagyon ránk jár a rúd, és nehéz elmenni emellett szó nélkül. Moss és partnerei könnyen eldönthették volna gyorsan a meccset már az elején, mikor egy tiszta és egyértelmű kezezés miatt nem fújták be a büntetőt a javunkra, míg a másik oldalon simán lesről szerezhetett volna gólt Lukaku – ha nincs a Chelseaben egy Cech. Az FA-nek talán inkább ezen kellene gondolkodnia, nem azon, hogy Ivából akkor most jött elő a Suarez által terjesztett kór, vagy sem. Mert az előbbi nem vicc, utóbbi meg még annak is gyenge. Szánalmas.

Aztán a fővonalas negatívumokból ki is fogytam kb, persze apróbb dolgok százait lehetne kiemelni, aki a meccsen Quadradora fókuszált, biztos fel tud hozni ellene pár érvet, mint ahogyan az meg is történt meccs közben, míg mások (igen, nyugi, röhögök) Ramires kapcsán sorakoztatnának fel érveket kontra (pro nehéz lenne), de azok már kevésbé számíthatóak a meccset összességében negatívan befolyásoló tényezők közé.

Viszont dicsérjünk is, ha van kit és van miért: Cech, Hápi, Matics és Willian valami egészen emberfelettit nyújtott tegnap, részemről kalaplengetés mind a négyük előtt. Előbbi kevésbé lepett meg, elvégre Cech attól még klasszis, hogy az új ígéret reményében padra vágtuk, az viszont mindenképp megsüvegelendő, hogy ha pályára toltuk, kivétel nélkül remek teljesítményt hozott le. TC azóta is ébren rémálmodik Petr tegnapi védéseivel.

Hápi ismét kiváló teljesítményével meg valószínűleg Cahill, mert a fhanszia kezdi joggal kiszorítani a kezdőből az egyetlen árva állva maradt angol válogatott játékosunkat. Zouma amellett, hogy egy nagydarab feka állat, még ruganyos és gyors is, szóval mondjuk ki, én kimondom: baszottnagyot fogtunk vele. Kicsit furcsálltam az érte kiadott nemkevés pénzeket, lévén szemtelenül fiatal, és ismerve Josét, nem bontaná meg az istenért sem a belső védőkettőst, aztán meg dehogynem, neszenektek. Zouma, aki úgy néz ki, mint a Kenen és Kel showból az előbbi (Quadrado haj nélkül), pedig teszi a dolgát, és jól. JÓL.

Maticsot külön kiemelném, meg is kapta a MOTM címet, nálam is eséllyel indult, de Cech és Willi mégiscsak egy apró lépcsővel feljebb áll, nade amit a beast betolt tegnap, hát az még magához képest is átlagfeletti volt. Persze támadásban ugyanúgy kiveri a biztosítékot egyelőre, mint satnyább és bronzbarnább társa, Rambires, de tegnap mindenhol és mindenkor ott volt, bejátszotta a pályát széltében és hosszában is, többet lőtt kapura, mint Quad, annyit, mint Remy, többet cselezett(!), mint Ázár, és Will mögött ő hozta a legjobb passz-százalékot is. Ja, a szabiért pedig külön pirospont – már csak azért is, mert így nem Will lőhette :gonoszanvigyorgófej: Pacsi a szerbjeinknek, most a középpályára. Ez jó mulatság, férfimunka volt.

Térjünk ki Willianre is külön. Nyilván még mindig vagytok a százezeren, akik visszakézből bitóra küldenétek különféle válogatott okokra hivatkozva, de tegnap azért még nektek is elismerően kellett biccenteni, mert a bongyorhajú brazil hozta nekünk a meccset. Ázár ugyan három passzal megelőzte darabszámban, viszont messze Willi volt a legpontosabb, a WS szerint 94%-kal passzolt, amit kb Terry szokott hozni jobb napjain, kilencből kilenc ívelése ment emberhez, s bár a tízesben védekezésben nem mutatott szinte semmit (Oscar munkáját felértékelve ezzel), három lövésből kettő kaput talált, a harmadik is gólt érdemelt volna, tekerése alig szállt a kapu fölé. Ráadásul a legfontosabb: nemcsak, hogy gólt szerzett, amit a Swansea meccs után még a Digi csodálatos szakértői sem hittek róla, de egyenesen három pontot érő, mérkőzést eldöntő, sorsdöntő találatot.

Ezzel pedig a leglényegesebb, hogy ha nehezen is, de Fabregas és Costa nélkül hoztunk győzelemre két igen kemény mérkőzést a Villa, majd az Everton ellen. A City hiába szórta meg Stokékat, Will találata azt jelenti, hogy maradt a 7 pontnyi különbség a két együttes között. Update, hogy Ivanovicsot külön nem meszeli el az FA, viszont mindkét csapat büntikére számíthat, mert patáliát csaptak a meccsen. Há’ édesfaszom, akkor minden csapatot büntetni kéne, mert ilyenből 12 pont egy tucat… ehh, kiértiezt. FAszarcúak.

Úgy vélem, összességében nagyon megérdemeltük ezt a győzelmet, még utolsó perces 1-0-lal is, egyszer nekünk is adhatott a gép, a City vagy a forduló győztese, a United már nem egyszer rántotta elő a kalapból ezt, mi most először, de legalább a legjobbkor. Rohadtul izgultam pedig végig, azt hittem, nem lesz meg, de az egész meccs kicsit a szürrealitás határmezsgyéjén lovagolt, mintha kiléptem volna egy alternatív valóságba, mindezt egy kis deja vu-vel fűszerezve. Győztünk, én pedig számolok visszafelé…

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=c-3CNq7Q7cQ]