Családi idill

Az a közvélekedés, hogy a top6 idén is ki fog emelkedni a ligából és egymás ellen ádáz csatát vívnak majd a bajnoki címért és a BL-helyekért. Ehhez képest eddig a három derbiből kettő tükörsima volt. A forduló rangadóját most mi játsszuk és hozzánk hasonlóan az Arsenal is másodszor készül topcsapat ellen. Nem könnyű sorba venni a győzelmünket előre vetítő jeleket és statisztikákat, azonban akadnak óvatosságra intő tényezők is. Részletek alább.

 

Ha két szóval kellene jellemeznem a hangulatot, azt mondanám: családi idill. Győzelem győzelmet követ, a sérültek szinte mind felépültek, az új szerzeményekre eddig nem lehet panasz, végre vannak variációs lehetőségek, Conte BL-debütálása meggyőzőre sikeredett, a tavaly balul sikerült szeptembernek idén nyoma sincs, vagyis minden szép és jó. Mint amikor a vasárnapi ebédnél a pedáns háziasszony Anyu ínycsiklandozó étkeket tesz az asztalra, sikeres családfő Apu szelíd dicsekvéssel meséli újabb előléptetése részleteit, a jó tanuló jó sportoló Bátyó beszámol tanulmányi előmeneteleiről, a csinos Hugi pedig boldogan újságolja, milyen kedves helyes srác az udvarlója.

Ebbe a paradicsomi békébe érkezik felforgató szándékával az Arsenal. Az Ágyúsok tavaly a wengeri érát alapul véve történelmi mélypontot jelentő ötödik helyen zártak, amivel nyertek maguknak néhány kéretlen csütörtök esti elfoglaltságot – mindezt egy olyan évben, amikor épp az a téma, hogy soha ennyi angol nem indult még a BL-ben, ráadásul az öt csapatból négy nyert is. Ha ez nem lenne elég, a bajnokságban sem megy jól a szekér: két kötelező győzelem otthon, viszont két vereség idegenben, ráadásul rúgott gól nélkül. Különösen a Pool elleni rangadón festett nagyon rosszul az Arsenal: úgy és annyira kiscsapatok szoktak kikapni a ligában.

A veszély azonban e két bekezdés ellenére ott leselkedik. Olyannyira, hogy nekem konkrétan rossz előérzetem van. Az még hagyján, hogy a szeptembert az Arsenal is két 3:1-es győzelemmel hozták eddig. Sokkal komolyabb probléma, hogy Conténak olyannyira nem megy eddig Wenger ellen, hogy elvesztett chelseas tétmeccseinek fele-harmada a francia mesterhez és csapatához köthető. A tavalyi idegenbeli háromgólos zakó ugyan még katalizátorként hatott, az FA kupa döntője viszont óriási gyomros volt: itt bajnoki cím és hurráoptimizmus, ott BL-ről lemaradás és kimaradó kulcsemberek voltak a mérlegen, mégis megfojtották a játékunkat és megérdemelten nyertek. Ha pedig a Community Shieldet is ide vesszük, akkor egy pocsék büntetőzéssel elbukott trófea fájdalma is nyomaszthatja Contét.

Persze dőreség lenne rástresszelni a derbire, de azért országos egyesként se kezeljük a dolgot. A szendvicstechnika jegyében a nyomasztás után ismét lélekemelő sorok következnek, már csak azért is, mert a jelenből bőven van mibe kapaszkodni. A keddi győzelemből – ahogy arról már írtam – sok mindent lehet meríteni, ami nem feltétlen erre a hétvégi meccsre lehet hatással, hanem inkább a közeljövőre. Zappacostának és Bakayokonak is meglőtte az elsőt Kékben és a csetlő-botló Michynek is talán önbizalmat ad a (majdnem) duplája, emellett Christensen játéka is egyre letisztultabb és magabiztosabb.

Miközben a csapatnak megvannak a megkerülhetetlen figurái, lehetőség van érdemi rotációra is, ami előrelépés tavalyhoz képest. Ha tippelni kéne, azt mondanám, hogy a Moses-Bakayoko-Willian triumvirátus fog kezdeni Zappacosta, Fabregas és Hazard kárára, de épp az az idei idény különlegessége, hogy Conte gálakezdőzés helyett bátran variálgat. A védelmet remélem, nem borítja meg Cahill rendelkezésre állása, mert a csapatkapitánynál a másik négy védő jelenleg jobb opciónak tűnik, de én már nem lepődöm meg semmin.

A bajnoki sorsolásunk továbbra sem könnyű (az más kérdés, hogy az eddigi egyetlen előzetesen könnyű meccsünkön hasaltunk el), de nincs mese, menni kell tovább. A MU múlt heti pontvesztésének köszönhetően már csak egy pont a hátrány a manchesteri duóhoz képest, jó lenne nem visszaesni. Az meg már csak hab a tortán, hogy egy győzelemmel hat pontra szakítanánk le az Ágyúsokat. Továbbra is Blue Is The Colour!