Chelsea – City: Jöjjenek a számok!

Két bombaformában lévő csapat randevúzik ma kora este a Stamford Bridgen, ahol mindkét alakulat joggal bizakodhat abban, hogy a találka az ő kedve és szájíze szerint alakul. A számok és a történelem segítségével próbálunk közelebb kerülni az igazsághoz.

Antonio Conte alkulata szerdán a Bajnokok Ligájában aratott sikerével mérföldkőhöz ért, holtversenyben ez a klub újkori történelmének leghosszabb idegenbeli győzelmi sorozata; minden versengést figyelembe véve ez volt zsinórban a hatodik diadal távol az otthon melegétől (hasonlóra a 2004/05-ös idényben kétszer, a 2005/06-os bajnokságban egyszer, 2006/07-ben ismét kétszer, 2012/13-ban pedig egyszer volt példa). Az abszolút rekordot 1988/89-ben állította fel a csapat, az akkori hét idegenbeli győzelemmel.

Most azonban ismerős környezetben, a Stamford Bridge zöld gyepén kell újra helytállni, ahol legutóbbi 23 meccsünkből 2 vereség és 1 döntetlen mellett 20-at megnyertünk, ami finoman szólva tekintélyt parancsoló

A múltheti fordulóban triplázó Álvaro Morata a Chelsea történetének 17. játékosa, aki mesterhármast ért el, ebben az összevetésben az örökranglista második helyén állunk, csak az Arsenal előz meg minket 19 háromgólos labdarúgóval.

Hazard az Atlético ellen tarthatatlannak bizonyult, hasonló teljesítményt várunk tőle a mai rangadón is

Ha már Morata; a nyáron igazolt támadó minden várakozást felülmúlva kezdte meg londoni szereplését, hat meccsen lőtt hat góljával Lukakuval és Agüéróval holtversenyben a góllövőlista élén áll.

Ami a többieket illeti, N’Golo Kante 50. mérkőzését játszotta szerdán az Atlético ellen, Fabregas pedig továbbra is 50. PL találatára hajt (eddig 35 van neki az Arsenal, 14 a Chelsea színeiben).

A City bár ijesztő mód termelte az utóbbi hetekben a gólokat, most nagy bajba került; a nyáron rekordösszegért vásárolt és ezzel a világ legdrágább védőjévé váló Benjmain Mendy-t műteni kell és vélhetően félév kihagyás vár rá. Elsőszámú gólfelelősük, Sergio Agüero pedig csütörtökön este szenvedett autóbalesetet, melynek következtében több bordája is eltört, őt legalább két hónapig kell nélkülöznie Guardiolának.

Riválisunk nevéhez is fűződik egy rekordbeállítás, méghozzá nem is akármilyen; a City legutóbbi három bajnoki meccsén egyaránt minimum öt gólt lőtt (Liverpool 5–0, Watford 6–0, Crystal Palace 5–0), hasonlóra csak a Blackburn (1958/59), valamint az Aston Villa (1899) volt képes.

Conte az előző szezonban oda-vissza legyőzte a City-t és Guardiolát

A manchesteri alakulat immáron 14 bajnoki mérkőzés óta veretlen, 3 döntetlen mellett 11 győzelem a mutató. Érdekesség, hogy a legutóbbi kudarcot épp a Chelsea ellen szenvedték el még április 5-én, szintén a Stamford Bridgen.

Ami szintén meglepő, hogy Pep Guardiolának még nincs nyertes meccse a londoniak ellen, eddigi 7 mérkőzésén 4 döntetlen és 3 vereség a mérlege.

Az egymás elleni statisztika egyértelműen Chelsea fölényt mutat, a Bridgen lejátszott 20 meccsből 12 végződött hazai sikerrel.

A találkozót Martin Atkinson vezeti, aki legutóbb a szép emlékű FA-kupa elődöntőn fújta nekünk a sípot, amikor is a Tottenhamet vertük 4–2-re a városi rangadón.

469 Comments

  • Posted 2017-09-30 19:28 0Likes
    by trueblue05

    Nem érzem hatalmas tragédiának ezt a meccset. Nyert a jobb csapat. Ha lehet valamin gondolkodni, akkor az az ahogyan elkezdtük a meccset. Utána szerintem már megvolt a medre a meccsnek és aszerint ment minden.

    • Posted 2017-09-30 19:29 0Likes
      by Lavid Duiz

      Alapvetően nem jobb csapat a M City. Ezt a meccset Conte eltaktikázta, szerintem.

      • Posted 2017-09-30 19:30 0Likes
        by trueblue05

        Ez lehetséges, de szerintem azt a taktikát választotta amivel a legjobb sanszunk volt a pontszerzésre.

      • Posted 2017-09-30 19:31 0Likes
        by Lavid Duiz

        Morata lesérüléséig, rendben voltunk taktikailag is, de még mindig nem értem, hogy miért nem Batsu-t hozta be??

      • Posted 2017-09-30 19:32 0Likes
        by Rammschein

        na azt én sem…

      • Posted 2017-09-30 19:32 0Likes
        by trueblue05

        Azt én sem. Lehet hogy Willi volt éppen bemelegedve és nem akart perceket emberhátrányban játszani, mást nem nagyon tudok elképzelni.

      • Posted 2017-09-30 19:33 0Likes
        by BlueCech01

        De ez miben merült ki? Mert a post-Morata taktikát Pep teljesen lesöpörte.

      • Posted 2017-09-30 19:51 0Likes
        by trueblue05

        A post-Morata taktika nem volt külön tervezve, szóval az első félidő maradékát ne számítsuk. A második félidőben feljebb tolta a csapatot, aminek következménye hogy több hely maradt mögöttük, ebből a City helyzeteket, illetve gólt hozott össze, ami borítékolható volt.

        A legjobb sanszunk az volt hogy kivédekezzük őket és kontrából, vagy pontrúgásból illetve oldalról jövő beadásból gólt szerzünk.

      • Posted 2017-09-30 19:31 0Likes
        by Endy919

        Már Cesc nevezésével elvolt az egész b@szva. Védekezésben -1 , így meg eleve nincs értelme a 3-5-2nek.

        Ezt a meccset nagyon benézte Conte.

      • Posted 2017-09-30 19:33 0Likes
        by kormolar

        egyszerűen nem volt ideje szervezni a játékot…a City azonnal letámadott minket, amivel nem tudtunk mit kezdeni, ez nem Conte töketlensége volt…

      • Posted 2017-09-30 19:41 0Likes
        by lamps8

        és azt conte nem tudta hogy le fognak támadni ?

      • Posted 2017-09-30 19:48 0Likes
        by laciiii

        Cesc olyan, mint egy lassított film. És egy ilyen gyors mérkőzésen, ez az eredmény. Kb csak hátra labdája volt, vagy ellenfélnek passzolt.

      • Posted 2017-09-30 19:41 0Likes
        by Lavid Duiz

        Na, most már mindegy… Megyek Honvéd-Vasas meccset nézni. (Hajrá Angyalföld!!) 🙂

      • Posted 2017-09-30 19:51 0Likes
        by trueblue05

        😀 Hajrá MTK!

      • Posted 2017-09-30 20:09 0Likes
        by Hazard

        Te lennél az az egy? 😀

      • Posted 2017-09-30 20:10 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Aki belesik a fal mögött??

  • Posted 2017-09-30 19:30 0Likes
    by kormolar

    Azért meg kell dícsérni a csapatot, mert egy ma sokkal jobb csapat ellen hősiesen tartottuk magunkat…ez a City bitang erős és 1 nappal többet is pihenhettek… ugyanakkor Conte-t ma kicsit töketlennek tartottam, mert a meccs hazai legjobbját lehozta ahelyett h Willit lemerte volna cserélni( ehhez nem volt töke…)Pedro-Hazard-ba több potenciál lett volna szerintem

    • Posted 2017-09-30 21:00 0Likes
      by Sandic

      Hazard elég hisztis volt már a vége felé, ilyen elmeállapotban ő sem tett volna többet hozzá a végén. Conte lehozta, nehogy ő is lesérüljön.

  • Posted 2017-09-30 19:32 0Likes
    by Rammschein

    télen kell még 1 csatár… tartaléknak…

  • Posted 2017-09-30 19:34 0Likes
    by laciiii

    Sajnos előre várható volt a vereség. A City utóbbi meccseit tekintve, nagyon csúcsra vannak járatva.
    Viszont nem számítottam rá, hogy ennyire behúzott farokkal játszuk le ezt a meccset.
    Na de ez van. Minden esetre két dologban megerősített ez a meccs, egy másik dologra pedig most jöttem rá.

    1: Williannek semmi keresni valója nincs még a padon sem. Szegény srác úgy katasztrófa, ahogy van.
    2: Mióta KdB-t elkergették a csapattól, azóta bánom, ahányszor látom játszani, hogy ekkora analfabéták dolgoznak egy ilyen klubnál, hogy ezt a srácot elengedték.
    3: Fabregas nagyon gyenge és kevés, ez meccsek óta látszik, köze nincs az egészhez. Úgy fejben, mint sebességben nagyon lassú. Szerintem egyáltalán nem elég ő már ide, ha BL és PL címvédésről beszélünk (amúgy Alonso sem az a szint mondjuk egy City vagy hasonló kaliberű csapat ellen).

    • Posted 2017-09-30 19:35 0Likes
      by Hazard

      „1: Williannek semmi keresni valója nincs még a padon sem. Szegény srác úgy katasztrófa, ahogy van.” Jár a szavazat.

      2: A certain individual üldözte el a klubtól…

      3: Alonso-s résszel is egyetértek. El se hiszem, hogy sokaknak kinyílt a szeme.

      • Posted 2017-09-30 19:37 0Likes
        by Rammschein

        adjátok a lovat alá… .P

    • Posted 2017-09-30 19:36 0Likes
      by BlueCech01

      „Mióta KdB-t elkergették a csapattól, azóta bánom, ahányszor látom játszani, hogy ekkora analfabéták dolgoznak egy ilyen klubnál, hogy ezt a srácot elengedték.”
      Ezt első sorban KdB magának köszönheti.

      • Posted 2017-09-30 19:37 0Likes
        by kormolar

        ezt szerintem JM-nek köszönhetjük…

      • Posted 2017-09-30 19:44 0Likes
        by BlueCech01

        Igen, ez az, amiben mindenki bízni akar, mert mindenki szereti egy kiindulási pontra visszavezetni az egy következményt. Csak az a gond ezzel, hogy ott és abban a helyzetben egy edző alatt nem lett volna kezdő KdB, de ezt valamiért mindenki képtelen elfogadni, mert a külső körülmények sosem léteznek.

      • Posted 2017-09-30 19:45 0Likes
        by kormolar

        esélyt sem kapta meg….így nehéz bebizonyítania valakinek h helye van a csapatban

      • Posted 2017-09-30 19:47 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Elötte a Bundás liga gólpasszkirálya volt, szóval nem egy 0 kmeres takonyról beszélünk.

      • Posted 2017-09-30 19:46 0Likes
        by laciiii

        3 mérkőzést játszott Mou alatt…gondold végig:)

      • Posted 2017-09-30 19:52 0Likes
        by BlueCech01

        És mi indokolta volna a többet? Maximálisan működött a taktika, jöttek az eredmények, Mou az alapjaiból építette vissza akkor a post-benítez Chelsea-t. Persze értem én, hogy neked ez egy világi sérelem, csak abba kéne belegondolni, hogy abban a csapatban KdB kezdő akart lenni, azt meg semmi nem indokolta, hogy bármelyik fogaskereket kiszedjük.

      • Posted 2017-09-30 19:54 0Likes
        by laciiii

        ahogy látom, többet is osztják a véleményem, illetve látták akkor is, hogy kb mi volt a távozásának oka, szóval valszeg te vettél valamit a fejedbe, amiből nem vagy hajlandó engedni, de sebaj, nincs harag:) Legyen igazad:)

      • Posted 2017-09-30 19:55 0Likes
        by BlueCech01

        Kiváló logika, mert többen mondják, tuti igaz.

      • Posted 2017-09-30 19:56 0Likes
        by laciiii

        Kiváló logika:) mert egyedül te mondod a magadéd, tuti neked van;)

      • Posted 2017-09-30 20:00 0Likes
        by BlueCech01

        Ez pont az újkor ostobasága, hogy az igazság függvénye az, hogy hányan mondják. A kettőnek semmi köze egymáshoz, ráadásul ki az a több? Ketten? Ez hatalmas fölény, valóbban.
        Egyébként zseniális reagálás az érveimre, kérlek mond el még egyszer a véleményed, ahol semmibe veszed a külső körülményeket és van egy jó meg egy gonosz, imádom az ilyen borderline gondolkodást.

      • Posted 2017-09-30 20:04 0Likes
        by laciiii

        OK. Viszont a te gondolkodásod, hogy a srác egy hisztis kölyök volt és ezért dobbantott, sokkal meggyőzőbb:) Illetve gondolom Lukakuról is ugyanezt gondolod, igaz? Mert a kettő nagyon hasonló. Amúgy a reakciód, hogy a stílusomat támadod az érveim helyett, illetve le ostobázol, téged minősít. És itt be is fejeztem veled, majd ha lejár a menszeszed, újra beszélhetünk. Adios:)

      • Posted 2017-09-30 20:08 0Likes
        by BlueCech01

        Nem sikerült értelmezned semmit. Én mindkettőt hibásnak tartom, és nem vezetem le az egészet egy gonoszba és egy jóba, ahogy te teszed, csak mert neked ez így kényelmes, holott első kézből semmi infód nincs.
        „Amúgy a reakciód, hogy a stílusomat támadod az érveim helyett, illetve le ostobázol, téged minősít”
        Ostobáztam? Hol? Bíráltam a stílusod? Hol?
        Értelmezz már könyörgöm, anélkül nehéz a vitázás.

      • Posted 2017-09-30 20:12 0Likes
        by laciiii

        Egyébként zseniális reagálás az érveimre, kérlek mond el még egyszer a véleményed, ahol semmibe veszed a külső körülményeket és van egy jó meg egy gonosz, imádom az ilyen borderline gondolkodást. – nekem annak tűnt, de tényleg, nincs miért ragozni, sajnos ez a hajó elúszott. Nekem úgy tűnt, hogy te nem akarod elfogadni, hogy igenis Mou volt a fő tényező, hogy elment, amellett, hogy igazad van abban, hogy ő szeretett volna játszani és ennek hangot is adott. De ez jellemző a portugálra, hogy nincs középút, ami megoldást jelenthetett volna a helyzetre. Ő másképp gondolta, ezért a belgának nem volt maradása. Ennyi.

      • Posted 2017-09-30 20:16 0Likes
        by BlueCech01

        Nyilván nem akarom elfogadni, ezért tartom őt is hibásnak, istenem. Így semmi értelme komolyan, hogy minden második szót olvasol el, a felét meg odaképzeled. José is hibás, de a belga is hibás volt, ez vezetett a szakításhoz. Egyiket se védem, egyszerűen nem vezetem le egy bűnbakra a dolgot, mikor egyik sem volt kevésbé hibás abban, hogy ez így alakult.
        Lukaku más, ott Josénak valóban nagyobb szerepe volt az elválásban, KdB viszont rögtön kezdő akart lenni, tekintet nélkül arra, mennyire megy a csapatnak éppen, vagy a posztriválisa mennyire stabil éppen. Ennek így nem lehet nekimenni, ezt kéne elfogadni.

      • Posted 2017-09-30 20:19 0Likes
        by laciiii

        én értem, viszont itt jön vissza az egó és megalkuvásra való hajlam. Ha a mi portugál zsenink nem úgy fogja fel, hogy ez a taknyos most azonnal játszani akar és rajta követelőzik, hogy kezdjen, hanem teszi a dolgát és türelmesen elmagyarázza a helyzetet és minden meccsen kap kb 20 percet + ligakuba meccsek, hidd el, h nem dobbant. viszont Mou kb kijelentette, hogy hisztizik, nem teljesít és le is út fel is út.

      • Posted 2017-09-30 20:22 0Likes
        by BlueCech01

        De dobbant, mert neki a VB miatt kellett a játék. Neki konstans 90 perc kellett minden héten. Ezért is ment el januárban egy olyan csapatba, ahol ezt fixen megkapja.

      • Posted 2017-09-30 19:56 0Likes
        by kormolar

        félévet működött a játék oké h bajnokok lettünk vele, de közel sem volt stabil a játékunk…azt meg be kell vallani, h ő eltüntetett mindenkit a csapatból, akiivel valami miatt nem akart együtt dolgozni…

      • Posted 2017-09-30 20:02 0Likes
        by BlueCech01

        ” de közel sem volt stabil a játékunk”
        A talán legszorosabb PL-kiírásban az utolsó körökig versenyben voltunk kurva izzasztó menetben, miközben BL-elődöntőt hoztunk össze. Nem tudom, ebben mi a kivetnivaló.

      • Posted 2017-09-30 20:08 0Likes
        by kormolar

        de akkor kb az jellemezte a csapatot h bárkit meg tudtunk verni, de bárkitől ki is tudtunk kapni… am a keret sokkal mélyebb volt akkoriban mint most…sok tehetséget vettünk akkoriban

      • Posted 2017-09-30 20:09 0Likes
        by BlueCech01

        Az utolsó fordulókat barmoltuk el egyedül, egyébként meg az volt az Ancelotti bajnoki címe utáni időszak legstabilabb csapata szinte minden szempontból.

      • Posted 2017-09-30 20:10 0Likes
        by kormolar

        + véleményem szerint a City/UTD/Spurs trió sokkal gyengébb volt,mint most és a kis csapatok sem voltak ilyen jó nevű játékosokkal ellátva

      • Posted 2017-09-30 20:11 0Likes
        by BlueCech01

        A City hogy lett volna már gyengébb? Ők húzták be a legszorosabb PL-kiírást.

      • Posted 2017-09-30 20:16 0Likes
        by kormolar

        majd év végén kiderül

      • Posted 2017-09-30 20:17 0Likes
        by BlueCech01

        Mi?

      • Posted 2017-09-30 20:19 0Likes
        by kormolar

        ez a City játékban sokkal erősebb mint Pellegrini alatt bármikor…Guardiola bevásárolta magának a megfelelő játékosokat…csak valami nagy crashnek kell történnie, h ne ők legyenek a PL idei legfőbb várományosai

      • Posted 2017-09-30 20:21 0Likes
        by BlueCech01

        Az ilyen hasonlatoknak végképp semmi értelme. Amelyik csapat behúzza a valaha volt legnagyobb pl-versenyt plusz 1 kupával, az akkor és abban a kontextusban nem lehet gyenge. Ennyi erővel José bajnoki címét is leértékelhetjük, csak valamiért ezt senki nem teszi, sem tette akkor.

      • Posted 2017-09-30 19:37 0Likes
        by laciiii

        Nem, kérlek. Ezt és Lukakut is egyedül Mourinho egójának tudhatjuk be, mert képtelen beisermni, hogy néha nincs igaza.

      • Posted 2017-09-30 19:42 0Likes
        by BlueCech01

        Értem, tehát Mourino hibája, hogy KdB anno egy hisztis kis tinipöcs volt, aki képtelen volt alázatosan dolgozni, és minden mérkőzés előtt azzal kereste fel Mourinhot, hogy kezdeni akar. Nyilván ez így megy, és Mou volt a hülye, hogy nem a komplett csapat stratégiáján változtatott a belga miatt, aki előtt a rangsorban még Mata is ott volt.

      • Posted 2017-09-30 19:45 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Ellenben KdB állítja, hogy mindent megtett edzéseken és José szimplán ignorálta. Ez is olyan story amiről kis eséllyel fog kiderülni az igaz.

      • Posted 2017-09-30 20:20 0Likes
        by Rammschein

        majd 1 életrajzi könyvben 10-15 év múlva…

      • Posted 2017-09-30 19:45 0Likes
        by laciiii

        Nézd, ha van egy tehetséges fiatalod (Lukakuval kettő), nem az a megoldás, hogy elzavarom a faszba, mert nincs türelmem hozzá. Igenis az ő hibája, ő kellett volna megoldja, nem te és nem én. És láthatod, a megoldás nem az volt, hogy eladjuk 38 millióért a Wolfsburgba, hogy utána ők kaszáljanak 60+ és egy rivális kapjon egy bombajátékost.

      • Posted 2017-09-30 19:48 0Likes
        by BlueCech01

        KdB mindenáron játszatni akart, ő nem érte be a paddal, José ezt nem tudta neki garantálni, mert egyszerűen az akkori fizikális, visszazáró kontracsapatba nem illett bele egyrészt, másrészt teljesen tapasztalatlan volt Angliában, még a posztriválisai nem csak fizikálisan, de tapasztalatilag is előrébb voltak. Abban a félévben egy edzőnél nem kapta volna meg a kezdés jogát, neki meg ez kellett. Senki nem zavarta el a faszba, ő akarta azt, hogy az előtte lévőket mögé sorolják. Ezt senki nem adta volna meg neki, ez ilyen egyszerű.

      • Posted 2017-09-30 19:52 0Likes
        by laciiii

        És egy évre rá visszajött a Citybe és a csapata legjobbja volt… Szóval nem hiszem, hogy nem lett volna felkészülve…Mourinho fejébe vette, hogy a srác nincs kész és ennyi. Ahogy fennebb említette valaki, ő maga nyilatkozta, hogy edzésen hajtott, mint az állat, Mourinho meg le se szarta. Tényleg nem tudjuk meg, mi történt, de kb Lukakuval hasonló volt a helyzet, aki PL csapatban bizonyított 2 évet. És mindezt ugyanaz az edző hozta össze nekünk, szóval én azért belegondolnék abba, hogy lehet, hogy mégis van valami alapja. Na de már mindegy:) Csak mégis, szép fantázia, hogy Fabre helyett egy De Bruyne szaladgál nálunk a kp-n.

      • Posted 2017-09-30 19:54 0Likes
        by BlueCech01

        „És egy évre rá visszajött a Citybe és a csapata legjobbja volt… Szóval nem hiszem, hogy nem lett volna felkészülve.”
        Igen, mert az a Chelsea és City teljesen ugyanazt játszotta, hagyjál már. Ez kurva egyoldalú és sosem helytálló gondolkodás, hogy Kdb mindent mindig jól csinált, csak szemét Mourinho miatta nem bontotta meg az akkori csapatát, mert te ezt vártad, cserébe semmi nem indokolta akkor is ott. Ezt meg a belga nem tudta elviselni.

      • Posted 2017-09-30 20:03 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Inkább nézhettük, ahogy már az akkor túlbiztósított kp elé felcsapta a lassú Fabrét a darálóba. Persze a mai meccshez semmi köze Josénak, de KdB-t ő b*szta el kérdés nélkül.

      • Posted 2017-09-30 20:05 0Likes
        by BlueCech01

        Mindkettő hibás volt ugyanolyan arányban minimum. Persze mindenki szeret mindig egy bűnbakot elővenni, tudjuk. Eleve ez, hogy kérdés nélkül, nem tudom, hogy merülhet fel, mikor mindkettő totál mást mond, és az már prejudikálás, hogy te melyik felé dőlsz. De second hand infokból ilyen kijelenteni nem lehet, persze mindenki szeret.

      • Posted 2017-09-30 20:10 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        A mai meccstől teljesen eltértünk, csak egy ilyen teljesen eltérő vélemény nyílvánításnál meglehet nézni a két ember jövőjét és levonni, hogy mi az esélyesebb. KdB a k*rva szigorú Guardiolánál masszív kezdő, ellenben Josénál azóta is sz*pnak a fiatalok. Remélem érted mire gondolok, mert elégge szétvagyok csúszva.

      • Posted 2017-10-01 11:42 0Likes
        by DannyfromtheShed👑PL

        Inkabb Josenak. Ha jol kezeli a helyzetet fel evig kap 10-15 meccset, majd egy jo kolcson a Bundasba.

      • Posted 2017-10-01 11:44 0Likes
        by BlueCech01

        Mindkettőnek, csak Endy-ék szeretnek mindent lebontani egy szereplőre. Lukakut Joséra lehet írni, amit KdB akart, azt egy edző sem adta volna meg neki.

      • Posted 2017-10-01 11:46 0Likes
        by DannyfromtheShed👑PL

        Nem kezdett volna mas edzo alatt sem nagy valoszinuseggel egybol minden meccsen, de sztem mas talalt volna megoldast arra, h ne veszitsuk el. Jose kerek perec megmondta a vezetosegnek, h adjak el, neki nem kell.

      • Posted 2017-10-01 11:53 0Likes
        by BlueCech01

        Ahhoz, hogy José ezt tegye, kellett KdB kezelhetetlensége is. Azért azt pontosan látjuk, hogy José nem baszkodott ki egy ifit sem, akinek nem az volt a fixa ideája, hogy a kezdésnél alább nem adja le, és ezzel álljon elő minden edzés után, hogy neki kezdenie kell. KdB a VB miatt minden áron 90 perceket akart, ezt senki nem adta volna meg neki. És semmi nem is indokolta, hogy Oscarra leváltsuk ott és akkor. Azt a működő szerkezetet hiba lett volna megbontani, KdB-nek meg ez nem felelt meg. Mindkettő hibázott és mindkettő hülye döntéseket hozott. Ez sajnálatos, de a blog szellemi irányvonalával szemben, ami minden rossz mögé José időszaka alatt kizárólag és megdönthetetlenül Josét látja, ezt nem lehet csak rá vezetni.

      • Posted 2017-10-01 12:07 0Likes
        by DannyfromtheShed👑PL

        „kellett KdB kezelhetetlensége is” Ez mar csak feltetelezes, itt nincs ertelme mar ezen vitatkozni. Lehetett ez is, de Jose dolgait ismereve sztem sokkal inkabb az o egoja kellett ehhez. KdB-nek sem elotte sem azota semmilyen ehhez hasonlo dolga nem volt.

        A legnagyobb baj az, hogy elvesztettunk egy top jatekost Jose alatt, ugy, hogy mar o sincs itt. A vezetosegnek is van ebben felelossege, ilyenkor kene kozbelepni es azt mondani, hogy jo akkor kolcson, aztan kov szezon tiszta lap. Ez az amiben Jose nem volt partner, ehelyett elkuldte.

      • Posted 2017-10-01 12:11 0Likes
        by BlueCech01

        „Ez mar csak feltetelezes, itt nincs ertelme mar ezen vitatkozni”
        Az egész feltételezés, mivel mindent second hand infókból tudunk, nem voltunk ott. Viszont ehhez 100%-ban kellett KdB is, mert ilyenre nem volt precedens, hogy még egy játékossal ilyen nézeteltérései legyenek a fiatalok közül.

        Egyébként én a board és RDM felelősségét sem vitatnám el. Az egyik ráhozta a már akkor krva nagy tehetség KdB nyakára dupla annyiért az acutal brazil csodagyereket, a másik meg gond nélkül lemondott az egyikről a másik javára jó eséllyel az olimpia miatt. És igazából már itt megpecsételődött az egész.

      • Posted 2017-10-01 12:13 0Likes
        by DannyfromtheShed👑PL

        Lukakuval is ez volt, mas csapatoknal is ugyan ezt csinalja, csinalta.
        Shaw, most Martiallal lesz kb hasonlo, csak ido kerdese. Matat is o kuldte el. Ozil a Madridnal, hirtelen ok jutottak eszembe.

      • Posted 2017-10-01 12:23 0Likes
        by BlueCech01

        Nézeteltérésről beszéltem ifikkel. Lukakuval nem voltak nézeteltérései és viszályai, ahogy a többivel sem. KdB-vel egyértelműen igen.
        Özillel fingom sincs, mit csinált, de hogy ő meg nem volt ifi, az fix.
        „Matát is ő küldte el”
        Mata egyszerűen létszámfeletti lett, nem tudott érvényesülni ott és abban a taktikában, és nem is kellett abba a kezdőbe, padozni meg nem akart. Ez, hogy elküldte, ez megint ilyen sötétjosé gondolkodás, mikor pontosan látszik, hogy itt minden szakmai kérdéseken múlott. Ilyeneket Conte is meghúzott, többek közt Maticcsal most.

    • Posted 2017-09-30 20:00 0Likes
      by trueblue05

      Willian nincs formában, de ha formában van akkor is határeset, tehát az elsőt még úgy ahogy adom. KdB elengedéséről beszélgetni ma – teljesen nonsense. Fabregas valóban öregnek látszik már a csúcsmeccsekhez, de a gyengébbek elintézéséhez szerintem jelenleg nagy szükségünk van rá – szóval a PL-hez azért kell nagyon. Alonso szerintem sem Chelsea szint, de Moses sem.

      • Posted 2017-09-30 20:07 0Likes
        by laciiii

        Mosest nem említettem, mert, ahogy mondtam, ezek azok a dolgok, amik eszembe jutottak nézve a meccset, de amúgy Moses dettó nem az a szint.
        KdB lényegtelen ma már, ez nyilvánvaló, de nehezen emésztem meg, hogy nálunk volt és elherdáltuk, már akkor látszott, hogy világklasszis lesz. Azóta ahányszor látom játszani, keserű a szőlő.:S

      • Posted 2017-09-30 21:10 0Likes
        by Hazard

        Neki nincs formája. Ő egy agyhalott.

        Futni tud, ez az erőssége. Pechünkre nem 100 sprinter lett, hanem focista.

      • Posted 2017-09-30 21:22 0Likes
        by trueblue05

        Az ilyen jelzőket, mint agyhalott stb. tartsuk meg kérlek Bartonnak és tásainak, de legkevésbé se használjuk már a sajátjainkra… ez gáz. Willian pár éven belül Kínában, vagy Katarban lesz, de addig is tiszteljük már egy kicsit. Szar formában van, azt lehet mondani.

      • Posted 2017-09-30 21:38 0Likes
        by Hazard

        Ő ennyit tud. Nincs neki formája, se agya. Elveszti a labdát és gondolkodás nélkül futkorászik a pályán. Nem szoktam annyira szidalmazni a játékososainkat ( nem mintha lenne ilyen szabály, hogy ne lehetne) de ő ez alól kivétel. Borzasztó játékos, semmi keresnivalója itt. Pár éven belül itt meg ott lesz? És addig viseljünk el hétről hétre az ámokfutásait?

      • Posted 2017-09-30 21:44 0Likes
        by trueblue05

        Ez egy FC. Klub. Tehát igen, leszel szíves. De ha van ennél jobb, akkor tedd azt. De annak hogy kúrogatod egy általa nyilvánvalóan nem látott/olvasott fórumon,
        annak egyszerűen semmi értelme. Mi is látjuk a meccseket, Conte is, a board is.

      • Posted 2017-09-30 21:49 0Likes
        by Endy919

        Nem érdemes rá koptatni a klavit. Nincs esélyed megértetni vele a dolgokat , letapadt a gyerek.

      • Posted 2017-09-30 21:51 0Likes
        by BlueCech01

        múltkor már írtam, de óva intek mindenkit attól, hogy komolyan leálljon vele vitatkozni. egyszerűen pont olyan szektás gondolkodása van, mint azoknak, akik szerint a Föld lapos, meg akik szerint a repülőgépcsíkok mérgeznek minket. minden egyes erre szánt komment hiábavaló.

      • Posted 2017-09-30 22:04 0Likes
        by trueblue05

        haha. én azt vallom, hogy egyik állítás sem lehet igazabb mint a másik, csak talán jobban passzol ( valamelyik nagy görög írta ezt le rendesen, de már nem emlékszem melyik) . szóval lehet vitatkozni/kommentelgetni bárkivel, csak el kell fogadni hogy a én/mi igazságunk csak egy a sok közül. szerintem.

      • Posted 2017-09-30 22:10 0Likes
        by BlueCech01

        de ezért nem lehet vele vitatkozni, mert leírhatod a te gondolatod, de neki az övé egy tézis, egy törvény. nem tudod meggyőzni, mert egyszerűen ő ehhez igazodik, mint te ahhoz, hogy a gravitáció miatt nem fogsz elszállni.

      • Posted 2017-09-30 22:17 0Likes
        by trueblue05

        ja, persze látom én is hogy mi megy… de lassú víz partot most, szóval sokat változhat még ő az évek alatt, nem szabad feladni. néha visszanézem hogy miket kommenteltem mondjuk 5 éve a csapatról a facebookra és egyből érzem mi az a progresszió.

      • Posted 2017-09-30 22:27 0Likes
        by BlueCech01

        Oké, csak a gravitációról alkotott képed nem változott 5 év alatt. Nem hiszed, hogy most nincs. Felőlem eredményes munkát, de kb. olyan eséllyel fogod meggyőzni, mint magad, hogy a nap csak a teknőc szeme, ami a Földet tartja.

      • Posted 2017-09-30 22:33 0Likes
        by trueblue05

        de én nem akarom meggyőzni 😀

      • Posted 2017-09-30 22:28 0Likes
        by Hazard

        ” Mi is látjuk a meccseket”

        Nah ja, csak amikor jönnek a negatívumok, akkor még engem szóltak le. Miért nem azt mondták, hogy oké mi is látjuk. Nem ők ehelyett azt mondták velem van a probléma… 😀

      • Posted 2017-10-01 07:45 0Likes
        by myheartisblue

        Diego Costa tudjuk h Te vagy csak nevet valtoztattal, a Te megitelesed es a komunikáciod az agyhalott szint, ami nem melto ehhez a bloghoz.

      • Posted 2017-10-01 11:40 0Likes
        by DannyfromtheShed👑PL

        nem is titkolta, nehezen is tudna.

  • Posted 2017-09-30 19:53 0Likes
    by WudigessBoi

    4 meccs 4 pont otthon, ez az egy probléma van. De ez viszont nagy.

    • Posted 2017-09-30 19:55 0Likes
      by trueblue05

      Ez így lecsupaszítva elég aggasztó, de mi szerencsére láttuk is azt a 4 meccset. Ebből a Burnley blama, a mai szerintem vállalható-magyarázható-borítékolható stb volt. Egyedül az Arsenal meccs amit nem igazán tudok hova tenni, őket ütni kellett volna.

      • Posted 2017-09-30 20:10 0Likes
        by Hazard

        Magyarázható vagy sem, a végén nem érdekel senkit. Nyerni kellett volna 1. fordulóban, ütni azt a szar 4rsanaL-t és ma legalább egy x.

      • Posted 2017-09-30 20:12 0Likes
        by trueblue05

        a „legalább” az egy kicsit elrugaszkodott

      • Posted 2017-09-30 20:16 0Likes
        by Hazard

        Egy hazai rangadón ez a minimális elvárás.

      • Posted 2017-09-30 20:18 0Likes
        by trueblue05

        Egy ideális világban.

      • Posted 2017-09-30 20:38 0Likes
        by Hazard

        Tehát te azt mondom, hogy egy bajnokságra törő csapatban nem probléma ha hazai pályán kikapsz az egyik fő riválistól. Ok.

      • Posted 2017-09-30 20:57 0Likes
        by trueblue05

        Nem, én ezt nem mondtam. Amit mondok: idén nem vagyunk bajnokságra törő csapat.

      • Posted 2017-09-30 21:54 0Likes
        by Rammschein

        Egy BL-ben nagyobb fantáziát látok, lásd szerda… de az is kutya kemény lesz ezzel a kerettel…

      • Posted 2017-09-30 22:07 0Likes
        by trueblue05

        talán ott kijöhet a lépés, de azért meglepne. személy szerint egy top4-gyel elégedett lennék, persze jó lenne valami ezüstöt is szerezni

      • Posted 2017-09-30 20:36 0Likes
        by kormolar

        Burnley-t a Spurs és a Pool sem verte meg otthon…

      • Posted 2017-09-30 20:40 0Likes
        by Hazard

        A 3 csapat azért nincs egy súlycsoportban.

    • Posted 2017-09-30 20:38 0Likes
      by BlueCech01

      Az még aggasztóbb, hogy rangadókon teljesen súlytalanok vagyunk. Oké, a Spurs elleni bunkert Alonso gólja és az utolsó perces begyötrés szépíti, de alapjában akcióból ép támadásokig félidőnként egyszer, ha eljutunk.

      • Posted 2017-09-30 20:41 0Likes
        by trueblue05

        Szerinted ez inkább Conte hibája, vagy ennyit tudunk jelenleg?

      • Posted 2017-09-30 20:46 0Likes
        by BlueCech01

        A mai meccsen Conte egyértelműen nem tudott reagálni Morata kiesésére. Voltak elképzelései, de gyakorlatban nagyot hasalt most ezekkel.
        Az Arsenal ellen szerintem inkább az egyéni döntéseken múlt, bár az egy sokkal kiegyenlítettebb meccs volt, de alapjában megnyerhettük volna, mert ott azért voltak befejezendő alakításaink, ráadásul Conte ott ‘gyokóval szépen leszedte a komplett Arsenalt a második félidőre.

      • Posted 2017-09-30 20:42 0Likes
        by kormolar

        mondjuk úgy nehéz lesz előre dominálni, ha 2 támadó szellemű kezdő lesz a csapatban a rangadókon

      • Posted 2017-09-30 20:44 0Likes
        by BlueCech01

        Nem feltétlen kéne dominálni, csak a kontrákat úgy megszervezni, mint mondjuk tavaly, _legalább_. De egyelőre ezzel is komoly gondjaink akadnak.

      • Posted 2017-09-30 20:51 0Likes
        by kormolar

        kevés a gyors játékosunk vagy ma fáradtak voltak páran, de nem értünk elegen a kontrákkal az tuti….én Alonso-t ilyen meccsekre már lassúnak tartom…én Zappa-t megpróbálnám lassan, mert különben semmi értelme nemvolt megvenni ha nem játszik…am a támadó részben volt 1-2 biztató megindulásunk ma, de rendre rossz döntéseket hoztunk a végén…

      • Posted 2017-09-30 20:57 0Likes
        by BlueCech01

        Már eredendően ott gondok voltak, hogy sem Kanté, sem Fabregas nem volt képes szervezni, vezényelni a kontrákat. Előbbitől őszintén nem lenne ez feltéten elvárás, de a spanyol gyengélkedésével baromi nagy hátrányban vagyunk.

      • Posted 2017-09-30 20:59 0Likes
        by kormolar

        alappvetően nem azt mondanám h gyenge volt, egyszerűen kivették a játékból…ezt a szintű letámadást csak Hazard és Morata volt képes valamilyen szinten kezelni ma…

      • Posted 2017-09-30 21:45 0Likes
        by Endy919

        Fabregas már egy jó ideje gyenge. Kis csapatok ellen , amikor van tere és ideje szervezni , akkor még jó lehet az utolsó 20 percekre , de kezdőben , főleg rangadókon nettó emberhátrány , mivel dög lassú és a védekezésben semmit sem képes nyújtani. Ráadásul rajta látom leginkább a motiváció hiányát.

        Egy Krychowiakkal bővel előrébb lennénk , de megkockáztatom , hogy ha Drinky felépül , akkor ő is jobban fog passzolni Conte elképzeléseibe.

      • Posted 2017-10-01 07:11 0Likes
        by kormolar

        Drinkivel inkább, de Krychowiak nem egy szervező játékos

  • Posted 2017-09-30 21:48 0Likes
    by Rammschein

    Így lenyugodva sokat számíthatott, hogy a City tovább pihent, illetve, hogy mi 94 percig küzdöttünk szerdán…..!

    • Posted 2017-09-30 21:59 0Likes
      by Hazard

      Ez csak egy faktor a sok közül.

      • Posted 2017-09-30 22:36 0Likes
        by Rammschein

        tudom, a legfőbb az Willian… vagy nem…

      • Posted 2017-10-01 13:28 0Likes
        by Hazard

        Nem rá gondoltam, de ő a legrosszabb játékosunk ez nem is kérdéses.

    • Posted 2017-10-01 11:52 0Likes
      by Sandic

      Az sem elhanyagolható különbség, hogy egy Atletico legyőzéséhez nagyobb erőket kell mozgósítani, mint a Sahtarhoz. Szerintem sokkal több idejük volt felkészülni erre a meccsre, mert míg mi kb. csütörtöktől koncentrálhattunk csak rá, vasárnaptól-szerdáig meg csak az Atleticora, addig a Citynek úgymond hozni kellett a kötelezőt kedden az alapfelállással, vagyis akár 1 hétig fontolgathatta Pep a taktikát tegnapra.

  • Posted 2017-09-30 21:50 0Likes
    by trueblue05

    Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy Christensen végigjátszotta a meccset, és eddig egy szót nem szóltunk róla, ami a mai napon mindenképpen dicséret.

    • Posted 2017-09-30 21:50 0Likes
      by Endy919

      Talán ő volt az egyetlen pozitívum a meccsen . Áthatolhatatlan volt.

      • Posted 2017-10-01 00:21 0Likes
        by balazsh

        Szomorú, hogy Kante mindig kimarad 🙁

    • Posted 2017-09-30 21:53 0Likes
      by BlueCech01

      Ez tény, a védelemre annyi panaszunk úgy egybe sem lehet. Az emberfogás volt néha borzalmas, de alapjában mindenkivel elégedett vagyok ebből a szekcióból.

    • Posted 2017-09-30 21:58 0Likes
      by Hazard

      Nagyon jól játszott ma (is). Sokkal jobb, mint Cahill, de ezt nem először mondom. Fiatal kora és pozíciója ellenére egyáltalán nem bizonytalan. Nagy tehetség, sok hasznát fogjuk még neki venni.

  • Posted 2017-10-01 08:11 0Likes
    by Zoleee

    Sajnos a city győzelme megérdemelt volt, és azt gondolom Morata kiválása nelkül sem lett volna ez másképp.
    Én nem utálom Willian-t de a mai játéka katasztrófa volr. Tényleg rossz volt nézni.
    Amúgy ma Kante is gyenge volt persze lehet csak amiatt hogy feljebb volt küldve.
    Azért azt még hozzáteszem, hogy idén én eddig sem vártam bajnoki címet. Remélem a legjobb 4 meg csak meglesz, keretünket edzőnket tekintve ez nem nagy elvárás.
    Üdv

    • Posted 2017-10-01 13:31 0Likes
      by Hazard

      „Amúgy ma Kante is gyenge volt persze lehet csak amiatt hogy feljebb volt küldve.”

      Szerintem nem ez volt a gond, mert az Atleti ellen jól nyomta ott. A city nehezebb ellenfél, mert ők letámadtak, az Atleti meg visszaállt, szóval emiatt talán a BL-ben könnyebb dolga volt. Engem inkább a rossz passzai idegesítettek, mert ez tőle nagyon szokatlan. Ő is lehet fáradt, bár az ő esetében ezt még leírni is furcsa. Egyébként egy rossz szót nem tudok rá szólni, hihetetlen jó játékos és ugyanannyira fontos is.

  • Posted 2017-10-01 11:17 0Likes
    by lamps8

    jó ez a 352 csak éppen ezt már nem tudja úgy összetákolni Conte mint a tavaly győztes formációt. A wingbackjeink limitáltak ehhez Alonso konkrétan semmit nem ad hozzá a támadásokhoz míg 343ban valamit mégis. a 3 fős kp támadásban szintén rémesen kevés. én elhiszem hogy conte igyekszik kantét még sokoldalúbbá varázsolni és fejlődött is a srác támadásban de ez nagyon sok neki.
    rendszer szinten rengeteg hibával játszik kivétel nélkül minden játékosunk.

    idegenben beleférhet néha, de ezzel nem fogunk bajnokságot nyerni az biztos.

    • Posted 2017-10-01 11:38 0Likes
      by DannyfromtheShed👑PL

      Tamadashoz akkor tudnak a WB-k hozzaadni, ha az egesz csapat feljebb jatszik. Ne a bunkerfocibol induljatok ki, ez nem reprezentativ. A baj nem a formacioval van, hanem a mindsettel. Nem leeht igy atadni a jatekot senki ellen, nem a Palace vagyunk.

      • Posted 2017-10-01 11:41 0Likes
        by lamps8

        jézusom te tegnap óta szurkolsz ennek a csapatnak?

      • Posted 2017-10-01 11:45 0Likes
        by DannyfromtheShed👑PL

        Nem, ahogy te sem tegnap ota vagy ostoba…

      • Posted 2017-10-01 11:57 0Likes
        by lamps8

        jó feladtam te fogyatékkal élsz.

      • Posted 2017-10-01 12:08 0Likes
        by DannyfromtheShed👑PL

        Itt egyedul te Meg Diego Costa eltek fogyatekkal.

      • Posted 2017-10-01 12:02 0Likes
        by kormolar

        nem tudtunk feljebb játszani, mert megfutottak volna minket(csak 1-2 kontrájuk volt de azoknál nem álltunk a helyzet magaslatán)…ilyen pressingelő csapat ellen meg nehéz birtokolni a labdát…sajna ebben a formációban jobban kijön a wingbackek sebezhetősége főleg ha az ellenfél ennyire szétnyújtja a játékot mint a city

      • Posted 2017-10-01 12:11 0Likes
        by DannyfromtheShed👑PL

        Azt adom, hogy a WB-k ebben a formacioban sokkal inkabb sebezhetoek, de ha nem igy allunk a meccshez, nem fekszunk le nekik, nem engedunk a pressingnek, mi eroltetjuk rajuk a jatekunkat, nem tudnak igy megfojtani. A KP-juknak vege, ha nekik kell vedekezni, Fernandinho egyeduli vedekezokent semmit nem tudott volna kezdeni, Silva, KdB nem eleg cover a KPn, sztem erre kellett volna ramenni. Persze, ha naluk a labda nem si kell vedekezniuk, amikor meg nalunk van 2 emberrel tamadunk arra elegek hatul. Ez igy ongyilkossag volt.

      • Posted 2017-10-01 12:18 0Likes
        by lamps8

        azt kellene feldolgozni a kibaszott kicsit agyaddal, hogy ez nem gombfoci. ha reagálsz az ellenfél is reagál. feltoljuk a védelmet félpályára és végignézzük a cahill-sterling versenyfutást? vagy nem toljuk fel, nem szűkítünk és a kp-val meg hazarddal a pálya 80%át pressingeljük teljes egészében, aztán te álltál volna be a 2. félidőbe a szerdán kőkemény bl mecsen lefulladő kp helyére vagy mi a faszom?

      • Posted 2017-10-01 12:22 0Likes
        by DannyfromtheShed👑PL

        Te tenyleg ennyire segghulye vagy, nem ezt mondtam de ugy nez ki a csokott agyad eddig jut el magadtol, nem baj nem traktallak ehhez kurvakeves vagy ugy nez ki.

      • Posted 2017-10-01 12:26 0Likes
        by lamps8

        okés. még annyit kérnék tőled, Contet csörgesd már meg hogy legközelebb ne engedjen a pressingnek, mert igazából ez csak rajta múlik, ha azt mondja nem, hát akkor nem.

      • Posted 2017-10-01 12:27 0Likes
        by DannyfromtheShed👑PL

        :DDdddadasdafasd
        Egy igazi kis gyoker vagy 😀 remelem adott neked az elet eleg pofont mar, ha mar en nem tehetem meg.

      • Posted 2017-10-01 12:32 0Likes
        by lamps8

        jó ez a lakótelepi szakmunkás slang

      • Posted 2017-10-01 12:28 0Likes
        by DannyfromtheShed👑PL

        Semmi kozod nincsen a futball nevu labdajatekhoz 🙂

      • Posted 2017-10-01 12:32 0Likes
        by lamps8

        nekem tényleg nem, de mégsem írok akkora baromságokat mint te.

    • Posted 2017-10-01 13:39 0Likes
      by Hazard

      „Alonso konkrétan semmit nem ad hozzá a támadásokhoz míg 343ban valamit mégis.”

      Védekezésben sem biztos pont. A két említett rendszer között nincs nagy különbség, ennek nincs hatása a teljesítményre. Alonso (de említhetném Moses-t is) egyszerűen nem elég jó(k).

  • Posted 2017-10-01 11:44 0Likes
    by Endy919

    Moratáról van valami hír?

    • Posted 2017-10-01 11:48 0Likes
      by myheartisblue

      Még nincs,a scant általában hétfőnként csinálják, hogy leuljon kicsit a sérulés és akkor kapsz tisztább képet. Szerintem 2-3hét biztosan benne van a hatso combbizom sérülésben.

      Itt van Conte nyilatkozata es most jon a valogatott szunet is, ahol legalabb nem fog jatszani es lesz ideje regeneralodni:

      http://www.thesportsbank.net/football/chelsea/antonio-conte-gives-alvaro-morata-injury-update/

      • Posted 2017-10-01 13:31 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        +1 fontos info azoknak akik nem nyitják meg vagy nem beszélnek jól angolul:
        Morata jelezte, hogy valami nincs rendben a combjával és cserét kért mielött komolyabban rásérülne. Szóval elsőre nem komoly, de azért jobb megvárni a scant, ahogy te is írod.

  • Posted 2017-10-01 13:35 0Likes
    by Hazard

    Csak a szokásos…

    https://twitter.com/dchelsea89/status/914431260155629569

    Érdemes megnézni, hogy állandóan hátrafelé fut. Mondjatok még egy ilyen támadóközéppályást, aki a saját kapuját rohamozza. Ebből jönnek majd a saját térfeles labdavesztések… Zavaró tényezők nélkül nem tud egy 2 méterest passzt adni. Borzalom. NB1 erre nem kapja fel az ember a fejét, a PL-ben igen. Most viszont, hogy páran láttátok, hogy mennyire szar, azt javaslom árgus szemekkel figyeljétek őt, amikor legközelebb játszik. Akkor majd rájöttök, hogy ez nem csak egy negatív kilengés volt.

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com