Minden bizonnyal 90 percünk maradt hátra az idei Bajnokok Ligája-kiírásból, azonban a kemény lecke ellenére nehéz lenne bárkire is dühösnek lenni a csapat háza tájáról. Mi vezetett a végeredményhez és mit tanulhattunk a keddi vereségből?
Amikor Gnabry begurította a Bayern első gólját az 51. percben, már mindenki érezhette, hogy ebből a párharcból nem fogunk jól (értsd: győztesen) kijönni. Három perccel később aztán gyakorlatilag végleg eloszlatott minden kételyt az ex-Arsenalos, mi pedig egy szempillantás alatt már azon kezdhettünk töprengeni, hogy mi csúszott félre a második félidő elején.
Pedig a helyzet az, hogy a gyorsan bekapott gólokig egyáltalán nem játszottunk rosszul – legalábbis az elmondható, hogy a lehetőségeinkhez képest nagyjából megtettük, amit tudtunk. Személy szerint talán ezért sem kavarognak olyan indulatok bennem, mint a közelmúlt nagyobb bukásai után (Bournemouth, Man City, Man United), egyszerűen nem tudtam a 90 perc megtekintése után azt gondolni, hogy „ebben több volt”.
Semmi meglepő nem volt abban, hogy Frank ismét a háromvédős felállás mellett tette le a voksát. Két okból is logikus döntésnek tűnt kitartani a Spurs ellen bevált formulánál: Kanté hiányában (és Gilmourt nem számítva) összesen két bevethető, klasszikus értelemben vett középső középpályásunk van, illetve ahogy arra előre számítani lehetett, elsősorban Alphonso Davies felfutásai miatt elkélt a megerősített védelem a partvonalak mentén. Egyedül a változatlan személyi állomány láttán szaladhatott fel a szemöldökünk – utólag is nehéz megérteni, hogy kontrajátékunkat miben segítette Barkley szerepeltetése, akiből pont az ilyen meccseken leghasznosabb tulajdonságok hiányoznak: a sebesség és a jó döntések.
Abban viszont bízhattunk, hogy hasonlóan a hétvégi rangadóhoz, a Kova-Jorginho-Barkley-Mount négyes középen elég lehet, hogy megakadályozzuk a bajorok támadásépítéseit, de ismét szembesülnünk kellett azzal, hogy Kanté nélkül semennyire nem működik a középpályás védekezésünk, vagy legalábbis nem az elitligában elvárt szinten. A problémát legtöbbször az okozta, hogy nem tudtuk, kinek kéne felvenni a labdakihozataloknál sokszor visszalépő Kimmich-et, így ha Kovacic vagy Jorginho fellépett vele, akár egyetlen passzal átjátszhatták a teljes letámadásunkat, hála a brillírozó Thiagónak és a labda nélküli helyezkedésben egyébként is verhetetlen Müller visszamozgásainak.
Összességében azonban senkin nem lehetne külön számon kérni a vereséget, ahogy az egyéni hibákat is kár lenne kiemelni. Egy nálunk sokkal erősebb Bayernnel találkoztunk, akik nem tették meg azt a szívességet, hogy esetleg a tudásuk alatt játszottak volna, így a végkimenetel borítékolható volt. Ha valaki nagyon szomorkodna, esetleg fel van háborodva a második félidei – valóban fájdalmas – produkció miatt, tegye fel magának a kérdést: a tegnap bevethető játékosaink közül hányan fértek volna be a vendégek kezdőjébe?
Persze a párharcnak hivatalosan nincs még vége, de mindent elkövettünk, hogy megnehezítsük magunknak a müncheni túrát – Jorginho és Alonso is hihetetlenül ostoba módon harcolt ki magának eltiltást, így Lampardnak rendesen meg lesz kötve a keze a visszavágóra. Ha Kanté nem épülne fel, akkor minden bizonnyal James vagy Gilmour találhatja magát a kezdőben Kovacic párjaként, ami finoman szólva is érdekes kísérlet lenne a tegnapi történések tükrében. Pozitívumként annyit felírhattak Frankék, hogy a Bayern magasra feltolt védelme látványosan sebezhetőnek tűnt a mögéjük belőtt indításokkal, ezt egy egészséges Tammy-vel és különösen Pedro szerepeltetésével ki lehetne aknázni.
Egy ilyen eredmény után azonban nem feltétlenül a második felvonást kell szem előtt tartani. Lampard a lefújás után kiemelte, a fiataloknak ez egy jó lecke volt, hogy milyen szintre kell(ene) eljutni, viszont nem szabad elfelejteni, hogy a tegnapi volt a legjobb alkalom az edzői stáb számára, hogy megvizsgálják, az „idősebb” kerettagok közül kire lehet építeni nyártól és kinek van túl magasan a léc egy BL-nyolcaddöntőben. Frank külön megjegyezte, hogy szinte csak Kovacic tudott kielégítő szintet hozni, ezt pedig akár komoly figyelmeztetésként is felfoghatják tapasztaltabb játékosaink.
Sok idő mindenesetre nem lesz rágódni a történteken, ugyanis szombaton már a Vitality-be látogatunk ahhoz a Bournemouth-hoz, akikkel szemben bőven van mit törlesztenünk, miután Howe csapata a tavaly januári megalázó verést követően decemberben a Bridge-ről is elvitte a három pontot. A durván egy hónap múlva esedékes Manchester City elleni bajnokit leszámítva hozható meccsek sorával fordulunk rá a top4-es versenyfutás hajrájára, ami ránk is fér az elmúlt hetek rangadói után, hiszen a Manchester United már lőtávolságban van hozzánk képest – túlzás nélkül mondhatjuk, győzelmi kényszerben lépünk pályára hétvégén. Reméljük, hogy a fiúk megrázzák magukat és egy, a Spurs ellenihez hasonló jó teljesítménnyel feledtetik a BL-fiaskót. KTBFFH!
