Közeledünk a felkészülési időszak végéhez, no meg vele a szezon kezdetéhez, és bizony az eddigi eredmények messze nem elkápráztatóak. De kell-e már kongatni a vészharangokat, meg úgy egyáltalán, mire szabad következtetni ilyenkor?
A barátságos és felkészülési meccsek megítélése régóta hálás vitatéma. Hiába tétnélküliek ugyanis, valahogy mégsem azok. A cél ilyenkor alapvetően a tanulás, a kísérletezés és a tapasztalatszerzés: kipróbálni formációkat, begyakorolni játékelemeket, felmérni játékosokat új poszton vagy szerepkörben. Ahhoz, hogy egy csapat át tudjon állni mondjuk a háromvédős játékra, fejleszteni tudja a labdakihozatalait, vagy látszódjon, van-e a jelenlegi állományban megfelelő számú és minőségű befejező csatár, szükség van ezekre az alkalmakra. A döntéstámogatás szempontjából tehát mindenképpen fontos meccsek ezek, még ha egy vereség nem is eredményez kupakiesést vagy a BL-remény elúszását.
A szurkolók azonban már itt is eredményeket akarnak: szép megoldásokat, magabiztos és lehengerlő játékot, győzelmeket. Ennek következtében a már amúgy is csak névleg tétnélküli mérkőzésekre további extra terheket rak a közeg. Egy újonnan kinevezett szakembernek amúgy is álmai netovábbja, hogy miközben ismerkedik a kerettel, elkezdte begyakoroltatni a sémákat és próbálja felmérni, hogy ki mennyire képes helyt állni a rá kigondolt szerepkörben, már magyaráznia kell a bizonyítványát.
Ahhoz, hogy Maresca projektje sikeres legyen, szükség van időre és türelemre is. Persze nincs arra garancia, hogy ez később jó lesz, de hogy túlzás azt elvárni, hogy minden rögtön működjön, az biztos. A legnagyobbak is úgy ülnek le egy padra, hogy többhónapnyi bejáratódást prognosztizálnak. Meg amúgy is láttunk már olyat, hogy egy parádés felkészülési időszak után gyenge szezon jött, miközben történt ez meg fordítva is, vagyis gyengébb kezdetett követett erős idény.
Ettől még nyilván frusztráló látni a sok hibát, tétovaságot és alárendelődést. Meg lehet azt mondani, hogy egy Wrexhamet akármilyen körülmények között le kell tudni győzni. Vagy hogy kiábrándító ennyi és ilyen sok elkerülhető gólt kapni. Vagy hogy az eddigi öt meccsen aratott egy szem győzelem édeskevés, miközben a három sima vereség meg aggasztóan sok.
Az elmúlt két szezon mindannyiunkból sokat kivett. Fájdalmas kupavereségek, bántóan simán elbukott rangadók, alsóházi csapatoktól benyelt kéretlen pofonok… Ezek miatt nehéz azt látni, hogy jó lesz ez, csak egy kis idő kell. De talán épp ezért: ismert, milyen gólokat kaptunk tavaly is, elégszer láttuk a Chelsea-t Pochettino alatt is kiábrándítóan játszani (egy Wolverhampton ellen éppúgy, mint az Anfielden vagy az Emiratesben), tisztában vagyunk Badiashile vagy Sterling képességeivel is. Látni akarjuk a fejlődést és a fényt az alagút végén, de látni kell azt is, mennyi terhet és rossz beidegződést cipel ez a csapat.
Vár még ránk vasárnap már Londonban egy felkészülési meccs az Inter ellen, aztán beindul a nagyüzem. Három héten belül három bajnoki és két Konferencia Liga selejtező jön a szeptember eleji válogatott szünetig – remélhetőleg addigra már jobb színben látjuk majd ezt az egészet. Továbbra is Blue Is The Colour!
