Hogy jöhet szóba egy Metallica-dal címének átköltése egy Liverpool elleni rangadó előzeteséhez? Pedig van összefüggés, nem is egy!
Az idei szezonunk az idő előrehaladtával pont olyan élményt nyújthat, mintha végighaladnánk a Metallica komplett diszkográfiáján. A banda hőskorszaka az első négy nagylemezükhöz köthető, olyan produkciókkal tele, melyekkel meg lehet szerettetni az embert. Pont úgy, ahogyan a szezonunk kezdődött Maurizio Sarrival: lehoztuk a komplett őszt veretlenül, Carlo Ancellotti óta először tényleg szépen játszott a csapat. A téllel együtt azonban érkeztek a vészjelek is. A Spurs és a Wolverhampton elleni zakók olyan váratlan és negatív változást idéztek elő, mint a Metallica első lépései a „mainstream-esedés” útján a Nothing Else Matters és az Unforgiven dalok által.
És még hol volt a lejtő vége? Pont ezen a ponton kezdődött! Az ünnepek előtti hazai vereség a Leicester ellen éppen akkora gyomrossal ért fel, mint amikor Hetfieldék előrukkoltak a Load és a Reload lemezekkel. Aztán az ember leérkezett a mélyverembe: 0-4 Bournemouth-ban, 0-6 az Etihadban – ezek annyira méltatlanok voltak a klub hírnevéhez, mint a Metallica St. Anger albuma: mind a két esetet hajthatatlanul próbálják letagadni a rajongók. Sarri és Kepa Ligakupa-döntős balhéja pedig összeegyeztethető azzal a konfliktusos időszakkal, amit a Metallica élt meg, s dolgozott fel a Some Kind of Monster című film.
Ezek voltak azok a pontok, ahonnan már csak vissza vezethetett az út: felfelé. Ahogyan az együttes is visszatalált önmagához, úgy a Chelsea is. Persze ahogyan a Death Magnetic és a Hardwired…to self-destruct sem ér fel a Master of Puppets-cel, úgy a Mi tavaszi teljesítményünk sem egyezik a szezonelejivel. Viszont azóta a Metallica és a Kékek rajongói is visszanyerhették kedvenceikbe vetett hitüket.
Hitre pedig most elengedhetetlenül szükségünk van. Mivel a Liverpool és a Manchester City mesteri teljesítményüknek hála kibérelték az első két helyet és ádáz küzdelmet folytatnak a bajnoki címért, nekünk a BL-kvalifikáció maradt hőn-áhított célnak. Ennek a viaskodásnak azonban a Chelsea-t is beleértve kétszer annyi résztvevője van, mint az „aranycsatának”. Jelenleg két legnagyobb londoni riválisainkkal és a Manchester Uniteddel vagyunk benne a „pogozásban” – csakhogy a zenei párhuzamot ne veszítsük el. A tabella azonban pont olyan zavaros az FA Kupa miatt megrendezett csonka fordulók miatt, mint mikor a rock/metál koncerteken a nézők agresszívan nekirohannak rajongótársuknak. Mindkét esetben azonban egy a szabály: legyél kemény, mert csak úgy maradhatsz talpon! Annyi a különbség, hogy a koncerten felsegítenek, ha ennek ellenkezője történik meg.
A közelmúlt statisztikái bizalomra adhatnak okot részünkről. Ugyanis az elmúlt szezonokban nem pofonért mentünk az Anfieldre. Ennek az évtizednek csak az első Mersey-parti találkozóját tudták megnyerni a Vörösök 2012 májusában, abból nem is volt köszönet. 4-1-re kaptunk ki egy amúgy nem nagy téttel bíró meccsen: a Liverpool-nak garantált volt a középmezőny, Mi pedig minden energiánkat a 11 nappal később a később megnyert BL-döntőre tartalékoltuk. E meccsnek ráadásul a vasárnap délután pályára lépő játékosok közül csak Jordan Henderson volt szemtanúja.
A kárörvendő szurkolók az angol középpályásban látják az új Steven Gerrardot, a következő embert, aki a bajnoki hajrá kellős közepén egy váratlan megcsúszással nehéz helyzetbe hozza majd a Liverpoolt. A lassan ötéves sztorit leszámítva sem szezonokat kettétörő eredmények születtek, mikor a híres Kop közönsége előtt játszottunk. Pontosztozkodás volt, mikor Luis Suarez megharapta Branislav Ivanovicot; nyertünk, mikor Diego Costa sportágat váltott amint Martin Skrtellel találta magát szemben; s mióta Jürgen Kloppé a kispad, újra a döntetlenek születtek minden eddigi alkalommal.
Ami ezt a szezont illeti, nem szűkölködhetünk jó emlékekben a ‘Poollal szemben. Szeptemberben egy héten belül kétszer is megmérkőztünk a Vörösökkel. Előbb a Ligakupában jutottunk tovább hátrányból fordítva, majd perceken múlt, hogy ne legyen meg a duplázás, de korábbi játékosunk, az azóta igencsak perifériára szoruló Daniel Sturridge élete góljával megmentett egy pontot az egyik bajnok-aspiránsnak. Eden Hazard mindkét meccsen remekelt és be is talált, és úgy tűnik, mostani formaidőzítése is Salah-ék ellen csúcsosodhat ki.
Az újabb összecsapásnak nem lesz jelentős hiányzója. A héten mindkét csapatnak jelenése volt nemzetközi negyeddöntős párharc első felvonásában (Liverpool: Porto, 2-0, BL; Chelsea: Slavia Praha, 1-0, EL), de mind a ketten az eredmény rovása nélkül tudtak tartalékolni erre a mérkőzésre. Ha a Mi Anfield-i statisztikánkat összevetjük azzal, hogy a Liverpool már 37 bajnoki óta veretlen otthon, illetve még azzal is, hogy a Chelsea legutóbbi 6 idegenbeli PL-meccséből 4-et veszített el, talán a döntetlen lehet a legelképzelhetőbb végeredmény.
Az igazság pillanata vasárnap, magyar idő szerint 17 óra 30 perces kezdettel érkezhet el, ennek pedig itthon a Digi Sport 1 közvetítésében lehetünk szemtanúi.
KTBFFH!!!!
