Új helyzet

Hétről hétre ámulunk a csapaton, amely gyakorlatilag minden kellemetlen vonását ledolgozni látszik azok közül, amelyeket tavaly olyan nehezen viseltünk el rajta. Mostanra gyakorlatilag azt is megnyerjük, amit nem lenne muszáj, meg azt is, amiről már a szurkolók is azt hiszik, hogy nem fog sikerülni. Ráadásul a rangadókon már túl is vagyunk. Viszont a neheze – ha nem is a szó legszorosabb értelmében – most jön, hiszen megnövekedett elvárásoknak kell már megfelelni, s ha ez nem lenne elég, soros ellenfeleink megsokszorozott erővel lesznek majd azon, hogy megtörjék a lendületünket. Helyzetértékelő alább.

Jelen helyzetünkben a csapat olyan, mint egy férfivá lett fiú, akinek most már komolyan kell vennie magát és szembe kell néznie tettei következményeivel. Az utóbbi hetekben a Chelsea gyakorlatilag mindent bemutatott, ami miatt bajnokesélyesnek szokás hívni egy gárdát: hosszú győzelmi széria, megnyert rangadók, masszív góltalanság hátul, majd amikor ez bedőlt, fordítások hátrányból. Mindehhez pedig van egy olyan alapcsapat, amelyik meccsről meccsre hoz egy magas szintet helyenként parádés egyéni teljesítményekkel.

Ezt nem a legyek hordták össze, rengeteg kemény munka vezetett el idáig. Viszont ez azt is jelenti, hogy nőttek az elvárások is. Nyilván a táv harmadán épphogy túllendülve még korai buszt bérelni a bajnokavatóra, de tény, hogy nem árt revideálni a szezon előtti célkitűzéseket. Azok ugyanis mostani szemmel kicsinyesnek tűnnek, hiszen mind arról nyilatkoztunk a szezonfelvezető posztban, hogy csak induljon el valami, meg valahogy csípjük meg a BL-helyek valamelyikét. Persze akkor az tűnt a realitásnak, most viszont az, hogy sokkal több van a csapatban, mint azt gondoltuk volna. Hangsúlyozom, még mindig nem elvárás a bajnoki cím, de az eddigiek alapján már nem lehet csak úgy kiszúrni a szemünket egy lapos döntetlennel otthon a West Bromwich ellen (mint tavaly).

Ezzel pedig át is kötöttem a hétvégi programra, vasárnap ugyanis Tony Pulis hozzánk hasonlóan várakozásokon felül teljesítő együttese lesz a vendégünk. A WBA a hetedik helyről várhatja a 15. fordulót, s bár a nagyok ellen eddig keveset mutattak, a velük egy súlycsoportba taksáltakhoz képest igenis képesek felülmúlni a hozzájuk társított egysíkú, szürke játékot. 20 rúgott gólnál járnak, amivel rávernek a Leicesterre, a Manchester Unitedre vagy az Evertonra is. Vendégként 7 meccsen 9 pont került eddig a zsákba, ami szintén nem rossz eredmény, azt pedig a 7:7-es gólkülönbség is szépen érzékelteti, hogy nem adják olcsón a bőrüket. Persze a tiszteletköröket megfutottuk mondjuk a Tottenham vagy a Manchester City ellen is, aztán csak behúztuk azokat is. Szóval nem kell megijedni a West Bromtól sem.

De a december hátralévő részében ilyen hamiskás ellenfelek jönnek majd egymás után: papíron mind verhető és verendő, de egytől egyig képesek meglepetést okozni. Tudjuk, hogy nem tartható fönn ez a tempó, közeleg a meccs, amikor nem jön majd ki a lépés és botlunk majd. Nyilván bosszantó lesz egy középcsapat ellen elhasalni azok után, hogy élére hajtogatva zsebre raktuk a MU-t vagy hátrányból nyertünk kettővel az Etihadban, de barátkozni kell a gondolattal. Nyilván fognak pontokat hullajtani a riválisok is, szóval ha hármat behúzunk az ötből, akkor szerintem listavezetőként mehetünk majd a Lane-re. De hogy azért pozitív attitűddel zárjam a posztot: 2005. november 19. és 2006. január 15. között zsinórban 10 bajnokit nyertünk Mourinhoval, így ha nyerünk vasárnap délután, már csak egyre leszünk ennek beállításától! Továbbra is Blue Is The Colour!