Az európai kultúrkörökben összességében, a nagy szomorú magyar valóságban pedig mindenképpen hiánycikk egy irányzat, világnézet, ami nagyjából a gondok nélküli jóllét és tulajdonképpen a lényege a szeretet, egység, béke. Pedig az, ami most körülleng – és felteszem nem csak engem – igencsak közel áll a sokszor tévesen rasztafári életérzésnek nevezett állapothoz.
Kezdeném azzal, hogy jól besz*ptam, némileg elővigyázatlan voltam a beharangban említett hivatalos, meccshelyetti megjelenésemen. Megérkezéskor gyors pillantást vetettem a képernyőre, de ott hála égnek akkor a hazai, mennyei bajnokság szerencsétlenkedőit adták, semmi PL, na mondom, zsír, majdcsak sikerül megúszni akkor az eredmény megismerését. Egészen jól ment minden, amíg egyszercsak nem sporthíreket kezdtek mondani a háttérben a csendesnél némileg hangosabban, hírekre ráadásnak felhangosodó rádióban?! Mire észbe kaptam, hogy most vagy kiszaladjak, vagy hát, hülyén néz ki vagy sem, befogjam a fülem, már hallom, hogy a Chelsea győzött. Ez némileg azért elbaszta az élményt, de legalább győztünk, ha már, akkor legalább ennyi legyen meg. Az egyébként is kellemes eseményen így még inkább el tudtam engedni magam, és tulajdonképpen ez a reggae-feeling leng körül azóta. Lassan a hajam is dreadlockba fonom.
A meccshír megírásához fel is dobtam a playlistbe – no ha nem is Bob Marleyt, de néhány rigmust, ezek egyikéből citálnék ide egy sort, ami kábé leírja a mostot: lazulgatok, tök jól vagyo-o-k… és sosem szoktam ilyet, de tessék, most ideillik, nesztek… 🙂

Pedig tulajdonképpen és összességében az eredményt leszámítva nem feltétlenül lenne ok a hurráoptimizmusra. Hazaérkezvén gép elé vágtam magam, és bár némileg elvette valóban az élményt az eredmény ismerete, a meccsre csak kíváncsi voltam, így nekiláttam az éjszaka közepén, és ha nem akarnék ilyen álszerény lenni, akkor biztosan felhívnám a figyelmet a beharangra, mert valljuk meg, eléggé belelőttem a dolgokba. De mivel a szerénységem az erősségem, eszemben sincs ilyet tenni… kacsintás. Lazulgatok, tök jól vagyo-o-k.
Miközben ugyanis az eredmény kisimított pár ráncot eredendően is csodálatos arcélemen, hát az ilyen mérkőzésekkel kapcsolatban merülnek fel leginkább a PL-ben eddig még feltáratlan bundabotrányok. A mérkőzést – írjuk le ide is, ne csak máshol lehessen látni – a Chelsea megnyerte 3-1 arányban, ezzel komoly statementet billogozva az idei szezonra. A Chelsea meglőtte a maga 4 gólját, ezzel beállítva a végeredményt, és igen, hosszú még a szezon, meg a faszom, de a City, na a City az nem tudott gólt szerezni a Chelseanek.
Aztán jöjjön egy szolid váltás és új bekezdés után az, hogy hát hogyan (illetve hogyan nem). A négy gól ellenére ezt a mérkőzést nem más, mint Kun egyszemélyben döntötte el. No jó, KdB is segített neki némileg. Ettől függetlenül, már-már reálisan merül fel, hogy vajon hány ország maffiája járt erre, és rabolta le Aguero tetszőleges számú lányát, mert ennyire szar meccse senkinek sem lehet, csak direkt. Ez a figura többször került ziccerbe (és hagyta ki azt), mint ahány gólt Diegoal összeszorgoskodott a szezonban. Aztán csak azt láttuk, hogy fogja a fejét. No meg persze közben én is, ha nem tudtam volna az eredményt, valószínűleg bőszen csapkodtam volna szét a közvetlen környezetemben bármit, mert az eleddig stabilnak mondható védelmünk úgy viselkedett, mint az épp cölibátust fogadott ifipap a szűzlányok mezítelen táncának éjszakáján a tűz körül. Arról már nem is beszélve, hogy miután látta, Kunnak mennyire nem megy, Cahill megunta a pöcsölést, és csizmaszárral vágott egy huszárosat, kürtő mögé a bal felsőbe.

Mivel a mérkőzés alatt született vagy 700 komment, nem volt még erőm átrágni magam rajtuk, de gyanítom ott nem feltétlenül én voltam az egyetlen, aki a világba eresztett valami istenkáromlásfélét, a levlisten DD kommentjei is főleg ezen mondakör köré szövődtek, ahol kivételesen semmiféle rektális vascsöves dolog nem került elő, de azért volt benne ásó, meg gödörásás, hosszabb távú elhelyezés céljából…
Aztán azért említsük meg azt is, hogy jóval több lehetőség adódott előttünk is, mint talán várható volt, de égkék mintára azért Costáéknak is sikerült szarabbnál-szarabb döntéseket meghozni a kapu előtt…. hogy Ázár is miket flesselt néha lövés helyett, azt kevesen tudjuk. A jó Sergio fingfogása mellett azonban a meccs fordulópontja egyértelműen a vörhenyes képű csámpás kis belga kobold kapufája volt.

Az öngól után láthatóan megtört Chelsea a szünet után sem teljesen tudta elkapni a ritmust, ez a helyzet pedig teljesen offolta a vendégeket, olvadt a beton, mindenki csak bámészkodott, Kevin viszont három és fél centiről szétvágta a felsőlécet, ami akkorát szólt, hogy az volt az ébresztő a Chelsea számára. És valóban. Előtte az egyébként rendre hasznosan játszó N’Golo több labdát adott el, mint a Kékekhez szerződése óta összesen, a legjobbak közt említett Mózi is csak a homályba futott időnként, no, ez varázsütésre megfordult, és az addig semmi életjelet nem adó Fabregas is végre hasznossá tette magát, no meg újra villantott is egyből, a José-időkből jól ismert Fabrepass-Diegoal már ültette is a hintába a Cityt, és ficcent is az egyenlítés. Lazulgatok…

Onnantól pedig nem volt megállás. A gól megadta a Chelseanek azt, ami kellett – vért. Meg gandzsát is. Újratervezés aktívan. Nem akarom azt mondani, hogy innentől aztán minden kontroll alatt volt, de teljesen más volt a meccs képe. A Chelsea játszott. Az pedig, hogy lényegében még két kontrával kicsináltuk Pepiéket, hát az igazán impresszív. Nagyjából a 90 percből 15 másodperc kellett a Chelsea három góljához, ami azért olyan, mint a herba: ijesztő.

Azt pedig, hogy mekkora is volt a tét, azt jól mutatja a meccsvégi brawl. Kun méltó módon zárta le a meccsét, és odacsúszott egy jó hárommeccseset DL-nek, ez pedig elszabadította az addig is alig visszafogott indulatokat, borult a kontroll, ami egy ilyen rangadón benne van, és nem is lett volna ezzel szerintem gond, ha Fernandinhoval nem szalad túl a ló. Remélem a tirpákja megkapja a maga eltiltását érte – ez már nem való futballpályára.

Megkapja vagy sem, leszarni: a három pontot elhoztuk. Ez pedig markáns lépéselőny, főleg úgy, hogy a Poolnak levert egy pofont az egyik alvóügynökünk a 93. percben ma – ezzel clear három pont a Chelsea előnye a tabellán 14 forduló után. Mosoly derüljön arcodon, pajtás, mert ez a legfaszább dolog, ami 14 forduló után a Kékekkel történhetett. Lazulgassunk. Most megtehetjük. Nem a csapat, de mi itt. Mosolytuning. Mintha álmaiban jártam volna már itt. Most kapaszkodj, lököm a hintát, elárulom neked a titkát, hiába nézed, úgyse látod, mert az adrenalin hajtja csak a világot!

Nem fogom azt mondani, hogy innentől szabad az út a bajnoki címig, de ezzel a győzelemmel jelenleg igen, betettük a lábunk az ajtónyílásba. És igen, innentől számolni kell a Chelseavel is. Ha ezt a rangadót elveszítette volna Conte a Pool és az Arsenal után, más lett volna a helyzet, de ez az 1-3 határozott jelzés az irányt illetően. A Chelsea most egy szervezett, jólirányzott fegyver, masszív csapat, aztán lehet, hogy meg kell tapasztalnunk, hogy a 3-4-3 hogyan működik, hogyha kiesnek belőle fogaskerekek, mert Matics után nem kizárt, hogy Pedro és Luiz is kihagyásra szorul. Az irány velük vagy nélkülük most határozottan az előre, a szíved vezet, menetelni bátran, de szívből, előre. A Chelsea most egy tonnás kalapács, és ütni kell, amíg lehet. A szurkolónak pedig megmarad az állapot, és remélni, hogy ez nem csak álom. De… Aki mosolyogva alszik az úgy is ébred. Lazulgatok, tök jól vagyo-o-k.
És a végére, minden más kommentár nélkül:

356 Comments
by kasata91
Nemsemmi, hogy milyen pörgés megy edzésen is.
https://www.youtube.com/watch?v=mivq7ZpbL1g&t=0s
by Endy919
Pörgés ? 😀
Inkább bulinak mondanám . De az első foci nagyon emlékeztet a régi testnevelés óráimra . Sok ember kis helyen 😀
by kasata91
Hát ha te ilyen elszántsággal vetted a tesi órákat akkor le a kalappal 😀
by vitéz kaprosfalvy ond kond
Az látszik a kispályás focin hogy mennyire hihetetlenül labdabiztosak ezek a fiúk. Picsámnyi helyük van átvenni egy kemény passzt, de nem pattan el tőlük, meg ahogy vezetik a labdát ilyen kis területeken, elképesztő. Nagy pályán főleg egy vesztes meccsen néha lassúnak vagy ügyetlennek tud tűnni némelyik, de itt látszik hogy egész életükben a labdával barátkoztak. Meg az a jelenet amikor RLC meg Chaloba alányesve passzolgatnak, nem semmi.
Amúgy mi ez a melltartó amit edzésen hordanak? A videó elején Kurtin volt, vége felé már több játékoson.
by Endy919
Ha jól rémlik az a meltartó valamilyen mérő szerkentyüt tartalmaz , de lehet , hogy tévedek.
by vitéz kaprosfalvy ond kond
Az a baj hogy nem tudom hogy kellene rákeresni 🙂 Football training bra-ra gondolom más fajta találatok jönnének.
by kasata91
Catapult a rendszer neve.
by DannyfromtheShed
hat ez tok alap nem csak ezen a szinten, de nagy orszagok 2-3ik ligakban is..
by DannyfromtheShed
data tracking a melltarto amugy. szenzorok vannak benne es mere a mozgast, sebesseget mindent azt is hanyat fingtak edzesen.
by DannyfromtheShed
nekem pont, h nem meggyozo a video eleje. Egy ilyen labdatartos feladatnal ezen a szinten komolyabb pontossagot varnek, tulzas nelkul, ha nem latnank kik ezek siman lehetne egy osztrak 3. osztaly edzese is, se a tempo se a technikai tudas, se semmi mas nem kiemelkedo. Raadasul sokat cipeltek a lasztit, ami pont ellenkezik ennek a feladatnak a lenyegevel. De nyilvan ez csak egy tingli-tangli mozgas volt itt vmi levezetes v akarmi.
by 11Daves
by Endy919
Beáraztuk a PL-t ! :DDD
Conte zsinórban másodszor hónap edzője ? 😀 Zseniiiii!!
by Zenzo
Függetlenül attól, hogy nem emlékszem, a Chelseanek mikor volt ennyire jó novembere, ami ugye rendre az egyik leggyengébb hónapunk volt, hááát, talán Abra alatt mindig is, és tényleg lehengerlő volt a Chelsea, nagy kérdőjelek nem maradtak, hiszen rajtunk kívül senki nem tudott 3/3-as mérleget felmutatni. Úgy meg, ha csak 3x 1-0-ra nyertünk volna, is csúnya lenne, ha az Ágyúsok két döntetlennel, a Pool egy Soton elleni gólnélküli döntetlennel, a City a Boro elleni szenvedéssel, a Spurs D-W-L, vagy akár José a két londoni döntetlennel viszi el a díjat. Az a vicc, hogy talán a WBA állt még a legközelebb a díjhoz, a Leicester legyőzésével és a Burnley kiütésével, ha nem dobnak el pontot a Hull ellen, még akár … amúgy sem semmi, hogy az Everton-Stoke előtt hetedikek, 1 ponttal a MU mögött 🙂
by kasata91
Már megint miénk minden?
Booooring… 😀
by Diego Costa
Megelőztél. Ezt a képet akartam kirakni dominancia címmel. 😀
by 11Daves
Jobban is nézett volna ki, ha maga Diego Costa posztol.
by Diego Costa
Mennyivel autentikusabb lett volna, ha tökéletes magyarsággal ide ír valamit. Oké, hogy angolul nem annyira tud, de a magyar nyelv mégis könnyebb… 😀
Egyébként múltkor angolul káromkodott, ami azért nagy szó! Egyébként szerintem egy kicsit beszél angolul nem tudom elképzelni, hogy semmi nem ragadt rá.
by 11Daves
Engem folyamatosan meglep, hogy egy ennyire nemzetközi szakmában, mint a profi futball, mennyire nem tudnak az emberek angolul.
by Diego Costa
Engem nem lep meg. Semmi dolgunk, csak fociznak, hol tanuljanak meg angolul? Suliba nem járnak, tanár meg gondolom nem fogadnak ezért.
A dél amerikaiak meg aztán pláne nem beszélnek jól angolul. Kb az az esélyünk van, hogy itt megtanulnak.
by Zenzo
azért a focisták többsége nem véletlenül nem agysebész 😉
by DannyfromtheShed
nyilvan ragadt ra. Multkor Luizzal egyutt interjuztak meccs utan es a riporter vmi egyszerubbet kerdezett es mar valaszolt is bologatva, h ertette es Luiznak nem kellett forditani.
by Diego Costa
Nem is láttam azt a videót, most néztem vissza. Diego-t egyébként hiányoltam sokszor az ilyen interjúknál. Jó teljesítményével rendre a főszereplők között van, ennek ellenére szerintem ez volt az első interjúja ittléte során. Idén biztos, de én tavaly se nagyon emlékszem Diego interjúra.
by Zenzo
hát, a legtöbbször nyilván Hazardnak nyilatkozott 😀
by DannyfromtheShed
nem rossz 🙂
by kasata91
És mi vagyunk az első klub, amelyiknek ez sikerült :O
by Diego Costa
Egy nagyon jó kis olvasmány. Kicsit megtévesztő a cím, mert csak a végén van szó Christensen-ről, de ettől függetlenül pompás iromány.
http://www.footballwhispers.com/blog/why-andreas-christensen-could-save-chelsea-millions?utm_source=chelsea-hq&utm_medium=affiliates
by myheartisblue
@BlueCech01:disqus szavaid lehet meghallgatásra találtak? VvDijk
http://weaintgotnohistory.sbnation.com/chelsea-fc-transfer-rumours-news/2016/12/8/13881722/chelsea-fc-manchester-city-united-liverpool-everton-virgil-van-dijk-southampton-transfer-rumour
by BlueCech01
Kétségtelen, hogy vele teljes lenne a védelem. Várós.
by DannyfromtheShed
Jose: Nem igazságos, hogy enny pontunk van 😀
http://www.skysports.com/football/news/11667/10689580/jose-mourinho-says-man-utd-deserve-more-points-in-the-premier-league
by myheartisblue
Hát odáig fajult a dolog, hogy már a szerencse és az igazság is bűnbak! Ej-Ej José, újíts és változtass!
by Sir Idemitirjak
Az a 4-0 csak szerencse volt, de látva az Everton ellenit is simán kijelenthető, hogy a két csapat közt semmi különbség, sőt csoda,hogy előttük vagyunk.
by Endy919
Ó ez még semmi . Az egyik MU szurkoló haverom szerint azt a 4:0ás meccset megvettük , és a meccs után Zsoz azt súgta Conte fülébe , hogy várja a pénzt , továbbá múlthéten Fellaini nem volt szabálytalan , tehát a 11es jogtalan volt. Aztán a City ellen megvettük a bírót és csak egy szerencsesorozatnak köszönhetjük az első helyünket. Azt már csak zárójelbe említem , hogy a MU játsza az egyik legjobb focit és a liga két legjobb játékosa Ibra és Palika.
A legszomorúbb , hogy egy felnőtt emberről van szó , aki ezt el is hiszi magának 😀
by Sir Idemitirjak
Elérték az Arsenal szintet a szurkolók. 😀
by Endy919
Azokra alergiás vagyok egytől egyig . De ez szórakoztató 😀
by mohacsia
Keress új barátokat, akik kevesebbet szívnak!
by Endy919
Ez nem szív 😀
by Zenzo
Conte:.
“The situation is simple: he’s (Mikel) in the squad,” he told a press conference ahead of Chelsea’s game with West Brom on Sunday. “He stays with us and at the end of the season his contract expires. We know at the end of the season his contract is going to expire but I don’t know what will happen. For every single game I take my decision.”
With regards to player availability for Sunday’s game, Conte was pleased to report Nemanja Matic is available once again after missing the trip to Manchester City, although Oscar is sick. John Terry is the only other player unavailable.
Conte arról is beszélt, hogy volt egy impozáns látogató is Cobhamben a héten: Pirlo 🙂
by Endy919
DL fitt ? Háháháháháááá , ezt beszoptad Kun ! 😀
by DannyfromtheShed
ez mar aznap kiderult, amikor ott allt a riporter elott papucsban:D
by Endy919
Azért akkor még jegelve volt és egy szalag szakadással még eljárkál az ember 30-40 percig. Aztán jön a baj. De megnyugodtam 🙂
by DannyfromtheShed
Bokanal, terdnel te nem acsorogsz ugy, ha szakad.
by Zenzo
bokánál? Simán. Tapasztalat. Térdet ugyan nem tudom, de egyetértek Endyvel, amíg tart a mozgás, az adrenalin, addig simán.
by gorkaf78
https://uploads.disquscdn.com/images/ed0e9605bdc2134f1b4a0bb4993610a833065490d360e2a22fe52951cb9bb5a2.jpg
by Frenky54
Kicsit off: Nem emlékszem,h korábban említettük volna a 2018-as BL indulás új szabályait. Most bemásolom, ha volt róla szó,akkor bocs’:
http://sport365.hu/nemzetkozi-foci,bajnokok-ligaja,fontos-valtozasok-a-bl-ben-2018-tol,93715
by Stonci81
Nem látom a meccset, de mi megy ott?
3-0 a Leicternek, úgy hogy a Man.City 77%-os labdabirtoklással nyomja….Pep-nek nem jön be a tiki-taka? 😀