Nyilván senki nem itt látja először leírva, de Graham Pottert menesztette a klubvezetés, ami azért megkövetel pár sort. Szégyenteljes vesszőfutásunk margójára hadd jöjjön néhány gondolat alább.
Thomas Tuchel jött, látott és győzött. A mámor még mindig tart, de nézzünk kicsit a dolgok mögé: hogyan lett a Chelsea első német edzőjéből a klub második BL-győztes edzője?
Kupahetet tart most a csapat. Szerdán bejutott a Chelsea a legjobb 8 közé a Bajnokok Ligájában és viszonylag könnyebb ágra került a folytatást illetően, vasárnap délután pedig az FA Kupában az elődöntős részvételt harcolhatják ki a londoni kékek. Az…
Ősszel még minden szép volt a Chelsea háza tájékán, de a december hónap valahogy mindig valamiféle válságról szól edzőtől és játékoskerettől függetlenül, sajnos a 2020-as év sem kivétel. Először inoghat meg a játékoslegendába vetett bizalom?
Mindenképpen szerettem volna elköszönni Hazard-tól, hiszen rá és az itt eltöltött hét évére úgy érzem, valahogy muszáj visszaemlékeznem. Azt pedig kérlek, nézzétek el nekem, hogy akkora fáziskéséssel sikerült lereagálnom a távozását, mint ahogy őt próbálták követni őrzői néhány emlékezetes…
Próbálkoztam volna mindenféle szánalmas 'féltávnál', vagy 'halfway line' és egyéb címekkel, de nem akartam azt a látszatot kelteni, még véletlenül sem, hogy Sarri mester idejének felét már letöltötte volna itt. Így maradt az örök kérdés: félig tele van, vagy…
Különleges túrára indultunk október elején, hiszen többször jártunk már Chelsea-meccsen Londonban és máshol (többek között Kolozsváron, Milánóban, Koppenhágában, Prágában) is, de arra még nem volt példa, hogy egy magyar csapatot nézhessünk meg a Stamford Bridge-en.
Valamikor, egyszer régen, az operációs rendszeren is túl, illetőleg, ahogy a küzdő alkoholisták meséje kezdődik, az üveghegyen túl, közel egy egész hónapja és kétezer többnyire semmitmondó kommentje már, hogy megjelentünk írásban, a kevésbé mókás ebben az egészben az, hogy…
Nehéz időket élünk mostanság, ez nem is szorul magyarázatra. Szorult helyzetünk Zenzo mestert is megihlette és alkalmi visszatérésre késztette. Ez valahol öröm az ürömben, hiszen lett belőle egy remek, tartalmas poszt, ugyanakkor jól jelzi a bajt, hogy már olyanokat…
Lehetne írni most a Newcastle elleni közelmúltról, esélyekről, vagy arról, hogy az Arsenal és a Pool kiesésével mennyit javultak a kilátásaink, de úgy döntöttem, ebbe most szokásomtól eltérően nem vágok bele. Inkább megpendítem, milyen képet fest a klub magáról,…