Tucatgyőzelem

Amikor már túl vagy mindenen – elfogyott végre az a rohadt nagy pulyka, öklendezve letoltad a hetvenharmadik szelet bejglit és kipréselted az utolsó rokon-mosolyt is – akkor jön a Chelsea és úgy megajándékoz, ahogyan csak ő tud. Boldog karácsonyt mindenkinek, itt van zsinórban a tizenkettedik győzelem és vele egy rekord.

Szóval a Bournemouth, hát valóban nem ők a legélesebb kés a fiókban, de mégis, ilyen sorozatnál, amiben mi vagyunk, már mindenki azt várja, mikor szakad meg. Ellenfeleink rimánkodva ülnek a tévé elé, hogy remegve reméljék, győzelmi hajónk végre zátonyra fut, de az csak tör előre tovább. Végül ez sem az a meccs volt, ahol akár csak le is lassult volna ez a csodás jacht. Pedig megbomlott a nagy menet jelentős részét együtt végigtoló kezdő tizenegyünk, ráadásul a két talán legfontosabbnak mondott játékos hullott ki a főnök, Diegoal és a perpetuum mobile Kanté személyében. És hogy milyen hatással volt ez a gárdára? Összetették azt, amit az előző három meccsen termeltek és belesuvasztották kilencven percbe. Szegény Wilshere olyan nosztalgiát kapott, amire jó eséllyel egyáltalán nem vágyott.

🙁

És mit kaptunk mi? Egy gyönyörű Pedro gólt, mellé rengeteg helyzetet, a végletekig kidolgozott lehetőséget és egy olyan Hazard-show-t, hogy ha compilation videóval akarná magát bárhova eladni, elég lenne ezt a meccset egy az egyben, vágatlanul elküldenie – emlékezzünk csak arra a rabonára, ami épphogy nem ment be. Persze ne akarja sehova eladni magát, jó helyen van itt, termelje csak tovább a gólokat. Amikből egyébként a PL-ben ezzel a mostani büntetővel már 50 van neki, ezzel pedig ő lett a hatodik Chelsea játékos, aki elérte ezt a számot – Lamps, Didi, Hasselbaink, Zola és Gudjohnsen után. Diego, rajtad a világ szeme, szerintem még idén összehozod te is. Misiről viszont nem merném kijelenteni, hogy valaha e kör tagja lesz, mert hiába Diego hiánya, ezúttal sem került be a startcsapatba, így még máig várat magára az első PL kezdő-tagsága. Nagy kérdés, mi lehet az ok, hiszen amikor játszott, kellően agilis és elszánt volt látszólag, ez a hosszas mellőzés viszont azt feltételezi, hogy – mivel a tehetségével nyilvánvalóan nincs – a hozzáállásával vannak gondok. De ezt csak azért írom, hogy legyen itt valami negatív is.

Az ötvenedik előtti pillanatok.

Merthogy egyébként mostanában a pozitivizmus jegyében telnek a napok a Bridge körül, nem is csoda, hiszen ez a tucat győzelem zsinórban már klubrekordot jelent. Két meccsre vagyunk az Arsenal all-time PL rekordjától és ugyan nem lesz egyszerű menet, mert legközelebb – még idén – a Stoke-ot fogadjuk, a tizennegyedikre a Spurs otthonába látogatunk. De eddig sem volt egyszerű, aztán most mégis ott vagyunk, hogy erről beszélhetünk.

Az izgalmak tehát folytatódnak, és ha idevesszük, hogy hamarosan nyílik a transzfer-ablak is, akkor még inkább dörzsölhetjük a tenyerünket. Hatvan misi már tuti hullik bele és akárhogy is nézzük, ebből vagy 15 darab Giaccherrini kijönne, azaz Conténak ez olyan pénz, amiből önmagában fel tudna magának építeni egy csapatot. Most viszont elég, ha nagyságrendileg egy játékosra verjük el (egy részét legalább). Azt azért remélem, hogy ez a játékos nem James lesz, de az is egyértelmű, hogy akárki is lesz, a menedzser jó döntést hoz majd. Ezzel a kellemes gondolattal búcsúzom.