Tíz közte

0420 chelsea-mu1Kedves kamaszkori emlék, amikor hanyagul odavetettük a vesztésre álló félnek az ádáz nyári pingpongcsatákban az eredmény közlésekor a címben szereplő két szót. Azóta felnőttünk, megkomolyodtunk, kifordult a sarkaiból a világ is párszor, ettől függetlenül ezt bármilyen sportágban különleges élvezettel mondom ki. A Premier League-ben tízpontnyi előnyre szert tenni komoly fegyvertény bármikor, márpedig jelenleg ennyivel körözzük le legfőbb üldözőnket. Meccshír alább.

 

Egy remek formában lévő Manchester United érkezett hozzánk szombaton késő délután, soraiban többek között a távozása óta először visszatérő Matával. Van Gaalnak fel kellett ugyan forgatnia kissé az utóbbi hetekben végre nem rangon alul teljesítő csapatát, de aki olyan kerettel sáfárkodhat, mint a holland, az el kell, hogy bírja ezt is. Mezőnyben – márpedig a játék javarészt itt zajlott – nem is lehetett észlelni semmit az úgynevezett foghíjasságból: a Vörös Ördögök fájdalmasan sok párharcot nyertek a pálya közepén, így a labda is alig volt nálunk.

Korábbi játszótársak
Korábbi játszótársak

Abban alapvetően semmi meglepő nincs már, hogy Mourinho beéri a stabil védekezéssel. Az viszont már néhol zavaró volt, ahogy és amennyire fölénk nőtt ellenfelünk, s ez legfeljebb részben volt a területátadós taktika része, ugyanis szerintem itt inkább arról volt szó, hogy nem találtuk az ellenszerét a vendégek harcos letámadásának. Az ugyanakkor a mieink dicséretére váljék, hogy érdemi gólhelyzet kialakítására alig kínáltunk fel esélyt a United számára: nem kerültek mögénk, Falcaot gyakorlatilag zsebre tették a védőink, az átlövési kísérleteik pedig többnyire súlytalanok voltak. A kolumbiai támadó mindössze egyszer került komoly helyzetbe, de akkor a kapufa kisegítette a már eldőlő Tibót. Rajta kívül még Rooney lábában volt ott a gól, az angol csatár viszont pár centivel mellétekert a találkozó legelején.

Ordító helyzetekről és fojtogató nyomásról a mieink esetében sem beszélhetünk, de erre egyrészt számítani lehetett, másrészt nem sínylettük meg ezek hiányát. Ebből a szintén nem sokból azért összejött egy gól, egy kapufa, egy alapvonalas kavargatás, sőt, egy ízben de Gea csak alkarral tudott hárítani a tizenhatos vonalán (szerintem már kívül). Egy kivétellel (Fabregas lehetősége) ezek nem pozíciós játékból alakultak ki, ami jól mutatja, hogy szinte csak labdaszerzések utáni megindulásokból tudtuk meglepni a vendégvédelmet. De abból viszont sikerült! A gól is mutatta, milyen értékes lehet egy szerzett labda a félpályánál, hiszen néhány húzásból (jó, volt közte egy parádés sarkazás is) kapuig lehet gyalogolni vele. A második félidei Drogba-Hazard mutatvány szerencsére nem került sokba (ettől függetlenül nem ártott volna büntetni a nagyot játszó Herrera gyakorlatilag egyetlen hibáját), mindössze ott az volt a bravúr, hogy mindkettejük lábában ott maradt a gól.

A gólba tartó lövés
A gólba tartó lövés

A csapatot dicséret illeti a fegyelmezett védekezésért, mert egy nagy formában lévő United ellen játszhattunk viszonylag izgalommentesen. Mourinho mondjuk kicsit túltolta a dolgot (az utolsó percekben már a Matics-Mikel-Ramires-Zouma négyes rombolt a védelem előtt), de fogadjuk el, hogy nem akart gálázni, „csak” nyerni. Még a szélsővédőink se nagyon próbálkoztak elől, Iva is inkább fölívelte negyvenről, minthogy megkockáztassa, hogy mögé kerülnek. Courtois amúgy a Stoke elleni potyája óta magabiztosan véd, zsinórban második clean sheetjét hozta szombaton. Viszont a tavalyi Eto’o mesterhármas után kifejezetten rossz volt nézni Drogbát, ahogy vergődik a United védőinek gyűrűjében sikerélmény nélkül. A kapufával végződő kontránál is látszott, lassú már szegény (37 évesen persze ezt nem akarom felróni neki), párharcokat már alig nyer, szóval tényleg csak jobb híján játszik ő (pláne ennyit). Persze így is több gólnál jár, mint a Balotelli és Soldado együtt, de összevethetjük Falcaoval is, aki mindössze egy találattal tart előrébb, mint a Ló. A Drogba mögötti triót ha másért nem, a gólért mindenképp méltatni kell (akárcsak a labdát megkaparintó Terryt), a defenzívebb szerepkör és a folyamatos emberhátrány támadásban viszont érthetően nem ízlett nekik.

Furcsa módon a Chelsea elég jól játszik a bajnoki címhez, de ahhoz már nem, hogy mindezt élvezetesnek is lehessen titulálni. Anélkül, hogy nekiállnánk relativizálni itt különböző fogalmakat, lássuk be, hogy a minőségi mutatókban (labdabirtoklási arány, passzhatékonyság, kaput eltaláló lövések száma) való rendszeres alulmaradás, jobb esetekben „csak” nem kiemelkedés nem igazán a bajnokok ismérve. Akár otthon, akár idegenben, akár rangadón, akár kiesőjelölt ellen, hónapok óta hiánycikk a lehengerlő játék. Meccseket nyerni persze e nélkül is lehet, s amíg miénk a legjobb gólkülönbség, valamint csak az eggyel több meccset játszó City jegyez nálunk több találatot, addig úgy gondolom, nem tartozunk más csapatok felé számadással.

Hat találkozó van még hátra a szezonból, a bajnoki címhez elég kilenc (vagy Arsenal plusz három) pont. Akár április végén meglehet az elsőség, ez pedig hatalmas dolog. Mégse ez legyen most a legfontosabb, hanem az, hogy adjunk egy kicsit még a látványnak, mutassuk meg, milyen az ellenállhatatlan Chelsea! Továbbra is Blue Is The Colour!

226 Comments

  • Posted 2015-04-22 22:05 0Likes
    by Hazardous

    A hétvégén ki lesz a csatár, ha se Remy, se Costa nem gyógyul meg teljesen? Solanke vagy esetleg Fabregas?

    • Posted 2015-04-22 22:47 0Likes
      by Idemitirjak

      Elméletileg mind a 3 csatárunk felépülhet vasárnapra!!! 🙂

      • Posted 2015-04-23 10:09 0Likes
        by Zenzo

        sőt, felállunk a
        ——TC———–
        Iva–Cahill-Terry
        –Fab–Matics—
        —Oscar–Ázár–
        Remy-Costa-DD

        sorral 😀

      • Posted 2015-04-23 14:54 0Likes
        by Idemitirjak

        Valaki szóljon már egy moderátórnak, ez a colos nem bír magával! 😀
        Bevethetőek lesznek, lesz lehetősége választani Mounak, nem forgatjuk ki másik szavait.
        TC
        Iva-JT-Cahill-Azpi
        Zouma-Matic
        Hazard-Fabre-Ramires
        Costa
        Ha Diego felépült akkor 75%, hogy ez lesz a felállás.

      • Posted 2015-04-23 16:40 0Likes
        by Zenzo

        Na csak mutass rá, majd leszámolok vele 🙂
        Ez nem szókiforgatás kéremszépen, ez egyszerű poén lenni, tetszikérteni 🙂

    • Posted 2015-04-23 14:04 0Likes
      by WudigessBoi

      Gondolom Ramires lesz legelőrébb: a kezdőkörben fogja támadni a labdát felhozó Mertesackert:)

  • Posted 2015-04-23 09:29 0Likes
    by Blue One

    Nem tudom, hogy hova tudja még ezt fokozni…ZSENIÁLIS!

    „No-one will change my mind. The objective is to be the best player in the world with Chelsea.”

    Ha már eddig nem írtam nevet, akkor most már nem is írok. Így talán izgalmasabb. 😀 Ki nyilatkozta ezt?

    • Posted 2015-04-23 10:06 0Likes
      by Zenzo

      Mikel v Ramires? 😉

      • Posted 2015-04-23 13:25 0Likes
        by Blue One

        v helyett & és minden stimmel 😀

      • Posted 2015-04-23 13:35 0Likes
        by Zenzo

        ha már szóba került: állítólag a Chelsea és a Soton egyeztet a Mikel+5M = Schneiderlin üzletről. Nagyon pletykaszagú, de ki tudja..

        Arra viszont kíváncsi leszek, hogy a szenteket megint szét akarja hordani a fél világ, annak mi lesz a vége.

      • Posted 2015-04-23 19:19 0Likes
        by myheartisblue

        MOU nem fog megvállni az olyan lojális játékosaitól mint Mikel. 27 éves, padon elvagyogat, ha meg játszik, akkor azt teszi amit kell. Ugyanígy van ő Rumli-bátyjával is. Szinte minden csapatban akad ilyenje.

      • Posted 2015-04-24 12:11 0Likes
        by Blue One

        Én bírom Mikelt. Régen idegesített mikor Ramires helyett volt kezdő ( rég volt, tudom :D), de mikor apukáját elrabolták, akkor nagyon megkedveltem, nagyot nőtt a szememben. Megbízható játékos, aki nem veri az asztalt, mert nem játszik. Remélem, hogy marad nálunk.

      • Posted 2015-04-24 12:50 0Likes
        by Zenzo

        Új „hír”, hogy a Monaco is vinné, ők meg még pénzt is adnának érte.

        Én kedvelem Mikel játékát egyébként, de nézzük reálisan: 28 éves, idén kapott – többnyire csereként – 22 meccsen kb 1000 játékpercet. Oké, sérült is volt, és ha épp nem az, lehet, hogy ez a szám több vagy 180-nal, de akkor is… most, amikor lényegében a legjobb futballkorban van. Sok csapatban meg állandó kezdő lenne, egy Arsenal leszopná magát mondjuk, ha lenne egyszer egy ilyen vkp-ja 🙂

        2017-ig van szerződése, így még pénzt is kaphatnánk érte, neki pedig látni kell, hogy itt meg olyan fiatalok dörömbölnek a helyére, mint RLC vagy Aké.

      • Posted 2015-04-26 10:14 0Likes
        by Blue One

        Az lett volna a kérdésem, hogy kit hoznál a helyére. RLC szerepeltetését már én is nagyon várom. Keveset játszik, de ennek ellenére nem nyafog és van tapasztalata. Nyugodtabb vagyok, ha Mikel nevét olvasom a kispadon, mint Aké-ét.
        Ami meg a pénzt illeti: nem vagyunk rá szorulva a pénzre. Azért eladni, hogy kapjunk érte egy kis pénzt…Szerintem nem jó ötlet.

    • Posted 2015-04-23 11:08 0Likes
      by Petikee95

      Túl egyszerű: Hazard

    • Posted 2015-04-23 15:01 0Likes
      by Idemitirjak

      Amikor érkezett sokan sokalták az árát, itt repkedtek a szóviccek is, hogy kicsit magas Ázár. Mostmeg lassan már legendává növi ki magát éveken belül.
      A legjobbb akkor is, hogy mi elkurtuk, mert a MU Kagavaval sokkal nagyobb vételt vitt végbe azon a nyáron, mi meg egy valag pénzt kifizettünk egy fiatal középszer belgáért.

      • Posted 2015-04-23 16:46 0Likes
        by Zenzo

        Egyébként amikor jött, sok is volt. Még úgy is, hogy tudtuk már akkor, k*rva nagy érték a srác. De akkor ki kellett pengetni érte, hogy ide jöjjön. Sokat számított, hogy meglett a BL, mert anélkül kizárt azért, hogy ide jött volna. Aztán jó közeg+jó edző+trófeák+jó pénz = boldog játékos 🙂

        Azt meg senki nem tudhatta, hogy a ManU ekkorát bukik a japóval. Csak aztán derült ki, hogy a BVB is olyan, mint a Soton. Ha egy jól működő kávéfőzőből kibuzerálod az alkatrészeket, és bele akarod szuszakolni őket egy harckocsi motorjába, lehet, hogy működik majd, de jó sosem lesz.

      • Posted 2015-04-23 17:17 0Likes
        by Idemitirjak

        Sok, de megérte az árát minden egyes centig!
        Csak vicces visszagondolni, amikor az összes MU szurker habzó szájjal ismételte ezt. 🙂 Ezek a csapatok tele vannak jó csapatjátékosokkal akik tudják a dolgukat, de egy nagy csapatban már komplexebb feladatokkal nem képesek elbánni és 2-3 kulcs emberrel. BVB-ben ez a Hummels, Reus, Lewandowski hármas, ugye egy elment másik kettő sorban állt az orvosnál és ez látszik is a szezonukon. Sotonnál Schneiderlin, Lallana, Jay tavaly, ugye a francia maradt csak most van mellette egy Wanyama, Mané, Tadic, Pellé és Bertrand akik a szezon során képesek voltak kiemelkedőt nyújtani bizonyos szakaszokban.
        A japó csak egy fogaskerék volt és nem a motor a Dortmundban így nem volt meglepő a bukása.

      • Posted 2015-04-23 17:52 0Likes
        by Zola

        itt kijavítanálak…:-Dha működik,akkor mindenképpen jó,hiszen akkor nem működne.amit mondani akartál vala,”lehet hogy működik,de szar lesz a kávé.utólag is elnézést kívánok tudálékosságomért.:-D

      • Posted 2015-04-24 12:08 0Likes
        by Blue One

        Én nem tartoztam közéjük, SŐT! Én akkor is azt mondtam, hogy minden pénzt megér. A minden pénzen a 35 milliós vételárát értem.
        Nem sok játékosról tudom azt mondani, hogy minden pénzt megér és nagyon jó lesz, de Hazarddal kapcsolatban ez volt az érzésem. Hiába pici, egyszerűen nem lehet megállítani. Olyan gyors, hogy nem érik utol, úgy meg nehéz… Ráadásul 21 éves volt, ami megint csak jó. Egy szónak is száz a vége: zseniális igazolás volt!

  • Posted 2015-04-23 12:15 0Likes
    by DannyfromtheShed
  • Posted 2015-04-23 15:27 0Likes
    by Cech01

    Csak nekem deformálódott úgy el az oldal, mint Alonso bordája a VB-döntőben?

    • Posted 2015-04-23 15:31 0Likes
      by Zenzo

      nem, sajnos mostanában időnként van ilyen. Néha széthúzódik teljes képernyőre, aztán vissza (tényleg időszakos, néha 1-1 F5 is segít a dolgon). A taccs-osok dolgoznak rajta serényen, ez sajnos a WP hibája. Elég sok támadás éri most a felületet, rendszeresen kell gyomlálni a spameket is, a WP erre kidolgozott egy plug-in-t, amit auto be is kapcsolt minden oldalra, nem tudom, találkoztatok-e vele, kb egy fél napig nem lehetett elérni az oldalt… Reméljük, lassan helyreáll a dolog.

      Egyébként amit most látsz, az a „könnyített” nézet, tabletre és telefonra optimalizálva 😀

    • Posted 2015-04-23 17:53 0Likes
      by Zola

      nem.én is szopok vele kb minden második belépésnél chrome alatt.

  • Posted 2015-04-23 17:21 0Likes
    by Zenzo

    Beszéltünk már róla, amikor a PSG-vel hozták szóba, hogy Brana is elmúlt 30, és jövőre lejár a szerződése, s míg nálunk csak +1 éves szerződések járnak a 30 felettieknek, addig a PSG biztos írna neki egy jó kis 3-5 éveset. Hát, úgy látszik Pep is szívesen látná bőrgatyában a szerbünket. Az angol lapok többsége lehozta, hogy a Bayern igen jó pénzt fizetne Ivanovicsért, 25-28M körül irkálnak, ami tényleg nem rossz pénz egy 30+ védőért, de egyrészt kb ugyanennyit írnak Cresswellre, akit ugye elvileg hoznánk a WHU-tól, szóval azért álljon már meg a menet.. különben is a PSG kifizetett 50M-et Luizért, akkor Iváért jár vagy 80M 😀

    • Posted 2015-04-23 19:42 0Likes
      by Endy919

      Cresswellre 25-28M-et írnak ??
      Why?

      • Posted 2015-04-23 20:09 0Likes
        by mohacsia

        Angol nem?

      • Posted 2015-04-23 20:24 0Likes
        by Endy919

        De egy random szürke hátvéd.

      • Posted 2015-04-23 20:41 0Likes
        by Cech01

        Tehát angol.

      • Posted 2015-04-23 20:55 0Likes
        by Endy919

        A legszomorubb , hogy Studge és Ryan közlegény is angolok és a kettőért összesen nem kaptunk annyit mint amit Cresswellért kérnek. És ők még tehetségesek is. (BL-t is nyertek )

      • Posted 2015-04-23 21:49 0Likes
        by Zenzo

        azért az is csoda, hogy amennyit Studge játszott, kaptunk érte 12M-t a Pooltól. Ryant tényleg bagóért adtuk el, de a Luiz deal azért kárpótolt sok ilyen hülyeségért… a mai napig nem értem, hogy lehetett 50m-ért elpasszolni… hülyePSG háhá 😀

      • Posted 2015-04-23 20:58 0Likes
        by myheartisblue

        Bertrand-ot sajnálhatjuk, Mou nem tartotta elég tehetségesnek, hiba volt. Nálam olyan Matic-feelingje van a dolognak, elengedtük és beláttuk micsoda hiba volt.

      • Posted 2015-04-23 21:47 0Likes
        by Zenzo

        legfeljebb visszavesszük őt is, nem akadály 🙂

      • Posted 2015-04-23 21:46 0Likes
        by Zenzo

        West Ham have slapped a £25m price tag on defender Aaron Cresswell, 25, with Chelsea and Manchester City said to be interested

        Kb azért, mert mi+a citeh érdeklődött. Ez hirtelen fel tudja hajtani az árakat. Meg, mert ahogy írják itt alant a többiek is: angol.

    • Posted 2015-04-23 20:42 0Likes
      by lamps8

      nem rossz ez a Creswell, de előre hányingerem van attól, hogy a középszerű angolok csilliárdokba fognak kerülni, az új szabályok miatt…. Ivanovicért meg lehet jó lenne ha kicsit megszegnénk ezt a saját magunk által alkotott szabályt.

      • Posted 2015-04-23 21:46 0Likes
        by Zenzo

        ezt adom, de mondjuk az angolok eddig is drágák voltak PL szerte – legalábbis aki tényleg kiugró tehetségnek számított, akár egy rövid időre is. Nézd meg, még szóba sem került az FA új szabálya, Shaw mégis ahhoz képest, hogy kb 1 jó szezont futott a Sotonban, meg fiatal és angol, máris egy valag pénzt szurkolt le érte a manu.

        Egyébként Ivára térve: a Daily Star hozta le, hogy állítólag a szerbnek készül egy 3 éves (1+2 szezonos) szerződés.

  • Posted 2015-04-23 21:05 0Likes
    by lamps8

    Aymeric Laporte ügynöke is Jorge Mendes lett. nem sokáig lesz David Luiz a világ legdrágábban elkelt belső védője. 🙂

  • Posted 2015-04-23 22:38 0Likes
    by Zola

    Hulk vert egy jopofa csarliedemeset a sevillanak….

    • Posted 2015-04-23 22:44 0Likes
      by Cech01

      Firkás-Birkásnak drukkolok, hátha megnyeri, és idény végén visszaveszi a Spurs.

      • Posted 2015-04-23 22:48 0Likes
        by Cech01

        Hát, utóbbira még így is van sansz.

      • Posted 2015-04-23 22:54 0Likes
        by Zola

        Haaaaat,nem nyeri…….:-)

  • Posted 2015-04-24 09:56 0Likes
    by myheartisblue

    Náthán még mindig Londonban tartózkodik, de inkább az Armani-val üzletel mint velünk…

    • Posted 2015-04-24 14:05 0Likes
      by Endy919

      Ezt lófaszkát komolyan megvettük?

      • Posted 2015-04-24 14:06 0Likes
        by Zenzo

        nem tudni. Addig tudjuk, hogy orvosin volt, meg, hogy még nem jelentették be.

      • Posted 2015-04-24 14:07 0Likes
        by Endy919

        Nagyon fontosnak érzem a szerződtetését.

  • Posted 2015-04-24 12:29 0Likes
    by Zenzo

    Angol fórumon okos csata a hétvégéhez közeledve:

    (Arsenalfan) The bus driver will park 3 busses, with 6 defenders in the starting 11, but our guns are well prepared to blow up the bus, i hope the referee will be fair this time.

    (Chelseafan) My prediction is 1-4 Drogba, Alex, Essien, Carvalho

    :DDDDDD

    • Posted 2015-04-24 13:21 0Likes
      by kasata91

      Na ennél a fazonnál Drogba sem azért gólszerző, mert visszatért. Hanem mert nála még el se ment 😀 😀

      • Posted 2015-04-24 13:22 0Likes
        by kasata91

        Fúúú ne szóljatok neki, hogy BL-t fogunk nyerni! 😀

      • Posted 2015-04-24 14:11 0Likes
        by Zenzo

        Ja, nagyon kemény, de vannak olyanok hé.. nagyon buták az emberek na.

      • Posted 2015-04-24 14:14 0Likes
        by Endy919

        És honnan tudod , hogy nem volt kómában 4 évig és fogalma sincs a helyzetről … És te rögtön lebutázod.

        chö…

        🙂

      • Posted 2015-04-24 14:21 0Likes
        by Zenzo

        ilyen vagyok, túl korán ítélkezem 😛

    • Posted 2015-04-24 14:04 0Likes
      by Endy919

      Tök reális tipp .

      Az elején Carvalho fejesével megszerezzük a vezetést , majd a 20. perc környékén Essien elenged egy 30 m-es löketet … Almunia csak pislogni fog ! 55. percben Didi kioszt egy kötényt Campbell-nek és elgurítja a spanyol sztár kapus mellett . 80.-85. perc környékén még Alex ver egy hatalmas szabadrúgás gólt , Almunia inkább lesétál szégyenében a pályáról.

      A ráadásban még Henry szépit Gilberto Silva beadása után.

      Rosicky és Diaby pedig váratlanul megsérül.

      :)))

      • Posted 2015-04-24 14:05 0Likes
        by Zenzo

        Ja, egyébként szerintem csak WHLFeri trollkodott… így tud igazán győzni a múlt 😀

      • Posted 2015-04-24 14:14 0Likes
        by kasata91

        És Ashley melyik csapatkép szélén áll majd a kezdőrúgás előtt ? 😀

      • Posted 2015-04-24 14:15 0Likes
        by Endy919

        Nálunk , Gallas apó pedig csúzlisoknál fog oktatni.

        Cecs időközben már felkerült az U17-be a barcánál.

      • Posted 2015-04-24 14:17 0Likes
        by kasata91

        És Wenger már fontolgatja Messi leigazolását

    • Posted 2015-04-24 15:24 0Likes
      by Cech01

      Szerencsés tag, még nem tart ott, hogy Torrest leigazoltuk.

      • Posted 2015-04-24 17:21 0Likes
        by WudigessBoi

        Spoiler:)

      • Posted 2015-04-25 15:00 0Likes
        by Cech01

        Ez nem spoiler, ez deus ex machina 🙂

    • Posted 2015-04-24 15:40 0Likes
      by Zola

      őszintén megmondva a 27. végig olvasásra sem értettem,de ezek szerint azért mert nincs értelme.kezdtem azt hinni,hogy divat vagyok,most kicsit megnyugodtam.

      • Posted 2015-04-24 16:32 0Likes
        by Zenzo

        pedig azt hittem egyértelmű lesz, hogy aaaaanyira hülyék az emberek, hogy én ilyet direktből se tudnék írni.. 😀 egyben szomorú és szánalmas, de legalább nevetséges

  • Posted 2015-04-24 16:33 0Likes
    by mohacsia

    @endy919:disqus azt a fülest kaptam, hogy rá kell tolni a házat a Juve Bl győzelmére!

    – Megy a sírás, hogy Classico lesz a döntőben
    – Bayern, Barca, Real + 1 lesajnált, esélytelen klub a 4-ben
    – Olasz edzővel
    – Németországban játszott döntővel

    Parádés jelek, bár én mondtam, hogy nem lehet mindig Karácsony.

  • Posted 2015-04-24 17:52 0Likes
    by Khal Drogo

    Nálam ez a Barcelona – Bayern országos 1-es, a Barca továbbjut. A másik párosítás nem is kérdéses, aki idén látott Juventus meccset, az nem hiszem hogy komolyan gondolja hogy itt vannak komoly továbbjutási esélyek a zebráknak.

    • Posted 2015-04-25 07:57 0Likes
      by kasata91

      Szerintem b – b egy izgalmas sakk party lesz, mert Pep elég jól ismeri azt a barszát. (Feltéve hogy a müncheni védők most nem rossz iráynba osztogatják a gólpasszokat.)
      Én láttam idén jó pár juve meccset (a digin mindig az következett a PL közvetítések után 😀 ) Én egyedül csak abban látok nekik valami halovány kapaszkodót, ha a reál megint olyan pocsékul használja ki a helyzeteit, mint az atletico ellen, és Tevez egyszer el tud menni egy kontrával, vagy Pirlo be tud Dzsudzsizni egy szabadrúgást. De valszeg simázás lesz.

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com