Tíz közte

0420 chelsea-mu1Kedves kamaszkori emlék, amikor hanyagul odavetettük a vesztésre álló félnek az ádáz nyári pingpongcsatákban az eredmény közlésekor a címben szereplő két szót. Azóta felnőttünk, megkomolyodtunk, kifordult a sarkaiból a világ is párszor, ettől függetlenül ezt bármilyen sportágban különleges élvezettel mondom ki. A Premier League-ben tízpontnyi előnyre szert tenni komoly fegyvertény bármikor, márpedig jelenleg ennyivel körözzük le legfőbb üldözőnket. Meccshír alább.

 

Egy remek formában lévő Manchester United érkezett hozzánk szombaton késő délután, soraiban többek között a távozása óta először visszatérő Matával. Van Gaalnak fel kellett ugyan forgatnia kissé az utóbbi hetekben végre nem rangon alul teljesítő csapatát, de aki olyan kerettel sáfárkodhat, mint a holland, az el kell, hogy bírja ezt is. Mezőnyben – márpedig a játék javarészt itt zajlott – nem is lehetett észlelni semmit az úgynevezett foghíjasságból: a Vörös Ördögök fájdalmasan sok párharcot nyertek a pálya közepén, így a labda is alig volt nálunk.

Korábbi játszótársak
Korábbi játszótársak

Abban alapvetően semmi meglepő nincs már, hogy Mourinho beéri a stabil védekezéssel. Az viszont már néhol zavaró volt, ahogy és amennyire fölénk nőtt ellenfelünk, s ez legfeljebb részben volt a területátadós taktika része, ugyanis szerintem itt inkább arról volt szó, hogy nem találtuk az ellenszerét a vendégek harcos letámadásának. Az ugyanakkor a mieink dicséretére váljék, hogy érdemi gólhelyzet kialakítására alig kínáltunk fel esélyt a United számára: nem kerültek mögénk, Falcaot gyakorlatilag zsebre tették a védőink, az átlövési kísérleteik pedig többnyire súlytalanok voltak. A kolumbiai támadó mindössze egyszer került komoly helyzetbe, de akkor a kapufa kisegítette a már eldőlő Tibót. Rajta kívül még Rooney lábában volt ott a gól, az angol csatár viszont pár centivel mellétekert a találkozó legelején.

Ordító helyzetekről és fojtogató nyomásról a mieink esetében sem beszélhetünk, de erre egyrészt számítani lehetett, másrészt nem sínylettük meg ezek hiányát. Ebből a szintén nem sokból azért összejött egy gól, egy kapufa, egy alapvonalas kavargatás, sőt, egy ízben de Gea csak alkarral tudott hárítani a tizenhatos vonalán (szerintem már kívül). Egy kivétellel (Fabregas lehetősége) ezek nem pozíciós játékból alakultak ki, ami jól mutatja, hogy szinte csak labdaszerzések utáni megindulásokból tudtuk meglepni a vendégvédelmet. De abból viszont sikerült! A gól is mutatta, milyen értékes lehet egy szerzett labda a félpályánál, hiszen néhány húzásból (jó, volt közte egy parádés sarkazás is) kapuig lehet gyalogolni vele. A második félidei Drogba-Hazard mutatvány szerencsére nem került sokba (ettől függetlenül nem ártott volna büntetni a nagyot játszó Herrera gyakorlatilag egyetlen hibáját), mindössze ott az volt a bravúr, hogy mindkettejük lábában ott maradt a gól.

A gólba tartó lövés
A gólba tartó lövés

A csapatot dicséret illeti a fegyelmezett védekezésért, mert egy nagy formában lévő United ellen játszhattunk viszonylag izgalommentesen. Mourinho mondjuk kicsit túltolta a dolgot (az utolsó percekben már a Matics-Mikel-Ramires-Zouma négyes rombolt a védelem előtt), de fogadjuk el, hogy nem akart gálázni, „csak” nyerni. Még a szélsővédőink se nagyon próbálkoztak elől, Iva is inkább fölívelte negyvenről, minthogy megkockáztassa, hogy mögé kerülnek. Courtois amúgy a Stoke elleni potyája óta magabiztosan véd, zsinórban második clean sheetjét hozta szombaton. Viszont a tavalyi Eto’o mesterhármas után kifejezetten rossz volt nézni Drogbát, ahogy vergődik a United védőinek gyűrűjében sikerélmény nélkül. A kapufával végződő kontránál is látszott, lassú már szegény (37 évesen persze ezt nem akarom felróni neki), párharcokat már alig nyer, szóval tényleg csak jobb híján játszik ő (pláne ennyit). Persze így is több gólnál jár, mint a Balotelli és Soldado együtt, de összevethetjük Falcaoval is, aki mindössze egy találattal tart előrébb, mint a Ló. A Drogba mögötti triót ha másért nem, a gólért mindenképp méltatni kell (akárcsak a labdát megkaparintó Terryt), a defenzívebb szerepkör és a folyamatos emberhátrány támadásban viszont érthetően nem ízlett nekik.

Furcsa módon a Chelsea elég jól játszik a bajnoki címhez, de ahhoz már nem, hogy mindezt élvezetesnek is lehessen titulálni. Anélkül, hogy nekiállnánk relativizálni itt különböző fogalmakat, lássuk be, hogy a minőségi mutatókban (labdabirtoklási arány, passzhatékonyság, kaput eltaláló lövések száma) való rendszeres alulmaradás, jobb esetekben „csak” nem kiemelkedés nem igazán a bajnokok ismérve. Akár otthon, akár idegenben, akár rangadón, akár kiesőjelölt ellen, hónapok óta hiánycikk a lehengerlő játék. Meccseket nyerni persze e nélkül is lehet, s amíg miénk a legjobb gólkülönbség, valamint csak az eggyel több meccset játszó City jegyez nálunk több találatot, addig úgy gondolom, nem tartozunk más csapatok felé számadással.

Hat találkozó van még hátra a szezonból, a bajnoki címhez elég kilenc (vagy Arsenal plusz három) pont. Akár április végén meglehet az elsőség, ez pedig hatalmas dolog. Mégse ez legyen most a legfontosabb, hanem az, hogy adjunk egy kicsit még a látványnak, mutassuk meg, milyen az ellenállhatatlan Chelsea! Továbbra is Blue Is The Colour!

226 Comments

  • Posted 2015-04-20 21:26 0Likes
    by myheartisblue

    Állítólag Luis visszatérna az Atlético-ba, WHU-ból pótolnánk: Cresswell-el, 25 éves a srác, 10 milla körül mozog az ára

    http://www.sportsvibe.co.uk/news/football/chelsea-will-land-west-ham-star-for-20million-40419/?

    • Posted 2015-04-20 21:45 0Likes
      by Zenzo

      pont azon gondolkodtam, hogy krvanagy szintet léptünk az igazolások terén: az érkezők kb leggyengébbje az a Luis, aki igazából semmi rosszat nem tett, csak nem jobb, mint Ápi. Talán ő az egyetlen, akinek nem jött be a londoni kaland, márha úgy gondolta, hogy stabil kezdőre tör. Nem bánom ugyan, ha marad, de tény, hogy nem váltotta meg a világot, és főleg azért, mert hiába jó támadásban, védekezésben egy erős közepes szintet üt meg – és már nincs abban a korban, amikor még büszkén tekintünk a jövőbe, hogy fejlődhet. És még csak nem is HG :))

      • Posted 2015-04-20 21:53 0Likes
        by myheartisblue

        Igenám, szerintem ezzel mindenki így van (bár én akkora szakadékot nem láttam köztük… vagyis inkább így: Azpilicueta mozdíthatatlan, teljesen jogosan. FA-ből hamar kizugtunkm, Carling-Cup-ot meg megnyertük, ahol játszhatott volna oda már inkább Azpit tették (az elődöntő és a döntőn). Kevés lehetőséget kapott, hogy bizonyítson és játékba lendüljön. De ez számára is köztudott volt mikor ennyire idevágyott és aláírt.)

        Csak az brazil a veszélye h. rajtunk maradhat. 29 éves, meccshiányos, 2017 junius végéig van aláírt szerződése. Fiatalabb és gyorsabb nem lesz, fejlődni nem fog. Közepes vételnek tartottam, de ahogy szalad az idő és keveset játszik negatív tartomány felé billen. Nem tudom, hogy erre mi lesz a kézenfekvő megoldás.

        Személyes vélemény: Ryan Betrand-tól hiba volt megválni olyan hirtelen, hogy FFP mérlege szépen mutasson. Fiatal, tehetséges, PL tapasztalatta, Soton-ba meg hasít, bár igaz h. inkább ő akart menni. Akkor is kár érte.

      • Posted 2015-04-20 22:13 0Likes
        by myheartisblue

        Zenzo írj már vissza! 😀 😀

      • Posted 2015-04-20 23:18 0Likes
        by Zenzo

        ööö mire is? 🙂

      • Posted 2015-04-20 23:46 0Likes
        by myheartisblue

        túl sok a kérdés! 😀

      • Posted 2015-04-21 00:06 0Likes
        by Endy919

        Khm…. Giliszta?

      • Posted 2015-04-21 00:16 0Likes
        by Cech01

        A kettő aztán tényleg egyenlően összevethető. Az egyik itt van 3 hónapja se kb. 200 összekapart perccel, a másik meg végigtolta az alapozást és több, mint 1700 percet játszott.

      • Posted 2015-04-21 11:13 0Likes
        by Zenzo

        őt fél szezon után még nem ítélném meg. Szar, de még lehet jó a kövi szezonban. Őt még nem ásnám el. De ha még belevesszük is a körbe, akkor is azt mondom, hogy nagyon jó idényt zártunk, ami különösen üdvös, mert JM korábban kb 40% körüli beválási rátával dolgozott.

  • Posted 2015-04-20 22:54 0Likes
    by myheartisblue

    Szarzenál…ennyit érnek! De mi vagyunk az egyedüli rosszak, csunyak és rasszisták… Utwengeren a fél nemzet erre élvez! Taps.

    http://www.asroma.co.uk/news/news/item/1051-video-roma-s-ashley-cole-subject-of-homophobic-chants-by-arsenal-supporters-at-wembley?

    • Posted 2015-04-20 22:57 0Likes
      by Zenzo

      ja ez kemény, említettem valahol az előző poszt alatt. De nem tudom, mit vársz egy olyan csapat szurkolóitól, aki évekig képtelen megtartani a jobbjait, mind lelép trófeát nyerni, de számukra mind csak pénzéhes szajha, és gyorsan meg is kapják a beceneveiket, Cash, Flamoney, stb.

      • Posted 2015-04-20 23:01 0Likes
        by myheartisblue

        Annyira bosszantó és nevetséges is egyben. Semmiből előrántják egy Arsenal – Reading mérkőzésen Ashley Cole-t és akkor porig alázzák. Mert ha egy CP-ARS meccsen lett volna oks, mert ahhoz van köze Cole-nak, de ezen…

      • Posted 2015-04-20 23:10 0Likes
        by Zenzo

        ne játsszuk a naiv szentet, egy olyan nemzet gyermekeiként, akik nem tudnak soha, senkivel úgy meccset játszani, hogy ne lehetne egy jót románozni 🙂

      • Posted 2015-04-20 23:36 0Likes
        by mohacsia

        Azért abban a csörtében ritkán vagyunk mi a kezdeményező/felbújtó/agressor fél. Mi nemzetileg nem szeretjük a románokat, ők meg nemzetileg gyűlölnek minket…

        Tisztelet a kivételnek.

      • Posted 2015-04-21 15:26 0Likes
        by Zola

        igen,itt is szemét román agresszorok kezdték..:-D

        https://www.youtube.com/watch?v=UoKaMV-Vk9Q

        meg itt is.
        https://www.youtube.com/watch?v=aAKHtlMdZOA

      • Posted 2015-04-21 15:18 0Likes
        by Sirappa

        Bölcs.

    • Posted 2015-04-20 23:38 0Likes
      by Cech01

      Vajon ott kint a Trafalgar téren fognak felvonulni, ha meglesz a fakupa?

  • Posted 2015-04-20 23:09 0Likes
    by Petikee95

    A kommentek között láttam először, majd később olvastam is, hogy Drogba bokasérülést szenvedett. Vajon ki lesz a csatár az Arsenal ellen? Addigra felépül Costa vagy Rémy? Ha nem, akkor Hazard? Vagy Solanke? Esetleg Ivanovic? Egyéb javaslatok?

    • Posted 2015-04-20 23:14 0Likes
      by Zenzo

      Bár biztos vagyok benne, hogy valamelyiküket összedrótozzák a meccsre, azért poénból beírnám, hogy reaktiváljuk Torrot, visszavesszük Schürrlét, vagy megpendítem, hogy Seva nyilván nem véletlenül nézte végig a helyszínen a Chelsea-Manut, és JM Eto és DD után egy harmadik nagy öregnek is meg akarja adni a lehetőséget a bizonyításra, de ha választani lehet, akkor én Branát kérem 🙂

      • Posted 2015-04-20 23:46 0Likes
        by myheartisblue

        Jah, meg MUTU egy zacsko mészporért! 😀

      • Posted 2015-04-20 23:46 0Likes
        by lazarusBwanderbaum

        Nem mintha számítana valamit hogy ki játszik csatárt az Arsenal ellen.. Ha nagyon nem lesz más akkor majd egy fiatal vagy Cuadrado lesz a befutó, utóbbi ugye játszott csatárt a Fiorentinában, de mondom igazából tök mindegy.

      • Posted 2015-04-21 05:38 0Likes
        by Zola

        Én azért megnézném Solanke-t éles bevetésen.Annyit biztos hozzá tud tenni mint Drogba és kurvára nem ismerik az Arsenal védői.Persze levideózhatják,de véleményem szerint most Zsozé nem fog beállni buszozni.Mindenki azt várja tőle,szerintem meg kb a tavalyi City elleni taktika lesz.Busz,de csak egy sima kisbusz és már a középpályán letámadás,rengeteg futással.Ha beállunk,akkor az Emiratesben megvernek a rövid passzos játékkal.Valljuk be az jól megy nekik.Rengeteg a kényszerítő,aztán elfutás és hopp már ott vannak a kapunk előtt.

      • Posted 2015-04-21 11:25 0Likes
        by Zenzo

        Mert az Arsenal már annyiszor megvert bennünket az utóbbi 10 évben 🙂 Főleg JM alatt… Lajostól meg az ördögösöktől most fostam, hogy elkaphatnak, de bíztam benne, hogy itthon meglesz az X. Az ágyúsoktól nem féltem magunkat, ott minimum meglesz az X irányba hajlok.

        Próbáltak már annyiszor, annyiféle játékkal megverni, egyszerűen vannak csapatok, akiknek fekszik a stílusuk, és van, akiknek meg nem. Kb valahol itt kezdődik a mumusozás. Az Arsenal jó, és talán a nagy bajnoki szezonjuk óta talán a legjobb, amit láttam tőlük, de ha nem fogunk ki nagyon szar napot, akkor nem lehet gond.

        Olvastam valahol egy cikket, hogy hogyan foghatja meg az Arsenal jelenleg a Chelseat, pont azt írták, hogy azzal, ha azt játssza, amit a Chelseatől várnak. Két szűrő, kevés labdabirtoklás, gyors kontrajáték, szélek használatával – és egyet tudok érteni ezzel. Itt tudnak megfogni talán – mert a szélről visszatett labdákat láttuk a ManU ellen is, hogy zavart okozhatnak – az ívelések nem, főleg egy Arsenal esetében, azokat kifejelgetjük/TC lehúzza. Viszont azt látni kell, hogy egy: az ágyúsoknak nincs két jó szűrője, a kókler gyerek egész jó szezont fut, de kit állítasz mellé? Másrészt ez a játék kicsit idegen nekik, szóval öngól is lehet.

        Számunkra inkább lényeges, hogy fel merünk-e állni klasszikus csatár nélkül, és feltolunk egy 4-2-4-0-t, Ázárral, Oscarral, Fabregassal, Williannel (akár gyémántban), Matics-Zouma/Mikel védekezővel.

    • Posted 2015-04-20 23:44 0Likes
      by myheartisblue

      Costa egyes információk szerint már edzett. Rémy-vel meg nem tudom mi van. Bosszantó h. kis sérülés mennyi bonyodalmat okoz. Nekem Rémy-ről már kezd kialakulni a sérülékeny jelző…vmelyik csapatba talán azért nem is kellett. Lehet ez lesz a veszte neki.

      • Posted 2015-04-20 23:45 0Likes
        by lazarusBwanderbaum

        Remy-t lerúgta valaki edzésen, semmi köze nincs a régebbi sérüléseihez.

  • Posted 2015-04-21 08:59 0Likes
    by Zoleee

    Sziasztok.
    A hétvégi meccsről csak annyit mondanék, hogy én is X-re számítottam így nagy öröm volt a győzelem. A labdabirtoklás meg egyéb statok nem érdekelnek, simán megérdemeltük a győzelmet, ők meg nagyon nem.
    Ettől függetlenül én is nagyon szeretnék már egy szép győzelmet és bevallom annak is örülnék ha ez egy digi1-es meccsen volna mert azért valljuk be egy elfogulatlan néző az ilyen meccsek miatt nem lesz kék. Én anno a Drogba még miatt szeretem bele ebbe a csapatba, de most azért már másképp tolta.
    . Így is csodálatos ez az év de legyen még szebb 🙂
    Most már focizzunk le valakit kérem szépen 🙂

  • Posted 2015-04-21 11:11 0Likes
    by DannyfromtheShed

    http://www.dailymail.co.uk/sport/football/article-3047083/Chelsea-no-fit-strikers-ahead-trip-face-Arsenal-Didier-Drogba-pulls-Match-against-Poverty-ankle-injury.html

    Bushoz ugyse kell csatar 😀 viccet felre teve, ilyen esetekre Schürrle milyen is jo lenne.. Siman bevetheto kontrazo csatarnak, de o is vedekezne a vedovonalukon. Most nincs ilyen a csapatban. Bamford jöhetne, de nem fog, pedig most nyilatkozta, hogy az a celja jovore, hogy bejatsza magat.

    • Posted 2015-04-21 12:34 0Likes
      by Idemitirjak

      Ivanovic még van csatárnak, addig baj nem lehet. Amúgy Qvdro nem tudom mennyire érti meg magát a társakkal és szokta a közeget, mert ugye ő egy tökéletes kontra csatár, ha formába lendül.

      • Posted 2015-04-22 08:38 0Likes
        by DannyfromtheShed

        Quad sztem gyenge annak, ő inkabb sima vonal szélső.

      • Posted 2015-04-22 14:12 0Likes
        by Idemitirjak

        Fioban játszott támadót, kontrákhoz jó a sebessége, technikás és kapu elött sem jön zavarba. (Igaz ebből sokat még nem láttunk).
        Court-Iva,Terry,Cahill,Azpi-Matic,Zouma-Willian,Fabre,Hazard,Ramires
        Szerintem ehez hasonló lesz a kezdő.

      • Posted 2015-04-21 12:44 0Likes
        by Idemitirjak

        És itt jön a képbe az amit Zenzoval „vitáztam”, hogy a klub nem bízik a fiatalokban. 22 éves lesz már idén, még azt se lehetne mondani rá, hogy túl fiatal, és közben azt látja, hogy máshol már rég lehetőséget kapnak, és építik be a vele egykorú vagy akár fiatalabb játékosokat. Bajnokság legjobbja lett mégis korai 22 évesen? Miért maradna ezek után a klubnál, hogy tovább küldjék még egy kölcsönre, mikor idén eleget bizonyított, hogy számolni lehessen vele? Ha Mou tartja ezt az állást, Bamford szerintem nyáron távozik, egy topligás közép vagy akár nagy csapatba bizonyítani, ahol megadják neki a lehetőséget.

      • Posted 2015-04-21 12:57 0Likes
        by myheartisblue

        Aka Ryan Bertand… Egyetértek veled. Sajnos Mou és a csapat filozofiája az érett játékosokra épít 25< embereket szeretnétek beépíteni. És erre sajnos a fiatalok fizetnek rá. Mennyi tehetséget eltékozoltunk/unk aki igazán jó játékos lehetne: Moses, Bruma, Kalas, De Bruyne…

        Mou abban bízik h. a ´Borough feljut és akkor maradhat ott Bamford, ezáltal PL-t játszhat és akkor viszajöhet. Ezesetben féléves kölcsönt adnák neki olyna ígérettel, hogyha megállja a helyét a Boro-ban, akkor félévben jöhet hozzánk. Mou azért óvatos ezzel, mert van mikor máshogy sül el lásd Lukaku. Azt mondták ő az új Drogba, meg sem áll Real Madridig…hol van most 8 gólnál, majdnem annyi mint Downing vagy Caroll, és még ő is milyen fiatal, Chelsea-ben pedig végképp gyenge volt. A média és a kisebb klubok evvel hülyítik meg a fiatalokat: 21 éves vagy és toltál egy jo szezont…azonnal TOP csapat élén a helyed, de ők nem tudják biztosítani, gyere hát hozzánk, persze hogy úgy gondolják h.képtelenek várni és azonnal ők akarnak a legjobb pozícióba lépni…

      • Posted 2015-04-21 14:24 0Likes
        by Zenzo

        Bertrand 25 éves, ergo már nem lehet fiatalként emlegetni 😛 Mou az érett játékosokra épít? Oscar? Ázár? TC? Zouma? Ápi? És hát azért Costa, Will vagy Matics is csak 26 még…

        A lényeg abban van, amit írsz az utolsó soraidban, hogy attól, hogy valaki 18-19-20 (évesen vagy akár 22) tol egy jó szezont valahol a B ligában, máris mindenki úgy gondolja, hogy irány a Chelsea. Azért nem véletlen, hogy egyik top csapat sincs tele fiatalokkal… nem csak a Chelsea. Ha egy edző valakiben meglátja a kivételes tehetséget, az más, legyen szó Messiről, Rooneyról, CR-ről, stb, de azért nem véletlen, hogy még egy Spurs sem Kane-t rántotta elő a kalapból elsőre, hanem elszórt egy halom pénzt jó korban lévő, tapasztalt csatára…

        A játékosoknak van egy fejlődési üteme, terve, képe, stb, amin végig kell menni. Pont tegnap – pont veled – beszélgettük az U21 meccs alatt/kapcsán, hogy ezek a fiatalok még fiatalok, aminek több ponton is nyoma van. Egyszerűen a játékosok nem elég komplexek, érettek, erősek fizikailag, stb. Nagyon kevesen tudnak betörni az élfutballba (élcsapatokba) 22 éves koruk előtt. A mi csapatunk most igen jól áll össze „korelosztásban”. Akiben látják a tényleges tehetséget, azt megtartják, azért ne lépjünk olyan könnyen túl azon, hogy a klub egy klasszis kapust vágott padra simán egy ifjú titán kedvéért, JM épp másodjára a Chelseanél. Vagy, hogy komoly meccseken simán bedobta Zoumát (City, Spurs kupadöntő, ManU…)

        Ha JM úgy véli, hogy Bamford van annyira jó, hogy megkapja a lehetőséget a Chelseaben, akkor meg fogja kapni, ebben biztos vagyok. Mindenesetre indításnak elég jó, de JM és Karanka is nyilván beszélnek kb hetente, hogy mi a csecs van a gyerekkel ott náluk.

      • Posted 2015-04-23 19:12 0Likes
        by myheartisblue

        Eszem a szavaidat. A mondandóm első fele, tényleg nem volt eléggé átgondolva. Valahogy úgy akartam mondani, hogy Mou rendkívül ragaszkodik a tapasztalt és 25-ös játékosokhoz. Neki onnantól számít valaki komoly focistának (kivétel ha egy Istenadta tehetsége vagy, akit be kell építeni.)
        Vannak nagy tehetségeink Kalas,Atsu, Aké, Loftus-Cheek, Baker, Bamford de Mou még nem ad nekik lehetőséget, úgy érzi még van idő és hely ahol tapasztalatot szerezhetnek, és nem ez nem a Chelsea FC éles kerete. Menjenek a Borough-ba,és ott tanuljanak, fejlődjenek és csináljanak szarvas hibákat, ami pontba vagy pontokba kerülhet egy csapatnak. (lásd. Citeh-es Mangalát). A baj ott kezdődik, hogy ezek a játékosoknak nincs elég türelmük ehhez. A média és az általa kreállt torz kép türelmetlenné, nem lojálissá, azonnal tenni akaróvá alakította őket de erre még nincs tapasztalatuk, türelmük és tehetségük.

        Kalas és Bamford-ban látom ezeket, rendre olyan nyilatkozatot adnak le, hogy késznek érzik magukat, csak nem kapják meg a lehetőséget. Bamfordnak sem kéne annyira mozgolodnia még, sem a cseh pajtijának. Ha feljut a Borough-mit szeretnének még, PL-t játszhatnak és bizonyíthatnak, kell méf nekik a játék, nem pedig a CFC-ben valo padozás. Azzal csak elherdálnák a tehetségüket, amit állandó játékkal kell ápolni, és a padon is csak foglalnák a helyet.

  • Posted 2015-04-21 20:33 0Likes
    by Cech01

    Sport1 szakértés:
    – Hatalmas teljesítmény a Portotól, hogy az átigazolási politikája mellett eddig eljut, szinte minden évben nyereségesen.
    – Így igaz, és azt se felejtsük el, hogy ma itt vannak.

  • Posted 2015-04-21 21:28 0Likes
    by bilala

    nem mintha rajonganek a borgatyasokert, vagy egy szintu csapatnak tartanam a portot es a pgs-t (bar az idei bl alapjan azert jo csapatnak tunik a porto), valamint jelen esetben a hazai csapat golkenyszerben volt ma, de, valahogy igy kell egy jobb csapatnak lerendezni egy hazai bl merkozest ahogy ezt most a bayern teszi. (tudom, hogy mar leragott csont, de azert dobbenetes ahogy odateszik magukat)

    • Posted 2015-04-21 21:39 0Likes
      by Zola

      Azert ehhez ellnfel is kell,meg egy olyan identitas zavaros csapat,aki azt hiszi tud buszozni,de koze sincs hozza.vicc ez a porto,nem mindennap latni bl negyeddontoben ilyen megye 3-as teljesitmenyt.

      • Posted 2015-04-21 22:02 0Likes
        by Zenzo

        Nem nézem a meccseket, igazából el is felejtettem, hogy ma BL nap van 🙂 de összeomlás nélkül nem lehet cirka 25 perc alatt 5 gólt kapni… pláne nem egy BL negyeddöntőben. Nem tudom, milyen a Bayern, nem tudom, milyen a Porton, nem tudom, mi változott két hét alatt, de ez már-már bundagyanu bazzeg.

      • Posted 2015-04-21 22:08 0Likes
        by Zola

        Roviden tomoren.a porto azt hitte tud buszozni,de nem tud.bealltak vedekezni az allianz arenaban,jol meg is szoptak.

      • Posted 2015-04-21 22:37 0Likes
        by bilala

        azert ilyen esetekben is ketton all a vasar. ha az egyik fel nagyon elkezd tamadni, akkor a masik felnek nem nagyon van mint csinlni, mint elkezdeni vedekezni. a bayern az elso pillanattol fogva nekirontott a portonak, igy nem is nagyon volt mas valaztasuk mint buszozni (persze ettol, meg felteheto, hogy nem akartak agyontamadni a merkozest, de gyanitom, nem ilyen passzivitast terveztek). amugy pl jol jellemzi a bayernt, hogy 5-0as felido utan kozepkezdest kovetoen 20mp-ra ra mar golhelyzetbe kerultek. ezt a „mi most mindenkeppen agyonverjuk az ellenfelet, hogy egy pillanatig se legyen kerdes, hogy ki jut tovabb”. nos, ezt a fajta hozzaallast irigylem en most kicsit

      • Posted 2015-04-21 22:55 0Likes
        by Zenzo

        akkor jobb, ha elkezdesz gyűjteni egy veretes bőrgatyóra, mert ilyet angolhonban szökőévente fogsz látni, de a Chelseatől meg talán 20 évente egyszer. Viccet félre téve, a mi stílusunk nem ez, és igazából egyik edző alatt sem volt az az újkorban. Ancelotti alatt összejött pár ilyesfajta győzelem, de ott is inkább volt az annak köszönhető, hogy minden klappolt, mintsem annak, hogy tudatosan ész nélkül támadtunk (de hát nyilván egy olasz edzőtől ne is várjunk ilyet). Lehet nem szeretni a mi biztonsági játékunkat, stílusunkat, lehet ilyenkor irigykedni, de én azért felteszem azt a kérdést, hogy hol volt ez a fene nagy virtus egy hete? Mert ha ott nincs a bődületes 1-3, akkor ma nem kell gálát rendezni ugye. Persze attól lehet, csak nem kell… ezzel csak azt akarom mondani, hogy a 6-1-el többnyire együtt jár az 1-3 is. Arra is irigyek vagyunk, vincent? 🙂

      • Posted 2015-04-22 10:45 0Likes
        by bilala

        a borgatyat inkabb kihagyom, egyszer volt rajtam amikor meg anno szallagavatokor meglepetestancnak eloadtuk a ymca-t :), azt hiszem egy ezzel egy eletre eleg is volt belole. azzal pedig egyetertek, hogy nem gyakran lattunk/fogunk ilyet latni a chelsea-tol, es pont ez faj egy kicsit nekem. kivetelek azert szerencsere vannak, lasd a napoli elleni hazai, ahol azert eleg egyertelmuen nekimentunk az ellenfelnek, es a lendulet a bekapott golt utan sem adott alabb, vagy ott a barca elleni hazai 4-2, ahol bar volt azert kontragol, de egyertelmu volt a tamadoszandek, de igazabol meg a tavalyi pgs elleni merkozes is tobbe-kevesbe „tamadobb” volt. ellenpeldat nincs ertlme felhozni, mert szerintem ez segitse nelkul is menni fog mindenkinek. es akkor (igerem utoljara) visszakanyarodom az erzelmi kerdesre. nyilvan az 1-3 nem szep eredmeny, de a hazai 6-1-el valahogy szebben mutat, mint mondjuk egy idegenbeli 0-0 majd egy hazai 1-1-es kieses (direkt nem irtam egy valos eredenyt, hogy ne arrol a merkozesrol legyen szo, hanem inkabb altalanossagrol) szoval neked melyik a szimpatikusabb? illetve az utolso gondolat ehhez. azt mondod, hogy angolhonban ez eleg ritka. ezzel azert vitatkoznek. beugrik pl a mu-roma 7-1es visszavago, vagy pl ahogy a pool jatszott a chelsea ellen a 4-4 alkalmaval (persze mi jutottunk tovabb, de akkor is szimpatikusak voltak), vagy ott az arsenal, aki folyton elbenazza az elso merkozest, de eleg tisztessegese odateszi magat a visszavagokon, es altalaban elerheto kozelsegbe jut a tovabbjutas. ha rendesen utannaneznek, valoszinuleg talalnek meg peldakat. ugyhogy semmikeppen sem mondanam ezt „angoltalan” vonasnak, sokkal inkabb „mourinho-talan” vonasnak 🙂 (valamint a vegere odakinavkozik, hogy en ettol fuggetlenul azert nagyon orulok am hogy jose az edzonk, de sajnos o sem tokeletes, igy marad a bizakodas, hogy azert elobb utobb o is tanul ezekbol a kudarcokbol valamit). amen! 🙂

      • Posted 2015-04-22 11:02 0Likes
        by Zenzo

        mondd, hogy a bőrgatyás happeningről van fénykép 😀

        az, hogy találsz 2-3 példát, egy dolog, de attól még nem lesz jellemző 😉 „angolhonban” értelemszerűen a PL-re gondoltam, nem az angol csapatokra a BL-ben, de mind1 igazából, mert ha a BL-t nézzük is, hogy öt év és 50 mérkőzés alatt találsz 3 ilyet, még nem mutat semmit, csak az igazamat 😀

        Egyébként most akkor arra irigykedünk, hogy sok gól, vagy arra, hogy támadószándék? Mert most már hirtelen nem tiszta.

        az meg, hogy Mourinho-talan, sem mondhatjuk, mert a Real alatta is képes volt döngölni a BL-ben vagy a laligaliban, és még a deffenzív Inter is képes volt ilyesmire. De idén mi lőttük a legtöbb gólt a csoportkörben.. Szóval a portugálra sem lehet egyértelműen rásütni ezt a bélyeget. Egyszerűen nekünk a tavaszunk ilyen, és kész. Szóval visszatérve ugyanoda, lehet irigykedni a látványra, de mi hatékonyak vagyunk. Ennyi. Az, hogy egy ellendrukkernek ez adu a kezében, még megértem, de azt még mindig nehezen veszem fel, hogy a saját szurkolóink is ezen pörögnek szinte állandó jelleggel, a látványtól függetlenül.. 🙂 és nyilván ez most nem csak neked szól, de igenis furcsállom na. És ez most nem arról szól, hogy én mennyire szeretem a látványos(abb) focit vagy sem. Csak ez nekem még mindig olyan, mintha valaki nem rajong az almáért, de elkezd almát enni, aztán rendszeresen reklamál, hogy hát fújj, ez alma, főleg, ha meglát egy körtét 😀

      • Posted 2015-04-22 11:52 0Likes
        by bilala

        igyekszem roviden: nem csak fenykep de meg video is van, de addig orulok, amig ez nincs fent a neten :). azert valoszinuleg tudnek meg peldat talalni (es a vegen meg nekem lenne igazam :)), de mivel ma meg egy percet sem dolgoztam, azt hiszem ezt most kihagyom :). az ellendrukkerek velemenyere nem sokat adok (nyilvan a sajatomra mar igen :)) az almas hasonlat kicsit zavaros most nekem… irigykedni meg az egyertelmu tamadoszandekra (es a merkozes ilyeten eldontesere) irigykedek (ezzel azert altalaban egyutt jar a sok gol is). az, hogy mourinho tudott ilyet alkalomadtan jatszani mas csapatokkal (sot tudott velunk is anno, lasd a mar emlitett barca elleni hazai, de anno pl a bayern ellen is jatszottunk egyertelmu merkozeseket) csak meg jobban fajova teszi, hogy most ennek nem sok nyomat latjuk. amugy meg, teny, hogy eleg tre a tavaszunk, de a tavalyi atletico elleni csorte alkalmaval is eleg semmi potyoges ment hazai palyan (persze idetartozik, hogy az az atletico sokkal jobb csapat volt szerintem mint az idei psg). es utolsokent (ami feltehetoleg nem mindenkinek fog tetszeni): hatekonyak vagyunk. igen. szeretjuk is ezt mondogatni. hinni ebben. de amugy valoban 100%-ig ezt lehet mondani, ha mondjuk a bl-t vesszuk alapul? joseval volt 3 elodontonk plusz a mostani kieses. ha oszintek akarunk lenni, egyik elodontoben sem voltunk egyertelmuen jobbak az ellenfelnel (az atma elleniben konretan rosszabak voltunk). es ha meg idevesszuk jose tobbi elodontojet is? isten ments, hogy degradaljam ot, mert nagyon nagy edzonek tartom, es a Bl-ben altalabn hoz is egy bizonyos szintet, de valahogy eljon az a pilanat, amikor nem kepes tullepni az arnyakan, es szintet lepni. meg akar azt is ki lehetne ebbol hozni, hogy valojaban jose-nak az 1 merkozeses „parharcok” jobban fekszenek mint a ketmerkozesesek, mert mig egy merkozesen ha nagyon kell szinte garantalni tudja, hogy ne legyen vereseg a vege, a kermerkozeses pararcoban valahogy eltaktikazza magat. most ez igyna, csak nem lettem tul rovid…

      • Posted 2015-04-22 12:20 0Likes
        by Zenzo

        na dolgozzon is, nehogy az LR-en múljon, hogy negatívba pörög a GDP 🙂

        Hogy ne tartsam fel, mivel az elején szerintem eljutottunk a patthelyzetbe, nem is reagálnék, csak a végére: „isten ments, hogy degradaljam ot, mert nagyon nagy edzonek tartom, es a Bl-ben altalabn hoz is egy bizonyos szintet, de valahogy eljon az a pilanat, amikor nem kepes tullepni az arnyakan, es szintet lepni.”

        Egy olyan edzőről mondod ezt, aki kétszeres BL győztes, mindkétszer underdog csapattal… és mondjuk ha JM-et hagyják dolgozni, akkor lehet, hogy az a kettő az négy… mert érdekes módon mindkét csapata, ahol nem nyert BL-t (Chelsea, Real) a távozása után mindkét csapat döntőt játszott – és ugyan lehet hivatkozni mindkét esetben, hogy az utód műve az, ami talán Carlo+Real esetében még meg is állja a helyét, de Chelsea+Grant… szóval érted.

        Tudom, ez már csak magyarázkodás, de a PSG most a legrosszabb, idei legmélyebb pontunkon jött. Ha most játszanánk velük, szerintem sima továbbjutás. De ez van, idén ezt dobta a gép, én nem bánom, mert az én leghőbb vágyam a PL volt. Jövőre majd jöhet a BL-cél.

      • Posted 2015-04-22 13:59 0Likes
        by bilala

        a gdp termeles valahogy ma nem megy nekem…ez mar egy ilyen nap. a patthelyzetet en is erzekelem, talan, ha majd ugy alakul az elet, akkor valamikor egy sor mellett elfilozofalhatunk meg ezen. tisztaban vagyok azzal, hogy mit ert el mourinho, de mivel mindennek ket oldala van, ugy is fel lehet fogni, hogy ket dontoben jatszott, ket dontot nyert, (itt visszautalnek arra, hogy 1 merkozesen szerintem jobban teljesit), meg ugy is, hogy jatszott ha jol szamolom 7 elodontot, es ebbol osszesen csupan 2 donto jott ossze. ugyanigy lehet ket modon ertelmezni azt, hogy miutan elment a volt csapata dontot jatszott, az egyik ertelmezesben, a kovetkezo edzonek konnyeb dolga volt, mert egy majdnem kesz csapatot kapott, meg ugy is, hogy lam, ugyanezzel a csapattal (vegyuk most ki azt, hogy lehet 1-2 ember jott/ment, valamint lett plusz tapasztalat) egy masik edzo lam be tudott kerulni a dontobe. (raadasul kulon erdekesseg, hogy ancelotti es grant is olyan csapatot bucsusztatott, ami elotte kifogott josen). utolso gondolatkent kedig amugy nekem is fontosabb volt iden a bajnosag, de ahhoz, hogy jovore legyen valami domboritas a bl-ben is, ahhoz szerintem josenak is valtoztatni kell egy picit)

      • Posted 2015-04-22 07:32 0Likes
        by Zola

        3-1-es hazai győzelem után,2 gólos előnnyel a visszavágóra utazva nincs megfelelő indok a kiesésre.A Porto edzőjének 10 perc után reagálni kellett volna a Bayern játékára.Mindenki tudta,hogy a bajorok neki fognak esni a Portonak csak ő nem?Le kellett volna zárni a széleket és a kontrákra játszani,de a Bayern ellen nem lehet úgy kontrázni,hogy 1 ember van elöl,aztán majd jönnek a többiek.Tegnap Guardiola azt játszotta,amit mindenki várt,erre fel lehetett volna készülni,de úgy hogy a németek kétszer annyit futnak,úgy nem lehet nyerni.Az összes Porto játékos állva várta a labdát az egész meccsen.Mivel nem volt labda nélküli futás,folyamatosan megelőzték őket és sorban jöttek a kikényszerített hibák,aztán már a ki nem kényszerítettek is.Pont ez a taktika(futok mint állat mert győznöm kell)amit remekül lehet büntetni a kontrajátékkal.Az utolsó védő a félpályán túl,a Porto térfelén volt állandóan a bajoroktól,ennél nagyobb szívességet nem lehet tenni egy kontrajátékot játszó csapatnak.

      • Posted 2015-04-22 11:12 0Likes
        by Zenzo

        Ennél már csak Blanc meccs utáni nyilatkozata a keményebb kb, most olvasom, milyen okosakat mondott..
        két meccsen összesítésben 5-1, mire ő:
        „We weren’t good enough”

        :))) zseniális. De aztán ezt még fokozza:

        „The individual and collective quality of this team – who were giving their maximum – is not enough.”

        „We did what we could do with our current means, but this is not enough against Barcelona.”

        Most nem azért, nyilván én vagyok a hülye, ahogy az lenni szokott, ezt majd random most is megmondja valaki, talán alá is támasztja, miért. De hogy lehet az, hogy egy csapat, aki megveri fejjel a Chelsea-t, az képtelen megverni a fejjel leginkább verhető csapatot az elitben? Kérdezem mindezt látatlanban persze, mert nem láttam egyik meccset sem…

      • Posted 2015-04-22 12:53 0Likes
        by Petikee95

        A tegnapi meccset végignéztem, de egy épkézláb beadásra sem emlékszem a franciáktól. Az első félidőben csak egy csapat volt a pályán (és az nem a PSG volt), míg a másodikban már kicsit visszább vettek a katalánok, akkor akadt három nagyobb lehetősége is a PSG-nek. Egyébként Bánki tegnap elsütött valami olyasmit a második gól után, hogy Luiz mérföldekkel jobb játékos Cahillnél, viszont védekezésben alulmúlja, ezért preferálta Mou az angolt. A gólnál DL hátranézett, ehelyett nemhogy felvette volna az embert, hanem kilépett a védelemből. Meg is jegyezte, hogy nemhiába mondott le róla Mourinho.

  • Posted 2015-04-21 22:53 0Likes
    by Endy919

    Az elmult 2 napban buktam 170 eurot az angol 2. Ligan….komolyan ez mar vicc.. rosszabb mint az nhl.

    • Posted 2015-04-21 22:57 0Likes
      by Endy919

      Mondjuk ha a monaco tovabb jut akkor 700 euro tiszta de most mar az istennek se hiszek

      • Posted 2015-04-22 10:27 0Likes
        by WudigessBoi

        Nem akarok tamáskodni, de nem lesz ott semmilyen Monaco-továbbjutás…

    • Posted 2015-04-21 22:57 0Likes
      by Zenzo

      konspiráció! Jómagam sosem voltam nagy szerencsejátékos, de neked nem szóltak, hogy szezon végi meccsekre sose fogadj? 🙂

  • Posted 2015-04-22 12:55 0Likes
    by babence

    Érdekes kis térkép/alkalmazás, nyilván nem lehet twitter adatokból következtetni a teljes valóságra, de azért megmosolyogtam Magyarországra nézve 🙂
    https://eurosport.yahoo.com/blogs/pitchside-europe/where-in-the-world-is-your-team-most-popular–global-premier-league-fan-map-reveals-all-103420338.html

  • Posted 2015-04-22 20:23 0Likes
    by Petikee95

    Két nem hivatalos hírt olvastam a mai napon:
    1. A Chelsea játékosmegfigyelői ma a helyszínen tekintik meg a Real – Atléticót, és a holnapi napon akár meg is kezdhetjük a tárgyalásokat Koke esetleges átigazolásáról. A játékos 50 millióba kerül, de Filipe Luis bevonásával olcsóbban is megszerezhetnénk.
    2. Costa játékra jelentkezett az Arsenal ellen.

  • Posted 2015-04-22 20:45 0Likes
    by SJ

    Whoscored szerint Oscar és Drogba is 5 sárgánál jár a Manu meccs után, nem ennyi után kell kihagyni meccset? mert akkor az Arsenal ellen nem játszhatnak nem?

    • Posted 2015-04-22 21:37 0Likes
      by Idemitirjak

      Így van, mind a ketten eltiltottak lesznek.

      • Posted 2015-04-22 22:27 0Likes
        by Zenzo

        tévedés, mert van cut off time.
        5 sárga – dec 31
        10 sárga – április második vasárnapja
        15 sárga – szezon vége

        Azaz, a Chelseaből immáron senki sem veszélyeztetett sárgás eltiltás miatt.

      • Posted 2015-04-22 22:40 0Likes
        by Idemitirjak

        Na ezt nem tudtam! Szóval köszi az infót.

      • Posted 2015-04-22 22:45 0Likes
        by Zenzo

        asszem van még valami szabály ezen felül, hogy ha valaki összeszed 20 sárgát, akkor jelenése van az FA fegyelmi bizottsága előtt, akik tetszőleges számú meccsre eltilthatják (4-12 közt tán), de egyrészt erre nem találtam semmi forrást, másrészt, talán ilyen még nem is fordult elő. A legtöbb sárgája most Colbacknek (Newcastle) van, ő 12-nél jár. Ha nagyon akarja, a 15 még összejöhet a szezon végére 🙂 de a 20 már akkor sem nagyon, ha kettesével szedi a lapokat meccsenként..

      • Posted 2015-04-22 23:02 0Likes
        by Zola

        „És akkor szólott az Úr és a tudatlanok megvilágosodtak….”:-D

      • Posted 2015-04-22 23:10 0Likes
        by Zenzo

        esküszöm rajzoltatok már valami köpenyes igazságosztós karikatúrát magamról, és az lesz az LR fejlécében bazzeg, úgyis ez a kép jelenik meg mindenkinek lassan, mióta kiégett belőletek a hemüveges, 20kilós, szarfaszú hülyegyerek, aki még ráadásul homofób is, miközben meleg – képe 😀

      • Posted 2015-04-22 23:17 0Likes
        by Cech01

        Torrente?

      • Posted 2015-04-22 23:50 0Likes
        by Zenzo

        nem vagyok atleti szurkoló, ha eddig nem tűnt volna fel 😉

      • Posted 2015-04-23 12:48 0Likes
        by Zola

        Ezt csak is magadnak köszönd!Kifejezetten jó téged oltani,mert nem csak veszed,de érted is a poént.Ami valljuk be,nem sok ember erénye.:-DLátni már láttalak,szóval még félni sem félek….Az a kép mindent megváltoztatott,mondhatni mérföldkő a LR életében.Nyeeee:-D

      • Posted 2015-04-23 13:37 0Likes
        by Zenzo

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com