Nyolc nappal az Etihadban bemutatott totális megsemmisülést követően még mindig nehéz volt leülni a klaviatúra elé. Az elmúlt hetek után elértem azt a pontot, ahol már nem eredményeket szeretnék látni, hanem valamilyen változást, amiből arra következtethetnénk, hogy Sarri mester belátta, valami nem működik. Ma este Manchester másik fele ellen bizonyíthat(unk).
Döbbenten figyeltem a City-meccs első másodperceit. Hazai pályán a Sarri-éra legjobb és egyben legbíztatóbb mérkőzését hoztuk le ellenük, és mindezt az eredményre való tekintet nélkül mondhatjuk. Akkor, közvetlenül a Wolves elleni fájó, és nem sokkal a Spurs ellenében elszenvedett megalázó vereség után egyre több kérdőjel merült fel azzal kapcsolatban, hogy hajlandó lesz-e Maurizio bármikor finomítani saját elképzelésein, ha a mérkőzés vagy az ellenfél ezt megkívánja. Ezt követően kifogástalan gameplannel vártuk Guardioláékat: a letámadást a megszokotthoz képest alaposan visszatekertük, a saját középpályánkat megszálltuk, nem hagyva szabad területet a folyamatos helycserékkel operáló City-támadóknak. Ez volt az a pillanat, amikor elhittem, hogy jó úton halad a Sarriball-projekt. Amellett, hogy megőriztük a Cigis által megkövetelt játék alapvető ismertetőjegyeit, végre alkalmazkodtunk az ellenfélhez is, ami addig a pontig elképzelhetetlen volt.
Most, előre ugorván két hónapot és 17 lejátszott meccset, nem egy folyamat első nagy lépéseként tekinthetünk vissza arra a mérkőzésre, hanem egy üdítő, ilyen távlatból már-már valószerűtlennek tűnő kivételként. Másfél héttel a Bournemouth elleni, történelmi vereséget követően jobb alkalom nem is lett volna, hogy visszanyúljunk a saját magunk által megalkotott győztes formulához (ne feledjük, továbbra is mi vagyunk az egyetlen topcsapat, akik megverték Pep gárdáját a bajnokságban). Ehelyett:
Egy Twitter-felhasználó (sajnos már nem emlékszem, ki volt) egyből párhuzamot vont egy hasonló találkozóval, amikor a (jóval) gyengébb játékerőt képviselő csapat minden racionalitást félretéve, egész meccsen át öngyilkos-módba kapcsolva próbálta high-pressinggel „zavarba hozni” ellenfelét: 2015 decembere, Real Madrid – Rayo Vallecano, 10-2. Hiába tűnt elsőre morbidnak és nevetségesnek a hasonlat, sajnos kicsit sem az. A több, mint egy órát kettős emberhátrányban játszó vendégek még a tizedik gól után is ugyanolyan lelkesen kergették Ramosékat labdaszerzés reményében, mint az első percben. Jól szemléltette számomra az összehasonlítás, hogy milyen vékony a határvonal a bátor futballfilozófia, illetve az arrogáns és egyben naiv játék között. Úgy gondolom, az elmúlt hetekben már bőven átléptünk a határ rosszabb oldalára…
Ami talán a legbosszantóbb, hogy a kommunikáció sem utal semmiféle változásra. Több, mint fél éve dolgozik együtt ezzel a kerettel, mégis minden alkalommal, ha valami rosszul sül el, azt halljuk, hogy nem lehet motiválni a játékosokat. Nem elvárás, hogy felemelje a kezét és azt mondja, hogy bocsi srácok, ezt most elb@sztam, csak azt lenne jó látni, hogy egy-egy hasonló eredménynek legalább minimális következménye van, akár taktikailag, akár a kezdő összeállítását illetően.
Ennyi negativitás után fontosnak tartom megjegyezni, hogy egyáltalán nem pártolnám Maurizio menesztését. Egyrészt, ahogy riválisainknál is láthattuk, egy komoly stílusváltást nem lehet egyből levezényelni, igenis kell néhány átigazolási időszak, hogy a keretet a meghonosítandó játékra alkalmassá tegye a klub. Másrészt viszont az is igaz, hogy ez a türelem nem kéne hivatalból járjon. Amellett, hogy egy edző megpróbálja átadni és elmélyíteni saját elképzeléseit, kell, hogy tudjon bizonyos, a kerete képességeihez illő kompromisszumokat kötni. Nem elég széttárni a kezünket, hogy nincsenek elég jó játékosaink. Azt már tudjuk, hogy Sarri, ha nagyon akar, képes alkalmazkodni. Az egyedüli kérdés, amire sajnos egyikünk sem tudhatja a választ, hogy miért nem hajlandó rá többször. Világos, hogy először egy 2009-es Barca-szintű A-tervet akar kidolgozni, de mivel ez alapvetően nevetséges elképzelés egyelőre nem realitás, nem jelentene szégyent finomítani a terven.
Na, de essen szó az esti találkozóról is, hiszen újabb rangadó vár ránk! Az a United látogat hozzánk, akiket hiába röhögtünk körbe két hónappal ezelőtt, azóta OGS vezetésével könyörtelenül kihasználták londoni vetélytársaik impotenciáját és könnyű sorsolásukat, így jelenleg már ők foglalják el a negyedik pozíciót, egy ponttal előzve az Arsenalt és minket. Szerencsénkre azonban az Old Trafford fölött is kezd oszlani a rózsaszín felhő. Rashfordék is egy józanító pofon után javítanának, mivel a PSG kétgólos sikerével, illetve Pogba kiállításával szinte biztossá vált, hogy a szezon hátralévő felében már csak a belföldi sorozatokra kell koncentráljanak. Tovább tetézi gondjaikat, hogy a franciák elleni találkozó áldozatokat is követelt: a Solskjaer által rangadókon többször is elővett 4-3-1-2-es felállás két kulcsfigurája, Lingard és Martial is megsérült az első félidő hajrájában, így rájuk biztosan nem számíthat a norvég. Helyüket két exjátékosunk, Mata és Lukaku veheti át, vagy esetleg az az Alexis Sanchez, akinek pocsék formáját edzője is többször szóvá tette az elmúlt napokban.
Nálunk egyedül a hátával bajlódó RLC játéka kérdőjeles, a csütörtöki, svédországi lötyögés után pedig fáradtságra se lehet panaszkodni. Mivel az ezt követő találkozónkat szintén a Malmö ellen vívjuk, Sarri valószínűleg a szokásos „gálakezdőt” fogja pályára küldeni a továbbjutás érdekében. Egyébként hiába járunk még csak az ötödik körben, hatványozott jelentősége van a mai párharcnak: a sorsolásnak, illetve a Spurs és a ’Pool váratlan vereségeinek hála február közepére csak két topcsapat fog versenyben maradni a kupában, így jó eséllyel a mai győztes vörös szőnyegen sétálhat majd el a Wembley-ig.
Nehéz néhány szóban összefoglalni, hogy mit várhatunk a meccstől. Alapjaiban véve ez egy hozható párharc, ahol a siker a fentebb említettek fényében különös súllyal bírna, ám szeretett csapatunk jelenlegi állapotát figyelembe véve én elsősorban bíztató, előremutató jeleket szeretnék látni, utána jöhet a jó eredmény. Sajnos FA-kupáról lévén szó ismét csak stream előtt tudunk izgulni, remélhetőleg ez lesz a legnagyobb gondunk. Jó szurkolást és kitartást mindenkinek, KTBFFH!
