„Célegyenesbe érkeztünk. Innentől nincs megállás. A Chelsea express vészesen robog a végső siker felé, de addig lesz még pár akadály. Kétrészes esélylatolgatás nem akárkiktől.
Ahogy ígértem következzen a második rész. Bán Tibor (Sportszerkesztő MTVA, klubunk titkára), illetve Kele János a Britannia csapatából vette számba a soron következő mérkőzéseinket. Egy kis humor, egy kis csipkelődés, de ezért szeretjük őket.
[i]Crystal Palace (o)[/i]
Bán Tibor: A Palace legutóbbi három bajnokiját megnyerte ugyan, de ez inkább köszönhető az ellenfelek szerény képességének, mint az Allardyce-gárda lehengerlő játékának. A Stamford Bridge-en nem szabad, hogy gondot okozzanak a kiesés elől menekülő piros-kékek.
Kele János: Életjeleket mutat a Palace, Allardyce lassan, de biztosan applikálta a keretre a „rúgd fel, és fuss utána” taktikát. Conte viszont épp ilyen egysíkú és kiszámítható edzőket fogyaszt tízóraira, szóval ellene pont nem ér majd fabatkát sem a mesterterv. Ráadásul a Palace is tudja, hogy nem ezen a meccsen kell bent maradnia. 2-0, hazai.
[i]
Man. City (o)[/i]
Bán Tibor: A Guardiola-bébik nyilván szeretnének visszavágni a decemberi hazai vereségért, és ha eltekintünk attól, hogy sikerült a Monaco ellen kiesniük a BL-ből, nem is alaptalanul reménykednek a vidéki kékek, ugyanis a Premier League-ben legutóbbi három meccsüket megnyerték vendégként, és tavaly egy sima hármast gurítottak nekünk. Reméljük, idén nem fognak, de a hazai győzelemre nem tenném fel a havi lakbéremet. Főleg, hogy ekkora előnynél nem is olyan rossz egy iksz…
Kele János: Rázós meccs lehet, de Conte aduásza, hogy nem kell kockáztatnia, simán játszhat kontrára az ilyesmi ellen általában nagyon sebezhető Guardiola ellen. Erős döntetlenszag, ami kvázi bajnoki címet érne a Chelsea-nek.
[i]
Bournemouth (i) [/i]
Bán Tibor: A Barnamaci sok nagycsapatot megtréfált már ebben a szezonban, a ’pool, az Arsenal és a Spurs sem tudott nyerni a csapat vitalitásáról elnevezett ministadionban. Egy bajnokjelölttől azonban elvárható, hogy ne ijedjen meg egy juhakolban, és legyőzzön egy magához képest jól szereplő, de mégiscsak kicsi csapatot.
Kele János: Howe csapata lassan kilábal az elképesztően mélyre ásott újévi gödörből. Kiesési gondjaik nem lesznek – bár ez még függ attól, hogyan teljesítenek a meccsig -, úgyhogy görcs nélkül ikszelnek majd a kvázi bajnokként túl nyugodtan játszó Chelsea-vel.
[i]Man. United (i) [/i]
Bán Tibor: Még friss az FA Kupa-negyeddöntő szép emléke, de aki ebben a szezonban látta a Unitedet, tudja, hogy Ibrával más szintet képvisel Mourinho csapata, mint nélküle – márpedig ha addig nem követ el egy újabb ibraságot a svéd óriás, a bajnokin játszhat. Így pedig bravúrnak számítana egy győzelem a színházban, de semmiképp sem lehetetlen…
Kele János: Josének élet-halál lesz a meccs, de mivel egy elképesztő sorozat kellős közepén jön a Unitednek, úgy dönt, hét védővel állítja fel csapatát. Mivel Conténak jó az iksz, brutálisan szar meccset látunk, aminek a végén hiába küldi előre Mourinho Fellainit, marad a 0-0.
[i]Southampton (o)[/i]
Bán Tibor: Másfél éve győzni tudott a Bridge-en a Soton, és a csíkosakkal idén is számolni kell: Claude Puel egészen nézhető csapattá formálta a nyáron alaposan kicserélődött keretet. Nem mehetünk tehát biztosra ellenük, de valami azt súgja, meglesz az újabb győzelem.
Kele János: A Sotonnak ezen a ponton már nem kell tepernie semmiért, Conte viszont három iksz után már nyerni akar majd, és nyer is, lazán, kérdés nélkül. Costa duplázik.
[i]
Everton (i)[/i]
Bán Tibor: A szezon egyik legszebb sikerét a liverpooli színtársak ellen arattuk, az akkori 5-0 megismétlésére kicsi az esély, főleg, Lukaku termékenységét látva. Nem mindig nyerünk a Goodison-ban, de ezúttal egy döntetlen is aranyat érhet…
Kele János: Talán a legneccesebb meccs a hátralévők közül, mert az Everton bombaformába került tavaszra. Ha Koeman jól sakkozik, ezen a ponton még lesz esélye a top 5-6-ra a liverpooliaknak, szóval nem lesz egyszerű délutánja Conténak. Itt becsúszik egy szűk vereség.
[i]Boro (o)[/i]
Bán Tibor: Fizikai képtelenségnek tűnik, hogy ne verjük meg a Borót. Katasztrofális formában vannak, fénysebességgel száguldanak a Championship felé, ráadásul 2006 óta nem győzték le a Chelsea-t. Most sem fogják, és ha előbb nem, ezen a meccsen biztossá válhat az arany.
Kele János: Minden adott a bajnokavatás előkészítéséhez. Napsütéses Stamford Bridge, hullagyenge, csontkieső ellenfél. Sima győzelem, karnyújtásnyira a bajnoki cím.
[i]
WBA (i)[/i]
Bán Tibor: Idén remekül szerepel Gera Zoltán egykori csapata, ráadásul akkor is meggyűlt velük a bajunk, amikor kiesőjelöltek voltak, így aligha vár könnyű délután a csapatra Birminghamben. Ha azonban érvényesül a papírforma, már bajnokként léphetünk pályára az Albion otthonában, így ha véletlenül nem nyerünk, akkor sem történik tragédia.
Kele János: Pulis már hetek óta lazázik, a Chelsea ellenben ha nyer, bajnok. Az ilyenekből szoktak görcsös meccsek lenni, ez is olyasmivé válik, de egy Pedro góllal pont kerül az ügy végére.
[i]Sunderland (o)[/i]
Bán Tibor: Fieszta, ünneplés, egy csodás szezon méltó zárása – ehhez tökéletes partnernek tűnik a jelenlegi sereghajtó, amely könnyen lehet, hogy nemcsak az idénytől, de az élvonaltól is elbúcsúzik a Stamford Bridge-en. Carlo Ancelotti annak idején egy nyolcassal zárta a bajnoki címet hozó szezont – akár Conténak is sikerülhet.
Kele János: A vendégek búcsúznak a PL-től, a Bridge ünnepel, Conte pedig példát statuál, és kiütéses győzelemmel teszi teljessé dominanciáját. Minimum egy ötöst várok.
[i]Watford (o)[/i]
Bán Tibor: Még nem tudni, mikor pótoljuk a Watford elleni meccset, de bármikor is kerüljön rá sor, rettegnünk aligha kell. Gianfranco Zola korábbi együttese ebben az évezredben még nem győzte le a Chelsea-t, és több lenne szenzációnál, ha a majd’ húszéves sorozat épp a kékek szárnyalásának kellős közepén szakadna meg.
Kele János: Conte és Mazzarri szívből gyűlölik egymást, úgyhogy ha valamikor, ezen a meccsen biztosan motiváltak lesznek a Darazsak. Kár, hogy amúgy totálisan formán kívül vannak, úgyhogy elég sansztalannak néz ki a pontszerzésük a Bridge-en. Sima hazai.
„