Takaréklángon

Olybár tűnik, a csapat rám túlzottan, Wudira meg alig-alig hallgat: túlzottan is komolyan vették a lazulgatást, mégha nem is nekik szólt a felhívás legutóbb, W meg annyit kért, hogy nehogymá’ kiszúrják a szemünket egy lapos döntetlennel, aztán majdnem. Go, Costa, go!

Ismét nem ment élőben, csak estére maradt a meccsnézés, ma pedig húzós napom volt, így a meccshír csak mára jutott. Mára is csak úgy futtában, most már az ünnepekig az elmúlt két hét hajtása is duplázódik, a hét második részét meg nem is töltöm az országban.

Na nem úgy, mint a csapat, aki az egész nyamvadt meccs során képtelen volt felpörögni. Ült az ember, várt, várt, aztán csak nem jött. Kicsit mintha szusszant volna egyet mindenki a klubnál a City meccs után, hogy na akkor a java megvan, innentől séta. Még az oldalvonal melletti, Contéra emlékeztető energiagömb is eltűnt, Pulis jobban fickándozott, mint a digó… persze nem tudom, minek, az időhúzáshoz nem kell sok gesztikuláció…

Persze a WBA ellen nem könnyű, mert méretes szekrények alkotják a keretet, akik tudnak okosan szabálytalankodni, ami itt = max 1 sárgáig. Pedig Dean az ittapirosholapiros király, bíztam benne, mikor már 20 perc után megkapta Brunt a sárgáját, egy nem is igazán sárgás belépőért, hogy 10 ember ellen már könnyebb lesz feltörni a buszajtót. Szóval a lényeg, hogy láthatóan nem ízlik a keretnek, ha izmozni kell egy kicsit, Pedro úgy pattogott le bármelyik védőről, akármerre is indult a labdával, mintha gumifalnak futna, de Ázár sem ezt a meccset őrizgeti majd, hogy titkon, hideg estéken unalmában rárántson. A védősortól feljebb nem igazán van erő a keretben, és még abban a sorban is Rondon kihozta Luiz összes hibáját, ami miatt féltünk a visszahozatalától. Nagy pacsi azért, amit eddig mutatott, főleg, amit eddig nem, de Conte azért jobb, ha fél szemét rajta tartja.

Nem mertem ezzel indítani, mert még most is csak óvatosan kell ezt idevezetni, de ez egy kibaszott Mourinhos biztonsági győzelem volt. Egy gól és más semmi. A WBA ott lassította a játékot, ahol csak tudta, de a mieink is partnerek voltak ebben a pöcsölésben. Ha a focit arra játszanák, hogy adott n idő alatt ki tudja többször körbepasszolni oldalvonaltól oldalvonalig az ellen védekezésre szakosított embertömegét, hát biztos nyerünk, de a focit gólra játsszák, mi pedig többnyire DL szabadrúgásaival jutottunk legközelebb a kapurarúgás mímeléséhez, bár lassan nagyon elbírnám, ha végre lenne szabadrúgáslövőnk/pontrúgónk a csapatban, mert egyre rosszabb nézni ezt, hogy rögzített helyzetekből mennyire veszélytelenek vagyunk. A meccs fénypontja az volt amúgy, amikor Dean megelégelte a szar bedobásokat, és ugyan kár, hogy pont nálunk, de visszafújta Mózi izéjét, mert erre nem igazán van jobb szó… bár, amit Nyom korábban mutatott, az látványosan mókásabb volt.

De aztán végre Diegoal képes volt lebirkózni egy tankerhajót, aztán úgy beb*szta idegből a hosszú felsőbe, ahogy kell. Tulajdonképpen a meccset kb el is mondtam, Costa elég későn talált be ahhoz, hogy a Chelsea ráülhessen az 1-0-ra a Bridge-en, a maradék fertály óra + 4 percet meg cserékkel jól szét lehessen szabdalni. Lényeg a lényeg, ami a 3 pontok, mégha nem is izgulta halálra magát senki, no meg az, hogy a riválisok szép bukfenceket mutatnak be sorban. A forduló Wengiék bukásával vált volna teljes ajándékká, de panaszra így sincs okunk. A City-t úgy odabasztuk morálisan, hogy az atomjaira hulló Leicester tolhatott ellenük jutalomjátékot, Kloppóék meg a kalapácsnak rontottak fejjel, míg közben Mou is részt vállalt a szerencsétlen Spurs egyre lejjebb csúszásában. Nem kis vigyorral a glóriám alatt mondhatom, hogy immáron 3 meccs + 1,5 pont van köztünk és a szörpi között, akik jelenleg azt az ötödik EL helyet testesítik meg, amit mi a szezon végére original terveink szerint meg akartunk ugrani, és ha már a kívánságoknál tartunk, ők pedig akár maradhatnának is ott úgy nagyjából.

A rémszar meccseket is meg kell tudni nyerni, a Boro után pedig ezt most a WBA ellen is demonstráltuk. Az év végéig már csak ilyen nyögvenyelős meccseink vannak, és ugyan jobb nem rángatni a pofonfát, van olyan érzésem, hogy fogjuk még. Minden adott, hogy végignyerjünk innentől 2016-ot, meg rekordsorozat meg a satöbbi, de innentől már bizony jó lenne elsőként fordulni 2017-re.

Aztán lehet ám, hogy a srácok csak azért nem játszottak jól, mert tudták, úgysem látja őket senki – a decemberi londoni nap megtalálta a Bridge rését a pajzson. A játék hevében a kameramen meg időzhetett a lelátón, kiszúrva ott nem kevés karaktert, Pirlótól Lampardon át Joe Coleig, de még Moyes is megbújt a sorok között… talán választhattak volna jobb meccset is vasárnapi időtöltés gyanánt.