Vége a kéthónapos várakozásnak, éÉjjel jön az új szezon első meccse. Ennek kapcsán merengtem el kicsit az elmúlt heteken.
Elérkezett a szezonunk utolsó hete, vagyis közeleg az ünnep. No nem mintha bármit is elértünk volna, épp ellenkezőleg: annyi pofon, csalódás és fájdalom jutott erre az idényre, hogy szerintem mind epedve várjuk, hogy végre megkönyörüljön rajtunk az élet és…
Kupahetet tart most a csapat. Szerdán bejutott a Chelsea a legjobb 8 közé a Bajnokok Ligájában és viszonylag könnyebb ágra került a folytatást illetően, vasárnap délután pedig az FA Kupában az elődöntős részvételt harcolhatják ki a londoni kékek. Az…
Ősszel még minden szép volt a Chelsea háza tájékán, de a december hónap valahogy mindig valamiféle válságról szól edzőtől és játékoskerettől függetlenül, sajnos a 2020-as év sem kivétel. Először inoghat meg a játékoslegendába vetett bizalom?
A nagy várakozásokkal ellentétben elmaradtak az izgalmak a londoni derbin és egy felejthető, gólnélküli döntetlent játszottunk a Tottenhammel. A szokásos értékelés azonban nem marad el, ezúttal Istinho (KI) és Antalics Ádám (AÁ) osztályozta a látottakat.
A sport szó kapcsán általában valami fizikálisra gondolunk a legtöbben. Ez a foci világában sincs máshogy: ha egy játékos jó, akkor az általában azt jelenti, hogy gyors, jól mozog a labdával, technikás és jó az edzettsége. Aztán ehhez társulnak…
Hosszú évek kínos és kínkeserves vergődése után lassan kijelenthetjük, hogy visszataláltunk a helyes útra, már ami a játékospiaci stratégiát illeti. A tavalyi Pulisic- és a februári Ziyech-üzlet után ismét proaktívan igazoltunk, és ezúttal nem túlzás állítani: egy világklasszis játékost…
Lassan két hónapja nem láthattuk pályára lépni kedvenceinket és ezt az ingerszegény időszakot csak tovább nehezíti, hogy jóformán semmit sem tudunk a folytatásról. A jelenlegi bizonytalan helyzetben sok szempontból felesleges a jövőt firtatni, így gondoltam csapatunk azon részét veszem…
Avagy hogyan képzelte el Lampard a Bayern München elleni BL odavágót, mi az, ami működött, és mi az, ami nem. Vad szakértés következik, ahol még a youtube is leáll egy percre gondolkodni.
A múlt héten lepergett a képzeletbeli homokóra, és a 2019/20-as téli átigazolási szezon bezárult lelki szemeink előtt. Hozzászokhattunk már, hogy a csapat átigazolási politikája hagy maga után némi kívánni valót, és ez most sem volt másképp. No, persze az…