S mint sikerszéria?

Búcsúposztunkat remélhetőleg mindenki olvasta (már ha elérhető persze), úgyhogy senki nem lepődik meg azon, amit lát: régi nő új ruhában. A tárlatvezetés elmarad, egyből a lényegre térünk. Ma elindul a decemberi őrület, jön a meccsözön, úgyhogy nem csak az orrunk elé nézünk, hanem távolabb is, sőt, egy picit visszafelé is. No de elég a rébuszokból, részletek alább.

Kezdjük azzal, hogy túléltük a novembert. A bajnokságban 3 meccsen 4 pontot sikerült üggyel-bajjal összegereblyézni, a BL-ben pedig egy szép győzelem, valamint egy kiábrándító vereség jutott osztályrészül. A sorsolásból kiindulva több volt ebben (pláne, hogy jól legfeljebb a két megnyert találkozónkon futballoztunk), viszont tudva, hogy az év 11. hónapja módszeresen visszaeséssel jár együtt, amondó vagyok, nyeljük le a békát és tekintsünk előre – már csak azért is, mert túl nagy károkat nem okozott az elmúlt időszak.

A bukdácsolást feledtetni viszont csak jó eredményekkel és szép játékkal lehet. Itt a december, Mourinho már tűkön ül, jön ugyanis a meccsdömping, ez pedig portugálunkban feleleveníti a szociáldarwinista reflexeket. Mivel a miénk az egyik legbővebb keret, jó esély van rá, hogy úgy tudjunk rotálni, hogy az ne járjon minőségi visszaeséssel. Az mondjuk más kérdés, hogy jó pár emberünk eddig alig pihent, míg mások csak alamizsna perceket töltöttek a pályán, de tételezzük föl, hogy ez – ha csak kényszerből is – de változni fog a következő hetekben.

Az október végi City-verés után azt beszéltük, hogy most egy darabig papíron könnyebb meccsek jönnek – kár, hogy ezt gyakorlatban nem tudtuk igazolni – s az Arsenal meglátogatásáig ez ebben a hónapban is így lesz. Kezdetnek hét napon belül letolunk három bajnokit az alliteráció jegyében Southampton – Sunderland – Stoke sorrendben (utóbbi kettő idegenben), majd minderre rátromfolunk egy Steaua elleni BL-meccset.

A december alapvetően a bajnokságról fog szólni (bár lesz két kupameccsünk is, amiket kötelező hozni), ami abból a szempontból szerencsés, hogy összpontosíthatunk erre a frontra. El kell kapnunk egy jó hullámot, mert hiszem, hogy a felhalmozott négy pont hátrány eltüntethető újévig, de ehhez több kell, mint eddig.

A legnagyobb gond – mert hogy több van azért – mintha a motivációval lenne. Hiányzik a lendület és a tempó, egész egyszerűen nem érződik, hogy tűzön-vízen át mennének a srácok a három pontért. Rengeteg olyan meccsünk volt az utóbbi időben, ahol a kulcsfontosságú első gól megszerzése csak komoly szerencse (röviden hazaadott labda és egyéb ölünkbe hullott dolgok) révén sikerült, de addig és sokszor az után sem törtük össze magunkat. Pedig nagyot küzdve, végig gólra törően futballozva még egy gyenge eredmény is könnyebben fogyasztható – jó példa erre a 2010-es ligakupa kiesésünk a Newcastle ellen, ahol a vereség ellenére mindenki büszke volt a pályán lévőkre. Mivel nem csak Chelsea-meccset nézek, látom, hogy nálunk gyengébb erőkből álló csapatok is mennyivel többször alakítanak ki helyzetet. Nekünk meg sokszor félidők telnek el szemet gyönyörködtető támadás nélkül… Szóval ebben komoly javulást remélek – bár tartok tőle, hogy az előttünk álló meccsdömping jó kifogás lesz a szép játék elmaradására.

Soros ellenfelünk ráadásul mindössze hét kapott gólnál jár a ligában, ami bőven a legkevesebb. Pedig Boruc az utóbbi időben kitett magáért, két hajmeresztő gombócot is beszedett (Begovictól, illetve Giroud-tól). Az Arsenal otthonában elszenvedett vereség egyébként egy nyolcmeccses veretlenségi sorozat végét jelentette. Nagy kérdés tehát, hogy a Southampton most elkezd-e szép lassan leereszteni (nem bánnánk, ha ennek haszonélvezői lehetnénk), vagy csupán alkalmi megrogyás volt az Emirates-beli vizit. Előbbit támasztaná alá a tény, hogy kerete és játékereje alapján nincs igazán keresnivalója Pochettino csapatának a dobogó közelében (pláne akkor, amikor mindenki arról beszél, mennyire egyben van idén a Big6); utóbbit viszont az, hogy a Szentek az Anfieldről 3, az Old Traffordról pedig 1 pontot hoztak el, vagyis van bennük tartás nagy mérkőzéseken is.

Tavaly háromszor is megmérkőztünk a Southamptonnal, s ahogy jöttek a meccsek szép sorban, úgy fagyott lassacskán arcunkra a mosoly. Először az FA kupában találkoztunk: hátrányból fordítva, könnyedén nyertünk 5-1-re a St. Mary’s-ben (többek között az akkor debütáló Ba duplájával). Ettől a sikertől talán túlzottan is magabiztossá váltak a fiúk, ugyanis a bajnokságban előbb otthon játszottunk döntetlent (kétgólos előnyt eladva a második félidőben), majd idegenben már az egy pont sem jött össze (Terry egyszer egalizált ugyan). Két meccsen egy pont az újonc ellen vajmi kevés, ráadásul az még egy egészen más Southampton volt.

Ha valakinek csak jó emlékei vannak a dél-angol csapatról, akkor az Mourinho: a portugál újonc szezonjában (2004-2005) oda-vissza megvertük a Szenteket. Akkor még olyanok játszottak Southamptonban, mint az ex-chelseas Le Saux, Crouch, Beattie vagy Delap. A londoni találkozót 2004. augusztus 28-án játszották, 2-1 arányban nyertünk (az volt az egyetlen kapott gólunk az első nyolc fordulóban) – máig az a legutolsó otthon megnyert bajnoki a Southampton ellen. Ma már új szelek fújnak, az a Chelsea könyörtelenül visszavert majd’ minden rohamot és bizony nem nagyon hullajtott potyapontokat (akkor 9-2-1 volt a mérlegünk 12 forduló után, 3 kapott góllal).

A legutóbbi 14 hazai bajnokinkon 38 pontot szereztünk a lehetséges 42-ből, úgyhogy legyünk optimisták és bízzunk abban, hogy meglesz a győzelem a rangadóvá nemesedő összecsapáson. Michael Oliver lesz majd a játékvezető, a találkozó 17:10-kor kezdődik, a Digi Sport 1 adja is élőben. Az új felületen is Blue Is The Colour!